2016. május 14., szombat

43.Rész

Éééés meghoztam!
Sajnálom a késést, szégyenlem is magamat, de nem tudtam írni. Picit változott a felállás, így két hetente lesznek részek. Tudom, most mindenki ki fog borulni, de nincs más választásom. Itt az év vége, bele kell húznom. Na meg, az egész hetem zűrös volt. Lebetegedtem hétfőn, szerdán mentem suliba, de pénteken második óráról haza kellett jönnöm, olyan szinten rosszul voltam.
Oké, a lényeg, hogy most itt vagyok, és meghoztam a 43.Részt, Harry csodálatos szemszögéből.
Köszönöm, hogy már 104-en vagytok, hogy már lassan 90 000-en vagytok!:)
Imádlak titeket!:)


Kellemes olvasást, kommenteket várok!


Taylor xx


* Harry szemszöge *


Az ágyon feküdve ismét kezeim közé veszem a lapot, s megint átfuttatom rajta tekintetemet. Elmélyedek a sorokban, amiket nem is nagyon tudok hova tenni. Nem fér a fejembe, hogyan tudtak velem ilyet tenni anyámék. Talán...igaza volt Ann-nek, miszerint a szüleim mennyire is embertelenek voltak.
Agyamba folyamatosan csak egy kérdés pörög; miért?
Miért kellett ezt tenniük egy érző lénnyel? Miért kellett eltitkolniuk? Miért tették ezt?


" Kedves Harry!


Sok mindent megbántunk az életben, amit talán nem kellett volna megtennünk. Nem akartuk, hogy tudj róla, de jobbnak láttuk, ha nem mondjuk el. Nem is tudtuk volna elképzelni, hogy reagáltál volna a dolgokra.
Tudjuk, hogy sok csalódást okoztunk, hogy nem viselkedtünk úgy, ahogy kellett volna. Tudjuk, hogy nem voltunk jó szülők. Apád nem mutatta ki az érzéseit, ahogy annyira Én sem.
Sok mindent leírnák most itt, neked, de az idő szűk. Vannak titkok, amiket jobb, ha nem tudsz. De most talán pár titokra fény derül, amit eddig igyekeztünk eltitkolni előled.
Biztos hallottál már James Green-ről, apád egyik barátjáról. Nincs mit mondanom, minthogy vigyázz vele. Lehet, hogy még nem ismered annyira, és talán jobb is. Nem tudod, valójában mennyire is rossz ember. Hihetetlen, hogy pont mi írjuk ezt, azok után...amit...amit tettünk veled. Vele.
Le kellene írnunk most ezt neked, pedig nem akarjuk, hogy még ennél is jobban haragudj ránk. De most már mindegy. Mikor ezt a levelet olvasod, mi már nem leszünk. Csak Te, és Ő.
Hogy kit takar az a bizonyos Ő?
A nővéredet.
Igen, most bizonyosan megilletődtél, és nem is akarod tovább olvasni ezt a levelet, amit apáddal teljesen megértünk, de itt az ideje, hogy egy - két dolgot a tudomásodra hozzunk.
Sajnáljuk, hogy nem tudtad meg előbb, de még nem volt rá alkalmunk, hogy elmondjuk mik is történtek körülöttünk. Igaz, te nem nagyon fogtad fel a dolgokat, ami talán jobb is volt. Így is elég nagy fájdalmat okozhattunk számodra.
Most biztos kérdezed magadtól; hol is van a nővéred? Mi a neve?
Gemma-nak hívják, és egy árvaházban van. A városban lévő árvaházban van. Nem tudhat se rólad, se rólunk. Még pici volt, mikor bekerült oda. Lehet, hogy a nevelői meséltek neki rólunk, de nem sok esély van rá.
Minden esetre jobb, ha tudod miért került be.
Apád mindig is egy fiú gyermekről álmodott, aki az első lesz. Értelemszerűen az elsőszülött vette volna át a stafétát az apja halála után. Igen, ez mindaddig jól ment, míg meg nem tudtuk, hogy az első kisbabánk lány lesz. Apád már magzat korában nem kedvelte, miután megtudta a pici nemét. Nem akarta, hogy megszülessen. Én mindaddig, míg meg nem született, úgy gondoltam, hogy majd megbarátkozik a gondolattal, de nem így lett. Gemma megszületett. Csodálatos, hajas baba volt, hatalmas szemekkel. Nem sírt, békés volt. A nővéred születése után két héttel kezdődtek a galibák. A "banda tagok" tudni akarták a kicsi nemét. Apád megijedt. Mindent kitalált, s a végén annyit mondott nekik; a gyermekem meghalt.
Mindenki azt hitte, pedig nem volt igaz. Egy két hetes, apró, kis csöpséget kellett beadnom az árvaházba. A szívem szakadt meg, ahogy oda kellett adnom az alig két hete világra jött gyermekemet. Apád erőszakos volt. Nem tehettem mást, bármennyire is akartam a picit.
Hónapokig fekete ruhákba kellett járkálnom, hogy azok a bizonyos bandatagok azt higgyék, hogy meghalt Gemma. Apáddal a kapcsolatunk megromlott, s rá fél évre ismét terhes lettem, veled. Csak remélni tudtam, hogy fiú lesz, akit nem kell árvaházba dugnom.
És fiú lett. Egy gyönyörű, mosolygós, egészséges kisfiú. Apád szeretett téged, a kapcsolatunk helyre jött. Igazat megvallva, gyűlöltem magam azért, amiért árvaházba kellett dugnom a nővéredet, s ha meg akartam látogatni, apád nem hagyta.
Szőrnyű volt belegondolni, ahogy az az apró csöpség egyedül van abban az árvaházban, családtagok nélkül.
Szóval, drága Harry! Ha még időben találod meg, s olvasod el ezt a levelet, keresd meg a nővéredet!  Ne hagyd, hogy egyedül maradj, család nélkül! Ha megtalálod a nővéredet, mondj el neki mindent, és mutasd meg ezt a levelet! Az igazat mondd neki mindenről! Többet ne hazudj. Ha nem bír elfogadni téged, harcolj azért, hogy megismerhesd. Harcolj a jövődért!
Ha találkozol James Green-el, hidegvérrel öld meg, de előbb hallgasd meg tőle az igazságot, mindenről!
Ismerkedj meg a nővéreddel, aki remélhetőleg elfogad, és Taylor-al. Ann Taylorral! Igen, lehet, hogy ez most meglep téged, de Én mindig is tudtam, hogy egyszer közelebbről is meg fogod ismerni. Ne legyél hülye, fiam! Egyesítsd Londont!
A legjobbakat kívánjuk neked!
                          Ne kövesd el azokat a hibákat, amiket mi!
                         Szeret, és ölel;                    
                                                                                                                    Anyád, és Apád


Megint, s megint átfutom azokat a bizonyos sorokat, melyekben rajta áll, miszerint van egy eltitkolt nővérem. Abszurd az egész, főleg, hogy ennyi ideig titkolták. Úgymond; sírba vitték a titkaikat.
És itt fekszek, reményvesztetten, egyedül, sírva, fájdalommal a szívemben. Ezidáig erős maradtam, harcoltam magam ellen, dacoltam az érzéseimmel. Nem akartam, hogy bárki is gyengének lásson.
Kezdem magam utáni azért, amit tettem Ann-el. Nem szabadott volna bántanom. Már hiába hiszem azt, hogy lesz nála bármi esélyem. Egy balek, idióta, degenerált állat vagyok, amiért ezt képes voltam megtenni vele. 


Mikor bejött, elmentünk fürdeni. Közelebb csúszok hozzá, mély levegőt veszek.
- Olyan dolgok voltak a levélbe, amiknek hála előjöttek belőlem olyan régi érzések, amiket rég hoztam már elő. Nem akartam, hogy bárki is megtörve lásson, most még is sikerült. Nem akartam, hogy lásd a kisírt szemeimet, amik még talán most is azok. A lényeg az, hogy nem ok miatt hagyom, hogy láss így. Szeretnék bocsánatot kérni minden miatt, amit elkövettem veled szembe. Egy meg százmilliószor bocsánatot kellene kérnem, amit meg fogok tenni. De szeretném, ha megbocsájtanál nekem. Olyan érzéseket táplálok feléd, amilyeneket még sosem. Szeretlek. Szeretlek, Ann! - utolsó szavaimat ajkaira suttogom...