2016. március 12., szombat

39.Rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a 39.Részt. Nincs sok hátra az első évadból. De ez most nem lényeges, még ráérek veletek tudatni az információkat. Köszönöm a kommenteket, amiből sok lett, és nagyon örülök is neki:)
Már majdnem 80000 a megtekintés! Hihetetlenek vagytok, de tényleg:)
Kellemes olvasást, sajnálom, hogy ilyen rövid lett, a következő rész hosszabb lesz, sőt.
Kommenteket várok!


Taylor xx


* Ann szemszöge *


Napok, hetek, hónapok egybefolynak, csak akkor tudom, hogy milyen nap van, mikor néha hallom, ahogy a rádióban hogy hányadika van. Az időérzékem a nullával egyenlő. Élőhalottként tengetem a mindennapjaimat Harry mellett, aki konkrétan szarik a fejemre. Csak arra vagyok neki jó, hogy legyen egy lyuk, amibe beledugja a nadrágjában lévő szerszámot. Nem érdekli, ha nem akarom, vagy ha olyannyira fáradt vagyok, hogy már alig látok. Csak megdug. Ott, ahol. Nem érdekli, ha totálisan nem akarom, vagy ha észrevehetnek minket az emberek. Azt tudom, hogy még jobban meg akar alázni az emberek előtt. És sikerül is neki. Már nem úgy tekintenek rám, mint régen. Miután anyámék meghaltak, és mikor bementem egy boltba, rengetegen megbámultak, összesúgtak. Előre engedtek, elszaladtak előlem. A félelemtől. De most, hogy Harry-éknél vagyok, minden megváltozott. Az emberek lökdösnek, röhögnek rajtam, amin a göndörke csak vigyorog. Legszívesebben minden egyes ilyen jelenetnél behúznák egyet neki, de nem. Nem teszem. Nem akarom, hogy még kegyetlenebb legyen velem, sőt.


A meleget nyújtó takaró lassan lecsúszik meztelen testemről. Megszokott módon nyúlok az anyag után, de nem sikerül vissza húznom. Harry a testemre dob pár ruhát. Homlok ráncolva ülök fel, s lassan kinyitom szemeimet. Harry előttem áll, kezében egy táskával. Arca nyugodt, ugyanakkor kissé csalódott képet vág.
- Téged meg mi lelt? - kérdezem meglepetten, miközben felöltözök, és nagy nehezen felállok. Igaz, fenekem eléggé fáj, de próbálok nem figyelni a fájdalomra. Harry-t tegnap nem tudom mi lelte, mindenesetre nagyon is durva volt. De az nem érdekelte, hogy akkor még reggel is magáévá tett. Igaz, tűrtem.
- Öltözz fel, és menj el! - szemeim kikerekednek, miközben meglepetten nézek rá. Ez komolyan az a Harry akit Én "ismerek"? Nekem nem úgy látszik, sőt. Harry vagy bevett valamit, vagy ameddig mellette aludtam - vagyis csak próbáltam -, addig elrabolták az ufók.
Inkább nem szólalok meg, kikapom kezéből a táskát és beledobálom a másik cipőmet, és belebújok bakancsomba.
- Mi a fene van veled? Tegnap este még majdnem ájulásra dugtál, most meg elküldesz. Mi ez az egész? - végül kibököm azt, ami már egy pár perce foglalkoztat. Harry nem szól semmit, megragadja csuklómat és egyenesen kihúz a szobából. Szinte orra esek, miközben Ő leráncigál a lépcsőn. Eközben Én a lehető legcsúnyább dolgokat kiabálom a képébe, mire a konyhában lézengő Liam-ék is kidugják fejüket. Meglepetten nézik végig a jelenetet. Rántok egyet kezemen, így már nincs a csuklóm Harry mancsának fogságában.
- Hogyhogy így megváltoztál? Mi a franc történt veled? - kérdezem már vagy huszadszorra.
- Meguntam ezt az egészet. Már valami fél éve itt rohadsz nálunk. Nincs értelme ennek. Bemegyek a hivatalhoz, elkérem a szerződést, elégetem a picsába, kérek egy újat és elrendezem, hogy az enyém legyen London! Már nem is izgat az a vacak kis levél, amit a szerencsétlen szüleid hagytak rád. Nekem csak a hatalom kell. Ki tudja, lehet, hogy abba a nyomorult levélbe csak annyit írtak, hogy "vigyázz magadra kislányom, apuci meg anyuci vár téged fent a mennyországba. De ha nem, akkor a pokolban" - Harry magából kikelve csapkod össze vissza, homloka nevetséges ráncba szökik, miközben  idegesen néz rám, végül kitárja az ajtót. - Csak...takarodj ki! - megdörzsöli szabad kezével halántékát, végül az udvarra mutat. Tanácstalanul pillantok a lányokra, akik a fiúkkal együtt már előttünk állnak, és figyelik eme jelenetet.
- Addig nem megyek el, ameddig nem engeded, engeditek el a lányokat! - mondom halkan. Rengeteg érzelem kavarog bennem, s megannyi kérdés. Nem tudom, hogy tegyem fel, viszont egy biztos; Harry semmit nem változott. Még mindig az kiállhatatlan, szadista ember.
De legjobban azon tudok meglepődni, hogy ilyen szinten leszarja már, hogy mi lesz a levéllel. Arra inkább nem mondok semmit, hogy új szerződést akar írni.
- Fiúk! A lányokat! - Harry int egyet, a fiúk elengedik a lányokat, akik mellém lépnek, s szótlanul ballagunk ki az ajtón, utoljára Én. Becsapom magam mögött az ajtót. Az utcára érve, Danielle elkezdi.
- És mi lesz ezután? - mellém siet, és kérdőn pillant rám. Én csak meredek magam elé, nem válaszolok csak vállat rántok.
- Minden bizonnyal hagyni fogjuk, hogy Harry új szerződést csináljon, igaz? - Ezúttal Nathasa teszi fel a kérdést, miközben megragadja csuklómat, és visszahúz. Idegesen rántok egyet kezemen.
- Hagyjatok már békén a fenében. Nincs ehhez nekem kedvem. Majd lesz valami. Ha ennyire zavar titeket, akkor tegyetek ellene! - emelem fel hangomat, végül ott hagyom őket, s mikor a házhoz érek, bemegyek.


Este van. A lányok már próbálkoznak, hívtak le, hogy menjek, egyek velük, de nem vagyok éhes. Nem bírnák enni. Már órák óra csak fekszek itt, az ágyamon, bezárkózva és a falat bámulva gondolkodok. Az elmúlt órákban sírtam, röhögtem és dühöngtem. Mind hiába. De végül mindent beláttam. Talán... talán jobb, ha mindenre fény derül. Egyszer ennek is eljön az ideje. Egyszer mindenre fény derül. és ez a pillanat most jött el.
De én akkor is. Én még mindig félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől. Nem tudom. Csak van valami, ami megakadályoz, ami nem hagy tisztán gondolkodni.


Sóhajtva, meggyötörten túrok barna tincseim közé, és lassan felállok. Felkapom az asztalomon lévő ajtó kulcsát, majd elforgatom a zárban és kitárom az ajtót. A konyhában beszélgetés zaja hallatszik.
Bemegyek.
Egy emberként fordulnak felém, és pattannak fel. Mielőtt megszólalhatnának, megálljt mutatok.
- Gyertek utánam - mondom halkan, majd hátat fordítva nekik elindulok a pince felé. Kitárom az ajtót, felkapcsolom a lámpát, és elindulok le. A lányok jönnek utánam. A széf elé ballagok, és beírom a kódot, majd remegő kezekkel nyúlok a boríték után.
Egy apró kéz simul vállamra. Feléjük fordulok és lenézek a levélre.
- Nem tudom lányok...félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől - sóhajtok fel meggyötörten. 
- Egyszer mindennek eljön az ideje, ahogy most ennek is. Bármit is írtak bele anyádék, egyszer meg kell tudnunk - Nathasa biztató mosolyt küld felém, közben megsimogatja alkaromat. Leülünk a sarokban helyet foglaló matracra. Ajkamba harapva simítok végig a borítékon, majd pár mozdulattal kinyitom.
Felpillantok a lányokra, akik ajkaikat harapdálva néznek a borítékra. 
Remegő kezekkel húzom ki a két lapot...


5 megjegyzés:

  1. Ezt nem hiszem el! Itt hagytad abba?? Kikészítesz te... Mikor jön a kövi már fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Megvfofgok őrülni ha egy hetet kell várnom... Amúgy imádom a blogod csak én bloglovinon olvasom ezért nem tudok mindig komizni de ez a rész.... Csak így tovább!
    Puszi
    Kandice ��

    VálaszTörlés
  2. OMG!!!!!
    Hogy hagyhattad ITT (!!!) abba?!
    De most komolyan az idegeim pattanásig vannak feszülve :')
    Remélem hamarosan felrakod a következő részt >.<

    VálaszTörlés
  3. Te aztán tudod hogy hol kell abbahagyni😫!! Ha most Ann tényleg felbontja a levelet én lehidalok:o

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jo lett!! *-* Varom a kovit! Hozd gyorsan! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia :D
    Vár rád egy díj a blogomon :D

    http://egyatlagosnakhittelet.blogspot.hu/

    VálaszTörlés