2016. március 23., szerda

40.Rész

Halihó! ^^
Köszönöm a türelmet! Meg is hoztam a részt, remélhetőleg tetszeni fog ez a rész is. Rengetegen kérdezték, hogy most akkor ki fogja-e nyitni Ann a levelet. A válasz...igen. Rengeteget gondolkodtam rajta, s arra jutottam,hogy nem húzom tovább az időd. Két részre szedtem a levelet, amit Ann-re hagytak:D Egy még hátra van. 
Köszönöm az előző részhez érkező kommenteket, s a többit. Már - már 82000 kattintás jött a blogra, huh.! Elmondhatatlanul hálás vagyok. De nem húzom az időt. 


Kellemes olvasást, kommentekre nagyon kíváncsi vagyok!


Taylor xx


Remegő kezekkel nyitom fel az egyik lapot, s egy köhintés után belekezdek felolvasni a lapon álló szöveget.
- ,, Drága Ann!
Nem tudjuk apáddal, hogy ezt mikor fogod elolvasni, sem azt, hogy egyáltalán megtalálod ezt a levelet, vagy hogy rájössz -e a széf kódjára.
Tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, annak ellenére, hogy nem nagyon mutattuk ki ezeket az érzelmeket. Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk.
Apád az utóbbi időkben rengeteg adósságra tett szert, amit nem tudunk kifizetni. Kevés volt a bevétel, így több lett az adósság. Ezt valaki vagy valakik be akarják majd rajtad hajtani, de Te semmi kép se hagyd nekik! Van egy két dosszié a raktárban, apád irodájában, az íróasztalnak az egyik fiókjában. A fiók be van zárva, a kulcsot megtalálod az ékszeres dobozomban. Rengeteg iratot fogsz ott találni, ami talán segíteni fog egy picit.
Már csak Te maradtál életben a Taylor családból. Kérlek, könyörögve kérünk mind a ketten, hogy vigyázz magadra! Mi mindenhol, és mindenkor veled leszünk. Lehet, hogy apád nem, de én biztosan. Nagyon - nagyon szeretünk, s ezt sajnos nem mutattuk is olyan sokszor, mint amennyire kellett volna. Lehet, hogy csalódást okoztunk, és nem szeretsz minket, amit teljesen megértek.
Talán egy nap rájössz a tényleges igazságodra, hogy mi minek köszönhető. Lesz egy szerető családod, egy férjed, s gyerekeid. Szeretetben élhetsz, amit mi sajnos nem adhattunk meg. Megértem, ha apádra nem úgy tekintesz, mint ahogy egy apára lehetséges. De egyszer az a fájdalom el fog múlni, és már csak a jó dolgokra tudsz emlékezni! Szeretlek, s szeretni is foglak, még a halálom után is!
Vigyázz magadra, s ne cselekedj meggondolatlanul. Csak ennyit kérek!
A Te szerető anyád " - sírva olvasom fel az első lapot. Nem bírok a lányokra nézni. Annyi minden kavarog a fejemben. Ordítani tudnák, bömbölni a fájdalomtól, de nem teszem. Csendesen zokogok, miközben kezeim közé veszem a másik lapot, amit kihajtok, pár csepp könnyem a lapra cseppen. Az írásra pillantva ajkaim elnyílnak. A betűk inkább hasonlítanak macska kaparásra, anyám írásának a közelébe sincs. Ezt a levelet apám írta.
Remegő hanggal folytatom.

- " Ann!
Nagyon nem is tudom, mit írhatnák. Nem vagyok az az érzelgős típus, még is rengeteg mindent szeretnék leírni. Nem hittem volna, hogy egy levélben kell neked elmondanom az utolsó fontosabb sorokat feléd. Lehet, hogy Te soha sem fogod kinyitni ezt a levelet, vagy csak elégeted a picsába. Mert valljuk be, igazán lenne rá okod. De ha ezt még sem teszed, tudod kell, hogy nagyon is szeretlek! Nem mindig mutattam ki feléd azt a szeretetet, amit ki kellett volna. Nagyon is fontos voltál nekem, mikor megszülettél! Arra senki sem számított, hogy a volt barátaimmal lesz rossz a viszonyom, s nekik fogok oly' sok pénzzel tartozni.
Sosem voltam mintaapa, ezt bevallom. Sosem tudtalak megölelni szeret teljesen, csak akkor, mikor még kisgyerek voltál. Úgy éreztem, hogy ha a gyerekünk meg fog születni, akkor erősnek kell lennie. Nem kell éreznie az érzéseket, mert azok nem lesznek fontosak. Nem kell ölelkeznie, mert nem a gyengeségről lesz híres. Erős lesz, mint az apja, és szerény, akárcsak az anyja. De nem, nem tudom Ann, hogy milyen is leszel felnőtt korodra, mert van egy érzésem, hogy azt Én nem fogom megélni. Nem vagyok valami érzelgős típus - és nem is akarok az lenni - mindenesetre sajnálom, hogy nem láthatom, s nem ölelhetem magamhoz majd az unokáimat.
Sajnálom, hogy annyi hibát elkövettem a múltban. Sajnálom, hogy bántottalak. Sajnálom, hogy olyan szavakkal illettelek, amikkel nem kellett volna. Igen, rengeteg a sajnálat, de nincs rá magyarázat. És ez az egyik hibám. Sosem gondolkozok, csak cselekszek. Meggondolatlan vagyok, valljuk be.
Hogy visszatérjek, elrugaszkodjak az enyelgéstől, inkább fontosabb dolgokat írok le most neked. Vannak emberek, akik a halálomat kívánják, főleg Ő. Nem ismered, és melegen ajánlom, hogy ne ismerd meg. Lehet, addigra halott leszek,mikor Te elolvasod ezt a levelet, viszont akkor is, tudni fogom, hogy ha Te találkozni fogsz vele, vagy ha esetleg megismered. A nevét jobb, ha nem írom le, az csak rosszabb lenne. Így is remeg a kezem, nem tudom mitől. Talán az idegtől, vagy... talán attól, hogy összekönnyeztem a lapot, és olyannyira meghatódtam, hogy már remegek.
Sajnálom, nem akarok gyenge lenni. És nézd meg, ismét az a sajnálom. Az a rohadt sajnálom. Mert nem, nem tudom jóvá tenni, már nem. Már hiába akarok bármit is jóvá tenni, nem lehet.
Túl mélyen vagyok, és túlságosan is nagyot csalódtál bennem.
Sosem mutattam a minta apát. Nem ismertem a gyengédséget, ami talán az egyik nagy hibám. Igen, férfi létemre is bevallom, mekkorát is hibáztam. Csalódtál bennem, amit sajnálok.
De tudnod kell, hogy mindig is szeretni foglak!
Vigyázz magadra, és légy erős!
Szeretettel:
Apád" - ha lehet, még az eddiginél is jobban kezdek sírni. A papír kihull kezemből, s a lányok közül a legközelebbihez azonnal hozzábújok. Az illatról felismerve Danielle-be csimpaszkodok. Érzem, ahogy keze hátamra csúszik. Zokogásom tölti be a pincét, pólóját már eláztatták könnyeim, de Őt ez úgy látszik, hogy hidegen hagyja. Csak ül, simogat, s próbál nyugtatni, ami a lehető legjobban rám fér, főleg most.
Mellettünk a lányok is szipognak. Danielle nyugtató szavakat susog fülembe, de semmire nem megy vele. Annyi minden nyomja most a vállamat, és talán így mindent ki tudok magamból adni.
A fejem hasogat, de tovább sírok. Már szinte nem is kapok levegőt.
Talán most vettem észre, mennyire is hiányoznak az életemből. Nem tudom, mi lesz ez után, nem tudom, mit fogok magammal kezdeni.
Talán szólnom kellene Harry-éknek, miszerint kibontottam a levelet.
Egy alapon átkozom magamat, hogy ennyit vártam. Talán ha előbb nyitom ki ezt a levelet, akkor nem történt volna ez a rengeteg baj. Viszont mindenképp el kell mennem a raktárba, és ki kell nyitnom azt a fiókot.


Mintha több óra telne el, mire megnyugszok. Igaz, a testemben rengeteg minden kavarog, s a belsőm még mindig üvölt, de ettől eltekintve nem sírok. Már nem.
Fejemet lassan felemelem, s letörlöm könnyeimet.
- Sa...sajnálom - remeg meg hangom, miközben egytől egyig végig nézek rajtuk. Fejüket megrázzák, elsőnek Nathasa ölel magához. Nem kellenek szavak. Most inkább jobb is, hogy nem beszélünk. Most a számomra legfontosabb az az, hogy itt vannak Ők. A barátaim. Itt vannak velem, nem hagytak cserben. Megvigasztalnak.
Próbálok erős maradni, amit talán most nem kellene. Talán most végre elgyengülhetek, sírhatok, akár napokig. Úgy mint mikor meghaltak. Mikor napokig nem jöttem elő a szobámból, csak sírtam, és sírtam.


Belegondolva a dolgokba úgy érezném még egyszer anyám meleg, szívből jövő ölelését. Ahogy a hátamat simogatja, avval az apró, selymes kezével. Hogy megvigasztal, még akkor is, mikor a legkisebb problémába is ütközök. Igen, ez egy álom a sok közül. Még sem vállt valóra, és már nem is fog...




2016. március 20., vasárnap

Késés

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy pont a 40.résszel fogok késni, de sajnos nem értem rá megírni. Elkezdeni elkezdtem, és egy kis szösszenetet bemásolok ide. Nagyon sajnálom, de rengeteg dolgom volt. Nem keresek mentségeket, mert avval is csak az időt húznám.
Jövőhétre megpróbálom megírni a részt, de így is csúszni fogok vele. Tényleg sajnálom.
Egy héten két részt kell a nyilvánosság elé tennem, ez egy ideig ment, de ezen a héten úgy látszik, hogy nem. A Disturbya 9.része ki fog kerülni, mert azt már majdnem befejeztem, de utána vár a töri és a többi tantárgy. Szóval tanulnom kellene.
Mindenesetre sietek vele, és remélhetőleg jövőhét közepén fel is teszem.


Köszönöm a türelmet!
Taylor


"Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk."

2016. március 12., szombat

39.Rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a 39.Részt. Nincs sok hátra az első évadból. De ez most nem lényeges, még ráérek veletek tudatni az információkat. Köszönöm a kommenteket, amiből sok lett, és nagyon örülök is neki:)
Már majdnem 80000 a megtekintés! Hihetetlenek vagytok, de tényleg:)
Kellemes olvasást, sajnálom, hogy ilyen rövid lett, a következő rész hosszabb lesz, sőt.
Kommenteket várok!


Taylor xx


* Ann szemszöge *


Napok, hetek, hónapok egybefolynak, csak akkor tudom, hogy milyen nap van, mikor néha hallom, ahogy a rádióban hogy hányadika van. Az időérzékem a nullával egyenlő. Élőhalottként tengetem a mindennapjaimat Harry mellett, aki konkrétan szarik a fejemre. Csak arra vagyok neki jó, hogy legyen egy lyuk, amibe beledugja a nadrágjában lévő szerszámot. Nem érdekli, ha nem akarom, vagy ha olyannyira fáradt vagyok, hogy már alig látok. Csak megdug. Ott, ahol. Nem érdekli, ha totálisan nem akarom, vagy ha észrevehetnek minket az emberek. Azt tudom, hogy még jobban meg akar alázni az emberek előtt. És sikerül is neki. Már nem úgy tekintenek rám, mint régen. Miután anyámék meghaltak, és mikor bementem egy boltba, rengetegen megbámultak, összesúgtak. Előre engedtek, elszaladtak előlem. A félelemtől. De most, hogy Harry-éknél vagyok, minden megváltozott. Az emberek lökdösnek, röhögnek rajtam, amin a göndörke csak vigyorog. Legszívesebben minden egyes ilyen jelenetnél behúznák egyet neki, de nem. Nem teszem. Nem akarom, hogy még kegyetlenebb legyen velem, sőt.


A meleget nyújtó takaró lassan lecsúszik meztelen testemről. Megszokott módon nyúlok az anyag után, de nem sikerül vissza húznom. Harry a testemre dob pár ruhát. Homlok ráncolva ülök fel, s lassan kinyitom szemeimet. Harry előttem áll, kezében egy táskával. Arca nyugodt, ugyanakkor kissé csalódott képet vág.
- Téged meg mi lelt? - kérdezem meglepetten, miközben felöltözök, és nagy nehezen felállok. Igaz, fenekem eléggé fáj, de próbálok nem figyelni a fájdalomra. Harry-t tegnap nem tudom mi lelte, mindenesetre nagyon is durva volt. De az nem érdekelte, hogy akkor még reggel is magáévá tett. Igaz, tűrtem.
- Öltözz fel, és menj el! - szemeim kikerekednek, miközben meglepetten nézek rá. Ez komolyan az a Harry akit Én "ismerek"? Nekem nem úgy látszik, sőt. Harry vagy bevett valamit, vagy ameddig mellette aludtam - vagyis csak próbáltam -, addig elrabolták az ufók.
Inkább nem szólalok meg, kikapom kezéből a táskát és beledobálom a másik cipőmet, és belebújok bakancsomba.
- Mi a fene van veled? Tegnap este még majdnem ájulásra dugtál, most meg elküldesz. Mi ez az egész? - végül kibököm azt, ami már egy pár perce foglalkoztat. Harry nem szól semmit, megragadja csuklómat és egyenesen kihúz a szobából. Szinte orra esek, miközben Ő leráncigál a lépcsőn. Eközben Én a lehető legcsúnyább dolgokat kiabálom a képébe, mire a konyhában lézengő Liam-ék is kidugják fejüket. Meglepetten nézik végig a jelenetet. Rántok egyet kezemen, így már nincs a csuklóm Harry mancsának fogságában.
- Hogyhogy így megváltoztál? Mi a franc történt veled? - kérdezem már vagy huszadszorra.
- Meguntam ezt az egészet. Már valami fél éve itt rohadsz nálunk. Nincs értelme ennek. Bemegyek a hivatalhoz, elkérem a szerződést, elégetem a picsába, kérek egy újat és elrendezem, hogy az enyém legyen London! Már nem is izgat az a vacak kis levél, amit a szerencsétlen szüleid hagytak rád. Nekem csak a hatalom kell. Ki tudja, lehet, hogy abba a nyomorult levélbe csak annyit írtak, hogy "vigyázz magadra kislányom, apuci meg anyuci vár téged fent a mennyországba. De ha nem, akkor a pokolban" - Harry magából kikelve csapkod össze vissza, homloka nevetséges ráncba szökik, miközben  idegesen néz rám, végül kitárja az ajtót. - Csak...takarodj ki! - megdörzsöli szabad kezével halántékát, végül az udvarra mutat. Tanácstalanul pillantok a lányokra, akik a fiúkkal együtt már előttünk állnak, és figyelik eme jelenetet.
- Addig nem megyek el, ameddig nem engeded, engeditek el a lányokat! - mondom halkan. Rengeteg érzelem kavarog bennem, s megannyi kérdés. Nem tudom, hogy tegyem fel, viszont egy biztos; Harry semmit nem változott. Még mindig az kiállhatatlan, szadista ember.
De legjobban azon tudok meglepődni, hogy ilyen szinten leszarja már, hogy mi lesz a levéllel. Arra inkább nem mondok semmit, hogy új szerződést akar írni.
- Fiúk! A lányokat! - Harry int egyet, a fiúk elengedik a lányokat, akik mellém lépnek, s szótlanul ballagunk ki az ajtón, utoljára Én. Becsapom magam mögött az ajtót. Az utcára érve, Danielle elkezdi.
- És mi lesz ezután? - mellém siet, és kérdőn pillant rám. Én csak meredek magam elé, nem válaszolok csak vállat rántok.
- Minden bizonnyal hagyni fogjuk, hogy Harry új szerződést csináljon, igaz? - Ezúttal Nathasa teszi fel a kérdést, miközben megragadja csuklómat, és visszahúz. Idegesen rántok egyet kezemen.
- Hagyjatok már békén a fenében. Nincs ehhez nekem kedvem. Majd lesz valami. Ha ennyire zavar titeket, akkor tegyetek ellene! - emelem fel hangomat, végül ott hagyom őket, s mikor a házhoz érek, bemegyek.


Este van. A lányok már próbálkoznak, hívtak le, hogy menjek, egyek velük, de nem vagyok éhes. Nem bírnák enni. Már órák óra csak fekszek itt, az ágyamon, bezárkózva és a falat bámulva gondolkodok. Az elmúlt órákban sírtam, röhögtem és dühöngtem. Mind hiába. De végül mindent beláttam. Talán... talán jobb, ha mindenre fény derül. Egyszer ennek is eljön az ideje. Egyszer mindenre fény derül. és ez a pillanat most jött el.
De én akkor is. Én még mindig félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől. Nem tudom. Csak van valami, ami megakadályoz, ami nem hagy tisztán gondolkodni.


Sóhajtva, meggyötörten túrok barna tincseim közé, és lassan felállok. Felkapom az asztalomon lévő ajtó kulcsát, majd elforgatom a zárban és kitárom az ajtót. A konyhában beszélgetés zaja hallatszik.
Bemegyek.
Egy emberként fordulnak felém, és pattannak fel. Mielőtt megszólalhatnának, megálljt mutatok.
- Gyertek utánam - mondom halkan, majd hátat fordítva nekik elindulok a pince felé. Kitárom az ajtót, felkapcsolom a lámpát, és elindulok le. A lányok jönnek utánam. A széf elé ballagok, és beírom a kódot, majd remegő kezekkel nyúlok a boríték után.
Egy apró kéz simul vállamra. Feléjük fordulok és lenézek a levélre.
- Nem tudom lányok...félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől - sóhajtok fel meggyötörten. 
- Egyszer mindennek eljön az ideje, ahogy most ennek is. Bármit is írtak bele anyádék, egyszer meg kell tudnunk - Nathasa biztató mosolyt küld felém, közben megsimogatja alkaromat. Leülünk a sarokban helyet foglaló matracra. Ajkamba harapva simítok végig a borítékon, majd pár mozdulattal kinyitom.
Felpillantok a lányokra, akik ajkaikat harapdálva néznek a borítékra. 
Remegő kezekkel húzom ki a két lapot...


2016. március 5., szombat

38.Rész

Hey^^
Még pár rész! Még pár rész, és vége az első évadnak. Ti is annyira várjátok, mint én?:D
Mert én nagyon, de tényleg. Rengeteg izgalom lesz az elkövetkezendő részekben:)
Köszönöm a 3 kommentet, most a 4 kommentre "gyúrjatok" rá:D
Észrevettem, hogy az utóbbi időkben egyesek hol leiratkoznak, hol pedig fel. És már a 100 olvasóm is "odaveszett."
Kezdek aggódni...

Már lassacskán 80 000 a megtekintés, amiért nagyon hálás vagyok:)
De nem szaporítok tovább semmit.


Jó olvasást, kommenteket várok!!


Taylor xx


* Ann szemszöge* 

Két ölelő kar szorít magához. Csupasz testünk egybeolvad, fenekem ágyékának nyomódik. Fejem iszonyatosan fáj, minden oly' homályos a tegnap este történtekről. A nyakamba szuszog, haja csiklandozza bőrömet. 

Jaj, ne. Az nem... az nem lehet. Lassan lefejtem karjait magamról, és megfordulok. Harry édesen szuszog, szempillái néha - néha megremegnek, ajkai elnyíltak.
Szemeim kikerekednek, látva csupasz mellkasát. Ezt követően benézek a takaró alá. Mind a ketten meztelenek vagyunk, Harry keze oldalamon pihen. Nem...nem feküdhettünk le. Az képtelenség. Arra biztos emlékeznék.
Egyáltalán hogy a fenébe kerültem ide? Hogyan? Ez...ez már Harry szobája.
Leveszem kezét oldalamról, mire mocorogni kezd. Felállok, és magam köré tekerem a takarót. Talán hiba volt.
Harry meztelen testével szemezek. Elfordítom fejemet. Harry tapogatózik, minden bizonnyal magára akarja húzni a takarót, ám ez nem sikerül neki.Felmordul, majd megdörzsöli szemét, amit lassan kinyit. Nagy szemekkel bámul rám, ajkai lassan mosolyra húzódnak, amitől egyre inkább kezdek undorodni.
- Jó reggelt, Napfény - mély, érdes reggeli hangjától a libabőr cikázik testemen. Lehajolok fehérneműmért és a szoknyámért. Ám arra nem számítok, hogy Harry elkapja a takarót, és lehúzza rólam. Felvisítok, és amennyire csak lehet, szoknyámmal takarom magamat.
- Nyaa, inkább köszönj szépen, és adj egy jó reggelt csókot - vigyorog, közben feláll, majd felhúzza magára bokszerét. Göndör fürtje közé túr. Szemet forgatok, miközben a fürdő felé lépkedek.
- Egy kérdés, még mielőtt bemegyek a fürdőbe;  lefeküdtünk? - hangom kissé megremeg. Nem lehetek akkora ökör, hogy részegen lefekszek vele, és még mellette is alszok.
- Végig basztuk az egész éjszakát - kacsint rám. Szemeim elkerekednek, a tüdőmbe szorul a levegő, s mielőtt még mondhatna valamit bemenekülök a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót. Hallom, ahogy Harry felnevet, mire magamat is meglepve, könnyeim megerednek. Végig csúsznak forró arcomon, le kulcscsontomra.
Mély levegőket veszek, mellkasom szaporán emelkedik. Fejemet fogva hunyom le szemeimet. Istenem...mit tettem?


Nagy nehezen letörlöm könnyeimet, és felöltözök. Egypárszor megmosom arcomat, majd erőt véve magamon kimegyek. Harry nincs bent a szobába. Ezek szerint már bevetette az ágyat.
Ajkamat csócsálva veszem fel cipőmet, majd lemegyek. A nappaliból kiabálást hallok.
- Nem vagy normális, Zayn! Én nem azt mondtam, hogy azonnal dugd meg, csak tartsd magadnál!  - Harry egyre hangosabban beszél, mély, ideges hangjától összerezzenek, majd a hang irányába megyek. Harry Zayn és Perrie előtt áll, akik a kanapén ülnek, fehérneműbe.
- Mi történt? - kérdezem halkan, Perrie-re összpontosítva.
- Ezek ketten lefeküdtek! - Harry idegesen fordul felém, miközben a kanapén ülőkre mutat.
Homlokomat felvonva nézek barátnőmre, aki lehajtja fejét.
- Fogd be! - intek egyet Harry felé, és kérdőn nézek Perrie-re.
- Perrie. Emlékszel arra, hogy Zayn-el lefeküdtetek volna?
- Nem - hangja alig halható, szerintem fél, hogy esetleg Zayn bántani fogja.
- Zayn beadtál valamit Perrie-nek vagy csak szimplán be volt rúgva? - kérdezem a feketét.
- Mit érdekel az téged? - kérdez vissza flegmán. Szemet forgatok, majd Harry-re nézek.
- Ti mind a ketten javíthatatlan esetek vagytok - fintorodok el. Harry csak leint, és Zayn-re néz.
- Szóval, Malik? - kérdezi Harry.
-  Még az altató alatt állt, nem bírtam magammal, és megdugtam. Ennyi - ránt vállat.
- Hát te nem vagy normális, baszod! - fakadok ki. Harry csak elvigyorodik, majd felém fordul.
- Tulajdonképpen én is meg akartalak dugni, de nem bírtam volna elviselni, hogy miután felkelsz, kivered a hisztit - érzem, hogy egyre inkább kezdek idegesebb lenni, sőt.
- Kurva nagy mákod van, hogy most képtelen vagyok ezzel foglalkozni! - szűröm ki nagy nehezen fogaim közül ezt az egy mondatot.
- Ann...nem mehetnénk haza? - Perrie félénken néz fel rám, közben magára kapja pólóját, ami egészen eddig a fotel karfáján pihent.
Ajkaimat szólásra nyitom, ám Zayn megelőz.
- Felejtsd el, Cica. Itt maradsz, és egy szobába fogsz velem aludni. Vagy mást csinálni - átkarolja barátnőmet, és szorosan magához húzza. Ajkaimra fintor csúszik, miközben Harry-re pillantok.
- És te komolyan hagyod ezt? - kérdezem felháborodottan. Harry vigyorogva lép egyet felém, megragadja csuklómat és magához von. Mellkasunk összesimul, ellenkezni akarok, de nem hagyja.
- Persze, hogy hagyom. Ti le vagytok egy kicsit maradva. Ameddig nyugisan szunyókáltatok, én beszéltem a srácokkal egy-két dologról. De ez nem tartozik rátok, szóval érjétek be ennyivel - szemet forgatok, majd próbálom magamtól eltolni. Több kevesebb sikerrel.


* Este *


Az ebédlőben ülünk. Síri csend van, csupán csak az evőeszközök csörömpölő hangja teríti be az ebédlőt zajjal. Miden olyan, akárcsak a Fall Out Boy  Young Volcanoes című dal videó klipjében. Egyszóval; hátborzongató.
Nem tudom máshogy leírni, azt amin most itt játszódik.
A lányok csak turkálják a vacsorát, ami történetesen rizs, csirke és saláta. Kezük remeg, miközben szorosan nézik a tányérjukat. Kerülik a tekintetemet, ahogy a fiúkét is. Totálisan úgy viselkednek, mint akik be vannak fenyítve. Én pedig csak ülök, a kezeim a combjaimon pihennek, közben üveges tekintettel nézem a többieket. A fiúk jóízűen esznek, egyik kezük az asztalon, míg a másik valahol a lányok combján kap helyet.
Már csak arra eszmélek fel, hogy egy meleg kéz simul combomra. Szoknya van rajtam, így az illetőnek mondjuk úgy, könnyű dolga van. Kissé megugrok, mikor a hatalmas, meleg mancs bugyimba csúszik. És ezt mind itt, itt az asztal alatt. Megmarkolom a székem karfáját, majd az illető felé fordulok, aki történetesen Harry.
Jelentőség teljes pillantásokkal illetem, miközben kezemet kezére simítom, s próbálom ellökni kezét. Nem nagyon sikerül, hallom, ahogy Harry felmorog. Testemben cikázik a félelem, és nem akarom, hogy kikötözzön, vagy egyéb. Így csak hagyom, hogy egy ujját eltüntesse bennem.