2016. január 30., szombat

34.Rész

Hellóó!
Oké, felfogtam, valamit már megint nem csinálhatok jól, hisz' olyannyira megfogyatkoztatok, hogy már csak 1 kommentet kaptam. Először minden olyan jól ment, azt hittem, hogy tényleg tetszik nektek a sztori, de nem tudom, hogy most mi van veletek. Kezdek ismét elbizonytalanodni.
Hamarosan vége az első évadnak, felkerül egy Téli Novella is.. Remélem hamarosan megjön a kedvetek a kommenteléshez, még ha csak 3 is lesz, annak is tudok örülni, mert legalább akkor tudom, hogy nem egy embert érdekel a sztori. Igen, magamnak is írok, de visszajelzésnek ugyan úgy örülnék.


Kellemes olvasást kívánok.


Taylor xx


* Ann szemszöge *


Ismét a szokott fájdalomra kelek fel, ami már oly' megszokott. Ám nem a kényelmetlen matracon, betonon találom magamat, hanem ugyan ott, az ágyon. A takaró nyakamig húzva, testemen már rajta van a ruha, amit az aktus előtt hordtam. Talán Harry volt olyan szerény, hogy vissza öltöztetett? Kötve hiszem, szerintem álmomba felöltözhettem.
Lassan felülök, fenekembe hatalmas fájdalom nyíllal, mire felszisszenve takarózok ki. Az éjjeliszekrényhez hajolok, kislámpa után tapogatózva. Mikor megtalálom, felkapcsolom, így kisebb fény borítja be a szobát. Ajkamat csócsálva állok lassan fel. Csupasz talpam a jéghideg laminált padlóhoz simul, remegő lábakkal indulok meg az ajtóhoz. Kintről halk zajt hallok, remélem Harry nem akar bejönni. Lenyomom a kilincset, kitárom az ajtót, és kilépek. Egy folyosón találom magamat. Szembe egy ajtó, és bal oldalt a folyosó végén még egy. A fal barack színű, pár falmatricával fűszerezve. Egy lila, hosszú szőnyeg fekszik lábaim alatt. Totálisan úgy érzem magamat, mintha egy plaza cica házába lennék. Sőt, nem is tudom, hogy tulajdonképpen hol is vagyok. Mert az fix, hogy ez nem Harry háza. Nem hiszem, hogy elviselné a folyosón a lila színű szőnyeget.
Elindulok a lépcső irányába, kezem a fekete korlátra siklik. Lentről halk beszélgetésfoszlányokat hallok, melyekből pár mondatot el is csípek.
- Meddig akarod itt tartani? - ezt a hangot bárhol megismerném. Kissé rekedtes, félig meddig közép mély. Louis.
- Én megmondtam, hogy Ő lesz a következő, akit át fogok rendezni. Most pedig itt van, karácsony másnapján. Az ajándékot már tegnap este megkapta. Megdugtam. Ennyi, ez épp elég nagy ajándék neki, plusz még, hogy életbe hagytam - arcomra fintor kúszik. Igen, meg kell mondanom, elég nagy volt az ajándék, de akkor is. Nem tarthat itt az idők végeztéig. Csoda, hogy a lányok még nem tudnak arról, hogy Harry ismét elrabolt. Mondjuk, lehet, hogy tudnak róla, csak nem akarnak vele foglalkozni. Jó, a lányokról van szó, a legjobb barátnőimről, szóval szerintem nem tennék ezt. Csupán csak nem tudnak róla.


Lelépek a legfelső fokra, ezt követi a többi, miközben egyre több mindent hallok, ám a következő kérdésnél totálisan lefagyok.
- És, a hullát hova tetted? - Louis kérdezi, ezúttal sokkal közelebbről. Vagy kijöttek az egyik helyiségből, és közelebb vannak hozzám, vagy pedig én vagyok hozzájuk közelebb.
Pár perc néma csend, míg Harry rekedtesen, kissé halkabban megszólal.
- Zayn-el elástuk a kertbe. Az egyik sarokba. Senki nem fogja észrevenni - hulla? Csak... csak... nem  a ház tulajdonosát ölték meg? Jobb oldalamra pillantok, ahol a falon egy kép van. Egy fiatal, húszas éveiben járó lányról, aki mosolyog, miközben egy fiú ölében ül. Az arcukon öröm látszik, szerelem. A fiú kissé hasonlít Niall-re, de nem olyan drasztikusan. Olyan... aranyosak voltak a képen.
Hogy tudták megölni ezt a kedves, barátságos lányt? Hisz' olyan ártatlannak tűnik, hogy lehettek ilyenre képesek?


Jobban megnézve a képet, a háttérben egy ismerős házat pillantok meg. Na ne, ez...hogyan?
Az a mi házunk, akkor... nem is vagyok olyan messze. Sőt.
Emlékszek, régen, láttam, ahogy Zayn leparkolt ez előtt és bement. Előtte még rám nézett, majd csengetett. Ezek után, miután a házba ment, megölte a lányt. Akkor, ezek szerint még nem temették el, vagy nem tudom. De miért kellett megölni? Csak azért, mert kellett nekik valami, ahol megtudjanak minket fizetni?
Fogadok, hogy ez is Balfasz Styles egyik remekül szar ötlete volt. Lassan lelépek az utolsó fokra is, körbepillantok. Szembe velem a bejárati ajtó van, amin csak úgy, simán kisétálhatnák, de van egy érzésem, hogy be van zárva. A jobb oldalamon egy ajtó, míg a balon a konyha van, ahol Harry és Louis beszélget.
Mély levegőt veszek, kezeim ökölbe szorulnak, miközben ajkamba harapva indulok el a konyha felé, körbe - körbe nézve a házba. Bekukkantok. Egy fekete márványos bárpultnál  ülnek, kávéznak, mind a kettő nekem háttal, így nem láthatnak. Körbe nézek, hátha találok valami hegyes tárgyat, amivel megtudhatom magamat védeni, de nem járok sikerrel. Louis leszáll a bárszékről, kezébe  veszi a bögréjét, majd megfordul. Észrevesz, homlokát ráncolja, hamar kapcsol. Leteszi a bögrét, vissza  a pultra, zsebéből egy pisztolyt húz elő, amit rám fog. Megállok, miközben kissé ijedten nézek rá. Teljesen ártatlan vagyok, akár egy ma született bárány. Harry felállt, s kérdőn néz rá Louis- ra, végül megfordul. Észrevesz, ajkai lassan gonosz vigyorrá húzódnak.
- Tedd le a fegyvert, Louis. Ann nem fog minket bántani. Ahhoz túlságosan is fáj a feneke. Igazam van? - elém lép, teljesen takar Louis elől. Keze fenekemre csúszik, amibe ismét bele nyíllal a fájdalom, arcom eltorzul, lábaim még jobban remegnek. Remegő kezekkel nyúlok mellkasához, amit egy vörös ing takar. El akarom magamtól tolni, másik kezével lefogja mind két csuklómat, s lassan mellém lép. Keze még mindig sajgó fenekemen és csuklómon van.
- Kérsz kávét, Ann? - ijedten pillantok fel Louis- ra, aki a pisztolya helyett ismét a fehér - fekete bögréjét szorongatja. Megrázom fejemet, tekintetemet lesütöm. Fenekemen egy tenyér csattan, mire fájdalmasan nyögök fel, kissé megugrok.
- Louis kérdezett valamit! Válaszolj, Kurva! - Harry ridegen parancsol rám, egyenesen fülembe dünnyög. A hideg cikázik remegő testemen, számat szólásra nyitom, de hang nem jön ki rajta. Pedig meg kellene szólalnom, ha nem akarok újabb ütést a fenekemre.
- Ne...nem...nem kérek kávét - mondtam alig hallhatóan, ám úgy látszik Harry meghallhatta, mert nem csapott rá fenekemre.
- Hogyhogy lemerészkedtél, Drága? - Louis vigyorogva lépked felém. Kulcszörgést hallunk az ajtó felől, mire a két fiú egymásra néz. Louis ismételten kezébe veszi a pisztolyt, és elindul a bejárati ajtó felé. Harry megfogja csuklómat, ami a szivárvány legrosszabb színeiben tündököl. Maga után húz, kiérünk a lépcső elé, ahol az előtér van. Louis a bejárati ajtó előtt áll, nekünk háttal. Az ajtó kitárul, s az a srác akar belépni, aki a falon lévő képen van, a lány mellett. Pislogni sincs időm, hatalmas durranás, egy nyögés. Fejemet elfordítom, szívem eszeveszetten verdesett, Harry szorítása nem hagyott alább, sőt.
Louis megölte. Hideg vérrel végzett a sráccal, aki konkrétan semmiről nem tehetett. Bizonyára a barátnőjét kereste. Nem értem. Hogy lehet valaki ilyen. Jó, mondjuk pont én mondom, aki megölte a szüleit, de akkor is.
Erőt veszek magamon, és fejemet vissza fordítom. Louis a csávó előtt guggol, elteszi farzsebébe a pisztolyt, majd ránk néz. Tekintete Harry-n van, majd köhint egyet.
- Ha végeztél evvel az egésszel, és ha már nem csajozol, el kellene Őt is ásni - egyenesedik fel. Kezét megtörli, pólójába, és becsukja az ajtót. Harry elenged, majd a csávó elé lép, aki körül egy kisebb vértócsa van. Könnyű mozdulattal kapja vállára a fiatal srácot, majd Louis-ra pillant. Ezalatt én megrökönyödve, szinte pislogás nélkül meredek rájuk.
- Vidd fel Ann-t, én meg addig elásom a csávót. Majd gyere le. Te pedig - fordul felém, és ridegen pillant rám - eszedbe ne jusson elhagyni a szobát. Tudod jól, hogy megtalállak. Előlem semmiképp sem menekülhetsz - nem igazán bírok megszólalni, agyamba csak is egy dolog jár; elbújni. Elbújni előle, úgy, hogy nem talál meg.
Végül kivonul, vállán a fiúval, kettesbe hagyva engem Louis-al. Az utóbb említett csuklómhoz kap, amit a lehető legjobban megszorít, és felhúz maga után az emeletre. Felszisszenek, próbálok arra figyelni, hogy véletlenül se essek el a saját lábamba. Belök a szobába, ahol eddig voltam.
Reagálni sem tudok, azonnal becsapja mögöttem az ajtót, s egyedül hagy. Hallom, ahogy a zár kattan, mire felkapcsolom a lámpát. Körbe nézek. Ez volt a lány szobája, ahol Harry tegnap...tegnap...megerőszakolt.
Körbe nézek, keresve egy helyet, ahol el tudok bújni, de sikertelen. Tekintetem végül megakad az óriási francia ágyon, ami alá tökéletesen beférek. Lekapcsolom a lámpát, majd becsúszok az ágy alá, és várok. Hogy mire? Hogy ismét találkozzak a végzetemmel.


Óráknak tűnő percek telnek el, már - már szerintem nem is fog jönni Harry. És ekkor, lábdobogást hallok, a zárnál valaki vacakol. Ez idő alatt jobban összehúzom magamat, hogy véletlenül se vegyen észre. Ajkamba harapok, mikor hallom, ahogy az ajtó kitárul. Lépteket hallok.
- Olyan rossz kislány vagy, Ann! Ezt megbeszéltük, nem? Nem bújsz el, így is - úgy is megtalállak, szóval, kapsz három másodpercet, hogy előbújj! - számolni kezd, visszafelé. Semmi. Nem mozdulok, hangtalanul csúszok beljebb, és csak imádkozni tudok, hogy ne vegyen észre. Homlokomat a laminált padlónak döntöm, szememet lehunyom.
- Rendben. Te akartad, Kurva - hallom, ahogy kinyitja a szekrény ajtaját, kotorászik, majd visszacsapja. Kinyit egy másik ajtót, ami a fürdő lehet. Visszajön, léptei az ágy felé tartanak. Összerezzenek, mikor megáll. Tekintetem bakancsára siklik, a remegés átveszi az uralmat testem fölött. Megkerüli az ágyat, légzésem szapora lesz, félő, hogy meghallja.
Hirtelen történik minden, megmarkolja a bokámat, és erőszakosan, fájdalmasan húz ki az ágy alól...




2016. január 18., hétfő

33.Rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy így eltűntem, de időközben elhunyt a nagymamám, nem nagyon volt kedvem írni. De próbálom behozni a lemaradásaimat. Időközben megnyitott az új blogom, a DISTURBYA, ha gondoljátok nézzetek be, a prológus már felkerült, iratkozzatok fel, hagyjatok magatok után nyomot.
Köszönöm a kommenteket (igaz megint megfogyatkoztatok, amit szomorúan tapasztalok).
Meglett a 100 feliratkozó, yeah! Köszönöm, ahogy a 70 000 megtekintést is!
Kellemes olvasást, kommenteket várok, remélhetőleg picivel többet.


* Ann szemszöge *

Szám betömve, karjaim és lábaim kikötözve, testem libabőrös. Folyamatosan remegek, a hideg minden egyes pillanatban megcsapja testemet.
Sötétség.
Fehérneműben, kikötözve simulok a falhoz, már-már ájultan. A levegő fagyott, torkom kapar, látásom homályos. Hogy kerültem ide? Az időérzékem egyenlő a semmivel. Halvány lila fogalmam sincs, hogy este van, vagy nappal. Hogy milyen nap van.
Az ajtó szépen lassan kinyílik, a villany felkapcsolódik. Megrökönyödve találom magam szemben a saját pincénkkel, és Harryvel. Kezében egy ásványvizes palack. Homlok ráncolva nézek rajta végig, miközben karomon rántok egyet, mire a kötél még jobban csuklómba fúródik. A fájdalomra felszisszenek, fejemet oldalra fordítom, próbálom magamat nyugtatni, de egyszerűen nem megy. Hallom Harry lépteit, míg végül elém lép. Szemem sarkából látom, ahogy leteszi a palackot, és vissza fordul felém. Kezét államra simítja, fejemet maga felé fordítja. Összerezzenek, a levegőt szinte kapkodom, miközben remegve nézek fel rá. Kiveszi számból a ruhát, mire köhögök egy sort. Képtelen lennék megszólalni. Fejemet elfordítom, szinte sóvárogva nézek az ásványvizes palackra, ami oly' hívogató.
Harry nem szól semmit, a palackér nyúl, szememmel követem tettét, és ajkamba harapok. Lecsavarja  a kupakot, ami halk csattanással érkezik a betonra.
- Kérsz vizet? - hangjától összerezzenek, és félve bólintok. Izmai megfeszülnek, hátrább lép. Olyan hirtelen történik minden; tömérdek mennyiségű víz csapódik testemre, mire összerezzenek. Fejemet megrázom, így a vízcseppek lecsordulnak arcomról. Hitetlenkedve nézek az előttem álló férfira, aki vigyorogva néz végig vizes testemen.
- Nem hallottam a választ! - emeli fel hangját. Lábamon rántok egyet, s fájdalmasan felszisszenek. Lábaim olyannyira remegnek, hogy sikeresen összeesek. Térdem hangosan koppant, s az alattam lévő vizes tócsába térdelek. Fejem előre bukik, testemet rázza a hideg. Hallom, ahogy Harry felnevet, majd elém lép. Belemarkol hajamba, fejemet hátra húzza. Fájdalmasan nyögök fel, és könnyes szemekkel nézek rá.
- Még mindig nem kaptam választ! - ordít képembe. Érzem, ahogy pár, forró könnycsepp csordul végig arcomon, amit legszívesebben letörölné, csak hogy ne lássa, mekkora fájdalmat is okozott most evvel. Próbálok magamon erőt venni, hogy legalább két értelmes, rendes szót ki is tudjak nyögni.
- K..kérek vizet! - mondom remegve, kissé szipogva. Harry ujjait kihúzza fürtjeim közül, erőszakosan szorítja meg államat és már számba is tolja az üveg "csőrét". Nagyokat kortyolok a vízből, ami végig szalad torkomon, elsimítva a kaparó érzést, ami eddig nem hagyott békén.
Még inni akarok, de Harry kirántja számból az üveget, és vissza lép kettőt. Ajkamba harapok, és krákogok egyet. Valamivel jobban vagyok, hála annak, hogy egy kis vízhez jutottam. Ám, most egy új dolog jött helyette. A fehér melltartóm kissé vizesen simul mellkasomhoz, karjaim még mindig vizesek.
Remegve nézek Harryre, ki ajkát harapdálva figyel.
- Szóval. Kíváncsi vagyok arra, hogy tudod- e miért vagy kikötözve? - fejemet megrázom, majd lesütöm tekintetemet. Ismét elém lép, fejemet hajamnál fogva emeli fel. Fájdalmasan szisszenek fel, érzem, ahogy ismét végig folyik pár könnycsepp arcomon. Ujjai fájdalmasan tépik hajszálaimat.
- Szóval, most jól figyelj, Édeske! Nyilván még rosszabbá akarom tenni a szentestédet. Mivel még csupán csak 11 van. Szóval. Ha most megmondod nekem a széfnek a kódját, szabad vagy. Én pedig szépen elvonulok a levéllel együtt! - vázolja a terveit egyszerűen, mire szótlanul, megrökönyödve nézek fel rá.
Most komolyan, mind ez a levélért van? Azért a kibaszott levélért? Én.. ezt nem hiszem el. Hogy van ehhez nyomra? Hogy képes ilyesmire, csak egy papírfecniért.
Fejemet megrázom, és ismét lehajtom fejemet.
- Az... az... nem fog menni - suttogtam magam elé, ám meghallotta. Arcomon egy pofon csattant, bőröm égett, éreztem, ahogy elzsibbad arcom, könnyeim újból utat törnek maguknak, lefolynak egészen államig, onnan pedig lecsöppennek melleimre.
Hallom, ahogy Harry is hangosan vesz levegőt, akárcsak én. Remegve fújom ki a tüdőmbe gyűlt levegőt, és könnyezve hunyom le szemeimet.
- Mi az, hogy nem fog menni? Hogy mersz nekem nemet mondani? - a képembe üvölt. Arcomra közepes mennyiségű víz csapódik. Egy pillanatra mintha minden megállna. Mindenhol csöpög rólam a víz, egyre inkább érzem, hogy gyengülök. Térdelek, még mindig, fejem erőtlenül bukik előre, már már kezeimet sem érzem.
- Kérdeztem valamit, Kurva! - a megszólításra lehunyom szememet, és hagyom, hogy az a bizonyos érzés magával ragadjon, minek hála elájulok.
Melegség. Evvel az egy szóval tudnám jellemezni azt, amit most érzek. Lábaim és kezeim fájnak, olyan, mintha le akarnának szakadni, de már nincsenek megkötve.


 Laposakat pislogva nyitom ki szememet. Ismét a magányos sötétségben találok magamat. Számomra a megnyugvást csak az ágy nyújtja, amin fekszek. Valaki betakart, és talán meg is mentett Harry-től. Hm...szép kis álom.
Léptek zaja töri meg a számomra nagy csendet. Az ajtó lassan kinyílik, a villany felkapcsolódik. Ajkamba harapva mérem végig a ,,megmentőmet" aki Harry. Kezében egy ásványvizes üveget szorongat, és egy tányért. Szememet inkább lehunyom, mielőtt még észrevenne. Remegve bújok jobban a takaróba, mikor meghallom lépteit, amik felém irányulnak. Miért nem burkolózhatok olyan varázspokrócba, mint amilyen a Harry Potter-ben volt? Csak hogy most az egyszer ne lásson.
Az ágy besüpped mellettem, érzem, ahogy a takarót felemeli, és becsúszik mellém. Picit hátrább csúszok, miközben rá nézek. Igaz, nem láthatja, mert hajam takarja arcomat. Hallom ahogy felkuncog, felemeli fejemet államnál fogva, és elsimítja szemembe lógó tincseimet. Elhúzom fejemet, és hátat fordítok neki. Megérzem kezét derekamon, mire legszívesebben eltolnám magamtól, de nem teszem. Félek a következményektől.
Arcomat tehetetlenül fúrom bele a fejem alatt lévő párnába. Érzem, ahogy végig siklik keze gerincem vonalán, majd fülemhez hajol.
- Most már hülye elennék azt hinni, hogy alszol. Engem sehogy sem verhetsz át, ezt már megtanulhattad volna, Drága Ann! Sőt. Emlékszel mit ígértem? Mi állt a falon lévő írásban? A következő Te leszel, akit át fogok rendezni! - mély, rekedtes hangjától egyre jobban megijedek. Könnyeim végig folynak arcomon, le a párnára. Lassan hasamra fordít, érzem, ahogy a nadrágom már nincs rajtam. Bugyit nem viselek. Meleg, már-már forró keze becsúszik pulcsim alá, amit leránt rólam. Melltartó nincs rajtam, legszívesebben felpofoznám, de nem teszek. Félek, sőt. Rettegek.
Erősen markol fenekembe, mire vállam megrezdül, és hangtalanul folytatom a sírást.
Hallom, ahogy lehúzza nadrágja cipzárját, végül teljes méretét magamban tudhatom. Felsikítok a fájdalomtól, erősen beleharapok ajkamba. Kezemmel el akarom magamtól tolni, ami csak kapálózás. Hosszú ujjai erőszakosan tapadnak csuklómra, és lenyom az ágyra. Lökései gyorsak, intenzívek. Egy kezével lefogja csuklóimat, míg másik kezét derekamra simítva markol bőrömbe, és lenyomja csípőmet az ágyra, így nem bírok mozogni.
Eszeveszett ütemben mozog ki-be, mellkasa hangosan csattan hátamhoz. Beleharapok a párnát borító finom huzatba, miközben hangosan felzokogok. Percek múlva Harry egy mély, férfias nyögés kíséretében élvez el, s lihegve omlik hátamra. Percek múlva lefejti ujjbegyeit csuklóimról, majd ledől mellém. Nem bírok mozogni. Fenekem sajog, a csuklóim fájnak, ahogy derekam is. Hajtincsek tapadnak nedves, könnyáztatta arcomhoz, amit elsimítok, és sírva húzom magamra a takarót. Hallom, hogy Harry felöltözik, feláll, végül távoz.
Ott hagy, összetörve, zokogva  az ágyon.
A fejembe fájdalom nyíllal, s álomba sírom magam. 





2016. január 7., csütörtök

32.Rész

Sziasztok!:)
Picit késtem, ami miatt elnézést kérek, de sok volt a dolgom. Köszönöm azt a 2 kommentet. LÉSZII! Csak egy picit több kommentet had kapjak! Jöhetnek a vélemények, tetszik - nem tetszik, stb.! Csak értékeljétek valahogy! Nagyon jól esne, ha tudnám, hogy jól csinálom e, vagy sem.
Köszönöm a feliratkozókat, már csak 2 ember kell!!



Jó olvasást:)


Taylor xx


* Ann szemszöge *


A házhoz érve leparkolok, majd kiszállok. Lenyomom a központi zárat, és bemegyek a kapun, az ajtó felé. Kopogok, és az ajtófélfának dőlök. Lábdobogást hallok, majd Zayn dugja ki a fejét. Kérdőn néz rám.
- Mit keresel itt? - ráncolja homlokát.
- Hol van Harry? - kérdezek vissza, miközben be akarok menni mellette, de nem enged be. Kezét vállamra téve tol vissza.
- Honnan veszed, hogy megmondanám? - vigyorodik el gonoszul. Állkapcsomat összeszorítom.
- Szóval? Itthon van? - harapok ajkamba, miközben felnézek rá. Lábdobogás hallatszik Zayn háta mögül, majd egy kéz simul a vállára.
- Ki az, Haver? - mély hangjáról egyből felismerem, mire gonoszul elvigyorodok, és Zaynre pillantok.
- Csak Ann. De épp menni akar, igazam van? - Harry Zayn mellé áll, miközben mind a kettő a válaszomat várja. Felröhögök, majd megrázom fejemet.
- Tévedsz! Beszélnem kell veled! - mondandóm második felét Harryhez intézem, és jelentőségteljesen nézek rá.
- Engedd be, Zayn! - mondja Harry, mire az említett kitárja az ajtót. Belépek, és Harry után ballagok, fel az emeletre. Ezek szerint a szobájába megyünk. Milyen ironikus.
A szobába beérve, körbe nézek, és becsukom magam mögött az ajtót. Ingek, bokszerek mindenhol, a szekrény ajtók nyitva. Hümmögve dőlök neki a falnak, és rá nézek. Az ágy szélén ül, megtámaszkodik térdein, és kérdőn pillant rám.
- Szóval? Mit akartál? Miért kerestél annyira, hogy még Zayn-nel is száj harcoltál?
- Csupán csak arról szeretnék beszélni, amit csináltatok kora reggel. Miért kellett szét verni a helyet? És mi volt az az üzenet? Mi az, hogy a következő az én leszek? Hogy akarsz te átrendezni, Styles? - hangomat egyre jobban felemelem, miközben Harry elé ballagok. Tekintete fel-le siklik rajtam, pár pillanatra megáll, elidőzve melleimen, mire dühösen köhintek.
- Mi ez? Egy vallatás? - áll fel, végül mellkasunk már-már össze simul. Egy lépést hátrálok, miközben még mindig szemébe nézek, ezúttal fejemet picit hátra kell döntenem. - Idővel mindent megtudsz majd, Bébi! De te fogsz nekem könyörögni, hogy nyúljak hozzád! - végül elvigyorodik, és felém lép. Én úgy hátrálok. A végén már csak azt érzem, ahogy hátam a falhoz simul, Harry kezei oldalamra siklanak. Elveszem kezét, és felpillantok rá.
- Hát azt megnézem, hogy én fogok neked könyörögni, mert ilyen nem lesz! - lököm el magamtól, és kirohanok a szobából, le a lépcsőn. Ahogy az ajtóhoz szaladok, hallom, ahogy Harry lohol utánam. Kezem a kilincsen van, mikor hátra fordulok.
- Oh! És mielőtt még el nem felejtem; ne a barátaimnak árts, őket hagyd ki ebből. Ez a kettőnk harca! - végül kimegyek, becsukom magam után az ajtót, és a kocsimba szállok. Morgolódva indulok haza, miközben gondolkodok. Hogy érti, hogy könyörögni fogok neki? Oké, könyörögni könyöröghetek, viszont nem neki. Az fix, hogy én nem fogok vágyni az érintéseire.


A házhoz érve, a garázs feljáróra parkolok, majd egy sóhajtást követően kiszállok, és bemegyek a házba.
Kinyitom az ajtót, a házba érve körbe nézek. Síri csend van, ezek szerint a lányok már Michael boltjában vannak. Telefonomat nyomogatva megyek a konyhába, ahol felhívom Nathasa-t.
- Ott vagytok már Micahel-nél? - kérdezem, miközben kinyitom a hűtőt, és körbe nézek, majd kikapom a vajat, és a szalámit, majd a pultra teszem.
- Nem, egy bútor áruházban vagyunk, Michael elküldött minket. Vennünk kell székeket, laminált padlót, a barkácsboltban meg festéket, és a többit - hümmögök egyet, kihangosítóm, telefonomat a pultra teszem, majd megkenek vajjal egy zsemlét.
- Hamarosan én is megyek. Eszek valamit, és utána - a zsemlébe teszem a szalámit, majd magam alá húzom az egyik bárszéket, és enni kezdek.
Fél óra múlva leparkolok Michael üzleténél, ami előtt már két autó parkol. Kiszállok, majd bemegyek. Kicsit változott a felállás, mert a falak már fehérek, ugyanakkor szerintem még párszor át lesznek festve. Ki van söpörve, a bútoroknak már nyomuk sincs, és sötétebb lett a parketta, az ablakok kicserélve,
A raktárból Michael és a lányok jönnek ki, dobozokkal és székekkel a kezükbe.
- Sziasztok - mosolyodok el halványan, majd közelebb merészkedek.
-Minek  voltál Harry-nél? - néz rám kíváncsian Perrie, miközben letesz két széket, az egyikre rá ül.
Ajkamba harapok, kezemet zsebre csúsztatom, miközben ajkamba harapok.
- Miért, Harry-nél volt? - homlokom csapom magamat, miközben amolyan; ne bassz már fel fejjel nézek Nathasa-ra aki pislogás nélkül mered rám.
- Igen, ott voltam. És.. lényegtelen - rántok vállat. Nem akarok róla beszélni, jobb, ha nem tudják meg még, hogy mit beszéltem Harry-vel.
Michael mellém lép, és kíváncsian néz le rám.
- Baj van? - felnézek rá, erősen harapok ajkamba, és megrázom fejemet.
- Nem.. minden rendben van - hogy megerősítsem, bólintok, miközben lesütöm szememet. Danielle elém ballag, kezeit melle alatt kulcsolja.
- Mit beszéltetek? - rá nézek, és vállat rántok.
- Tényleg mindegy, ha baj lenne, akkor elmondanám, de nincs semmi. Nyugalom - mosolyodok el halványan, mire bólint.
Végül összecsapom tenyereimet, és vigyorogva nézek végig rajtuk, majd a mellettem álló Michael-re, aki halkan felkuncog.
- Van nektek a raktárban ruha, ami alkalmas lesz a festéshez. Segíthetnétek újra festeni a falakat. Beszereztem pár elvontabb falmatricát, ami tökéletes lenne ide. A pultot meg átfestem feketére, és össze kellene állítani pár polcot, meg a többit, amire a pisztolyokat kellene feltenni - ismerteti a terveket, mire mind bólintunk.
Végül a raktárba ballagunk, felvesszük a ruhákat, amik direkt erre lettek kitalálva, és vissza megyünk.
Percek múlva, beszélgetve festünk, miközben szinte minden téma felröppen. Végül ránk esteledik, így kénytelen vagyunk befejezni a munkát. Egyrészt nem akarunk lámpát oltani, és Michael mondta, hogy a többit már megoldja egyedül.
Átöltözök, majd kimegyek a fiúhoz, és halvány mosollyal az arcomon sietek felé.
Mikor észrevesz, elmosolyodik, leteszi a kezében tartott falmatricát, majd megtörli kezét.
- Köszönöm, hogy segítettetek! - lép elém, és ölelésbe von. Átkarolom derekát, arcomat mellkasába fúrom, miközben vissza ölelek.
- Reméljük, hogy ezek után már boldogulni fogsz! - mondom, miután eltávolodok tőle. Végül megvárom a lányokat, és elindulunk.
- Akkor otthon találkozunk. A vacsiról majd én gondoskodok - mondom, majd mosolyogva szállok a kocsimba. Bepöccintem a járművet, és elindulok a házunkhoz. Csendben vezetek, az útra figyelek, miközben hallgatom a rádióban szóló halk zenét.
És akkor jut csak eszembe.

Hamarosan karácsony.



A szeretet ünnepét anyámék nélkül fogom töltetni. Most öt éve.. Igaz, ott lesznek a lányok, vagy nem, mivel elmennek ők is a szüleikhez. Én pedig nem akarok menni, mert csak zavarnák. Majd maximum feldíszítem egyedül a fát, és mire megjönnek a lányok, megajándékozzuk egymást.
De érzem, hogy valami mindent fel fog borítani.


A napok csak telnek, már nem is tudom, hogy hányadika van, csak arra eszmélek fel, hogy éppen kísérem ki a lányokat a kocsijukhoz. Elmennek az ünnepekre.
Itt vagyok, egyedül, karácsony napján, a szentestén pedig egyedül fogok a nappaliban dögleni. Tök jó kis estének néz ki, nemde?
- Biztos, hogy nem mész el valamelyikünkkel? - néz rám aggódva Danielle, kezét végig simítja alkaromon, amitől elmosolyodok, és megrázom fejemet.
- Jó lesz nekem itthon, nyugalom. Menjetek, élvezzétek az ünnepeket. Két nap múlva találkozunk. De! A szilvesztert együtt kell töltenünk - mosolygok, majd megölelem őket, és végig nézem, ahogy a négy kocsi elindul egymás mögött. Hevesen integetek, ácsingózva a hóban, míg már nem látom őket. A házba beérve lehúzom bakancsomat, és a papucsomba bújok. Egy sóhajtást követően a konyhába csoszogok, majd a tegnap készített ebéd maradékát teszem a mikróba. A pultnak dőlve gondolkodok. Semmi nem történt, úgy értem, hogy Harry nem tartotta be a szavát. Nem jött, nem keresett, és ez az egyik legjobb dolog.
Elmélkedésemet a mikró szakítja félbe. Kiveszem a reggelimet - ami már inkább mondható ebédnek -, majd elfogyasztom. Elmosom a tányért, és a nappaliba ballagok. Kezemet csípőre téve, hümmögve nézek végig a rumlin. Szóval, leszek olyan hülye, hogy kitakarítok karácsony napján? Hát persze.Bekapcsolom a tévét, egy zenecsatornára lépve, felhangosítom, majd nekiállok pakolni. Rendbe teszem a kanapét, a szekrényeket, felporszívózok. A konyhában feltakarítok, majd az emeleten lévő folyosón. A szobámba lépve felhúzom a redőnyt, majd rendbe teszem az ágyamat.
A lányok szobájába inkább nem megyek, mert ha ott is összepakolok, akkor az lesz a bajuk, és majd panaszkodni fognak, hogy semmit nem találnak...



Végül már rám esteledik, a ház körül lévő karácsonyi fényeket felkapcsolom, majd lemegyek a pincébe. Olyan furcsa. Mármint, mintha nem lennék egyedül, vagyis mintha figyelnének. Ami igazat megvallva lehetetlennek bizonyul, mert egyedül vagyok, szóval ez képtelenség.
Felkapcsolom a lámpát, ami bevilágítja az egész helyiséget. A hideg levegő egyből megcsap, mire ajkamat csócsálva megyek le a lépcsőn. Körbe nézek, beugrik pár emlékkép, ami valahogy nem akar távozni a fejemből, bármennyire is akarom. Felpillantok az ajtóra, majd végig nézek a lépcsőfokokon. Egyedül vagyok.
Egyedül vagyok. Egy senki vagyok. Nincs hozzátartozóm, nincs senkim. Mármint, a lányok ott vannak, de az nem ugyanaz. Hiányzik a törődés. Az anyai ölelések, a beszélgetések, amik nekem nem adattak meg, bármennyire is akartam, még akkor, mikor Ők éltek. Hiányzik mind a kettő, annak ellenére, hogy bántottak.
Már csak valami hideg, nedveset érzek végig folyni arcomon, mire kezemet az említett helyre simítom. Sírok.
Szipogva törlöm le könnyeimet, megrázom fejemet, majd a sarokban lapuló, hatalmas karácsonyfához lépek. Ebben a percben egy hatalmas csapódást hallok,mire összerezzenek. A fát fogva lépek a világosságra, felpillantva az ajtóra, ami becsukódott. Mélyet sóhajtok.
Biztos csak a  huzat. Fellépkedek a fokokon, szorosan fogva a fát, majd leoltom a lámpát, és kimegyek. Bezárom az ajtót magam után, s beballagok a nappaliba. A tévében egy karácsonyi, nyálas film megy, a Holiday.
Körbe nézve a helyiségben, arcomra halvány mosoly csúszik. Egy fényfűzért tekertem a függönyre, ami végig fut a szekrénysoron, emellett a kanapé mellett helyet foglaló állólámpa is hangulatot varázsol a nappaliba. A fát az ablak mellé felállítom, majd a szekrényben kezdek kotorászni, ahonnan kiveszek három nagy dobozt. Az elsőt kibontva, felteszem a díszeket a fára, a füzérekkel együtt. Végül a csúcsdísz marad hátra, meg az égősor. Egy székre állva teszem fel a csúcsdíszt, majd körbetekerem az égősort a fán, végül áram alá helyezem. Hátrébb lépve, kezemet derekamra simítva, hümmögve nézek végig a fán, ami meglehetősen szép lett.
A konyhába sietek, összedobok magamnak egy bögre forrócsokit, s az ital társaságával ülök le a kanapéra, és a tévében lévő filmet kezdem bámulni.
Olyannyira beleélem magamat,  hogy szinte felvisítok, mikor elmegy az áram.
Homlok ráncolva teszem le a kanapéval szembe lévő dohányzóasztalra a bögrémet, majd körbe nézek. Szemem lassan hozzá szokik a sötéthez, s a karácsonyfára nézek, mely kissé ijesztő fényt fest magára, mitől összerezzenek.
- Biztos a sok fény csapta le a biztosítékot - mondom inkább magamnak, miközben tapogatózva indulok el a bejárati ajtó felé, ám nekimegyek valaminek. Vagy én mesélem be magamnak,vagy tényleg lefognak.
Valaki valamit az orromhoz nyom, és a sokk hatására beszippantom.



2016. január 1., péntek

B.U.É.K.!

Minden egyes olvasómnak Boldog, Sikerekben gazdag új Évet kívánok!:)
Köszönöm, hogy velem tartottatok 2015-ben, remélem ebben az évben is olvasni fogjátok az Enemies-t:)
A részt hamarosan hozom.
Ezúton is köszönöm, hogy már 94-en vagytok.
Lehetne az Új Évi kívánságom, hogy össze hozzátok nekem a 100 feliratkozót?:D


Taylor xx