2016. december 31., szombat

Boldog új évet kívánok minden cuki olvasómnak! <3

Találkozunk 2017-ben! ❤❤

2016. december 26., hétfő

Kérdezz-Felelek

Szép napot drágáim!:)
Játékba invitállak titeket!
Annyi a lényeg, hogy miután felteszem az 50.részt, egy bejegyzést tennék fel, amiben kérdéseket válaszolok meg a bloggal kapcsolatban. Biztos van valami, amit nem értesz, vagy kíváncsi vagy erre-arra. És most itt az alkalom, hogy megkérdezd, én pedig amilyen őszintén csak tudom, megválaszolom:)
Nincs más dolgod, mint ide, vagy a facebook csoportba valamelyik bejegyzésemhez kommentben megírni a kérdést. Egy ember nyugodtan töb dolgot is kérdezhet:)
A kérdéseket pedig az utolsó bejegyzésnél meg fogom válaszolni:)


További szép napot mindenkinek! 💓💓

2016. december 24., szombat

Boldog Karácsonyt, áldott ünnepeket és sok-sok ajándékot kívánok minden kedves olvasómnak!  ❤🎄

2016. november 28., hétfő

49.Rész

Ez itt az utolsó előtti rész, nincs mit mondanom, mert ha mégis leírnám akkor szerintem egy regény lenne belőle:D
Szóval csak annyit, hogy nagyon-nagyon imádlak titeket, és kellemes olvasást!:)
Kommenteljetek, nyomjatok egy feliratkozást!:)

És sajnálom a késést!

Taylor xx

* Ann szemszöge *



Harry leparkol a ház előtt, majd kiszáll. Sóhajtva nézek utána, s kicsatolom magamat.
- Oké Ann, nyugi - motyogom magamnak, majd nagy nehezen elhagyom a járművet. Bemegyek a házba, ahol azonnal megcsap a csokis muffin kellemes illata. Leveszem kabátomat, kibújok cipőmből és a nappali felé ballagok.
- Srácok, lenne mit mondanunk - hallom meg Harry hangját az említett helyiségből. Ajkaimat konkrétan már véresre csócsálom, miközben bemegyek hozzájuk.
- Sziasztok - nézek végig rajtuk, miközben leülök az egyik szabad fotelbe. Harry odaül, közel hozzám.
- Mi történt? - néz rajtunk végig aggódva Louis, miközben rákönyököl térdeire. Eleanor kezét hátára simítja, közben szemmel próbál belőlem valamit kicsikarni.
- Mi...voltunk James Green-nél, és a kórházba is betértünk - mondom halkan, közben lepillantok hasamra.
- Kórházban? Kórházban, miért? – kérdezi Eleanor, mire hátra dőlök a fotelben, és mélyet sóhajtok.
- Volt egy kis vérzés, de semmi komoly. Azt mondta a doki, hogy ez általában gyakori az első pár hónapban. A baba jól van – nyelek nagyot – csak mi nem – mondom még halkabban.
- Mi az, hogy ti nem vagytok rendben? – szólal meg ezúttal Liam, mondhatni hisztisen. Nem szólok semmit, ezúttal Harrynek kéne folytatnia, és nem csak nekem jártatni a számat.
- Hát… elég sok új információval szolgált nekünk James Green – köhint Harry, közben mellettem fészkalódik a fotel karfáján.
- Muszáj ennyire kertelnetek? Mondjátok már el végre, hogy mi a franc folyik itt! – csattan fel Zayn, közben kissé morcosan néz rám, majd Harry-re.
Nagyot nyelek, s hagyom, hogy belekezdjen a göndör.



És elmondta.
Mindenki csendben ül a nappaliban, s csak a kandallóban égő fa halk ropogása hallatszik. Undorodom magamtól, és a gondolattól, hogy ártatlan embereket öltem meg. De könyörgöm, nem tudhattam. Jó, talán előbb kellett gondolkoznom, mintsem cselekednem.
- És, most mi lesz? – percek telnek el, mígnem Nathasa szólal meg, ki eddig Niall-hez bújva agyalt.
Mélyet sóhajtok, miközben felemelem fejemet. Igyekezek, nehogy elbőgjem magamat.
- Hogy mi lesz? Összepakolja a cuccaimat Harry, és szakít velem. Véget vet a kapcsolatunknak, elkönyvel minden nyomorék gyilkosnak. És meg fogja bánni, hogy egy gyilkosnak csinált gyereket. Miattam nem lesz a gyereknek Styles mamája és papája. Ez csak is az én hibám lehet, én rontottam el. Harry ezek után biztos, hogy még rám nézni sem akar. Én…én tönkre tettem az életét. És úgy néz ki, hogy a közelgő gyerekünkét is – hangom remegni kezd, miközben könnyeim folyni kezdenek, végig arcomon.
Felállok, mielőtt még valamelyik megszólalna. Az emelet felé iramodok, közben már rendesen sírok, s csak úgy feltépem a szoba ajtaját. Az ágyra fekszem, arcomat egy párnába fúrom, melynek Harry illata van. De most nem, most ez sem tud megnyugtatni. Hatalmas, visszavonhatatlan fájdalmat okoztam Harry-nek. És, még ha nem is látszik rajta, de tudom, hogy fáj neki. Én, érzem. Szerintem már ismerem annyira.


Könnyeim eláztatják a párnahuzatot, hasamat szorítom. Igyekszek megnyugodni. Vagyis, kit áltatok? Egyáltalán nem próbálkozom evvel, inkább így akarom magamból kiadni a feszültséget és a többit, ami eddig ért. Nem verhetek a falba, vagy hülye tini lányok módjára vághatok eret. Az nem rám valna, plusz egy aprócska kis életért is én felelek. Mondanám, hogy az apja is, de ki tudja, hogy Harry akar e még mindet. Mert őszintén szólva az ő helyében én nem tudnák mit kezdeni a helyzettel.
 

Az ajtó lassan nyitódik, majd be is zárul. Az ágy mögöttem besüpped, s egy apró érintést érzek meg arcomnál. Ám nem az vár, akit reméltem. Lassan megfordulok, könnyes szemeimmel bámulok Liam-re. Nem szól semmit, csak magához húz. Ami mondjuk nem megy annyira, mert a babát még sem szeretném megnyomni.
Nem szólok semmit, arcomat mellkasába fúrom, a zokogás pedig ismét felszínre tőr. Liam csak cirógat, simogat, s hagyja, hogy kisírjam minden bánatomat.
Majd, mikor ez múlni látszik, csendesen megszólal.
- Harry…Harry elment. Miután felrohantál. Mondtuk neki, hogy jöjjön utánad, de kifakadt, és elbőgte magát. Végül elviharzott – mondja halkan.
Akkor gondolom a sírástól nem hallottam Harry hangját.
Elment.
Vajon hová?


- Ho…hova ment? – nyelek nagyot, miközben fejemet lassan felemelem. Látásom még mindig homályos a könnyektől, és a torkom is kiszáradt.
- Louis utána ment. Még nem jöttek vissza. Nem tudom, hova mehettek. Vagyis…van egy – két ötletem.


 * Harry szemszöge *


Csak megyek. Gyalog vagyok, hogy miért? Mert most valahogy képtelen vagyok beleülni abba az autóba, ami magával hordozza Ann finom illatát.
Gondoltam, hogy valaki utánam fog jönni, és nem is tévedtem.
- Harry! Harry állj már meg az isten szerelmére! – hallom meg Louis hangját, de valahogy most ő sem tud érdekelni. Csak egyedül akarok lenni a kibaszott gondolataimmal. El kell döntenem, hogy mi legyen, ami úgy nem megy hogy közben ezren pofáznak még hozzám.
- Mi a faszt akarsz Louis? – fordulok meg ingerülten, miközben kezeimmel idegesen hadonászok.
- Beszélgessünk – ér utol, kezeit zsebébe nyomja, miközben felnéz rám.
- Beszélgess a többiekkel, nem érek rá – hagyom ott, vagyis azt szeretném de természetesen ez nem megvalósítható. Követ.
- Mit szeretnél most tenni? Hogyan tovább? – lépked mellettem, szemem sarkából pedig látom, ahogy felnéz rám. Állkapcsom megfeszül, miközben kezeimet ökölbe szorítva lógatom testem mellett.
- Nem tudom. Kurva kibaszottul nem tudom – morgok, közben lefordulok egy pici kis utcába, ami egyébként a parkhoz vezet.
Hideg van, ami talán most pont jól esik az idegtől felhevült bőrömnek. De az most kevésbé, hogy Louis is itt van velem. Most igazándiból inkább lennék egyedül, mintsem vele. Félreértés ne essék, imádom a srácokat, de nem akarok idegből behúzni egyiknek sem. Így hát jobb, ha egyedül vagyok, ha le akarom vezetni a feszkót.


A parkhoz érünk, s leülünk egy hideg padra. Folyamatosan dobolok lábaimmal, meg sem állva, és meredek a sötét tájba. Csak ketten vagyunk, Louis folyamatosan engem bámul ami valljuk be kezd idegesítő lenni. De próbálom magamat kontrollálni, mielőtt kiütném.
- Mit érzel most? – teszi fel a kérdést halkan.
- Hmm…hogy mit érzek? Azt érzem, hogy rohadtul át lettem vágva. Mármint csak félig. Mert mégsem hibáztathatom Ann-t, mert ha Ő tényleg nem tudott erről az egészről akkor…Ahj – túrok bele idegesen hajamba – Nem tudom mi legyen Louis. Én…egyszerűen most képtelen vagyok hozzáérni Ann-hez egy darabig. Terhes, tőlem. De mégis megölte az ártatlan szüleimet, és sikeresen elintézte, hogy ne legyen a gyereknek az én ágamról rokona. Na jó, most ebből hagyjuk ki Gemma-t – nézek rá. Kezdem már kiadni magamból a feszültséget, mert valljuk be elég idegesen kezdtem bele az egészbe.
- Egyszerűen nem tudok most hogy hozzáállni Ann-hez. Nem bírom megérinteni, de mégis a gyerekem anyja. Csak…csak valahogy bele kell törődnöm, hogy megölte az elméletileg ártatlan szüleimet – vakargatom tarkómat.

- Szereted?




2016. november 5., szombat

48.Rész

Halii!:))) Ez az utolsó előtti előtti rész:D Készüljetek!:D Hamarosan sajnos könnyes búcsút kell vennünk a történettől, de az még nem most van.

Remélem kiélveztétek a szünetet, ahogy én is, és újúlt erővel mehettek vissza a bőrtönbe. Sajnálom, én csak így hívom.!
Minden esetre köszönöm a kommenteket, visszajelzéseket:)
Kellemes olvaásst, kommenteljetek és ne felejtsetek el feliratkozni!:)


Taylor xx

* Ann szemszöge *

 Érezted már azt, hogy jobb lenne, ha nem tudnál egy bizonyos dologról? Jobb lenne, ha nem tudnád meg, mert félsz; mi van, ha megváltoztat mindent? Mi van, ha az a bizonyos dolog felborít minden kedélyt vagy érzelmek változnak meg? Az eddigi barátból ellenség lesz, az ellenségből pedig barát.
Vagy mégsem?


Mindenem remeg. A testemben eluralkodik a pánik, agyam kikapcsol. Képtelen vagyok gondolni a gyerekemre, képtelen vagyok lenyugodni. Nem, nem és nem. Az nem lehet. Nem lehet, hogy mindvégig mi voltunk mozgatva, mint valami babák.
Nem lehet, hogy mindez igaz legyen. Nem lehet, hogy a nagy semmi miatt végeztem Harry ártatlan szüleivel.
Ártatlan.


Csend.
Csend telepszik ránk, vagyis nem teljesen. Halk lihegésem tölti be a mocskos teret. Green megfagyott vigyorral néz hol rám, hol Harry-re. Várja, melyikünk reagál előbb, s esik neki a másiknak. Remegő kezekkel simítom le előbukkanó forró könnycseppjeimet, melyek végig siklanak felhevült bőrömön. Ha ez igaz, és tényleg így történt, akkor egy nagyon kegyetlen ember vagyok. De hát könyörgöm, én azért tettem, mert én csak azt láttam. Csak azt láttam, ahogy Harry apja áll a véres szüleim mellett. Nem tudtam, hogy nem Ő végzett velük. Én, én…én nem. Én nem tudhattam.
- Harry…- kezdenék bele, ám hangom megcsuklik, s csak tátogok mint egy hal. Tekintetem a göndörre vezetem, ki térdeire könyökölve mered maga elé. Haja arcába hullik, eltakarva szemeit. További percek telnek el csendesen, mígnem Harry felemeli fejét. Szemeivel konkrétan ölni tudna. Semmi szeretet nincs íriszeiben, csak maga a sötétség. Mint akkor.
- Honnan veszi, hogy hiszünk magának, Green? – fordul a férfi felé, így oldalból látom teljesen megfeszült, tökéletesen ívelt állkapcsát. A két férfi egymás felé fordulva bámulnak mélyen a másik szemébe, mindkettő kezük ökölbe.
- Hülye lennék ilyeneket kitalálni. Ennyire nem vagyok örült – néz végig Harry-n lesajnálóan, majd feláll. Lépteit követem szemeimmel, melyek a helyiségben elfoglalt szekrénysorhoz indulnak. Kihúzza az egyik fiókot, kivesz belőle valamit, és Harryhez hajítja. Homlokom ráncba szökik, pulzusomat ismét megérzem fülemben dobolni. Harry tekintetét először Green-re kapja, majd megfogja a pisztolyt.
- Mi a francot kezdjek evvel? – szemöldöke a magasba csúszik, s a fegyvert megmarkolva feláll. Nagyot nyelek, egyszerűen csak lesokkolódva nyelem magamba az eseményeket. Valljuk be, minden túl gyorsan történik.
- Öld meg! – biccent felém egyszerűen James, közben a fiókot vissza nyomja, s a falnak dől hátával. Harry-re siklik tekintetem, végig formás lábain, mellkasán, majd arcára. Engem bámul, tekintete sötét, egyhangú. Vagyis rideg.
 

Elgondolkodik, miközben arcomat bámulja. Gondolkodik, mi tévő legyen. Gondolkodik, hogy vajon tényleg szót fogadjon pont annak az embernek, aki ennyi galibát kevert kettőnk között. Harry és az én idegrendszerem is most elég labilis, szóval mind ketten könnyen befolyásolhatóak vagyunk. Ezt pedig Green is nagyon jól tudja, ezért kihasználja az alkalmat.

 Harry Green-re néz, ajakpárnáit benedvesíti.
- Ez minden, amit tudnunk kell? - kérdezi rekedtesen. Mély hangja már- már ijesztő számomra. Én is beleharapok számba, kezemet hasamra simítom, ahol egy aprócska kis élet növekszik. Egy kicsi belőlem, és még több Harry-ből. De kérdem én; mi lesz ez után? Harry képes lesz velem egyáltalán normálisan beszélni? Tud-e még úgy tekinteni rám, mint a barátnőjére, vagy már ez reménytelen?
- Több titkom nincs. Mármint több dolog, ami fontos lenne számotokra. Most már végezhetsz Ann-el, meg avval a kis pokolfajzattal, ami benne van! Nem vagyok hülye. Felcsináltál egy gyilkost! Gratulálni tudok, kíváncsi lennék apád erre hogy reagálna. Szegény Tommy! Olyan jó ember volt! Ellenben a fasz fiával - fejét megcsóválja, közben arcán mocskos vigyor pihen. Szavai nem esnek a legjobban, így elkapom róla a tekintetemet, s Harry-re pillantok, ki tűrő határa szélén áll.
A következőkben kattan a biztosító a fegyveren. Bumm.
James Green a falra kenődve, holtan csúszik le a padlóra. A hangzavartól apró sikítás tör fel belőlem, s levegőért kapkodva simítok hasamra, mely eszeveszetten fáj.
Harry ledobja a pisztolyt, s elem guggol.
- Baby, Baby nézz rám! Ann, kérlek! - simít hasamra és arcomra. Remegve nézek rá.
- Vigyél...vigyél be kérlek a kórházba - 



 Az eredmények megjöttek. Idegesen harapdálom ajkaimat, közben várom, hogy a doki kinyögjön végre valamit. Zavar ez az egész, mert semmit nem akar mondani. Se jót, se rosszat. Ez bosszant, mert hát könyörgöm, a gyerekemről van szó!
- Szóval Ann, örömmel közlöm, hogy a babának semmi baja sincs, minden terhes nővel elő fordul ilyesmi. De nem kell aggódnia, nincs semmi baja a picinek - csúsztatta lejjebb szemüvegét a doki. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, s simítok hasamra. Harry egyébként kint vár ránk, vagy lehet, hogy megunta és inkább lelépett a picsába.
A doki ír fel pár vitamint, a lapot pedig a kezembe nyomja.
- Mindent köszönök Doktor úr, viszlát – megyek ki, s ajkaimat csócsálva nézek Harry-re, ki könyökére támaszkodva elmélyülten gondolkodik valami igen fontos dolgon. Mély levegőt veszek, majd leülök mellé. Félek. Félek bármit is mondani neki, mert nem tudom hogyan reagálna. Nem tudom, felemelné-e a hangját, vagy nemtörődöm stílusba válaszolna? Esetleg nem szólna semmit?
Nem cselekszem, csak ülök mellette szótlanul. Percek telnek el így. Azok az őrült, nyavalyás másodpercek, majd perek. Egy idő után teljesen idegesítőek tudnak lenni. Legalábbis nekem.
Fejét felém fordítja, alsó ajakpárnáján végighúzza fogait.
- Mit mondott? Jól van a baba?- kérdezi, közben felegyenesedik és kérdőn néz rám.
- Gyakori az ilyen, még az első pár hónapban. De nincs semmi baja a picinek. Felírt pár vitamint, holnap majd kiváltom őket – állok fel, s lenézek rá. – Hazamegyünk? –
- Jó lenne. Szerintem kibaszottul van mit megbeszélnünk – morogja, s elindulunk a lift felé, amivel a földszintre tudunk menni. Kezét derekamra simítja.
Talán még sincs minden veszve?





2016. október 22., szombat

47.Rész

Halii!:)

A napokban kaptam pár visszajelzést, hogy valamiért nem tudjátok elolvasni a 47.Részt. Ennek az az oka, hogy egyrészt nem volt kint a részt, másrészt meg nem tudom, miért tette ki a Blogger, de hát ez van.:D De most már kész a 47.Rész, olvashatjátok!
Elég nagy dráma van benne, mondhatni az igazság pillanata!
Ezek után jogos a kérdés; Mi lesz ezután?
Hibákért elnézést kérek!
Kommenteljetek, kellemes olvasást! :)


Taylor xx


* Ann szemszöge *


Rendesen dúl bennem az adrenalin, izgulok. Nem tudom, mi fog rám várni. Nem tudom, milyen lesz ez az egész, s azt sem tudom, hogy vajon ténylegesen az igazságot fogjuk megkapni. Valamiért félek a választól. Félek, hogy az mindent megváltoztatna, felforgatná a kis világunkat. És talán ez senkinek nem lenne jó.
Harry kezét rásimítja combomra, majd érzem, hogy gyengéden megszorítja, hogy egy kis erőt tápláljon belém. Néhány utcán végig megyünk, elhagyva a hatalmas házakat, lakótelepeken kötünk ki. A házak többsége lerombolt, vagy omlásban van. Két jobb kanyar után egy régifajta ház előtt parkol le Harry. És akkor érzem, hogy a gyomrom liftezni kezd, a pulzusom a kétszeresére nő, ahogy kiszállunk a kocsiból.
- Harry...én... - kezdek volna bele, mikor megfogja arcomat, s szemeimbe néz.
- Ne! Ne félj, méterek választanak el minket az igazságtól, csak most ne, kérlek! - zöldjei könyörögnek, miközben ujjaival gyengéden cirógatja arcomat.
Mélyet sóhajtok, evvel megadva magamat. Bármennyire is félek, túl kell rajta esnünk. Most már tényleg nincs visszaút.
- Menjünk - csak ennyit mondok, miközben megfogom mancsát, majd a bejárati ajtó felé megyünk. Harry mögött lépkedem, kezét szorongatva. Harry vesz egy mély lélegzetet, ezt követően pedig kopog. Az ajtó kitárul, s Green feje kukucskál ki. Szemei konkrétan vérben forognak, ám, mikor felismer, arcán több érzelem is végig fut. Lepillant összekulcsolt kezünkre, s felröhög.
- Mit akartok? - rekedtes hangjától a hideg cikázik hátamon, közben észrevétlenül szorítok egyet Harry kezén.
- Idejét láttuk, hogy megtudjuk mi történt azon az estén - Harry hangja szintén rekedtes és fagyos volt. A két férfi szemezett egymással, s ez így ment percekig. Mígnem Green lökött egyet a fa ajtón, ami kisebb nyikorgással kitárul előttünk.
- Nem jószándékból mondom el, hanem mert örülni fogok, hogy szét zihálom a kapcsolatotokat! - teszi hozzá, majd megfordul, és elindul a sötét folyosón. Harry-re nézek, ki nem pillant rám.Elengedi kezemet, s összeszorított állkapcsokkal indul James után.
Keze helyén üresség lepi el testemet, nagyot nyelek, közben reszelősen sóhajtok egyet. Harry már most rideg lett velem, nyoma sincs a percekkelezelőtti kedves, védelmező férfinak. Csak, tudnám mi lett ennek az oka.


Becsukom magam után az ajtót, majd már sietek is Harry után. Jobbra lefordulva egy nappaliba találom magam, ahol nem kicsit van kupi. Nadrágok, pólók, pizzás és egyéb dobozok mindenhol. Ami még undorítóbb, hogy pár használt koton is az asztalon van.
Úgy látszik, Green nem zavartattja magát, leül a kanapéra, s maga elé mutat, hogy ülljünk le mi is.
- Kösz, kihagyom - mondom halkan, s a falnál lévő székre ülök, ami úgy tűnik, hogy tiszta. Egyik lábamat átlendítem a másikon, kezeimet térdemre nyomom. Harry pedig a kanapé karfájára huppan.
Mind ketten kérdőn nézünk a férfira, aki egy krákogást követően megszólal.
- Szóval. Úgy tudom Ann, hogy apád azon az estén részeg volt. Megvert téged és az anyádat. Te pedig a pincében végezted - a végére elvigyorodik.
Elgondolkodva emlékszem vissza arra az estére. Még mindig érzem az alkohol tömény szagát, az elsütött fegyver porának bűzét. Szemeim előtt pedig ott lebeg a kép, mikor anyámat és apámat látom holtan, vérbe fekve.
Nagyot nyelek, remélve, hogy eltűnk a gombóc a torkomba, de nem akaródzik.
- Az egész úgy vezethető vissza, hogy apád ivott. Nálam volt mielőtt titeket megvert volna. Tartozott nekem, és Harry apjának is. Tehét elbőgte magát nálam, mert nem tudott fizetni. Piával megnyugtattam, és miután hazament, beszéltem a csapatommal. Haragudtam Ann apjára, annak ellenére, hogy a barátom volt. Az a barátság akkor, és ott futott kudarcba - vállat ránt, miközben elhallgat pár percre. Láthatólag a gondolataiba mered. Végül megázza fejét, s folytatja. - Én...elindultam, hogy megöljem az apádat. Styles ezt megtudta. Az embereimmel körbeálltuk a házatokat, egyedül mentem be. Előbb odaértünk, mint Styles. Az apád tombolt, megverte az anyádat, és mikor a nappaliba értem észrevett. Először megijedt, mert azt hitte, hogy le fogom szídni azért, amit csinált. Helyette csak követeltem tőle a pénzt. Először könyörgött, s ez idő alatt valahogy anyád is magához tért. És utána már együtt könyörögtek. De kegyetlen voltam, mint mindig. Meghúztam a ravaszt és.... - folytatni akarja, de nem hagyom neki. Felállok, s hajamba túrok. Szívem eszeveszett ütemben dübörög, érzem, hogy könnyeim lassan elmossák látásomat. Nem akarom elhini, hogy ez megtörtént. 
- Nem! Nem, és nem! Elég volt! Nem akarom hallani! - csuklik el hangom, miközben készülök elhagyni a nappalit.
- Szerintem jobb, ha még nem mész el! Talán jó lenne megtudni, mi volt azután, hogy anyádékat megöltem! - mondandója végére elkezdt kuncogni, mire megdermedem. 
- Ezt...ezt nem értem. Nem Maga végzett anyámékkal, hanem Harry...Harry apja - nyelek nagyot. Nem igaz, hogy mindeddig hazugságban éltem.
Könnyeim lassan csordultak végig arcomon, közben remegő lábakkal ültem le a székre. 
- Drága, ártatlan, buta Ann! Mindent előre kiterveltem. Én végeztem apádékkal. Meghúztam azt a kibaszott ravaszt, és mindkettőt lelőttem. A fegyverrel pedig kísétáltam a kurva házból, az embereimet pedig elküldtem. Harry apja nem vett észre, és mire odaért, addigra már holtan feküdtek a szüleid. Te pedig a legjobb pillanatban mentél fel. Ártatlan, naív kislány voltál, akárcsak most. Buta vagy, mint a föld. Megölted Harry szüleit, csakmert azt hitted, hogy Harry apja végzett anyáddal és apáddal, pedig én voltam. És, hogy ezt kiegészítsem; a tervem remekül sikerült! Játszottam veletek mint egy rongybabával. Szóval, idő kérdése, és megölitek egymást, ezek után pedig egész London csak az enyém lesz! 


2016. október 7., péntek

46.Rész

Haliii!:))
Köszönöm a kommenteket (2) a megtekintéseket 99-ezer valamennyi:D, majdnem 100.
Imádlak titeket, itt egy csodás rész, kicsit unalmas, de a végén csavarodnak a szálak!:)
Kellemes olvasást, kommenteljetek, iratkozzatok fel!:)


Taylor xx

* Ann szemszöge *

Csend. Vannak pillanatok, mikor jót jelent. És vannak olyanok, mikor mindent megtennél azért, hogy zsivaj legyen, mindenki belebeszéljen a másik szavába. Igen, inkább kívánnám én is azt.
A csend, mely' körülvesz minket, taszító s feszült. Harry csak áll velem szemben, tekintetét az ultrahangos fotón tartja. Arca semmitmondó, ahogy gesztusai is. Nem reagál, hiába kérdezem.
Kezdek megijedni.

- Apa...apa leszek? - ez a pár szó, amit percek után kiejt kellemesen ívelt ajakiból. Erre a sablonos, filmbe illő kérdésre, legszívesebben lecsapnám. De nem teszem. Ahhoz túlságosan is szeretem Őt.
Csak egy aprót bólintok, ajkamba harapok. Harry lassan közelebb lép, átszeli a távolságot kettőnk között. Leül az ágy szélére, s elveszi a lapot.
- Akkor ezért volt a sok rosszullét? - teszi fel az újabb kérdést.
- Igen, ma mentem el orvoshoz, és neked szerettem volna elmondani legelőször, hogy gyerekünk lesz. Harry, én nem szeretném elvetetni! Nem akarom megfosztani magamat az anyaságtól. Tudom, hogy már csak egy valami van hátra, megtudni az igazságot. És ezt a baba születése előtt szeretném tudni Harry. Tudni akarom, hogy mi történt azon az estén! Tudni akarom, hogy mi változott meg, miért történtek azok, amik! - mondom konkrétan egy szuszra. Harry magához húz, így ölében kötök ki.
- Nem fogjuk elvetetni a babát. Csak, tudod, most minden nagyon gyors, de tényleg.Minden felfordult körülöttünk. De minden a levelekkel kezdődött - sóhajt fel, miközben átkarolja derekamat. Ajkamba harapok, fejemet vállára döntöm.
- Meg kell keresnünk James Green-t - mondom halkan, kezemet kezére simítva. Ő csak hümmög egyet.
- De már  késő van. Aludnunk kéne, holnap pedig mindent elintézünk - ajánlja fel, miközben homlokomra nyom egy csókot.
- Én már fürödtem, megvárlak itt - szállok ki öléből, s az ágyba fekszem, magamra húzva a takarót. Harry feláll, majd elmegy a fürdőbe tusolni. Egy darabig a plafont bámulom, gondolataimba merülve, de a végén már fél álomba vagyok.
Arra ijedek fel, hogy Harry befészkeli magát mellém, átkarol, s hozzám búj.

Reggel Louis rikkantva nyitja ki az ajtót, s ugrik a mellettem horkoló göndörre.
- Jó reggelt madárkáim! - rikkantja fülembe, mire nyöszörögve fordítok neki hátat. Louis az alkalmat kihasználva befekszik kettőnk közé, be a takaró alá.
- Mi a fasznak kell felkelteni minket? - kérdezi rekedtesen Harry, miközben hasára fordul - Ann-nek és a gyerekemnek szüksége van pihenésre - eltelik pár perc, míg Louis hangja pár oktávval feljebb siklik, ahogy rá kérdez, hogy tényleg terhes vagyok-e.
- Csak tegnap tudtam meg na - ülök fel, s kikelek az ágyból.
- De elmondhattad volna - durcáz be, mire kuncogva dobok neki egy párnát.
- Ne haragudj. El volt az első, aki megtudta. De most majd a reggelinél mindenkinek elmondom, nyugi - kuncogok fel, majd magamhoz veszek pár ruhát és bemegyek a fürdőbe. Hajamat felkötöm, majd felöltözök. Kint meglehetősen hideg van, ezért egy garbóba bújok, amihez egy fekete nadrágot erőltetek magamra. Ha belegondolok, hogy hamarosan háromszor akkora leszek, mint most, kicsit aggaszt. Nem akarom, hogy Harry undorodva nézzen rám, vagy esetleg megvessen. Tisztába vagyok vele, hogy a terhesség alatt fel fogok szedni pár kilót, de nem szeretnék úgy kinézni, mint egy bálna.

Sóhajtva kapom le az elektromos fogkefét a polcról, majd megmosom fogaimat és kimegyek a fiúkhoz. Harry ugyan úgy fekszik, Louis a hátán, s csapkodja egy párnával.

- Lou, hagyd már békén! Majd felkel ha szeretne - csóválom meg fejemet kuncogva, majd pasimhoz lépve arcára nyomok egy csókot.  

- Hát jól van Hazzy, ezért még számolunk! - morogja Louis, természetesen vinnyogva, miközben lepattan Harry-ről, aki nyög egyet.

- Menjünk le enni - kuncogok fel, s papucsomba bújva lemegyek Louis-t ott hagyva. A konyha felől kellemes palacsinta és rántotta illat csap meg, mire mosoly siklik arcomra.

- Jó reggelt srácok - kuncogok fel, miközben rájuk nézek. Liam és Danielle a tűzhelynél smaciznak, El Nathasa-t és Niall-t tömi palacsintával, akik sipákolnak, mert túl forró az említett étel.

S kérdem én, hol van Zayn és Perrie? 

- Nem Zayn! Engedd el, na! - és úgy látom, hogy megkaptam rá a választ, vagyis csak félig. Homlok ráncolva megyek be a nappaliba, mert a hangok onnan szűrődtek ki. Perrie Zayn-en fekszik, és úgy szorítja a távirányítót, ám az alatta fekvő srác sem hagyja magát.

- Most komolyan? - nevetek fel.  Ez igazán vicces, mert Ők gondolják magukat érettnek.

Hirtelen két kart érzek meg derekam körül, ami végül megállapodik hasamon. Elmosolyodom, majd kezemet Harry kezére simítom.

Perrie rám néz, így Zayn kap az alkalmon, s maga alá löki barátnőmet, és azonnal letámadja ajkait.

Kuncogva nézem őket, majd Harry kezét fogva behúzom az ebédlőbe, ahol már meg van terítve az asztal. Niall - mily' meglepő - már az asztalnál ül, s kettesével pakolja tányérjára a palacsintákat.
Hümmögök egyet, majd leülök egy számomra szimpatikus helyre, Harry pedig mellém.
Mindenkit megvárunk, s mielőtt elkezdenénk reggelizni megszólalok.
- Gondolom, már meglehetősen éhesek vagytok, de nekem akkor is mondanom kell valamit - harapok ajkamba, miközben megállok, várom, hogy figyeljenek rám. - Tegnap azért mentem el El-el dokihoz, mert ugyebár már napok óta rosszul voltam. Nos, és megtudtuk ennek az okát. Az a helyzet, hogy terhes vagyok - nyalom meg ajkaimat, s mosolyogva nézek a többiekre egytől-egyig várva a reakciókat.
Először Liam kapcsol, mosolyogva néz rám, majd Harryre.
- Gratulálok srácok. Viszont nehéz lesz majd keresztszülőket választani a picinek - kuncog fel, mire én is hasonlóan cselekszem.
Végül a többiek is gratulálnak, és boldog hangulatban kezdünk el reggelizni. Pár palacsintát eszek, majd egy kis rántottát, s minderre narancslét iszom. Leteszem az üres poharat az asztalra, majd hátra dőlök székembe, kezemet Harry térdére simítom és rá nézek.  Halvány mosollyal pillant rám.
- Jól vagy? - kérdezi kedvesen, mire bólintok egyet, majd erőt veszek magamon és felállok. A koszos tányéromat és poharamat a mosogató gépbe teszem, majd felhuppanok a pultra. Telefonomat kiveszem zsebemből, s megnézem az időt. Tíz óra negyven. Talán későn ettünk reggelit.

Hümmögök eme gondolaton, majd mikor bejön Harry rá nézek.
- Mikor megyünk? - szegezem neki a kérdést, lábaimat le lóbálva.
- Nyugalom Édes, mindenre jut időnk - kuncog fel, s lábaim közé lépve ajkaimra hajol. Elmosolyodom, mielőtt megcsókolna, majd lábaimat derekára kapcsolom. Lassan faljuk egymás ajkait, keze derekamon pihen. Ujjaimat hajába simítom, tincseit kicsit meghúzom.
Lassan elválunk egymástól, s Harry orrát enyémhez dörgöli.
- Menjünk, keressük meg Green-t - harapok ajkamba, majd Hazz segítségével leszállok a pultról.
- Írtam Gemma-nak, hogy ha minden összejön, akkor majd elmegyek érte és nálunk vacsizik. Mármint, ha neked nem baj - harap ajkába, s kissé félve néz rám.
- Ugyan, engem nem zavar Gemma. Örülök, hogy kezd köztetek jó lenni a kapcsolat - mosolygok rá, majd a kabátomért és a bakancsomért megyek. Miután felöltözöm megfogom Harry kezét, s úgy megyünk ki.
Az autóhoz érve beszállunk a járműbe, becsatoljuk magunkat.
- Hova fogunk menni? - nézek fel rá értetlenül. Nem tudjuk, hol keressük, szóval "tűt keresünk a szénakazalban".
- Apád raktárjánál találkoztál először vele, nem? - pillant rám Harry, miközben elindítja a kocsit. Bólintok, közben visszaemlékszek a történtekre.
- Szerintem van valami dokumentum a címéről valahol apám volt irodájába - gondolkodok hangosan.

A raktárhoz érve kiszállok. Megcsap a por, amit a kocsi kavart körénk. Körbe nézek a kihalt helyen. Mik történtek itt.
Úgy megyek be, mintha harminc éve jártam volna itt, s felidézem magamban az emlékeket.
- Annyi minden emlék köt ide - nézek Harry-re, ki megfogja kezemet, úgy megyünk a főfolyosóra.
- Tudom, Szívem - kuncog fel. Besétálunk az irodába, majd az asztalhoz ballagok, elengedve a göndör kezét. Az asztal nyikorgó, csikorgó fiókját kihúzom, s a papírok között kutatok, eközben Harry a szekrényeket nézi.
- Innen rengeteg papír hiányzik. Harry! Itt volt bent egy mappa, tele az én képeimmel. Látod ott valahol? - mutatok a polcokra.
- Nem, itt csak üres papírok vannak, és jelentéktelen kis fecnik - fordul felém.
Morogva húzom ki az utolsó fiókot, de semmi.
- James Green, Walk Street 69 - olvas fel Harry egy címet.
- Irány a Walk Street 69! 

 

 

2016. szeptember 20., kedd

45.Rész

Haleey!
Sajnálom a késést, s ez miatt is hoztam nektek egy kicsivel hosszabb részt, aminek remélhetőleg örülni fogtok!:)
A nézettség majdnem elérte a 100000 megtekintést, amit nagyon köszönök, ahogy a feliratkozásokat is!:) Nagyon-nagyon szeretlek titeket:)
Kellemes olvasást, írjatok véleményt, aminek mindig nagyon örülök!:)


Facebook Csoport ITT!

Taylor xx

* Ann szemszöge *


Valahogy sikerül rávennem Harry-t, hogy elmenjünk London összes árvaházába, hátha megtudunk valamit a göndör testvérétől. És már az utolsó árvaházba látogatunk be, mely' egy régi kastély falai között tengődik.
Harry leparkol, majd elindulunk be. Az ajtót kinyitja nekem, én pedig csak halvány mosolyt küldök felé, majd belépek. Az előtér régimódi, kissé csicsás, de nem túlzottan. Néhány növény emeli ki a helyiséget a sarokban, s az információs pultnál is, ahol egy öregebb hölgy ül. Ám érkezésünkre felkapja fejét, és felpillant szürke keretes szemüvege mögül.
- Jó napot, miben segíthetek? - erőteljesen pillant végig rajtam, majd Harry-n, aki mellém lép, s átkarolja derekamat.
- Meg szeretnénk tudni, hogy nem tartózkodik itt, vagy tartózkodott Gemma Styles. A testvéremről van szó - mondta halkan, miközben szabad kezét feltette a márvány fekete pultra.
- Sajnálom, de ahogy Gemma betöltötte a tizennyolcadik életévét el kellett mennie. Viszont pár napja itt járt, és egy címet adott meg. Tudja, Mr.Styles, nagyon a szívemhez nőtt a testvére. Szóval megadom a címet, hogy tudjon vele találkozni - elővesz egy apró cetlit az egyik fiókból, felkap egy tollat, s lefirkantja a címet. Harry pedig elveszi a papírost.
- Nagyon köszönjük, viszlát - eleresztek egy apró mosolyt a hölgy felé, majd elindulok Harry után, aki már a kocsiba pattan. Ajkaimat harapdálva ballagok én is a jármű felé, majd beszállok mellé. Megérintem kézfejét, de elhúzza azt.
- Nem kíváncsi rám. Már rengeteg módon megkereshetett volna, de nem tette! Nem akar engem, Ann! Hiba volt ide jönnünk - rázza meg fejét, göndör fürtjei arcába hullanak. Teste görnyedt, maga elé mered. Csak sóhajtok egyet, kiszállok a kocsiból, megkerülöm az, majd kinyitom az ajtót, s kisegítem. Felemeltem fejét állánál fogva, majd rámosolygok.
- Lehet, hogy Gemma nem is tud a létezésedről, Harry! Ne vonj le már most ilyen következtetéseket - kezem kissé borostás arcára siklott, majd közelebb léptem hozzá, és ajkaira nyomtam egy csókot. - Pattanj be az anyós ülésbe, én vezetek, addig is tudsz pihenni - mosolygok rá. Nem szól semmit, nagy kezeivel átkarolja derekamat, majd lehajol, s megcsókol. Lassan faljuk egymás ajakit, érzem, hogy közelebb ránt magához. Később számra apró puszikat nyom, s végleg elhajol tőlem. Beszáll a kocsiba, én pedig követem.


Egy aprócska házhoz vezetett a cím, mely London legeldugottabb környékén van. Leparkolok, majd kiszállok, s Harry mögött ballagok az ajtóhoz. Remélem, hogy nem fog miket röhögve elküldeni a picsába, mert abból nem lesz jó vége. Harry kopog párat, majd motoszkálást hallunk az ajtó túlsó feléről, ami végül kinyílik előttünk. Egy középmagas, szőkés hajú lány mosolyog vissza ránk.
- Helló, segíthetek valamit? - először rám, majd Harryre néz, s arcáról lefagy a mosoly. Igazándiból nagyon hasonlítanak egymásra, sőt.
- Szia. Te vagy Gemma, Gemma Styles? - kérdeztem halvány mosollyal. Aprót bólintott.
- Igazándiból ezt...nem nekem kellene elmondanom, de mint látom, Harry eléggé lefagyott. Szóval Ann Taylor vagyok, Ő pedig itt a testvéred. Harry. Harry Styles -


És most itt ülünk, bent, az aprócska kis nappaliban, kezünkben egy-egy teás csészével. A hangulat egyébkén oldódott, volt egy kisebb bekönnyezés Gemma részéről, de Harry megvigasztalta.
- És, hogy találtatok meg? Jártatok az árvaházban? - teszi fel a kérdést, mire tekintetem Harry-re kapom, aki rám néz, majd mosolyogva húz magához.
- Igen, voltunk ott is, és elmondták a címedet. Egyébként, mint említettem, hamarosan megtudjuk mi volt abban a levélben, holnap megkeressük Apuék régi barátját, James Green-t. Szeretném, ha te is velünk tartanál. A többiek biztos örülni fognak neked - Harry mosolya egyre szélesebb, ahogy a vele szemben helyet foglaló lányra pillant.
- Többiek? - Gemma kissé meglepődik, miközben leteszi a dohányzóasztalra teás csészéjét.
- Hát többen lakunk egy házban, a barátaink - mosolyok Harry továbbra is.
Hirtelen kap el a hányinger, s áldom a sorsot, hogy Gemma körbe vezetett minket. Számat befogva rohanok a mosdóba, és már ki is adom magamból a teát, amit pár perccel ezelőtt megittam. Lábdobogás zaja csapja meg fülemet, s érzem, hogy felfogják a hajamat.
- Hozok gyógyszert, miután kihánytad magad - hallom meg Gemma kedves hangját, miközben gyengéden cirógatja hátamat. Mikor végzek, lehúzom a vécét, majd megmosom számat, s nekidőlök a falnak. Gemma sejtelmes mosollyal néz rám.
- Nem vagy te véletlenül terhes? - kérdezi mindent tudóan. Belőlem pedig kitör a hatalmas nevetőgörcs.
- Ugyan Gemma, miért lennék az? - kérdezem még mindig rázkódó vállakkal.
- Mikor voltatok együtt utoljára a bátyámmal? - egy fiókhoz lép, kivesz egy terhességi tesztet, amit nem tudok hova tenni, majd kezembe nyomja.
- Tegnap. Nem hiszem, hogy az lennék, szóval még nincs szükség a tesztre, de azért köszönöm - kuncogok. Kopogás hallatszik az ajtón, biztos Harry az.
- Minden rendben lányok? Ann, hogy vagy? - Gemma-ra nézek, majd közelebb lépek hozzá.
- Kérlek, ne szólj még Harrynek - ő csak bólint, majd megölel. Végül kinyitom az ajtót és felnézek Harryre aki aggódva fogta kezei közé arcomat.
- Jól vagy? Miért hánytál? - gyengéden cirógatja hűvös arcomat, miközben felveszi velem a szemkontaktust.
- Lehet, hogy a tea nem esett jól. Nem tudom. De már jól vagyok, tényleg! - egy biztató mosolyt küldök felé, majd ajkamba harapva nézek Gemma-ra.
- Ha nem gond Gemm, mi most elmennénk haza. Mindent köszönünk, de tényleg. És holnap akkor eljövök érted, remélem addigra Ann is jobban lesz -


Végül kétszer is meg kellett állnunk az út alatt, mert rosszul voltam. Tényleg a hányinger kerülgetett. És nem tudtam magammal mit kezdeni. Nem hánytam, egyszerűen nem ment, bármennyire is akartam, hogy hamarabb túl legyek rajta. Nem sikerült. Harry beparkol a garázsba, én pedig szaladok be a házba, majdnem fellökve Louis-t, miközben a mosdóba igyekszek. Végül konkrétan csak vizet hányok. Lerogyok a vécé mellé, s mély, friss levegőt próbálok tüdőmbe juttatni. Harry nyitja ki az ajtót, becsukja maga után, majd aggódva guggol le elém.
- Tényleg nem hiszem Ann, hogy olyan jól lennél! El kéne mennünk dokihoz! Még csak délután van! Kérlek, menjünk el! - hangja aggódó, miközben arcomat simogatja. A hányásnak hála testem remeg, és úgy érzem, hogy egy kis lázam is van. Összeszedtem volna valamit?
- Ne. Csak...csak...pihennem kell! Nem akarok orvoshoz menni - rázom meg fejemet, miközben Harry segítségével lassan felállok.
- Akkor csak bújj be az ágyba, csinálok neked teát - átkarolja derekamat, sőt, ölébe kap és úgy visz be a szobánkba. Szorosan bújok hozzá, s mikor az ágyra tesz, betakarózom, és oldalamra fekszem.
- Mindjárt jövök - nyom homlokomra egy csókot, ám megtorpan. - Szerintem te lázas vagy. Hozok lázmérőt is - simít végig arcomon, mire szemeimet akaratlanul is lehunyom, s aprót bólintok. Harry végül kimegy, én pedig gondolkodni kezdek. Talán tényleg terhes vagyok? Harry hogy reagálna egy babára? Mármint, én öltem meg a szüleit, és még én szülnék neki gyereket, nem abszurd ez egy kicsit?


Egyedül mentem el a vizsgálatra. Harry-nek mondtam, hogy megoldom egyedül, töltsön csak egy kis időt Gemma-val, szerintem van mit bepótolniuk, konkrétan majdnem két évtizedet. Így hát Eleanor kísért el, és a nőgyógyásznál kötöttünk ki. Ajkaimat csócsálva mentem ki a vizsgálóból, kezemben a papírral. El amint meglátott, hozzám sietett, majd kérdőn pillantott rám.
- Na, mi volt? Terhes vagy? - finoman megrángatja vállamat.
- Még mindig nehéz elhinni, de igen. És...és..nem akarok még szólni Harry-nek róla, mert előbb meg kell tudnom, hogy reagálna egy picire - mondom halkan.
- Nem! El kell mondanod Harrynek, most! Tudnia kell, hogy a gyerekét hordod a szíved alatt! És ha szeret, akkor a babát is akarni fogja, ez miatt ne izgulj! - imádom, hogy El minden dolognak a pozitívumát nézi, és ez kihat az egész életére. A baráti körünkből konkrétan mindenki kedvét jóra tudja fordítani, akár a puszta jelenlétével. Már tudom, hogy mit szeret benne Louis.
Végül elindulunk haza, miközben beszélgetünk. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy tényleg egy apró kisember növekszik bennem, és még egy életért felelős lehetek. De tudom, hogy még sok mindenen keresztül kell mennünk a végleges boldogságért. Sőt, még az miatt is reménykednem kell, hogy végre mindenre fény derül, beszélünk James Green-el, elküldjük a fenébe, és a babára koncentrálunk.


El leparkol a kocsival én pedig elindulok be, arcomon ezer wattos mosollyal, Harry-t keresve. A nappaliba vezet először utam, ahol a kis csapat gubbaszt a tévé előtt, egy ember kivételével. Harry.
- Harry hol van? - dőlök neki az ajtófélfának, mire ijedtükben megugranak, majd felém fordulnak.
- Elmentek Gemma-val vidámparkba, valamikor este jönnek - szólal meg Zayn, s megdob egy pattogatott kukoricával. Hümmögök egyet, majd ajkamba harapok. Szóval vidámpark.
- És mi volt a dokinál? - teszi fel a kérdést Liam, mire konkrétan megölöm a szemeimmel. Nem nekik szeretném elmondani először, hanem a baba apjának.
- Semmi fontos. Csak elrontottam valamivel a gyomromat - rántok vállat hanyagul, majd az emeletre indulok. Tudom, hogy Eleanor nem fog beárulni, bízom benne. Nagyon is.


Már késő este volt, megfürödve feküdtem az ágyon, Harry-t várva, miközben a hasamat simogatva bámultam magam elé. Hallom, ahogy egy autó parkol le, minek ajtaja becsapódik, majd lent nyílik a bejárati ajtó. Elmosolyodom, miközben az ajtóra pillantok, s ajkamba harapok, mikor kinyílik.
- Ann! - mosolyodik el, ahogy meglát. Elmosolyodom, majd lassan felülök.
- Szia! - kuncogtam fel, s megfogtam az ultrahangos képet, amin rajta van az aprócska pötty, s hasamhoz teszem, majd lehajtom fejem, még mindig mosolyogva, várva Harry reakcióját. 



2016. augusztus 7., vasárnap

44.Rész

Drága megmaradt olvasóim!

A nyarat be kell, hogy valljam az írás szempontjából nem így terveztem. Sajnálom, hogy hetekig nem jelentkeztem, ne haragudjatok! Meghoztam a 44.részt is, s még pár rész, és vége lesz a történetnek. Igen, szomorú ezt bevallanom, de még nem kezdek búcsúzkodni, nincs itt az ideje:)
Köszönöm, hogy közel 100000 megtekintést hagytatok a blogon, nagyon örülök neki, ahogy a 106 rendszeres olvasónak is:)


Kommenteket, véleménykifejtéseket nagy szeretettel várok:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Érzelmek.
Vegyes érzelmek.
Érzelmek, melyektől kirohannák a világból, vagy esetleg bezárkóznék egy szobába, a kulcsot pedig lenyelném. Hihetetlen, hogy Harry ennyire, ilyen komoly szinten megnyílik előttem. Hihetetlen, hogy képes nekem ilyen dolgokat bevallani. Tudom, nehéz ez neki, és még is megosztja velem. Ez...csak...ez...hihetetlen.


Percekig csak nézek gyönyörű íriszeibe, mielőtt megcsókolhatna. Lassan eltolom magamtól, kezemet arcára simítom.

- Köszönöm, hogy ilyen nyílt voltál velem - suttogom halkan, miközben lábujjhegyre állok, ajkaira egy csókot nyomok - sok hibát elkövettem, tudom. És az igazságot is tudni akarom. Tudni akarom, mi történt azon az estén. Harry! Segíts nekem ebbe! Ha végleg kiderül minden, akkor talán komolyabbra is fordulhat a kapcsolatunk! - mondom komolyan, végig szemébe nézve. Harry kecsesen karolja derekamat,borzongást idézve testembe. Kezem végül bicepszén talál nyugodalmat.

- Segíteni fogok, elmegyünk ahhoz a pasashoz, már csak Ő maradt életben. Mindennek a végére járunk, és végre meg kaphatlak magamnak - kuncog fel édesen.


Néha komolyan el kellene gondolkodnom néhány dolgon. Az első lehetne az, hogy Harry milyen hamar megváltozott. Mennyire megnyílt nekem. Előtte képes letten volna megfojtani egy kanál vízben, most meg. Most meg egyre jobban kívánom, hogy hozzám érjen. Már attól a fellegekben érzem magam, hogyha rám néz. Nemhogy még most.
Remélem minden tisztázódni fog, és végre lezárhatom az életem, múltam egyik fontos szakaszát.

- Még nem vagyok álmos, tölthetnénk vonzóbb dolgokkal az este további részét - nézek fel rá, jelentőség teljes pillanatokat iktatva felé. Harry veszi a célzást, lassan ölébe kap, mire felkuncogok. Kezem megállapodik izmos vállán, miközben Ő a szobájába cipel. Az ágyra ültet, amin azonnal végig dönt. Lágyan hajol ajkaimra és hív bódító csókra. Testem megremeg, tarkójától simítva beletúrok fürtjei közé, amit morogva fogad. Keze testemen cikázik, néha bőrömbe markolva.
Elszakad ajkaimtól, nyakamra tapad. Lélegzetünk gyors, nedves csókokat szór nyakamra.
Percek múlva meztelen testünk összesimul, miközben Harry csiklómra hajol.
Először ízlelgeti, majd nyelvével játszani kezd. Nagyokat nyögök, hajába túrok. Néhányszor testem megfeszül csábító, fenséges gesztusainak hála. Egy ujja bejáratomhoz siklik, amit hamar eltűntet bennem. Gerincem megfeszül, fejemet hátra feszítem, majd remegő ujjakkal túrok hajába.
- Oh Harreh! - nyöszörgök, lehunyt szenekkel. Csábítóm ujjaival fürgén pumpál, amihez lassan még egyet társít. Nyelvével sem tétlenkedik, megállás nélkül harcol csiklómmal.
Légzésem nehézkes, testem lángol.
Percek múlva megfeszülök alatta, ajkaim elnyílnak miközben az eddiginél nagyobbat nyögök. Kipirulva, izzadva élvezek ujjai köré.
- Kár volt fürdenünk - kuncogok kábultan. Hallom Harry szórakozott kuncogását. Nőiességemtől indítva ajkaim felé csókokkal halad, míg el nem éri a célt, amit egy hosszú és szenvedélyes csókkal pecsétel meg.

Végül Harry alattam köt ki. Nyakára tapadok, amit lila folttal jutalmazok. Harry csak morgolódik alattam, fenekembe markol, mire aprót nyögök. Elindulok csókjaimmal lefele. Izmos, szeretett mellkasát szívásokkal borítom. V-vonalán végig nyalok. Felpillantok rá, mikor pénisze makkját kezdem nyalogatni. Harry teljesen önkívületi állapotban mormog, ajkai elnyílva. Szemeit lehunyva, gyors levegővételek közepette löki fel csípőjét.
Combjára simítok, majd lassan számba engedem merev tagját. Harryt mintha valami ólomsúlytól szabadítanám meg, úgy sóhajt fel. Várok egy keveset, fejemet ütemesen mozgatni kezdem, minél mélyebbre engedve számba méretét. Harry remegő ujjakkal túr hajamba.
Lassan leengedem férfiasságát torkomon, s egy aprót nyelek. Ekkor meghallom Harry hangos, de egyben mély nyögését. Megremeg alattam, örömnedve végig csúszik torkomon. Lassan felhajolok, majd ajkaimat az ő piroslóira nyomom. Derekamnál átkarol miközben csókol.
Átfordít hátamra, s lábaim közé fekszik. Meghúzza alsó ajkamat, melyből minimális vér serken ki, de ennyi belefér, nem? 


Végig simít combjaimon, makkját megérzem bejáratomnál, mire összerezzenek. Végig simítok hátán. Állkapcsomba harap, mire felnyögök. Ebben a pillanatban megérzem, ahogy alulról kitölt. Hátam megfeszül, nagyot nyögök, lábaimat derekára bilincselem. Harry melleimet csókolva kezd el mozogni, keze fenekemen van. Vállába markolok, csípőmet fellökve.
Egyre gyorsabb ütemet követ, én pedig egyre többször nyögök, ahogy ő is.
Érzem, már nincs közel az orgazmus, apón Harry farka köré feszülök mielőtt a lehető legjobban megtörtént volna. Lábujjaimat behajlítom, nevét nyögtem, miközben egész testben megremegek. Harry követett, izmai megfeszültek, s pár levezető lökés után mellém omlott.
- Szeretlek! - súgja halkan, miközben betakar minket. Felpillantok rá, majd arcomat nyakhajlatába bújtatva kezdek suttogni fülébe.
- Én is szeretlek! - mondom halkan, szememet lehunyom és isteni illatát beszippantva aludtam el.

Érzem, ahogy egy ujj siklik végig derekamon, cikázva csípőcsontomon, le fenekemre, amibe később belemarkol. Selymes ajkak cirógatják ütőeremet. Egy kemény mellkas indít csatát enyémmel. Lehunyt szemekkel, kissé fáradtan nyitom ki szemeimet, s nézek fel Harry-re.
- Hmm...jó reggelt! - mondom halkan, szemeimet dörzsölgetve. Hallom halk, rekedtes reggeli kuncogását. Csókjaival áttér állkapcsom vonalára, majd megcsókol. Aprót sóhajtok a kellemes reggeli üdvözléstől, miközben végig cirógatom mellkasát. A mámor lassan a végéhez közeledik.


Felöltözve állok a kocsija mellett, várva, hogy elinduljunk. Elgondolkodok, mi van, ha jobb lenne, hogyha előbb megkeresnénk Harry nővérét? És együtt mennénk el Green-hez?
Igen, ezt fogom tenni.
Harry ballag felém, a kocsi kulccsal a kezében.
- Nem Green-hez megyünk, hanem megkeressük a nővéredet - mondom, mikor már elég közel van hozzám. Harry le néz rám, arcán döbbenettel.
- Nem, felejtsd el!




2016. május 14., szombat

43.Rész

Éééés meghoztam!
Sajnálom a késést, szégyenlem is magamat, de nem tudtam írni. Picit változott a felállás, így két hetente lesznek részek. Tudom, most mindenki ki fog borulni, de nincs más választásom. Itt az év vége, bele kell húznom. Na meg, az egész hetem zűrös volt. Lebetegedtem hétfőn, szerdán mentem suliba, de pénteken második óráról haza kellett jönnöm, olyan szinten rosszul voltam.
Oké, a lényeg, hogy most itt vagyok, és meghoztam a 43.Részt, Harry csodálatos szemszögéből.
Köszönöm, hogy már 104-en vagytok, hogy már lassan 90 000-en vagytok!:)
Imádlak titeket!:)


Kellemes olvasást, kommenteket várok!


Taylor xx


* Harry szemszöge *


Az ágyon feküdve ismét kezeim közé veszem a lapot, s megint átfuttatom rajta tekintetemet. Elmélyedek a sorokban, amiket nem is nagyon tudok hova tenni. Nem fér a fejembe, hogyan tudtak velem ilyet tenni anyámék. Talán...igaza volt Ann-nek, miszerint a szüleim mennyire is embertelenek voltak.
Agyamba folyamatosan csak egy kérdés pörög; miért?
Miért kellett ezt tenniük egy érző lénnyel? Miért kellett eltitkolniuk? Miért tették ezt?


" Kedves Harry!


Sok mindent megbántunk az életben, amit talán nem kellett volna megtennünk. Nem akartuk, hogy tudj róla, de jobbnak láttuk, ha nem mondjuk el. Nem is tudtuk volna elképzelni, hogy reagáltál volna a dolgokra.
Tudjuk, hogy sok csalódást okoztunk, hogy nem viselkedtünk úgy, ahogy kellett volna. Tudjuk, hogy nem voltunk jó szülők. Apád nem mutatta ki az érzéseit, ahogy annyira Én sem.
Sok mindent leírnák most itt, neked, de az idő szűk. Vannak titkok, amiket jobb, ha nem tudsz. De most talán pár titokra fény derül, amit eddig igyekeztünk eltitkolni előled.
Biztos hallottál már James Green-ről, apád egyik barátjáról. Nincs mit mondanom, minthogy vigyázz vele. Lehet, hogy még nem ismered annyira, és talán jobb is. Nem tudod, valójában mennyire is rossz ember. Hihetetlen, hogy pont mi írjuk ezt, azok után...amit...amit tettünk veled. Vele.
Le kellene írnunk most ezt neked, pedig nem akarjuk, hogy még ennél is jobban haragudj ránk. De most már mindegy. Mikor ezt a levelet olvasod, mi már nem leszünk. Csak Te, és Ő.
Hogy kit takar az a bizonyos Ő?
A nővéredet.
Igen, most bizonyosan megilletődtél, és nem is akarod tovább olvasni ezt a levelet, amit apáddal teljesen megértünk, de itt az ideje, hogy egy - két dolgot a tudomásodra hozzunk.
Sajnáljuk, hogy nem tudtad meg előbb, de még nem volt rá alkalmunk, hogy elmondjuk mik is történtek körülöttünk. Igaz, te nem nagyon fogtad fel a dolgokat, ami talán jobb is volt. Így is elég nagy fájdalmat okozhattunk számodra.
Most biztos kérdezed magadtól; hol is van a nővéred? Mi a neve?
Gemma-nak hívják, és egy árvaházban van. A városban lévő árvaházban van. Nem tudhat se rólad, se rólunk. Még pici volt, mikor bekerült oda. Lehet, hogy a nevelői meséltek neki rólunk, de nem sok esély van rá.
Minden esetre jobb, ha tudod miért került be.
Apád mindig is egy fiú gyermekről álmodott, aki az első lesz. Értelemszerűen az elsőszülött vette volna át a stafétát az apja halála után. Igen, ez mindaddig jól ment, míg meg nem tudtuk, hogy az első kisbabánk lány lesz. Apád már magzat korában nem kedvelte, miután megtudta a pici nemét. Nem akarta, hogy megszülessen. Én mindaddig, míg meg nem született, úgy gondoltam, hogy majd megbarátkozik a gondolattal, de nem így lett. Gemma megszületett. Csodálatos, hajas baba volt, hatalmas szemekkel. Nem sírt, békés volt. A nővéred születése után két héttel kezdődtek a galibák. A "banda tagok" tudni akarták a kicsi nemét. Apád megijedt. Mindent kitalált, s a végén annyit mondott nekik; a gyermekem meghalt.
Mindenki azt hitte, pedig nem volt igaz. Egy két hetes, apró, kis csöpséget kellett beadnom az árvaházba. A szívem szakadt meg, ahogy oda kellett adnom az alig két hete világra jött gyermekemet. Apád erőszakos volt. Nem tehettem mást, bármennyire is akartam a picit.
Hónapokig fekete ruhákba kellett járkálnom, hogy azok a bizonyos bandatagok azt higgyék, hogy meghalt Gemma. Apáddal a kapcsolatunk megromlott, s rá fél évre ismét terhes lettem, veled. Csak remélni tudtam, hogy fiú lesz, akit nem kell árvaházba dugnom.
És fiú lett. Egy gyönyörű, mosolygós, egészséges kisfiú. Apád szeretett téged, a kapcsolatunk helyre jött. Igazat megvallva, gyűlöltem magam azért, amiért árvaházba kellett dugnom a nővéredet, s ha meg akartam látogatni, apád nem hagyta.
Szőrnyű volt belegondolni, ahogy az az apró csöpség egyedül van abban az árvaházban, családtagok nélkül.
Szóval, drága Harry! Ha még időben találod meg, s olvasod el ezt a levelet, keresd meg a nővéredet!  Ne hagyd, hogy egyedül maradj, család nélkül! Ha megtalálod a nővéredet, mondj el neki mindent, és mutasd meg ezt a levelet! Az igazat mondd neki mindenről! Többet ne hazudj. Ha nem bír elfogadni téged, harcolj azért, hogy megismerhesd. Harcolj a jövődért!
Ha találkozol James Green-el, hidegvérrel öld meg, de előbb hallgasd meg tőle az igazságot, mindenről!
Ismerkedj meg a nővéreddel, aki remélhetőleg elfogad, és Taylor-al. Ann Taylorral! Igen, lehet, hogy ez most meglep téged, de Én mindig is tudtam, hogy egyszer közelebbről is meg fogod ismerni. Ne legyél hülye, fiam! Egyesítsd Londont!
A legjobbakat kívánjuk neked!
                          Ne kövesd el azokat a hibákat, amiket mi!
                         Szeret, és ölel;                    
                                                                                                                    Anyád, és Apád


Megint, s megint átfutom azokat a bizonyos sorokat, melyekben rajta áll, miszerint van egy eltitkolt nővérem. Abszurd az egész, főleg, hogy ennyi ideig titkolták. Úgymond; sírba vitték a titkaikat.
És itt fekszek, reményvesztetten, egyedül, sírva, fájdalommal a szívemben. Ezidáig erős maradtam, harcoltam magam ellen, dacoltam az érzéseimmel. Nem akartam, hogy bárki is gyengének lásson.
Kezdem magam utáni azért, amit tettem Ann-el. Nem szabadott volna bántanom. Már hiába hiszem azt, hogy lesz nála bármi esélyem. Egy balek, idióta, degenerált állat vagyok, amiért ezt képes voltam megtenni vele. 


Mikor bejött, elmentünk fürdeni. Közelebb csúszok hozzá, mély levegőt veszek.
- Olyan dolgok voltak a levélbe, amiknek hála előjöttek belőlem olyan régi érzések, amiket rég hoztam már elő. Nem akartam, hogy bárki is megtörve lásson, most még is sikerült. Nem akartam, hogy lásd a kisírt szemeimet, amik még talán most is azok. A lényeg az, hogy nem ok miatt hagyom, hogy láss így. Szeretnék bocsánatot kérni minden miatt, amit elkövettem veled szembe. Egy meg százmilliószor bocsánatot kellene kérnem, amit meg fogok tenni. De szeretném, ha megbocsájtanál nekem. Olyan érzéseket táplálok feléd, amilyeneket még sosem. Szeretlek. Szeretlek, Ann! - utolsó szavaimat ajkaira suttogom...


2016. április 23., szombat

42.Rész

Hali! 
Sajnálom, hogy ilyen későn teszem fel a részt. Hamarosan lépek át telefonra, és jobbnak látom, hogy ha előbb még kiteszem gépről:)
Szóval köszönöm a 3 kommentet, s a rengeteg megtekintést!:)
Imádlak titeket!:)

Kellemes olvasást, kommenteljetek, iratkozzatok fel!:)

Taylor xx


* Ann szemszöge *

Sokkalta jobban érzem magamat, hogy elmondhattam Harry-nek mi is történt. Nem tudom, de kezdek egyre inkább máshogy hozzáállni a göndörkéhez. Eddig még undort éreztem iránta, ami most...hát...szavakkal nem is nagyon tudnám kifejezni. Talán egy szó van rá: vonzódás.
De ez a szó minden embernél mást jelent, ahogy nálam is. Nem, nem csak a testéhez vonzódok. Úgy érzem, hogy már nem csak a testéhez. Mert igen, csodálatosan kidolgozott felsőtesttel rendelkezik, de ha úgy van, akkor nagyon meg tud nyílni az adott ember előtt. És, hogy mi körülbelül fél órával ezelőtt lefeküdtünk, valami különös érzelem alakult ki kettőnk között. Nem, nem nevezném szerelemnek, mert ez nem az. Ez, valami megmagyarázhatatlan érzés, ami egyszer elkapja az embereket, s rabságba zárja. De ez akkor sem szerelem. Vagy de?
Harry mellett állok, miközben Ő kibontja a levelet, majd lehuppan a padlóra, Én pedig mellé, a lehető legközelebb. Orromba azonnal beszökik férfias, bódító, kellemes illata, amitől a szívem hevesen kezd verni, s késztetést is érzek, hogy megcsókoljam. De nem teszem.
Magamban már tombolok, dorgálom magam úgy, ahogy csak tudom. Harry kinyitja a papírt, majd olvasni kezd. Illetlenségnek találom, hogy Én is beleolvassak. Majd ha valami olyasmit olvas benne, biztosan meg fogja velem osztani. Ahogy Harry olvasni kezd, tekintetem arcára siklik, azon belül is telt ajkaira. Ahogy olvas, ajkai elnyílnak, s mormog valamit. Majd szemem tovább vándorol, állkapcsa kiegyensúlyozott vonalára, amit legszívesebben végig nyalnák és harapdálnák.
A levél végéhez érve kezéből kiesik a levél, s már - már sírva néz rám, és szó nélkül ölel magához. Igen, talán...ilyen az, mikor megtörik egy erős férfi, nem?
És ez most megtörténik.
Arcát nyakhajlatomba fúrva szipog, végül vállai rázkódni kezdenek és a lehető legjobban bújuk hozzám. Nem szólok semmit, leteszem a lámpát, majd kezemet vállára téve simogatom. Halk szipogása tölti be a padlást, érzem, ahogy sós könnycseppjeitől nedves nyakam. Kezem tarkójára siklik, amit cirógatni kezdek.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdezem fülébe suttogva, mire megrázza fejét, majd mély levegőt vesz, és eltávolodik tőlem.
- Csak...adj egy kis időt. Kérlek! - néz rám. Aprót bólintok, és mikor Ő is feláll, Én is felállok. Megfogom a zseblámpát, és utána megyek, le a lépcsőn. Harry szó nélkül rohan az emeletre. Sóhajtva nézek utána, majd a konyhába megyek, ahol Liam mosogat.
- Valami baj van? - néz rám kérdőn, kezét törülgetve.
- Ha tudnád mekkora - rogyok le egy székre, és a terítő mintáját rajzolgatom át ujammal.
Liam kis habozás után leül velem szembe.
- Harry megtalálta a levelet, amit a Styles ősök hagytak rá - motyogom. Liam meglepetten néz rám.
- És, felolvasta? Hol van most? - azonnal feláll, és már indul is az emelet felé, de visszahúzom.
- Hagyd most! Nekem sem olvasta fel, és eléggé rosszul nézett ki. Szerintem egy kis időre van most szüksége, hogy átgondoljon egy - két dolgot - magyarázom, miközben elengedem karját, és felállok. 
- Jól van, akkor viszont adok valamit. Vidd fel neki - Liam a hűtőhöz lépve kivesz egy dobozt, mire homlok ráncolva nézek fel rá.
- Mi van a dobozba? - kérdezem.
- Képviselőfánk. Niall délután elment a cukrászdába. Megmentettem párat. Te is nyugodtan vehetsz belőle - kedvesen rám mosolyog, mire bólintok egyet, majd elindulok az emeletre. Felsietek a lépcsőn, s a folyosó végén lévő szobába nyitok. Harry az ágyon fekszik, s a plafont bámulja. Nem tudom, mit tegyek? Menjek oda, öleljem magamhoz? Mit...mit csináljak? Nem ismerem Harry-t, vagyis...nem tudom, hogy mit jelent nála a gyengédség. Vagy csak hallgassak az ösztöneimre? 
Ajkamba harapva teszem le az éjjeliszekrényre a dobozt, majd befekszek mellé. Kezemet mellkasára simítom, s könyökömön megtámaszkodok.
- Minden rendben? - kérdezem halkan, miközben mellkasát kezdem cirógatni.
- Csak fogd be és maradj Velem - hangja fájdalmasan szeli át a pár perce tartó csendet. Felém fordul, majd arcát nyakhajlatomba fúrva, átkarol derekamnál. Hanyatt fekszek, hogy jobban hozzám tudjon bújni. Érzem heves szívverését, ahogy a levegőt fújja nyakamba, bőrömet csiklandozva. Tarkójánál cirógatom, miközben lábainkat összeakasztom. Ajkaimat harapdálom, miközben lehunyom szememet. Orromba bekúszik kellemes, férfias illata, minek hatására ajkaimra halvány mosoly siklik. Kezem lecsúszik hátára, s arcomat hajába fúrom. Keze, ami derekamon van, combomra siklik, majd egy apró csókot nyom nyakamba.
- Eljössz velem fürdeni? - dörmögi nyakamba, mire ajkamba harapva bólintok. Lassan felemel, és a fürdőbe visz. Kiszállok öléből, s megnyitom a vizet a kádba. Mikor megfordulok, Harry meztelen, izmos mellkasával szemezek. Ajkamba kell harapnom, ahogy tekintetem levezetem v-vonalára. Harry felemeli államat, majd homlokon csókol. Halványan elmosolyodok, majd tarkójára simítva megcsókolom. Harry lassan visszacsókol, kezével átfonja derekamat. A csók végeztével felkötöm hajamat, majd levetkőzök. Harry előbb beszáll a kádba, Én pedig vele szembe. Elmerülünk a habokba, egymás szemébe meredve. Tekintetemet pirulva kapom el, és a csempét kezdem el szugerálni. 


Őszintén megmondva, nem tudom, mi is van közöttünk. Nem tudom, de egyik pillanatról a másikra megkedveltem Harry-t. Igen, ehhez kétség sem fér, ezt hívják vonzalomnak. Egy csábító, őrült vonzalomnak. Harry számomra kezd amolyan tiltott gyümölcs lenni, vagy nem tudom. Jó ötlet, hogy pont olyanba szeretek bele, akibe totálisan nem kéne? 


2016. április 10., vasárnap

41.Rész

Halii!:)
Meghoztam az új rész, sajnálom a késést, de fogalmazási ihletem volt, de már itt vagyok!
Viszont kissé elszomorít, hogy megint lecsökkentek a kommentek.
Már nem tetszik a sztori?
Már nem érdekel titeket?:(
Valamit Én rontottam el?


Taylor xx



*Harry szemszöge *


Pár nappal ezelőtt, Ann eljött hozzám. Itt volt, itt...itt aludt. Nem értettem, miért is tette ezt, de nem ellenkeztem. Hagytam, hogy befészkelje magát az ágyamba, elsírja minden bánatát nekem. Megengedtem, hogy hozzám bújjon. S ami még meglepőbb; semmi gonosz szándék sem vezényelt azokban a percekben. Nem akart hazamenni, s most is itt van. Itt, a konyhában és Liam-el beszélget. Zayn-t kerüli, amennyire csak tudja. Ahogy haverom is Őt. Nem mondta el a sírásai igazi indokát, és hogy ezt honnan tudom? Megérzés...



Fáradtan, hajamba túrva mentem  a konyha felé. Hallottam, ahogy Ann Niall-el beszélget. Zayn-el találkoztam a lépcsőnél, épp Perrie-vel beszélt telefonon. Délután elaludtam, s még csak most keltem fel, de csak azért, mert Liam felkeltett, hogy mehetnék velük vacsorázni.


Végül leülünk. Zayn legnagyobb meglepetésemre Ann mellé huppan, s még rá is néz. Homlok ráncolva nézek hol a velem szemben ülő lányra, hol fekete hajú haveromra, aki csak vigyorogva von vállat. Miután jó étvágyat kívánunk egymásnak, enni kezdünk, csendben. Ann jobbára turkálja a vacsorát, mígnem megszólal.
- Én...szeretnék nektek valamit mondani - hangja szinte cincogás, de hála a konyhában uralkodó csendnek, meghalljuk. Kissé aggódva nézek rá. Mindannyian abbahagyjuk az evést, s minden figyelmünket az asztalnál ülő fiatal lányra szegezzük. - Anyámék hagytak rám egy levelet. Kibontottam egy héttel ezelőtt. Nem akartam nektek elmondani, mert féltem, hogy kifogtok röhögni, ha elsírom magamat - szipog megállás nélkül, miközben fejét lehajtotta. - Én...bocsánat - feláll, s az emeletre rohan. Összenézünk a fiúkkal, Liam feláll.
- Megyek, megnézem - elindul az emelet felé, de én utána iramodok, s elkapom kezét.
- Majd Én megnézem. - Barátom bólint egyet, majd visszamegy a fiúkhoz. Ajkaimat harapdálva rohanok fel a lépcsőn, majd benyitok szobámba. Ann az ágyon hasalva zokog, arcát egy párnába temetve. Szörnyű a látvány, amit nyújt. Nem tudom miért, de addig akarom ölelni, ameddig csak lehet.
Lassan becsukom magam mögött az ajtót, ügyelve, hogy ne legyek hangos. Lassú léptekkel indulok el a zokogó lány felé, majd leülök mellé. Kezem végig siklik a pulcsimmal takart hátán, mire megrezdül.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdezem halkan. Szó nélkül bújik hozzám, így az ölembe van. Azonnal átkarolom törékeny kis testét, államat feje búbján támasztom meg. Hallom, ahogy felszipog, arcát a lehető legjobban mellkasomba fúrja.
Percek telnek el, míg ölelkezve csitítgatom. Apró, jelentéktelen dolgokat suttogok fülébe, melyektől kezd lassan megnyugodni. Parányi keze mellkasomon pihen, arca végül nyakhajlatomban talált helyet.
- Mindjárt jövök - mondja halkan, majd feláll, s a fürdőbe ballag. Az ajtót nyitva hagyja, így utána megyek. Az ajtófélfának dőlve figyelem, ahogy megmossa arcát, amit az egyik törülközőmbe meg is törül.
- Én...egyenlőre még csak ennyit mondok, mert nem tudom, mennyire is bízhatok meg benned, és a fiúkban - mondja, miután elém sétál. Gondolkozás nélkül kapom el derekánál, s lassan, szenvedélyesen veszem birtokba ajkait. Felsóhajt, keze tarkómra csúszik. Lassan csókolom, miközben az ágy felé totyorgunk, de mielőtt végig dönthetném rajta, mellkasomnál fogva minimálisan eltol magától.
- Bízhatsz bennem! - laposakat pislogva nézek rá, szinte szájába beszélek. Pihegve néz fel rám, s kipirultan bólint egyet, mire kezem lecsúszik fenekére, majd lassan végig döntöm az ágyon. Ismét csókba forrunk össze, egy fokkal mohóbb csókba. Keze bebarangol ingem alá, s végig simít a hasamon lévő szőrcsíkon, amibe teljesen beleremegek, és még bele is mordulok a csókba. Lassan áttérek állkapcsa vonalára, amit megszívok, s gyengéden megharapdálok. Ann sóhajtozva hajtja hátra fejét, és úgy nyögdécsel. Hajamba túr, csípőjét feltolja, ágyékunk összesimul, mire rekedtesen felnyögök. Lassan húzom le pulcsiját, majd nyakát puszilom végig. Fejemet melleire nyomja, amiket nem takar melltartó. Kerekded idomait nedves csókokkal pecsételem, s egy óvatlan pillanatban felpillantotok rá. Fejét hátra döntve, ajkai elnyílnak, minden egyes nedves csók után felsóhajt. Végig nyalok mellbimbóin, amiket picit megszívok. Háta elemelkedik az ágytól, miközben felnyög. Nedves puszikkal haladok végig hasán, kiálló csípőcsontjába beleharapva. Picit ficánkol, mire gyengéden lefogom. Lassan lekerülnek rólunk a ruhák. Végig simítok alhasán, miközben másik kezemmel szétnyitom lábait, s lassan melleitől indítva nedves csókokkal haladok egészen ajkai felé. Eközben belé csúszok, s várok egy picikét. Ann kéjes nyögése tölti be a szobát, lábait derekamra kulcsolja. Végig nyalok alsó ajkán, közben lökök egyet, s teljes hosszommal belé csúszok. Az alattam nyögdécselő lány feljebb csúszik az ágyon. Kulcscsontját harapdálva kezdek el mozogni, egyre gyorsabban, egészen addig, míg el nem ér minket az orgazmus.


Lihegve, összebújva fekszünk az ágyon, egymás karjaiban. Szívem hevesen dübörög mellkasomba, miközben derekát simogatom. Arca nyakhajlatomba pihen, miközben apró keze mellkasomat cirógatja.
- Anyám valami James Green-t emlegetett a levélben, apád mellett - egyenesen fülembe motyog, amit sikeresen meghallok. Meglepetten ülök fel, s azonnal bokszerembe bújok.
- James Green-t mondtál? - kérdezem kissé értetlenül, mire bólint egyet.
- Igen, James Green-nek is tartozott apám - mondja halkan, s teste köré tekeri a takarót. - Miért baj ez? - ráncolja homlokát. Nekiállok keresgélni a papírok között, mígnem megtalálom a lapot, amit apám hagyott nekem.
- Öltözz fel, felmegyünk a padlásra. Ott van egy doboz, kell benne lennie egy levélnek - fordulok felé, s adok neki a melegebb pulcsijaim közül egyet. Ann szótlanul bólint egyet, majd felöltözik. Felöltözünk mind a ketten, majd derekát fogva mentünk a padlásfeljáró felé. Felmegyünk,  skiveszem a zsebembe lapuló lámpát, és elindulok az egyik nagyobb láda felé. Ann mögöttem ballag.
- És ki írta a levelet? - kérdezi halkan, s megfogja a lámpát, hogy tudjak kutatni a ládában.
- Anyámék hagyták rám.



2016. március 23., szerda

40.Rész

Halihó! ^^
Köszönöm a türelmet! Meg is hoztam a részt, remélhetőleg tetszeni fog ez a rész is. Rengetegen kérdezték, hogy most akkor ki fogja-e nyitni Ann a levelet. A válasz...igen. Rengeteget gondolkodtam rajta, s arra jutottam,hogy nem húzom tovább az időd. Két részre szedtem a levelet, amit Ann-re hagytak:D Egy még hátra van. 
Köszönöm az előző részhez érkező kommenteket, s a többit. Már - már 82000 kattintás jött a blogra, huh.! Elmondhatatlanul hálás vagyok. De nem húzom az időt. 


Kellemes olvasást, kommentekre nagyon kíváncsi vagyok!


Taylor xx


Remegő kezekkel nyitom fel az egyik lapot, s egy köhintés után belekezdek felolvasni a lapon álló szöveget.
- ,, Drága Ann!
Nem tudjuk apáddal, hogy ezt mikor fogod elolvasni, sem azt, hogy egyáltalán megtalálod ezt a levelet, vagy hogy rájössz -e a széf kódjára.
Tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, annak ellenére, hogy nem nagyon mutattuk ki ezeket az érzelmeket. Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk.
Apád az utóbbi időkben rengeteg adósságra tett szert, amit nem tudunk kifizetni. Kevés volt a bevétel, így több lett az adósság. Ezt valaki vagy valakik be akarják majd rajtad hajtani, de Te semmi kép se hagyd nekik! Van egy két dosszié a raktárban, apád irodájában, az íróasztalnak az egyik fiókjában. A fiók be van zárva, a kulcsot megtalálod az ékszeres dobozomban. Rengeteg iratot fogsz ott találni, ami talán segíteni fog egy picit.
Már csak Te maradtál életben a Taylor családból. Kérlek, könyörögve kérünk mind a ketten, hogy vigyázz magadra! Mi mindenhol, és mindenkor veled leszünk. Lehet, hogy apád nem, de én biztosan. Nagyon - nagyon szeretünk, s ezt sajnos nem mutattuk is olyan sokszor, mint amennyire kellett volna. Lehet, hogy csalódást okoztunk, és nem szeretsz minket, amit teljesen megértek.
Talán egy nap rájössz a tényleges igazságodra, hogy mi minek köszönhető. Lesz egy szerető családod, egy férjed, s gyerekeid. Szeretetben élhetsz, amit mi sajnos nem adhattunk meg. Megértem, ha apádra nem úgy tekintesz, mint ahogy egy apára lehetséges. De egyszer az a fájdalom el fog múlni, és már csak a jó dolgokra tudsz emlékezni! Szeretlek, s szeretni is foglak, még a halálom után is!
Vigyázz magadra, s ne cselekedj meggondolatlanul. Csak ennyit kérek!
A Te szerető anyád " - sírva olvasom fel az első lapot. Nem bírok a lányokra nézni. Annyi minden kavarog a fejemben. Ordítani tudnák, bömbölni a fájdalomtól, de nem teszem. Csendesen zokogok, miközben kezeim közé veszem a másik lapot, amit kihajtok, pár csepp könnyem a lapra cseppen. Az írásra pillantva ajkaim elnyílnak. A betűk inkább hasonlítanak macska kaparásra, anyám írásának a közelébe sincs. Ezt a levelet apám írta.
Remegő hanggal folytatom.

- " Ann!
Nagyon nem is tudom, mit írhatnák. Nem vagyok az az érzelgős típus, még is rengeteg mindent szeretnék leírni. Nem hittem volna, hogy egy levélben kell neked elmondanom az utolsó fontosabb sorokat feléd. Lehet, hogy Te soha sem fogod kinyitni ezt a levelet, vagy csak elégeted a picsába. Mert valljuk be, igazán lenne rá okod. De ha ezt még sem teszed, tudod kell, hogy nagyon is szeretlek! Nem mindig mutattam ki feléd azt a szeretetet, amit ki kellett volna. Nagyon is fontos voltál nekem, mikor megszülettél! Arra senki sem számított, hogy a volt barátaimmal lesz rossz a viszonyom, s nekik fogok oly' sok pénzzel tartozni.
Sosem voltam mintaapa, ezt bevallom. Sosem tudtalak megölelni szeret teljesen, csak akkor, mikor még kisgyerek voltál. Úgy éreztem, hogy ha a gyerekünk meg fog születni, akkor erősnek kell lennie. Nem kell éreznie az érzéseket, mert azok nem lesznek fontosak. Nem kell ölelkeznie, mert nem a gyengeségről lesz híres. Erős lesz, mint az apja, és szerény, akárcsak az anyja. De nem, nem tudom Ann, hogy milyen is leszel felnőtt korodra, mert van egy érzésem, hogy azt Én nem fogom megélni. Nem vagyok valami érzelgős típus - és nem is akarok az lenni - mindenesetre sajnálom, hogy nem láthatom, s nem ölelhetem magamhoz majd az unokáimat.
Sajnálom, hogy annyi hibát elkövettem a múltban. Sajnálom, hogy bántottalak. Sajnálom, hogy olyan szavakkal illettelek, amikkel nem kellett volna. Igen, rengeteg a sajnálat, de nincs rá magyarázat. És ez az egyik hibám. Sosem gondolkozok, csak cselekszek. Meggondolatlan vagyok, valljuk be.
Hogy visszatérjek, elrugaszkodjak az enyelgéstől, inkább fontosabb dolgokat írok le most neked. Vannak emberek, akik a halálomat kívánják, főleg Ő. Nem ismered, és melegen ajánlom, hogy ne ismerd meg. Lehet, addigra halott leszek,mikor Te elolvasod ezt a levelet, viszont akkor is, tudni fogom, hogy ha Te találkozni fogsz vele, vagy ha esetleg megismered. A nevét jobb, ha nem írom le, az csak rosszabb lenne. Így is remeg a kezem, nem tudom mitől. Talán az idegtől, vagy... talán attól, hogy összekönnyeztem a lapot, és olyannyira meghatódtam, hogy már remegek.
Sajnálom, nem akarok gyenge lenni. És nézd meg, ismét az a sajnálom. Az a rohadt sajnálom. Mert nem, nem tudom jóvá tenni, már nem. Már hiába akarok bármit is jóvá tenni, nem lehet.
Túl mélyen vagyok, és túlságosan is nagyot csalódtál bennem.
Sosem mutattam a minta apát. Nem ismertem a gyengédséget, ami talán az egyik nagy hibám. Igen, férfi létemre is bevallom, mekkorát is hibáztam. Csalódtál bennem, amit sajnálok.
De tudnod kell, hogy mindig is szeretni foglak!
Vigyázz magadra, és légy erős!
Szeretettel:
Apád" - ha lehet, még az eddiginél is jobban kezdek sírni. A papír kihull kezemből, s a lányok közül a legközelebbihez azonnal hozzábújok. Az illatról felismerve Danielle-be csimpaszkodok. Érzem, ahogy keze hátamra csúszik. Zokogásom tölti be a pincét, pólóját már eláztatták könnyeim, de Őt ez úgy látszik, hogy hidegen hagyja. Csak ül, simogat, s próbál nyugtatni, ami a lehető legjobban rám fér, főleg most.
Mellettünk a lányok is szipognak. Danielle nyugtató szavakat susog fülembe, de semmire nem megy vele. Annyi minden nyomja most a vállamat, és talán így mindent ki tudok magamból adni.
A fejem hasogat, de tovább sírok. Már szinte nem is kapok levegőt.
Talán most vettem észre, mennyire is hiányoznak az életemből. Nem tudom, mi lesz ez után, nem tudom, mit fogok magammal kezdeni.
Talán szólnom kellene Harry-éknek, miszerint kibontottam a levelet.
Egy alapon átkozom magamat, hogy ennyit vártam. Talán ha előbb nyitom ki ezt a levelet, akkor nem történt volna ez a rengeteg baj. Viszont mindenképp el kell mennem a raktárba, és ki kell nyitnom azt a fiókot.


Mintha több óra telne el, mire megnyugszok. Igaz, a testemben rengeteg minden kavarog, s a belsőm még mindig üvölt, de ettől eltekintve nem sírok. Már nem.
Fejemet lassan felemelem, s letörlöm könnyeimet.
- Sa...sajnálom - remeg meg hangom, miközben egytől egyig végig nézek rajtuk. Fejüket megrázzák, elsőnek Nathasa ölel magához. Nem kellenek szavak. Most inkább jobb is, hogy nem beszélünk. Most a számomra legfontosabb az az, hogy itt vannak Ők. A barátaim. Itt vannak velem, nem hagytak cserben. Megvigasztalnak.
Próbálok erős maradni, amit talán most nem kellene. Talán most végre elgyengülhetek, sírhatok, akár napokig. Úgy mint mikor meghaltak. Mikor napokig nem jöttem elő a szobámból, csak sírtam, és sírtam.


Belegondolva a dolgokba úgy érezném még egyszer anyám meleg, szívből jövő ölelését. Ahogy a hátamat simogatja, avval az apró, selymes kezével. Hogy megvigasztal, még akkor is, mikor a legkisebb problémába is ütközök. Igen, ez egy álom a sok közül. Még sem vállt valóra, és már nem is fog...




2016. március 20., vasárnap

Késés

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy pont a 40.résszel fogok késni, de sajnos nem értem rá megírni. Elkezdeni elkezdtem, és egy kis szösszenetet bemásolok ide. Nagyon sajnálom, de rengeteg dolgom volt. Nem keresek mentségeket, mert avval is csak az időt húznám.
Jövőhétre megpróbálom megírni a részt, de így is csúszni fogok vele. Tényleg sajnálom.
Egy héten két részt kell a nyilvánosság elé tennem, ez egy ideig ment, de ezen a héten úgy látszik, hogy nem. A Disturbya 9.része ki fog kerülni, mert azt már majdnem befejeztem, de utána vár a töri és a többi tantárgy. Szóval tanulnom kellene.
Mindenesetre sietek vele, és remélhetőleg jövőhét közepén fel is teszem.


Köszönöm a türelmet!
Taylor


"Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk."

2016. március 12., szombat

39.Rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a 39.Részt. Nincs sok hátra az első évadból. De ez most nem lényeges, még ráérek veletek tudatni az információkat. Köszönöm a kommenteket, amiből sok lett, és nagyon örülök is neki:)
Már majdnem 80000 a megtekintés! Hihetetlenek vagytok, de tényleg:)
Kellemes olvasást, sajnálom, hogy ilyen rövid lett, a következő rész hosszabb lesz, sőt.
Kommenteket várok!


Taylor xx


* Ann szemszöge *


Napok, hetek, hónapok egybefolynak, csak akkor tudom, hogy milyen nap van, mikor néha hallom, ahogy a rádióban hogy hányadika van. Az időérzékem a nullával egyenlő. Élőhalottként tengetem a mindennapjaimat Harry mellett, aki konkrétan szarik a fejemre. Csak arra vagyok neki jó, hogy legyen egy lyuk, amibe beledugja a nadrágjában lévő szerszámot. Nem érdekli, ha nem akarom, vagy ha olyannyira fáradt vagyok, hogy már alig látok. Csak megdug. Ott, ahol. Nem érdekli, ha totálisan nem akarom, vagy ha észrevehetnek minket az emberek. Azt tudom, hogy még jobban meg akar alázni az emberek előtt. És sikerül is neki. Már nem úgy tekintenek rám, mint régen. Miután anyámék meghaltak, és mikor bementem egy boltba, rengetegen megbámultak, összesúgtak. Előre engedtek, elszaladtak előlem. A félelemtől. De most, hogy Harry-éknél vagyok, minden megváltozott. Az emberek lökdösnek, röhögnek rajtam, amin a göndörke csak vigyorog. Legszívesebben minden egyes ilyen jelenetnél behúznák egyet neki, de nem. Nem teszem. Nem akarom, hogy még kegyetlenebb legyen velem, sőt.


A meleget nyújtó takaró lassan lecsúszik meztelen testemről. Megszokott módon nyúlok az anyag után, de nem sikerül vissza húznom. Harry a testemre dob pár ruhát. Homlok ráncolva ülök fel, s lassan kinyitom szemeimet. Harry előttem áll, kezében egy táskával. Arca nyugodt, ugyanakkor kissé csalódott képet vág.
- Téged meg mi lelt? - kérdezem meglepetten, miközben felöltözök, és nagy nehezen felállok. Igaz, fenekem eléggé fáj, de próbálok nem figyelni a fájdalomra. Harry-t tegnap nem tudom mi lelte, mindenesetre nagyon is durva volt. De az nem érdekelte, hogy akkor még reggel is magáévá tett. Igaz, tűrtem.
- Öltözz fel, és menj el! - szemeim kikerekednek, miközben meglepetten nézek rá. Ez komolyan az a Harry akit Én "ismerek"? Nekem nem úgy látszik, sőt. Harry vagy bevett valamit, vagy ameddig mellette aludtam - vagyis csak próbáltam -, addig elrabolták az ufók.
Inkább nem szólalok meg, kikapom kezéből a táskát és beledobálom a másik cipőmet, és belebújok bakancsomba.
- Mi a fene van veled? Tegnap este még majdnem ájulásra dugtál, most meg elküldesz. Mi ez az egész? - végül kibököm azt, ami már egy pár perce foglalkoztat. Harry nem szól semmit, megragadja csuklómat és egyenesen kihúz a szobából. Szinte orra esek, miközben Ő leráncigál a lépcsőn. Eközben Én a lehető legcsúnyább dolgokat kiabálom a képébe, mire a konyhában lézengő Liam-ék is kidugják fejüket. Meglepetten nézik végig a jelenetet. Rántok egyet kezemen, így már nincs a csuklóm Harry mancsának fogságában.
- Hogyhogy így megváltoztál? Mi a franc történt veled? - kérdezem már vagy huszadszorra.
- Meguntam ezt az egészet. Már valami fél éve itt rohadsz nálunk. Nincs értelme ennek. Bemegyek a hivatalhoz, elkérem a szerződést, elégetem a picsába, kérek egy újat és elrendezem, hogy az enyém legyen London! Már nem is izgat az a vacak kis levél, amit a szerencsétlen szüleid hagytak rád. Nekem csak a hatalom kell. Ki tudja, lehet, hogy abba a nyomorult levélbe csak annyit írtak, hogy "vigyázz magadra kislányom, apuci meg anyuci vár téged fent a mennyországba. De ha nem, akkor a pokolban" - Harry magából kikelve csapkod össze vissza, homloka nevetséges ráncba szökik, miközben  idegesen néz rám, végül kitárja az ajtót. - Csak...takarodj ki! - megdörzsöli szabad kezével halántékát, végül az udvarra mutat. Tanácstalanul pillantok a lányokra, akik a fiúkkal együtt már előttünk állnak, és figyelik eme jelenetet.
- Addig nem megyek el, ameddig nem engeded, engeditek el a lányokat! - mondom halkan. Rengeteg érzelem kavarog bennem, s megannyi kérdés. Nem tudom, hogy tegyem fel, viszont egy biztos; Harry semmit nem változott. Még mindig az kiállhatatlan, szadista ember.
De legjobban azon tudok meglepődni, hogy ilyen szinten leszarja már, hogy mi lesz a levéllel. Arra inkább nem mondok semmit, hogy új szerződést akar írni.
- Fiúk! A lányokat! - Harry int egyet, a fiúk elengedik a lányokat, akik mellém lépnek, s szótlanul ballagunk ki az ajtón, utoljára Én. Becsapom magam mögött az ajtót. Az utcára érve, Danielle elkezdi.
- És mi lesz ezután? - mellém siet, és kérdőn pillant rám. Én csak meredek magam elé, nem válaszolok csak vállat rántok.
- Minden bizonnyal hagyni fogjuk, hogy Harry új szerződést csináljon, igaz? - Ezúttal Nathasa teszi fel a kérdést, miközben megragadja csuklómat, és visszahúz. Idegesen rántok egyet kezemen.
- Hagyjatok már békén a fenében. Nincs ehhez nekem kedvem. Majd lesz valami. Ha ennyire zavar titeket, akkor tegyetek ellene! - emelem fel hangomat, végül ott hagyom őket, s mikor a házhoz érek, bemegyek.


Este van. A lányok már próbálkoznak, hívtak le, hogy menjek, egyek velük, de nem vagyok éhes. Nem bírnák enni. Már órák óra csak fekszek itt, az ágyamon, bezárkózva és a falat bámulva gondolkodok. Az elmúlt órákban sírtam, röhögtem és dühöngtem. Mind hiába. De végül mindent beláttam. Talán... talán jobb, ha mindenre fény derül. Egyszer ennek is eljön az ideje. Egyszer mindenre fény derül. és ez a pillanat most jött el.
De én akkor is. Én még mindig félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől. Nem tudom. Csak van valami, ami megakadályoz, ami nem hagy tisztán gondolkodni.


Sóhajtva, meggyötörten túrok barna tincseim közé, és lassan felállok. Felkapom az asztalomon lévő ajtó kulcsát, majd elforgatom a zárban és kitárom az ajtót. A konyhában beszélgetés zaja hallatszik.
Bemegyek.
Egy emberként fordulnak felém, és pattannak fel. Mielőtt megszólalhatnának, megálljt mutatok.
- Gyertek utánam - mondom halkan, majd hátat fordítva nekik elindulok a pince felé. Kitárom az ajtót, felkapcsolom a lámpát, és elindulok le. A lányok jönnek utánam. A széf elé ballagok, és beírom a kódot, majd remegő kezekkel nyúlok a boríték után.
Egy apró kéz simul vállamra. Feléjük fordulok és lenézek a levélre.
- Nem tudom lányok...félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől - sóhajtok fel meggyötörten. 
- Egyszer mindennek eljön az ideje, ahogy most ennek is. Bármit is írtak bele anyádék, egyszer meg kell tudnunk - Nathasa biztató mosolyt küld felém, közben megsimogatja alkaromat. Leülünk a sarokban helyet foglaló matracra. Ajkamba harapva simítok végig a borítékon, majd pár mozdulattal kinyitom.
Felpillantok a lányokra, akik ajkaikat harapdálva néznek a borítékra. 
Remegő kezekkel húzom ki a két lapot...