2015. május 26., kedd

6.Rész

Kukucs!


Nagyon nagyon nagyon sajnálom a késést. Próbáltam valami elfogathatót írni, ami valljuk be, nem lett  jó. Sőt! Nevezhetném borzalmasnak.
Eléggé hosszú és mozgalmas volt a hétvégém. "Kissé" lerészegedtem, és nem nagyon volt időm írni.


Ne haragudjatok, hogy ennyire kevés lett.
Nagyon köszönöm a 30 ezres megtekintést, és az új feliratkozást.
Egy újabb szavazás is elindult.
Jó olvasást mindenkinek!


Taylor xx 





* Ann szemszöge *


Ajkaink közelednek a másikéhoz. George egyre közelebb csúszik hozzám. Nem bírok gondolkodni. Az agyam kikapcsol.  Mikor ajkaink összeérnek, a pillangók több év után életjelet adnak a hasamba.
George habozik, ami nagy hiba volt.
- Sráááááácok! - jön be kiabálva a szobámba Nathasa. Annyira megijedek, hogy leesek az ágyról.


Hatalmas csattanással érkezek a laminált padlóra.
- Én is szeretlek Nathasa - nyögök fel, és lassan felülök fejemet fogva.
- Jól vagy? - guggol le elém Geroge és aggódva pillant rám. Félre nézek, s bólintok. Kezét nyújtja, amit bátortalanul fogadok el, majd segít talpra állnom. Mellkasunk összeér, fejünk majdnem egy magasságba van. Érzem mentolos bódító leheletét, és isteni illatát.
Hamar észhez térek, és ellököm magamtól, majd barátnőm fele fordulok. Nathasa kissé idétlenül áll az ajtóban. Arca a zavarodottságtól mutatkozik. Fejemet megrázom, hogy inkább ne is kérdezzen.


- Izé... öh... megzavartam valamit? - vakarja meg tarkóját barátnőm, s beszívja alsó ajkát.
- Nem, épp elkezdtük nézni a filmet. Ha gondolod csatlakozhatsz te is - dőlök vissza az ágyra. El sem hiszem, hogy majdnem megcsókolt George. Én.... még nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék benne egyáltalán bízni.  Még abba sem, hogy engedtem volna neki, hogy megcsókoljon.
- Áh.... nem zavarok. Filmezzetek csak - barátnőm választ sem várva ment ki. Felsóhajtok, és hajamba túrok. George mellém telepedik, és próbál hozzám közeledni.
- Ann.... - néz rám kérlelően.
- Nézd! - mutatok a filmre, mire ő oda néz. Ezt mind azért csináltam, hogy ne kelljen vele beszélnem.


Hátrébb csúszok az ágyon, és elveszem a párna alatt lévő pokrócot, majd betakarózok és az ágytámlának dőlök.  George felsóhajt, és ő is mellém helyezkedik. Féloldalasan ránézek, majd vissza pillantok a filmre.

***


Édes, gyengéd simogatás, ami miatt felkelek.
Laposakat pislogva nyitom ki szememet. Egy csodálatos zöld szempárba ütközik tekintetem. Halványan elmosolyodok, majd megdörzsölöm szememet.
- Jó reggelt szépség. Ne haragudj, hogy felkeltettelek. De el akartam köszönni, mielőtt haza megyek - mosolyodik el, és tovább simogatja arcomat. Lassan felülök, és egy hatalmasat ásítok. Kócos hajamba túrok.
 - Jó reggelt. És nincs semmi gond. Hány óra lehet? - nézek rá, és kitakarózok. George feláll, kiveszi zsebéből a telefonját.


- Kilenc óra, tíz perc - néz rám, és elteszi a készüléket. Bólintok, és az ablak elé állok. Felhúzom a redőnyt, és a szembe lévő házra pillantok. Ijedten ugrok hátra. Most nem a fekete hajú, kreol bőrű srác áll az ablak előtt. Az illető szintén fiú. Sokkal kisebb. Haja szőkés barna, szemei, még a távolság ellen is kifogástalanul látható kék ragyogásúak. Arca komor, szemei csillognak.
Fejemet megrázom, és megfordulok.
- Mi a baj? Mitől ijedtél meg? - áll elém George, és aggódva néz rám.
- Csak.. hirtelen egy macskát pillantottam meg, semmi gond nincs - mosolyodok el, és biztatóan nézek rá. Tekintetéből teljesen észrevehető, hogy nem hisz nekem.
Fejét megrázza, és megadóan bólint. Elmegyek mellette, közbe végig simítok alkarján.
- Elmegyek fürdeni - indulok a fürdő fele, de szavaival minimális időre marasztal.
- Hány perc kb. míg megfürdesz? - fordul felém. 

Egy ideig gondolkodok.


- Hát olyan húsz perc. De sietek - választ sem várva indulok meg a fürdőbe. Az ajtót becsukom magam után, és a tükör elé sétálok.
Sminkem kicsit elcsúszott, hajam eléggé kócos.
Áh, most, hogy tudom milyen csúnyán mutatkoztam George előtt, arcom pírba borul.
Kiveszem a hajgumit, s a kádhoz sétálok. Megengedem a vizet, majd vissza állok a tükör elé.
Kezembe veszem a sminklemosót, és eltávolítom sminkemet.
Hajamat kifésülöm, majd levetkőzök. Komótosan szállok be a kádba, és elzárom a vizet.
Hátra dőlök, és a habok közé merülök.


Agyam azonnal gondolkodásba kezd.


George nagyon furcsa nekem. Alig ismerem. A teljes nevén kívül semmit nem tudok.
Nem tudom a gyerekkorát, ha tudnám, akkor könnyebben állnák a dolgokhoz.
És, hogy ki az a kreol bőrű srác?
Az számomra még mindig rejtély.
És a szöszi? Ő ki?

Fejemet megrázom, majd felülök. Egy szakadozott sóhaj szökik fel torkomból, és fejemet megtámasztom kezemen. Minden annyira zavaros. 


***


Kilépve a fürdőből, George nincs ott. Felhúzott szemöldökkel, kissé rémülten fordultam körbe.
A telefonja van egyedül itt.
Az ablak nyitva, pedig emlékezetem szerint becsuktam. Lábam megremeg. Lassan, komótosan megyek oda. A gyenge nyári szellő lassan lengeti a krém színű függönyt. Oda lépek, és kilépek az erkélyre. A hamutál tele volt, ami a kis üveg asztalon pihent. Felhúzott szemöldökkel lépek oda, majd leülök. Körbe nézek a tájon.
Ajkaimat benedvesítem, és a szembe lévő ház ablakára pillantok. Az ablak ott is nyitva van, a szél lengeti a függönyt. 


Rossz érzésem támad. Mintha valaki figyelne.
Kezemet az asztalra támasztom, és vissza nézek a hamutálcára, ami alól kilóg egy cetli. Mi a szösz?


Remegő ujjakkal húzom ki a papírt. Mindenféle gondolat átsuhan agyam fölött. Mi van, ha az a bizonyos S. T. írta? 


Remegő végtagokkal nyitom ki a cetlit. A betűk kerekítettek, mintha nő írta volna.
De van benne valami "mocsok" ami inkább az erősebb nemre tereli a voksot. 


" Mi rémlik neked négy évvel ezelőttről? 

Zöld szem, magas, izmos testalkat. Mély, érdes hang.
Na, gyerünk.! Semmi, semmi?!
Most csalódtam benned kislány!
                                                                                           S. T. "


- Nem, nem nem, és nem! Elegem van.! Nincs semmilyen S. T.!! Feladom! - kiabálok hangosan, s dühösen felállok. Darabokra tépem a cetlit, és eldobom a darabokat.
A szobámba rohanok, és letrappolok a lépcsőn. Jobbra nézek, ahol a lépcsőfeljáró melletti pince ajtó van.

Nyitva.


Apró résnyire nyitva van. Ajkaim elnyílnak egymástól. Hirtelen egy kezet érzek meg vállamon.
- Ann mi baj? - hallom meg hátam mögül Perrie hangját. Kissé megugrok, majd megfordulok.
- Te nyitottad ki az ajtót? - bökök a pince fele.
Barátnőm hanyagul rázza meg fejét. Remegő lábakkal lépek le az utolsó fokról, és a pince ajtó fele megyek. Mögülem hallom Perrie lépteit.
Halkan nyitom ki az ajtót, és megkapaszkodok a korlátba. Lassan, halkan lépkedek le a fokokon.
Lentről motoszkálást hallok. Remegő kezekkel tapogatózok a villanykapcsolóért.
- George?!!





2015. május 22., péntek

5. Rész

Sziasztok!


Wooow, közel 53 feliratkozó! 
Hát nagyon köszönöm drágáim, imádlak titeket!
És az a 29 ezres megtekintés, hát már nem is találok szavakat.
Csókolok mindenkit.


Taylor xx



*Ann szemszöge *


 Nem tudok semmit se mondani.
 Mit akar róla tudni?
 Miért nem hagy vele békén?


- Miért.... miért érdekel ennyire?! - nézek fel rá, és leülök egy padra. 
George mellém huppan,  majd kíváncsian néz rám.
- Csak.... csak, kíváncsi vagyok - dadog kissé zavartan.
- Nem azt mondtad, hogy ismerted a szüleit? Akkor őt is ismerted, nem? - nézek rá furcsán.  Félre néz, mintha gondolkodna. Felhúzom egyik egyik szemöldökömet. Miért nem tudja elmondani az igazat?


- Nem, nem ismertem. Mindig mikor átmentem, hogy találkozzak vele, nem volt otthon. Bulizott, vagy a haverjaival volt. Ezért kérdezem, hogy hátha tudsz valamit. - néz végül szemembe. De honnan veszi, hogy ismertem a szüleit?
Na jó, a dolog kezd még zavarosabb lenni, ami eléggé zavar.
Gondterhelten sóhajtok, és hajamba túrok.
Legyen.
- Mit akarsz róla tudni? - nézek rá kíváncsian. George egy ideig habozik, majd szólásra nyitja dús ajkait.
- Mik köt hozzá? Úgy értem, hogy honnan ismered? - lenézek. Miért pont ezt kérdezte a francba is?


Ez nem igaz. Muszáj valamit hazudnom.
Valamit, valamit, valamit....
- Anyámékkal barátok voltak. Viszont én nem nagyon találkoztam a sráccal. Csak hallásból ismertem - hazudtam szemrebbenés nélkül. Egy ideig csak a cipőjét nézi. Nem szól semmit, hallgat, mint a sír.


Mintha nem hinne nekem.


- Értem! És egy suliba jártatok? - néz szemeimbe. Zavartan nyalom meg ajkaimat.
- Igen. Évfolyam társak voltunk. Nem nagyon jöttük ki egymással. Mind a kettőnknek meg volt a saját "bandája", nem nagyon beszéltünk egymással - gondolkodok el.
- Áh. És mit gondolsz róla? - na jó, ez a beszélgetés kezd egyre érdekesebb lenni. Nem mindegy, hogy mit gondolok róla? Mindenkinek meg van a saját véleménye az emberekről, úgy, ahogy nekem is.
- Hát, biztosan hallani akarod? - nézek rá felhúzott szemöldökkel.
Aprót bólint, és várakozóan néz rám.

Halkan felsóhajtok.
- Egy arrogáns, beképzelt balfasznak tartom. Igaz, hogy már kerek négy éve nem láttam, de szerény véleményem szerint még mindig egy beképzelt pöcs - korhanok fel.
George izmai megfeszülnek, dús ajkai minimálisra húzódnak. Homlokomon még nagyobb ránc lesz.


Ennek meg mi baja?
De hát nem is mondtam semmit se. Nem ő Harry, hogy ideges legyen és zaklatott.
- Lehet, ha megismerted volna, akkor más lett volna róla a véleményed - izmai elernyednek, ajkai visszanyerik eredeti dús alakjukat.
Elgondolkodok azon, amit mond. Igaza van, de miért barátkozzak olyannal, akiről tudom, hogy egy beképzelt fasz.
Szerintem nincs értelme.
- De én nem akartam, akarom George! Miért akarsz olyat rám erőltetni, amit én nem akarok? - kérdezem kissé ingerülten, és lassan felállok, majd zsebre dugom a kezeimet.
George is feláll, és elém lép.


- Sajnálom. Nem akarok olyat rád erőltetni, amit nem akarsz. - mondja, és lehajtja fejét.
Kissé megforgatom a szememet, és magamhoz ölelem.
- Nincs gond. Csak kínos ez a Harry téma - motyogtam mellkasába.
Kezeit óvóan fonja derekam köré, arcát nyakhajlatomba temeti.


Kissé összerezzenek a váratlan érzés miatt. Még soha életembe nem éreztem ehhez foghatót.
Úgy, ahogy megkedveltem George-t, viszont nem annyira bízok benne.
Lassan elválunk egymástól. Mind kettőnk arca tiszta pír.
- Öhm... szerintem én megyek - vakarom meg tarkómat, és felnézek rá.
- Hazakísérhetlek? - mosolyodik el, és kissé bátortalanul néz rám.
Arcom, ha lehet még az eddiginél is pirosabb lett.
Csak bólintani tudtam. Nem lettem volna képes beszélni. Annyira aranyos ez a kis gesztus is tőle.


***


- Hát... akkor szia - köszönök kissé idétlenül.
- Szia Ann! - hajol hozzám közelebb, majd arcomra egy gyengéd puszit nyom. Pirulva nézek fel rá. Még egy utolsó mosolyt küld, hátat fordít, és elsétál.
Kezemet forró arcomra simítom, arra a helyre, ahova az apró puszit kaptam.
Lassan én is megfordulok, és hatalmas mosollyal megyek be. A konyhából beszélgetések zaja szűrődik ki.


Hanyagul rúgom le a cipőmet, és az említett helyiségbe sétálok. Érkezésemre mindannyian felkapják fejüket.
- Sziasztok! - mondom, és felemelek egy poharat, amit megtöltök vízzel.
- Hol voltál? - von kérdőre Perrie, mikor megfordulok.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, és beleiszok a poharamba.
- George- val - válaszolom egyszerűen, és a pultra ülök.
Barátnőim felhúzott szemöldökkel néznek rám, arcukon az értetlenség apró nyomai ülnek.
- Az meg ki? - kérdezi felkorhanva Nathasa. Beszívom alsó ajkamat. 
Most komolyan elmondjam nekik?


Tudom, hogy milyenek, és képesek arra, hogy megkeresik, és kifaggatják.
- Hát nem mindegy az nektek? - ugrok le a pultról, és az ajtó fele indulok. 
Hirtelen Eleanor terem előttem, és megrovóan néz rám.
- Ki az a George? - kérdezi anyáskodóan. 
Megforgatom szememet.
- Tegnap találkoztam vele a temetőben. Kissé összeismerkedtünk. Ma pedig elmentünk a parkba sétálni. Ennyi. Most már mehetek? - nézek rá kérlelően. 
Egy ideig habozik, majd bólint és ellép az útból. Bólintok, köszönet jeléül, és az emelet felé megyek.


Még pár hangfoszlányt hallok, de nem törődök velük. 
Ahogy beérek a szobámba, az ágyon egy piros levél. Felhúzott szemöldökkel megyek oda, az ágyra ülök és kezembe veszem a borítékot. Felhúzott szemöldökkel kezdek bele az olvasásba. 


" Azt hittem, hogy nem fogsz ilyen hamar elfelejteni Ann! 
De ne félj! Nem sokára találkozunk!
Hamarabb, mint remélnéd. 
Tudod, még visszatérek! 
                                                                                                                                 S. T. "
Ajkaim elnyílnak egymástól. Még is ki a fene az az S. T. ? 
Hát de nem is ismerem. 
Az ablakra nézek, ami tárva, nyitva áll. A függönyt lengeti az a leheletnyi szél. Szemeim a szokottnál sokkal nagyobbra kerekednek.
Az ágyra dobom a levelet, felállok és megfontolt léptekkel megyek az ablakhoz. 
A szembe lévő házra pillantok. 
Légzésem bent reked. Torkom kiszárad. Szívem eszeveszett dobolásba kezd. 
A fekete hajú srác.
Komoran, poker face arcal néz rám. Eme jelenet teljesen tükröz egy horror filmes jelenetet. 
Kezét felemeli, ujjaiból egy pisztolyt formáz, mutató, és középső ujjából, amit felém irányít. 

Hirtelen megérzek egy kezet a vállamon. Azonnal megugrok, majd megfordulok.
- George! Te mit keresel itt? - nézek ijedten a fiúra. 
- Jaj, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Felengedtek a barátnőid. Gondoltam megnézhetnénk egy filmet. De te jól vagy?! - néz rám aggódva, s puha ujjaival végig simít államon. 
- Persze jól vagyok. Ülj csak le, becsukom az ablakot, és én is megyek - küldök felé egy biztatónak nem nevezhető vicsorgást. 
George az ágyamra települt. 


Vissza fordulok, s félve nézek a szembe lévő házra. A fiú már nem állt ott. 
Megrázom fejemet, elhúzom a függönyt, és a göndör felé megyek. Arcomra halvány mosolyt varázsolok, úgy fekszek be mellé.
- És, mit nézünk? - dőlök hátra az ágy támlához, és kíváncsian nézek rá.
- A beavatott? - kérdez vissza, és felmutatja a CD-t. 
Bólintok, mire feláll, a Tv- hez sétál, és berakja a CD-t, amit el indít.
Visszafekszik mellém, az átlagosnál kissé közelebb. Próbálok különösebben nem foglalkozni a dologgal, de nem nagyon sikerül.
Én is felé fordulok, ajkainkat pár milliméter választja el. 
Üregesen bámulunk egymás szemeibe, mikor....



2015. május 20., szerda

4. Rész + FÉL ÉV!

* Ann szemszöge *


Légzésem bent rekedt. A torkom kiszáradt, gyomrom liftezett.
Nem! Nem jöhet  vissza.
Nem akarom látni. Nem akarok vele szóba állni. Semmit sem akarok, ami vele kapcsolatos. Hagyjon engem békén.


Megrázom fejemet, és felállok. Zsebembe süllyesztem a levelet, és tovább indulok. Próbálom kiverni a fejemből a fiút, de nem sikerül. Valami meggátol benne.
A sír elé lépek. A fekete márvány lapra bámulok, amiből visszatükröződik arcképem. Végig nézek az arany betűkön, amik ékeskednek a fekete sötétségen.
" Anne Cox                  " Tom Styles
Élt: 1967                      Élt: 1956
Elhunyt: 2014 "           Elhunyt: 2014 "


Fejemet lehajtom. Hihetetlen, hogy négy éve, még hideg vérrel öltem embereket, mára meg már talán még a légynek sem tudnék ártani.
A lányok is elszoktak ettől a maffiósditól. Azóta minden megváltozott.
Már nem vagyok az a kislány, mint aki régen.

Lenézek a sír elé. Semmi gyertya, vagy esetleg virág, semmi. Mintha az itt nyugvó pár, a feledésbe merült volna.  Fejemet megrázom, ajkaimat élesen szívom be. Valami itt nem stimmel.


Leguggolok a sír elé, és ki veszem a zsebemből a gyertyát és a gyufát. Lerakom a gyertyát, majd meggyújtom. Lassan felállok. A gyertyát a sír oldalán lévő váza mellé helyezem. Fél lépést hátra lépek, és csak bámulom a fekete márványlapot, amin visszatükröződik arcom.
A temetőt kellemes madárcsicsergés vidítja fel. Kezeimet csebre vágom. Elmerülök a tájban, ami a temető mögött van.
- Ö Heló! Ann Taylor vagy, ugye? - szólít meg egy mély férfi hang. Hátamon a hideg kezd futkosni. Lassan, komótosan fordulok meg. Felpillantok. Tekintetem megakad egy  csodálatos, igéző zöld szempáron. Haja kócos, göndör. Magas szálkás alkata volt. Felső testét egy fekete póló takarta, és egy kabát, aminek le volt húzva a cipzára. Formás, hosszú lábaira egy térdnél koptatott nadrágot húzott.


Pár perc múlva feleszmélek, és válaszoltam a kérdésére.
- Igen. És a te neved? - nézek szemeibe. Valahonnan ismerős. De nem tudom. Az a göndör haj, és azok a zöld szemek. Haj, nagyon ismerős, de nem tudom a nevét. Talán majd ha meg mondja, így esetleg emlékezni fogok a nevére.
- George Michael vagyok! Nagyon örülök! - mosolyodik el, és felém nyújtja kezét.
Kezet fogok vele.
- És, hogy kerülsz ide? - nézek rá mosolyogva, és elengedem kezét. Nem, nem ismerős a neve. Biztos hasonlít valakire, csak nem tudom, hogy kire.
Egy ideig habozik, majd megnyalja dús ajkait, és megszólal.
- Ismertem Styles szüleit. Gondoltam tiszteletemet adom. - néz a sírra, majd rám.
Kissé idétlenül állok mellette, majd hajamba túrok, és fél testemmel felé fordulok.
- Szerintem én megyek! Nagyon örültem George! - nézek fel rá.
- Öhm, ne vedd tolakodásnak, de nem adnád meg a számodat? - gyönyörű smaragd zöld szemeibe remény apró lángja lobban fel.

Lediktáltam neki a számot, és elindultam haza.
A parkoló fele sietek, megkeresem az autómat, majd beülök. Telefonom órájára pillantok. Pontosan dél van.


Elindítom az autót, és kigurulok a parkolóból. A plaza fele indultam.
Nagy nehezen kerestem egy szabad helyet, leparkolok, és kiszállok.
Dobok Perrie- nek egy üzenetet, hogy jelenleg hol tartózkodok, és elindulok befele.
Belépek a mozgó ajtón, mire egyből megcsap a meleg fuvallat.
Az egész épület péksütemények, és friss ruhák illatával van tele.
Elhaladok pár üzlet előtt, majd bemegyek az egyik ruha boltba.
Ujjaimat végig viszem a vállfákon, mikor tekintetem megakad egy fekete szoknyán, ami pánt nélküli. Miután meg nézem a méretet, a próbafülékbe sietek.
Lekapkodom ruháimat, és felveszem a szoknyát. Tökéletes.
Ez az egy szó jellemezte.


Párszor megnézem magam a tükörbe, és vissza öltözök. Kezembe veszem a vállfát, amire felrakom a ruhát, és visszamegyek a sorokhoz.
Veszek pár ruhát, amiket kifizetek. Bemegyek még pár üzletbe, és a kocsi felé indulok.
Ahogy közelebb megyek autómhoz, egy kisebb papírt vélek felfedezni a szélvédőn.  Felhúzott szemöldökkel veszem el a cetlit.


Az biztos, hogy nem büntetés.
" Hmm, szóval George? Na de Taylor.
Hamarosan találkozunk!! "
Szemeim kétszeresére nőnek, állam le esik. Ezt... ezt hogy?
De nem is volt ott senki, mikor találkoztam George- val.
Fejemet megrázom, kissé sóhajtok, majd össze gyűröm a papírt, amit mélyen a zsebembe mélyesztem.
Beülök az autóba, a zacskót az anyósülésre rakom, becsatolom magam, és elindulok.
Megállok a pirosnál.
Agyam folyamatosan kattog. Miért?! Hogyan?!
Mit keres itt?
Miért jött?
Miért nem tud békén hagyni?

***
Fáradtan, zacskókkal a kezembe rúgom be a szobám ajtaját. Lerakom a csomagokat, és az ágyra dőlök.
Lehunyom szemeimet, már fél álom közelébe vagyok, mikor telefonom eszeveszett csörömpölésbe kezd.
Morogva ülök fel, és kihalászom zsebemből a készüléket.
" George "
Ajkamra fáradt mosoly ül, s fülemhez emelem a készüléket.
- Heló Ann! Bocsi, hogy ilyen későn kereslek, csak nem értem rá. Nem lenne kedved holnap elmenni sétálni? - hallom a vonal másik végéről, kissé álmos volt a hangja.
A falon lévő szürke tájképre néztem. Nem tudom, lehet nem lenne jó ötlet elmenni vele. De mit veszíthetek vele? Ez csak egy séta, semmi több.
- Szia George! Elmehetünk. Hány órakor, és hol találkozzunk? - teszem fel az ésszerű kérdést.
- Hát szerintem a parkban, olyan négy óra körül. -
- Rendben, viszont én most megyek. Szia George! - nyomom ki, választ sem várva. Telefonomat az ágyra rakom, majd a szekrényem elé sétálok.
Kiveszek egy törülközőt, és a fürdőbe sétálok.

* Másnap, délután négy órakor *

Na fasza.
Sikeresen késébe vagyok.
Kapkodva szedem össze a cuccaimat, és lerobogok a lépcsőn. Hiper gyorsasággal húzom fel a cipőmet, és a nappaliba kiabálok.
- Elmentem! Majd jövök! - választ sem várva rohanok ki, és a park fele sietek.
A járda vizes, kissé csúszós. Megint esett.
A fákról kis cseppekben esett le a maradék eső.  Már közel voltam a park bejáratához.
Hirtelen egy alakot fedezek fel. Ha jól nézem George az. Arcomra halvány mosoly kúszik majd közelebb megyek.


- Heló George - nézek fel a fiúra mosolyogva, aki kissé lehajol, majd magához ölel.
Mélyet szippantok férfias illatából. 
Hatalmas kezeit derekamra simítja. 
- Szia Ann! - búgja fülembe. Beharapom ajkamat, és lassan elválok tőle.
- Mehetünk? - néz le rám mosolyogva. Csupán csak bólintok, majd elindulunk. 
Csendben sétálunk egymás mellett, miközben a tájban gyönyörködünk. Kezünk néha néha összeér, mire oda pillantok. 
Megrázom fejemet, és tovább nézem a tájat. Ajkaim szólásra nyitódtak, mikor egy nem várt kéréssel fordul felém.
- Mesélj nekem Harry Styles-ról!!



Sziasztok!


Ahogy a címben is olvashattátok, ma kereken fél éves a blog. Nagyon köszönöm azt a rengeteg biztatást, kommenteket, olvasókat, és a megtekintéseket. Soha nem hittem volna, hogy ennyi embernek fog tetszeni a blog. Egyszóval köszönök mindent!Nagyon szeretlek titeket!! Csupán, csak ennyit akartam. Jó olvasást mindenkinek!:)

Taylor xx




2015. május 15., péntek

3.Rész

Sziasztok!

Köszönöm szépen a kommenteket, és a majdnem 28 ezres megtekintést.
Jó olvasást, várom a kommenteket.
Csóók


Taylor xx




* Ann szemszöge *


Lemerevedek. Torkom kiszárad, a kezem, amivel a függönyt szorongatom remeg. Pár percig, még néz engem, majd elfordítja fejét, és kiszáll az autóból. Haja meglibben a lenge szél miatt, ami megmaradt a viharból.
Haja sötét, oldalt lenyírt. Arcát kisebb borosta takarja, ami férfiasabbá teszi. Nem lehet idősebb nálam, esetleg csak egy-két évvel.
Ismerős. Mintha már láttam volna valahol.
Felső testét egy egyszerű fekete v nyakú póló takarta, és egy fekete bőrkabát.
Vékony lábait fekete nadrágba bújtatta, ami szépen kiemelte combjait.
Hanyagul csapta be a kocsi ajtaját. Megfordul, majd kecsesen megkerüli a hatalmas járművet.. Beharapott ajkakkal figyelem továbbra is. Az ajtóhoz ballag, és bekopog.
Pár perc eltelik, míg az ajtót ki nem nyitja egy mosolygós lány. Számomra ismeretlen.


Lassan méri végig a srácot, mire hirtelen a mosoly lehull arcáról. A fiú meglöki vállával, majd bemennek.


Fejemet megrázom, és el lépek a függönytől. Ez hülyeség. Nem kellene itt kíváncsiskodnom. De ha egyszerűen rohadtul érdekel a dolog.


Sóhajtva lépek vissza az ablak elé, és elhúzom a függönyt. A párkánynak dőlök, úgy figyelem tovább az eseményeket. Hirtelen egy durranás csapja meg fülemet. Rémülten nézek az ablakra. A ház felől hangos női sikoly tör fel.


Remegésem újból fogságul veszi testemet. Lábaim remegnek, alig tudom magam tartani.
Lenézek a párkányra, amit kétségbeesetten fogok meg, majd az ablakra nézek.


Szemeim kétszeresére nőnek. Légzésem bent reked. A gyomrom liftezik.


Szemezek a fiúval, egyenesen éj fekete íriszeibe nézek. Ajkain mocskos mosoly játszik. Beharapja alsó beszélőkéjét, kezét fel emeli, így meg látom a fekete pisztolyt.
Elengedem a függönyt, és hátrébb lépek. Fel sem tudom fogni, hogy mi történt alig egy perccel ez előtt. Hitetlenkedve rázom fejemet, és kétségbeesetten rohanok fel a lépcsőn. Bevágom szobám ajtaját, és az ablak elé sétálok. Örült módjára húzom le a redőnyt, felkapcsolom a kislámpát, és az éljeli szekrénybe kutatok.


Kihúzom a pisztolyt, és hanyagul dobom az ágyra. Felkapom a szekrényről a törülközőt, és a fürdő fele indulok.
Megtorpanok, mikor csengetnek. Ezer meg egy gondolat fut át agyamon. Mi van ha az a srác az?


Ledobom kezemből a törülközőt, s kezembe veszem a fegyvert. Hangosan, kapkodva veszem a levegőt. Már három éve nem öltem embert. Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Vagyis... vagyis... nem tudom.


Lerohanok a lépcsőn, s mint egy betörő úgy osonok a bejárati ajtó elé.
Gyerünk Ann... menni fog.


Egy rántással nyitom ki az ajtót, miközben az illetőre fogom a pisztolyt, és lehunyom szemeimet.


Semmi zaj, semmi. Ez.. ez túl nyomasztó. Valami itt nincs rendben...
Lassan nyitom ki szemeimet.
- Ann! Mi az istent művelsz? - néz rám felhúzott szemöldökkel El. Zsebembe süllyesztem a fegyvert, és kissé idétlenül vakarom meg fejemet.
- Izéé.. csak.. csak kipróbáltam a közel négy éve nem használt pisztolyomat!- dadogok zavartan, és el állok az útból, hogy be tudjanak jönni.


Elhaladnak előttem. Perrie eléggé furcsa szemmel méreget, ahogy elhalad előttem, de nem fordítok nagy figyelmet.
Levetik kissé még vizes kabátjukat, és a konyhába sétálnak. Erőt veszek magamon, és én is utánuk sietek. Alsó ajkamat beszívom, és a szekrénybe kezdek el kutatni.
Kiveszek négy bögrét, s keresek tea filtert.
A bögréket megtöltöm langyos vízzel, és mindegyikbe rakok egy filtert, és négy teáskanál cukrot.
A lányok elé rakom az italokat, majd a pultra ülök. Mosolyogva köszönték meg a langyos italt, és lassan kortyolni kezdték.
- Mit vettetek? - kérdezem kíváncsian.
Nathasa felnéz poharából, megnyalja alsó ajkát, majd bele kezd.
- Csupán csak egy két dolgot. Bent vannak a kocsiban a szatyrok, csak ki kell őket pakolni. - kezdi el kevergetni teáját, amit végül megiszik. 


A többiek is megitták a teájukat, és kimentünk. Felnyitom a csomag tartót, majd kiveszek két nagy szatyrot, és a házba sietek.
A pultra rakom a csomagokat, és pakolni kezdek. Eközben a többiek mindent behordanak. 


Sikeresen kipakolunk, elköszönünk egymástól, és mindenki fel megy a szobájába. Sóhajtva kapom fel a törülközőmet, majd a fürdőbe ballagok. 


Megengedem a vizet, és lekapom magamról a ruháimat amik a szennyes tartóba kerülnek.
Hajamat kontyba fogom, majd beszállok a kádba. Elzárom a csapot, és a habok közé merülök. Hátra dőlök, és élvezem a csendet. 


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Szemeim kipattannak, megrázom fejemet.
Úgy tűnik, hogy elaludtam. A víz kihűlt, olyan érzésem van, mintha egy jégtömbbe lennék zárva.
Lassan ülök fel, kihúzom a dugót, megmarkolom a kád szélét, és lassan kiszállok.
Testem köré tekerek egy törülközőt, majd alaposan áttörölöm testemet.
Felveszem a pizsamámat, megmosom a fogamat, s vissza megyek a szobába.
Leoltom a kis lámpát, és befészkelem magam az ágyba. 
A fal fele fordulok, majd pár percen belül el is alszok.




--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Fáradtan, kissé kómásan kocogok le a lépcsőn, és a konyhába megyek. A házban csönd honol. Úgy tűnik, hogy itt hagytak.
Ásítva lépek a kávé főző elé, majd töltök magamnak kávét.
Körbe nézek, a mai újságot keresve, de sehol nem látom. Lerakom a poharat, majd még pizsamában kilépek az udvarra.
A lenge, kissé forró meleg reggeli levegő azonnal megcirógatja arcomat. Megnyalom alsó ajkamat, és a posta ládához sétálok.
Körbe nézek, tekintetem megakad ugyan azon az autón, amit tegnap láttam.
A szembe szomszéd előtt parkol.
Most csapott meg a felismerés, miszerint én egy gyilkolás szem és fül tanúja voltam.
Az autóban most más ül. Magasabb mint az a fiú aki tegnap a járműben ült. Csupán csak az arcát tudom kivenni, a sötétített ablak miatt. 


Kiveszem a levelet. E cselekedet közben mind végig éreztem egy tekintet ami szinte a vesémig hatolt. 


Lassan megfordulok, és befele sietek. A szobámba megyek, az ágyra fekszek, majd kezembe veszem az újságot.
Lapozni kezdem, tekintetem megakad egy cikken. 


" Kié London?" címmel.
Szemöldökömet felhúzom, és olvasni kezdem a cikket. 


" Mai témán nagyjából a címről szól. Tegnap volt pontosan négy éve, hogy a hírhedt maffia vezető, Sam Taylor-t, és feleségét megölték. Azóta csupán csak találgatásból állnak a napjaink.
Ki lehetett a gyilkos?
Miért ölték meg őket?
A nyomozás végül lezárult. Bizonyíték hiánya miatt felfüggesztették az ügyet, ami mára már a süllyesztő alján van. Egyesek szerint.
Viszont van két ember. Ann Tayor, és Harry Styles.
Kezdjük Styles-el.
Miután Sam Taylor eltűnt az élők sorából, rejtélyes módon meg haltak Harry szülei is.
Állítása szerint Sam lánya, Ann Tayor volt a tettes.
Ma pedig három napja hogy meg halt Tom Styles, a maffia másik fejese, és kedvese Anne Cox.
Ami pedig a címet illeti, vajon kit illet a mi szeretett városunk/ országunk, London?
Ann Taylor-t, vagy Harry Styles-t.? "


Felkorhanok, és a sarokba dobtam a szennylapot.
Ilyet leírni egy újságba. Komolyan megkeresem a szerkesztőt, és kinyírom.
Hogy lehet ezt megírni egy újságba? Látszik, hogy nem tudnak másról írni. 


Sőt! Styles-t az eset óta nem is láttam, és nem is akarom.
Viszont, gondolkoztam a dolgon, hogy elmegyek a szülei sírjához. Tudom, nem kellene, de valami..valami húz, hogy menjek.


Sóhajtva rázom meg fejemet, és lassan fel ülök. A szekrény elé lépkedek, felveszek egy kevésbé meleg ruhát, majd megfésülködök.
Hajamat felkötöm, felveszem a cipőmet, felkapom az újságot, majd lerobogok a lépcsőn.


A konyhába sietek,  a kukába hajítom a szennylapot, és felkapom a kocsi kulcsomat. 

Bezárom magam mögött az ajtót, és az autóm fele megyek. Fel pillantok, az autó még mindig ugyan ott parkol.
A zár kattan, és kinyílik. Az ajtó. Lefagyok.
Szívem eszeveszetten dübörög, torkom kiszárad, légzésem benn reked. Kezem, amiben a kulcsot szorongatom, remegni kezd. 


Lehetetlen.


Göndör haja meglibben a lány szellőben. Arca komor. Mintha egy horror, akció filmből lépett volna ki.
Maga mögött hangosan csapja be az ajtót, kezeit hanyagul vágta zsebébe. 


Fejemet durván rázom meg, és kapkodva ülök be az autómba, és remegő kezekkel indítom el az autót.
Kitolatok, és a gázra taposok. Lehetetlen.. nem... nem.. nem..


Idegesen csapok a kormányra, mikor a piros lámpánál megállok.
Mi a faszért nem tudott előbb jönni, vagy inkább soha?
Nem kell, hogy itt legyen.
Számomra minden befejeződött kerek négy éve. Azóta úgy ahogy minden vissza állt a réi kerékvágásokba. 



Fék csikorgások közepette parkolok le a temetőnél.
Kiszállok, morogva vágom be magam mögött az ajtót, majd bemegyek a kovácsolt kapun.
Csak bolyongok a sírkövek között, majd az utolsó sorhoz érek. Elhaladok szüleim sírja előtt, amire fél szemmel ránézek.
A kelleténél sokkal több gyertya ég.  Felhúzott szemöldökkel sétálok vissza, és letérdelek a gyertyák elé.
Egy kitűnik a pirosak közül. Egy fekete.
Olyan benyomást ad, mintha a család fekete bárányáról lenne szó.
Felemelem a szinte újnak nevezhető gyertyát, amihez egy vizes papír van tapadva.
Az írás kissé el van mosódva. Az eső miatt. 


" Visszatértem. ''


                                       






2015. május 11., hétfő

2.Rész

Sziasztok!

Köszönöm, hogy már 49(!!) olvasó van! Imádlak titeket. Megjött az újabb kijavított rész.! Köszönöm a több mint 27 ezres megtekintést! 

Várom a komikat!

Jó olvasást!

Taylor xx

* Ann szemszöge *


Az eső szakad. Az ablakon bámulok  kifele. A szél hasonlóan tombol, mint egy hurrikán. Egyenesen vihar van. Az időjárás mintha a kedvemhez játszana.  Kénytelen leszek elmenni a temetőbe. Ma telt el pontosan 4 év anyámék halála óta. Nem kellene ennyire komornak lennem, hisz' mielőtt meghaltak volna, apám bántalmazott.
De valahogy, valahogy nem tudok az érzéseimen kiigazodni. 



 A szél durván csavarja a fákat, néhány háztetőről már a cserepeket is magával hordja.
Komoran bámulok a semmibe, mikor valaki a vállamhoz ér.
Kissé megugrok, és komótosan fordulok meg.
Eleanor áll előttem. Arca komor. Túl komor. Biztos eszébe jutottak a dolgok. 

- El kell ma mennünk a temetőbe.!- mondandója közben alkaromon simít végig. Kézfejemet ökölbe szorítom.. Nem akarom, hogy eljöjjenek velem. Nem kell, hogy mindannyian elmondják, hogy mennyire sajnálják. Elég lesz nekem ott lennem egyedül. 

- Nem mi, hanem csak én! Ti nem jöttök velem! Ha el is akartok jönni, azt csak is utánam fogjátok megtenni. Nem akarom, hogy ott legyetek.!- válaszolom komoran, és elhaladok mellette. 


A hatalmas két ajtós szekrény elé lépek, majd kinyitom. Ujjaimat végig vezetem a vállfákon, amiken a ruháim vannak.
Tekintetem megakadt egy csipkés éj fekete ruhán. Leakasztom  a vállfáról, és vissza csukom a szekrény ajtaját. 

- Nem mehetsz el egyedül Ann!- nevemet direkt hangsúlyozza. Lassan fordultam meg.
- Nem mondhatod meg Calder, hogy mikor mit csinálok.!- dobom le hanyagul a ruhát, és kissé mérgesebb tekintettel illettem barátnőmet. Nem szoktuk egymás család nevét használni, általában csak akkor, ha dühösek vagyunk egymásra. Ez még mindig jobb, mint mikor a másikat eléggé rossz jelzőkkel illetjük.


Eleanor közelebb lép hozzám, és mélyen a szemembe néz. Tudta, hogy milyen makacs vagyok, és ez ellen nem tehet semmit se.
- Fel adom, Ann! Mi csak aggódunk érted. A barátnőid vagyunk, és törődünk veled.!- tekintetem azonnal meglágyul, és szemet forgatva sóhajtok fel.
- Nem kell értem aggódni, nem vagyok már öt éves. Ha azt mondom, hogy nem kell elkísérni, akkor nem kell.- mondom halkan. Barátnőm sóhajt, és kimegy a szobából.
Pólóm széléhez nyúlok, majd lehúzom magamról.
Nadrágomat hanyagul dobom az ágyra, kihúzom a fiókot, amiből kiveszek egy fekete harisnyát.
Vékonyka lábaimra húzom az anyagot, majd felveszem a csipkés szoknyát.
A vihar még mindig tombol, az ablakom mellett álló fa ágai az ablakot csapkodják.
A világosság eltűnt. Elment az áram. Korhantottam egyet, és az egész alakos tükör fele indultam.
Mikor már majdnem ott voltam, a távolban egy villám csapott le, ami egy kis fényt teremtett a szobába.
A hideg futkos a hátamon, kezeim remegnek. Nem szoktam megijedni egy kis vihartól. De ez most más volt. Szavakkal biztos, hogy nem tudnám kifejezni.


A tükör elé állok. Bal kezemmel végig simítok a fekete anyagon. Egy villám megint lecsap valahova, de ez most közelebb volt. Mikor a villám fénye bevilágított a szobába, a tükörben egy alakot láttam.
Kissé megugrok. Na frankó, már képzelődök is. Ilyen nincs.


Fejemet megráztam, felvettem a fekete szövet kabátomat, és felkapom a telefonomat.
Kinyitom a szobám ajtaját, majd lemegyek a lépcsőn. Felveszem a hosszú szárú bakancsomat, és kilépek a házból.
Az eső folyt, mintha dézsából öntenék. Mélyet sóhajtok, majd lelépkedek a vizes lépcsőn. Szerencse, hogy a bakancsom viszonylag csúszás gátló.
Kapucnimat a fejemre rakom, majd kinyitom a kovácsolt vas, fekete kaput.
Hangosan csapom be magam után, s lehajtott fejjel indulok el a járdán. Kezeimet zsebembe süllyesztem.

Olyan érzésem volt, mintha a vihar engem akarna elkapni.
A járdán a sáros víz kacsázott. Kénytelen vagyok belelépni, hisz' az egész útszakaszt elgázolta.
Ahogy haladok előre, rengeteg dolog futott át agyamon.
Már négy éve őrzöm azt a levelet, amit még lent a pincében, a széfben találtam, de még nem merem kinyitni.


A virág bolt fele megyek. Fellépkedek a lépcsőfokon, majd megtörölöm a talpamat a lábtörlőbe, és benyitok..
Az ajtó felett lévő csengő megszólal, mire a pult mögött álló idős  hölgy felnéz szemüvege mögül.
Becsukom magam mögött az ajtót, és levetem kapucnimat. Megigazítom vizes hajamat, és a pult fele indulok.
Alkaromat a márvány hatású műanyagra helyezem.
- Jó napot. Egy csokrot szeretnék venni.- nyúlok a zsebembe, és előveszem a pénztárcámat.
A nő csak egy bólintást engedett el.
- Milyen csokrot? Rózsa, szegfű, nárcisz, lilom?- sorolta a választékokat kissé unottan.
Beharapom alsó ajkamat, és kis habozás után megszólalok.
- Legyen rózsa, piros rózsa. Öt szál- a hölgy bólint, majd elkészíti  a csokrot. Az órára pillantok. Lassan már hat óra lesz. Az idő elég jól elszaladt. A hölgy a kezembe nyomja a csokrot, a pénzt a kezébe dobtam, majd elköszönök.
Vissza húzom fejemre a csukját, és ismételten kimegyek a hideg, s esős londoni utcákra. 


A temetőig az út csupán csak pár sarokra volt a virág bolttól. A parkoló előtt elhaladva, egyetlen egy autót vélek felfedezni.
Felhúzott szemöldökkel mérem végig az autót. Egy fekete Range Rover. Ismerős, csak nem tudom, hogy honnan.
Fejemet megrázom, hogy eme gondolatok kimenjenek belőle. A hatalmas kapu elé sétálok, majd bemegyek.
Csak bolyongok a sírok között, némelyik sírtáblán elolvasom a neveket. Csupán csak egy-kettő ami számomra ismerős név volt. Osztálytársak, barátok.. 


Elérkezett az utolsó sor, ami a temető legridegebb felén volt. Akik ide voltak eltemetve, mindnek volt valami piszkos ügye.
Megállok a fekete márvány sír előtt, belelépek a sáros pocsolyába, és leguggolok.
Berakom a vázába a csokrot, majd felegyenesedek.
Nem szólok semmit se. Nincs mit mondanom. Nem akarok semmit se közölni velük. Tudom, hogy úgy sem hallják. Mikor éltek, akkor sem figyeltek rám. Csak a pia, a pia, a munka, és a drog. Semmi más, csak ez a három.


Még állok ott pár percig, saját magamat bőrig áztatva.
Mélyet sóhajtok, és körbe nézek. 

Pár sírkővel ez előtt, egy alakot véltem felfedezni. Magas volt, nálam több mint három fejjel. Oldal nézetből láthattam. Rajta is egy szövet kabát volt. Kapucnit nem viselt, haját nem láthattam a szitáló eső miatt. Így is csak az elmosódó alakját látom.


Hirtelen az alak megmozdult, és felém fordult. Nem vett észre. Mélyet sóhajtok, és én is megfordulok. Lehajtott fejjel ballagok előre a szakadó esőben. Mögülem lépteket hallok, a sár miatt. 


Minden féle abszurd dolog megfordul a fejembe. Mint például, hogy rám vadászik, és, hogy meg akar ölni.
Na jó, ez már tényleg beteges.
A parkolóhoz érve, ismételten elhaladok a fekete óriás előtt. Vállam felet, kissé bátortalanul vissza nézek.
Tekintetem egy smaragd zöld szempárba ütközik, amit még így, a szakadó eső ellenére is észre veszek.
Pár percre megmerevedek. Gondolatok milliója fut át agyamon.
Az alak csak áll, és engem figyel. Nem mozdul, mintha kővé dermedt volna, akár csak én.
Egy lassú sóhajtást eresztek el, majd vissza fordulok, és tovább indulok. 



Körülbelül húsz perc alatt haza érek. Megtörlöm lábamat, majd elő halászom a kulcsomat. Remegő kezekkel próbálok a zárba találni. Már esteledett, így a levegő eléggé lehűlt.


Pár apró perc elteltével végre kinyitom, és gyors belépek. Leveszem magamról a vizes kabátot, ami olyan, mintha ólom súlyú lenne.
Levetem bakancsomat, és a többi cipő közé rakom. A ház csendes, olyan, mintha csak én lennék egyedül.
Kabátomat felakasztom, és a konyhába sietek. Az asztalon egy cetli volt. Felhúzott szemekkel emeltem fel a papírost, majd olvasni kezdem.


"Helló Ann!
Elmentünk a lányokkal a supermarketbe, és a temetőbe. Mire hazaérsz, elméletileg mi már nem leszünk otthon! Sietünk, vigyázz magadra!
Csók: Danielle, Eleanor, Perrie és Nathasa."


Vissza rakom a cetlit, és keresek egy tiszta poharat, amit megtöltök narancs lével. Összedobok egy sajtos szendvicset, és a nappaliba ballagok.
A vihar még mindig tombolt, elég későre jár. Hat vagy esetleg hét óra már lehetett.
Az üveg asztalra rakom a poharat, és a tányért, majd a DVD-s polc elé sétálok.  Tekintetemmel átsuhanok a borítókon, mikor tekintetem megakad egy számomra ismeretlenen.
Felhúzott szemekkel vettem ki a sorból a CD-t, és a lejátszó elé sétálok. Berakom a filmet, és végig terülök a kanapén.
A borítón csupán csak annyi áll, hogy "Szupercella". A cím elég érdekesnek tűnik, majd el válik, hogy milyen is valójában.



Összességében annyiról volt szó, hogy a férfi Ray börtönökből szokott kiszökni. Áll névvel kerül be a börtönökbe, és az a feladata, hogy meg kell néznie a védelmet. Erről írt is egy könyvet. Majd elkerült a Sírkő nevezetű börtönbe, ami az Atlanti óceán közepén volt, egy hajón.
Majd a végén megölte a börtön vezetőt, felgyújtotta a hajót, és kijutott a társával együtt. 


A film után az ablak elé sétálok. Elhúzom a függönyt, és kitekintek. A vihar elállt. Már csak az ereszekből csöpög a víz.
 Végig nézek a tájon, mikor tekintetem megakad egy autón, ami a szembe szomszéd előtt állt. Felhúzott szemöldökkel mérem végig az autót. Nagyon hasonlít arra, ami a temetőbe volt.
Az illető, aki az autóban ül, hirtelen megfordul, és rám néz.




 
Ui.: Szerintetek Harry volt az autóban, vagy valaki más?

2015. május 8., péntek

1.Rész

Sziasztok!

Megérkezett az első kijavított rész. Igyekeztem elfogadhatóra írni, hát így sikerült. A véleményeteket írjátok nyugodtan le, kíváncsi lennék rá!:)
Jó olvasást


Taylor xx

* Visszaemlékezés *

- Ne apa! Kérlek, ne!- kiabáltam kétségbeesetten apámnak. Megint megverte anyámat. Újból.

Az a személy akit egykor apámnak tekintettem, most csak egy pszichopatára emlékeztetet.      És itt történt a baj.

A férfi hajánál fogva taszította anyámat a falhoz, aki szinte sírva üvöltött, hogy hagyja abba.
Tehetetlenül néztem végig a jelenetet, ahogy apám ájulásig veri anyámat.

Halkan zokogtam. Hiába próbáltam meg valamit is csinálni, hasztalan volt. Mikor apám úgy gondolta, hogy kellő képen megverte, felém vette lépteit.
Könnyes szemekkel néztem fel az alkohol hatalma alatt álló férfire, aki hajamba kapott. Fájdalmasan felnyögtem, s már csak arra eszméltem fel, hogy maga után húz.
Kapálóztam üvöltöttem, toporzékoltam de semmi.
Mindenem remegett, könnyes szemekkel igyekeztem leszakítani kezeit hajamról.
Megállt a lépcső feljáró melletti ajtó előtt. Kinyitotta az ajtót, mire benéztem.

Olyan volt, mintha egyenesen a fekete lyukba rohannék.

- Ne! Ne! Bármi mást, csak ezt ne!- néztem fel apámra rémülten.

Még egy utolsót rántott rajtam, és lelökött a pincébe.


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Szemeim ólom nehezek voltak, szinte semmit sem láttam. Mindenem remegett a félelemtől. A levegőt szaggatottan vettem. Testem merev volt. Tehetetlenül tapogatóztam a sötétbe, várva a csodára, hogy valaki kiengedjen ebből a mocskos pincéből.
Fentről könyörgések, és ordítások hangja csapta meg fülemet.
Megtámaszkodtam a jéghideg betonon, s ülő pozícióba helyezkedtem.
A mocskos helyiséget csupán csak rendezetlen légzésem töltötte be.
Az ordibálások csak még hangosabbak lettek.
Nagy nehezen erőt vettem magamon, és felálltam.

Kicsit meginogtam, de próbáltam magamat tartani. A lépcsőhöz léptem, és megtámaszkodtam a korláton.
Egy hatalmas sóhajtást követően álltam fel az első fokra.
Valahogy, csodák csodájára, de elértem a kilincset, és kitártam az ajtót.
Arcomon újból végig futottak a könnyek. Egy ismeretlen ember állt előttem, csukja volt a fején, viszont még így is kilátszottak fürtös tincsei. Lassan komótosan megfordult, akkor láthattam csak a kezében lévő pisztolyt.

Előre léptem két lépést, így benézhettem  a nappaliba. Hitetlenkedve láttam, hogy anyámék vértócsába fekszenek a szőnyegen.
A fekete ruhás egyénre néztem. Nálam magasabb lehetett, kidolgozott izmos testét egy fekete ruha borította. Tisztára úgy nézett ki, mint egy kommandós. De valamiben különbözött. A szemei smaragd zölden csillogtak. A szomorúság kis szikráját véltem benne felfedezni. Miért sajnálja a dolgot, ha ő ölte meg őket?
Mire pisloghattam volna, az illető mintha felszívódott volna.

Viszont később minden kiderült. Az elkövető Tom, Tom Styles volt. Az osztálytársam Harry Styles apja, aki állítólagosan jó barátja volt apámnak.

* Visszaemlékezés vége *


Ez történt pontosan három éve. Három éve kezdtem el rendesen gyilkolni. A későbbiekben kiderült, hogy apám nem is az volt, mint amiről én tudtam.
London egyik legnagyobb maffia bandájának a fejese. A másik bandáé pedig Tom Styles volt.
Őt, és a feleségét Anne-t hideg vérrel gyilkoltam meg.
Azóta a fiúval  való utálatom még erősebb lett.


 

2015. május 7., csütörtök

Bejelentés!

Tudom, tudom, nem rész. De úgy érzem, hogy ennek itt az ideje!Ne! Ne ijedjetek meg, hogy esetleg bezárna a blog, mert erről még szó sincs. Nekem az Enemies az életem, amit semmi pénzért nem hagynák abba!



A dolog a következő:Már egy ideje kavargott bennem a dolog, miszerint újra írom/ kijavítom a részeket.Megnéztem amiket eddig írtam, és rájöttem, hogy ezzel mennyi olvasót veszíthettem. Szóval arra jutottam, hogy újra kezdem az egészet. Lesz egy két változtatás, és ha minden jól megy, a lehető leghamarabb végezni fogok. Viszont, mivel a blog már majdnem fél éves, ezért lesz mit írnom. Ez csak annyit fog takarni, hogy ami nem tetszik az adott részben, kitörlöm, és mást írok, be így a történet viszonylag ugyan az lesz, csak még plusz csavarokkal.A 41. rész, fogalmam sincs, hogy mikor fog megjönni, de sietek. Remélem mindenki megérti.Ha minden jól megy, akár holnap már kint lehet a kijavított rész.


Köszönöm mindenkinek a megértését, imádlak titeket!!



Taylor xx