Halihó! ^^
Köszönöm a türelmet! Meg is hoztam a részt, remélhetőleg tetszeni fog ez a rész is. Rengetegen kérdezték, hogy most akkor ki fogja-e nyitni Ann a levelet. A válasz...igen. Rengeteget gondolkodtam rajta, s arra jutottam,hogy nem húzom tovább az időd. Két részre szedtem a levelet, amit Ann-re hagytak:D Egy még hátra van.
Köszönöm az előző részhez érkező kommenteket, s a többit. Már - már 82000 kattintás jött a blogra, huh.! Elmondhatatlanul hálás vagyok. De nem húzom az időt.
Kellemes olvasást, kommentekre nagyon kíváncsi vagyok!
Taylor xx
Remegő kezekkel nyitom fel az egyik lapot, s egy köhintés után belekezdek felolvasni a lapon álló szöveget.
- ,, Drága Ann!
Nem tudjuk apáddal, hogy ezt mikor fogod elolvasni, sem azt, hogy egyáltalán megtalálod ezt a levelet, vagy hogy rájössz -e a széf kódjára.
Tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, annak ellenére, hogy nem nagyon mutattuk ki ezeket az érzelmeket. Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk.
Apád az utóbbi időkben rengeteg adósságra tett szert, amit nem tudunk kifizetni. Kevés volt a bevétel, így több lett az adósság. Ezt valaki vagy valakik be akarják majd rajtad hajtani, de Te semmi kép se hagyd nekik! Van egy két dosszié a raktárban, apád irodájában, az íróasztalnak az egyik fiókjában. A fiók be van zárva, a kulcsot megtalálod az ékszeres dobozomban. Rengeteg iratot fogsz ott találni, ami talán segíteni fog egy picit.
Már csak Te maradtál életben a Taylor családból. Kérlek, könyörögve kérünk mind a ketten, hogy vigyázz magadra! Mi mindenhol, és mindenkor veled leszünk. Lehet, hogy apád nem, de én biztosan. Nagyon - nagyon szeretünk, s ezt sajnos nem mutattuk is olyan sokszor, mint amennyire kellett volna. Lehet, hogy csalódást okoztunk, és nem szeretsz minket, amit teljesen megértek.
Talán egy nap rájössz a tényleges igazságodra, hogy mi minek köszönhető. Lesz egy szerető családod, egy férjed, s gyerekeid. Szeretetben élhetsz, amit mi sajnos nem adhattunk meg. Megértem, ha apádra nem úgy tekintesz, mint ahogy egy apára lehetséges. De egyszer az a fájdalom el fog múlni, és már csak a jó dolgokra tudsz emlékezni! Szeretlek, s szeretni is foglak, még a halálom után is!
Vigyázz magadra, s ne cselekedj meggondolatlanul. Csak ennyit kérek!
A Te szerető anyád " - sírva olvasom fel az első lapot. Nem bírok a lányokra nézni. Annyi minden kavarog a fejemben. Ordítani tudnák, bömbölni a fájdalomtól, de nem teszem. Csendesen zokogok, miközben kezeim közé veszem a másik lapot, amit kihajtok, pár csepp könnyem a lapra cseppen. Az írásra pillantva ajkaim elnyílnak. A betűk inkább hasonlítanak macska kaparásra, anyám írásának a közelébe sincs. Ezt a levelet apám írta.
Remegő hanggal folytatom.
- " Ann!
Nagyon nem is tudom, mit írhatnák. Nem vagyok az az érzelgős típus, még is rengeteg mindent szeretnék leírni. Nem hittem volna, hogy egy levélben kell neked elmondanom az utolsó fontosabb sorokat feléd. Lehet, hogy Te soha sem fogod kinyitni ezt a levelet, vagy csak elégeted a picsába. Mert valljuk be, igazán lenne rá okod. De ha ezt még sem teszed, tudod kell, hogy nagyon is szeretlek! Nem mindig mutattam ki feléd azt a szeretetet, amit ki kellett volna. Nagyon is fontos voltál nekem, mikor megszülettél! Arra senki sem számított, hogy a volt barátaimmal lesz rossz a viszonyom, s nekik fogok oly' sok pénzzel tartozni.
Sosem voltam mintaapa, ezt bevallom. Sosem tudtalak megölelni szeret teljesen, csak akkor, mikor még kisgyerek voltál. Úgy éreztem, hogy ha a gyerekünk meg fog születni, akkor erősnek kell lennie. Nem kell éreznie az érzéseket, mert azok nem lesznek fontosak. Nem kell ölelkeznie, mert nem a gyengeségről lesz híres. Erős lesz, mint az apja, és szerény, akárcsak az anyja. De nem, nem tudom Ann, hogy milyen is leszel felnőtt korodra, mert van egy érzésem, hogy azt Én nem fogom megélni. Nem vagyok valami érzelgős típus - és nem is akarok az lenni - mindenesetre sajnálom, hogy nem láthatom, s nem ölelhetem magamhoz majd az unokáimat.
Sajnálom, hogy annyi hibát elkövettem a múltban. Sajnálom, hogy bántottalak. Sajnálom, hogy olyan szavakkal illettelek, amikkel nem kellett volna. Igen, rengeteg a sajnálat, de nincs rá magyarázat. És ez az egyik hibám. Sosem gondolkozok, csak cselekszek. Meggondolatlan vagyok, valljuk be.
Hogy visszatérjek, elrugaszkodjak az enyelgéstől, inkább fontosabb dolgokat írok le most neked. Vannak emberek, akik a halálomat kívánják, főleg Ő. Nem ismered, és melegen ajánlom, hogy ne ismerd meg. Lehet, addigra halott leszek,mikor Te elolvasod ezt a levelet, viszont akkor is, tudni fogom, hogy ha Te találkozni fogsz vele, vagy ha esetleg megismered. A nevét jobb, ha nem írom le, az csak rosszabb lenne. Így is remeg a kezem, nem tudom mitől. Talán az idegtől, vagy... talán attól, hogy összekönnyeztem a lapot, és olyannyira meghatódtam, hogy már remegek.
Sajnálom, nem akarok gyenge lenni. És nézd meg, ismét az a sajnálom. Az a rohadt sajnálom. Mert nem, nem tudom jóvá tenni, már nem. Már hiába akarok bármit is jóvá tenni, nem lehet.
Túl mélyen vagyok, és túlságosan is nagyot csalódtál bennem.
Sosem mutattam a minta apát. Nem ismertem a gyengédséget, ami talán az egyik nagy hibám. Igen, férfi létemre is bevallom, mekkorát is hibáztam. Csalódtál bennem, amit sajnálok.
De tudnod kell, hogy mindig is szeretni foglak!
Vigyázz magadra, és légy erős!
Szeretettel:
Apád" - ha lehet, még az eddiginél is jobban kezdek sírni. A papír kihull kezemből, s a lányok közül a legközelebbihez azonnal hozzábújok. Az illatról felismerve Danielle-be csimpaszkodok. Érzem, ahogy keze hátamra csúszik. Zokogásom tölti be a pincét, pólóját már eláztatták könnyeim, de Őt ez úgy látszik, hogy hidegen hagyja. Csak ül, simogat, s próbál nyugtatni, ami a lehető legjobban rám fér, főleg most.
Mellettünk a lányok is szipognak. Danielle nyugtató szavakat susog fülembe, de semmire nem megy vele. Annyi minden nyomja most a vállamat, és talán így mindent ki tudok magamból adni.
A fejem hasogat, de tovább sírok. Már szinte nem is kapok levegőt.
Talán most vettem észre, mennyire is hiányoznak az életemből. Nem tudom, mi lesz ez után, nem tudom, mit fogok magammal kezdeni.
Talán szólnom kellene Harry-éknek, miszerint kibontottam a levelet.
Egy alapon átkozom magamat, hogy ennyit vártam. Talán ha előbb nyitom ki ezt a levelet, akkor nem történt volna ez a rengeteg baj. Viszont mindenképp el kell mennem a raktárba, és ki kell nyitnom azt a fiókot.
Mintha több óra telne el, mire megnyugszok. Igaz, a testemben rengeteg minden kavarog, s a belsőm még mindig üvölt, de ettől eltekintve nem sírok. Már nem.
Fejemet lassan felemelem, s letörlöm könnyeimet.
- Sa...sajnálom - remeg meg hangom, miközben egytől egyig végig nézek rajtuk. Fejüket megrázzák, elsőnek Nathasa ölel magához. Nem kellenek szavak. Most inkább jobb is, hogy nem beszélünk. Most a számomra legfontosabb az az, hogy itt vannak Ők. A barátaim. Itt vannak velem, nem hagytak cserben. Megvigasztalnak.
Próbálok erős maradni, amit talán most nem kellene. Talán most végre elgyengülhetek, sírhatok, akár napokig. Úgy mint mikor meghaltak. Mikor napokig nem jöttem elő a szobámból, csak sírtam, és sírtam.
Belegondolva a dolgokba úgy érezném még egyszer anyám meleg, szívből jövő ölelését. Ahogy a hátamat simogatja, avval az apró, selymes kezével. Hogy megvigasztal, még akkor is, mikor a legkisebb problémába is ütközök. Igen, ez egy álom a sok közül. Még sem vállt valóra, és már nem is fog...
