Kérdezz-Felelek

Szép napot drágáim!:)
Játékba invitállak titeket!
Annyi a lényeg, hogy miután felteszem az 50.részt, egy bejegyzést tennék fel, amiben kérdéseket válaszolok meg a bloggal kapcsolatban. Biztos van valami, amit nem értesz, vagy kíváncsi vagy erre-arra. És most itt az alkalom, hogy megkérdezd, én pedig amilyen őszintén csak tudom, megválaszolom:)
Nincs más dolgod, mint ide, vagy a facebook csoportba valamelyik bejegyzésemhez kommentben megírni a kérdést. Egy ember nyugodtan töb dolgot is kérdezhet:)
A kérdéseket pedig az utolsó bejegyzésnél meg fogom válaszolni:)

További szép napot mindenkinek! 💓💓

Boldog Karácsonyt, áldott ünnepeket és sok-sok ajándékot kívánok minden kedves olvasómnak!  ❤🎄

49.Rész

Ez itt az utolsó előtti rész, nincs mit mondanom, mert ha mégis leírnám akkor szerintem egy regény lenne belőle:D
Szóval csak annyit, hogy nagyon-nagyon imádlak titeket, és kellemes olvasást!:)
Kommenteljetek, nyomjatok egy feliratkozást!:)

És sajnálom a késést!

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Harry leparkol a ház előtt, majd kiszáll. Sóhajtva nézek utána, s kicsatolom magamat.
- Oké Ann, nyugi - motyogom magamnak, majd nagy nehezen elhagyom a járművet. Bemegyek a házba, ahol azonnal megcsap a csokis muffin kellemes illata. Leveszem kabátomat, kibújok cipőmből és a nappali felé ballagok.
- Srácok, lenne mit mondanunk - hallom meg Harry hangját az említett helyiségből. Ajkaimat konkrétan már véresre csócsálom, miközben bemegyek hozzájuk.
- Sziasztok - nézek végig rajtuk, miközben leülök az egyik szabad fotelbe. Harry odaül, közel hozzám.
- Mi történt? - néz rajtunk végig aggódva Louis, miközben rákönyököl térdeire. Eleanor kezét hátára simítja, közben szemmel próbál belőlem valamit kicsikarni.
- Mi...voltunk James Green-nél, és a kórházba is betértünk - mondom halkan, közben lepillantok hasamra.
- Kórházban? Kórházban, miért? – kérdezi Eleanor, mire hátra dőlök a fotelben, és mélyet sóhajtok.
- Volt egy kis vérzés, de semmi komoly. Azt mondta a doki, hogy ez általában gyakori az első pár hónapban. A baba jól van – nyelek nagyot – csak mi nem – mondom még halkabban.
- Mi az, hogy ti nem vagytok rendben? – szólal meg ezúttal Liam, mondhatni hisztisen. Nem szólok semmit, ezúttal Harrynek kéne folytatnia, és nem csak nekem jártatni a számat.
- Hát… elég sok új információval szolgált nekünk James Green – köhint Harry, közben mellettem fészkalódik a fotel karfáján.
- Muszáj ennyire kertelnetek? Mondjátok már el végre, hogy mi a franc folyik itt! – csattan fel Zayn, közben kissé morcosan néz rám, majd Harry-re.
Nagyot nyelek, s hagyom, hogy belekezdjen a göndör.

És elmondta.
Mindenki csendben ül a nappaliban, s csak a kandallóban égő fa halk ropogása hallatszik. Undorodom magamtól, és a gondolattól, hogy ártatlan embereket öltem meg. De könyörgöm, nem tudhattam. Jó, talán előbb kellett gondolkoznom, mintsem cselekednem.
- És, most mi lesz? – percek telnek el, mígnem Nathasa szólal meg, ki eddig Niall-hez bújva agyalt.
Mélyet sóhajtok, miközben felemelem fejemet. Igyekezek, nehogy elbőgjem magamat.
- Hogy mi lesz? Összepakolja a cuccaimat Harry, és szakít velem. Véget vet a kapcsolatunknak, elkönyvel minden nyomorék gyilkosnak. És meg fogja bánni, hogy egy gyilkosnak csinált gyereket. Miattam nem lesz a gyereknek Styles mamája és papája. Ez csak is az én hibám lehet, én rontottam el. Harry ezek után biztos, hogy még rám nézni sem akar. Én…én tönkre tettem az életét. És úgy néz ki, hogy a közelgő gyerekünkét is – hangom remegni kezd, miközben könnyeim folyni kezdenek, végig arcomon.
Felállok, mielőtt még valamelyik megszólalna. Az emelet felé iramodok, közben már rendesen sírok, s csak úgy feltépem a szoba ajtaját. Az ágyra fekszem, arcomat egy párnába fúrom, melynek Harry illata van. De most nem, most ez sem tud megnyugtatni. Hatalmas, visszavonhatatlan fájdalmat okoztam Harry-nek. És, még ha nem is látszik rajta, de tudom, hogy fáj neki. Én, érzem. Szerintem már ismerem annyira.

Könnyeim eláztatják a párnahuzatot, hasamat szorítom. Igyekszek megnyugodni. Vagyis, kit áltatok? Egyáltalán nem próbálkozom evvel, inkább így akarom magamból kiadni a feszültséget és a többit, ami eddig ért. Nem verhetek a falba, vagy hülye tini lányok módjára vághatok eret. Az nem rám valna, plusz egy aprócska kis életért is én felelek. Mondanám, hogy az apja is, de ki tudja, hogy Harry akar e még mindet. Mert őszintén szólva az ő helyében én nem tudnák mit kezdeni a helyzettel.
 

Az ajtó lassan nyitódik, majd be is zárul. Az ágy mögöttem besüpped, s egy apró érintést érzek meg arcomnál. Ám nem az vár, akit reméltem. Lassan megfordulok, könnyes szemeimmel bámulok Liam-re. Nem szól semmit, csak magához húz. Ami mondjuk nem megy annyira, mert a babát még sem szeretném megnyomni.
Nem szólok semmit, arcomat mellkasába fúrom, a zokogás pedig ismét felszínre tőr. Liam csak cirógat, simogat, s hagyja, hogy kisírjam minden bánatomat.
Majd, mikor ez múlni látszik, csendesen megszólal.
- Harry…Harry elment. Miután felrohantál. Mondtuk neki, hogy jöjjön utánad, de kifakadt, és elbőgte magát. Végül elviharzott – mondja halkan.
Akkor gondolom a sírástól nem hallottam Harry hangját.
Elment.
Vajon hová?

- Ho…hova ment? – nyelek nagyot, miközben fejemet lassan felemelem. Látásom még mindig homályos a könnyektől, és a torkom is kiszáradt.
- Louis utána ment. Még nem jöttek vissza. Nem tudom, hova mehettek. Vagyis…van egy – két ötletem.

 * Harry szemszöge *

Csak megyek. Gyalog vagyok, hogy miért? Mert most valahogy képtelen vagyok beleülni abba az autóba, ami magával hordozza Ann finom illatát.
Gondoltam, hogy valaki utánam fog jönni, és nem is tévedtem.
- Harry! Harry állj már meg az isten szerelmére! – hallom meg Louis hangját, de valahogy most ő sem tud érdekelni. Csak egyedül akarok lenni a kibaszott gondolataimmal. El kell döntenem, hogy mi legyen, ami úgy nem megy hogy közben ezren pofáznak még hozzám.
- Mi a faszt akarsz Louis? – fordulok meg ingerülten, miközben kezeimmel idegesen hadonászok.
- Beszélgessünk – ér utol, kezeit zsebébe nyomja, miközben felnéz rám.
- Beszélgess a többiekkel, nem érek rá – hagyom ott, vagyis azt szeretném de természetesen ez nem megvalósítható. Követ.
- Mit szeretnél most tenni? Hogyan tovább? – lépked mellettem, szemem sarkából pedig látom, ahogy felnéz rám. Állkapcsom megfeszül, miközben kezeimet ökölbe szorítva lógatom testem mellett.
- Nem tudom. Kurva kibaszottul nem tudom – morgok, közben lefordulok egy pici kis utcába, ami egyébként a parkhoz vezet.
Hideg van, ami talán most pont jól esik az idegtől felhevült bőrömnek. De az most kevésbé, hogy Louis is itt van velem. Most igazándiból inkább lennék egyedül, mintsem vele. Félreértés ne essék, imádom a srácokat, de nem akarok idegből behúzni egyiknek sem. Így hát jobb, ha egyedül vagyok, ha le akarom vezetni a feszkót.

A parkhoz érünk, s leülünk egy hideg padra. Folyamatosan dobolok lábaimmal, meg sem állva, és meredek a sötét tájba. Csak ketten vagyunk, Louis folyamatosan engem bámul ami valljuk be kezd idegesítő lenni. De próbálom magamat kontrollálni, mielőtt kiütném.
- Mit érzel most? – teszi fel a kérdést halkan.
- Hmm…hogy mit érzek? Azt érzem, hogy rohadtul át lettem vágva. Mármint csak félig. Mert mégsem hibáztathatom Ann-t, mert ha Ő tényleg nem tudott erről az egészről akkor…Ahj – túrok bele idegesen hajamba – Nem tudom mi legyen Louis. Én…egyszerűen most képtelen vagyok hozzáérni Ann-hez egy darabig. Terhes, tőlem. De mégis megölte az ártatlan szüleimet, és sikeresen elintézte, hogy ne legyen a gyereknek az én ágamról rokona. Na jó, most ebből hagyjuk ki Gemma-t – nézek rá. Kezdem már kiadni magamból a feszültséget, mert valljuk be elég idegesen kezdtem bele az egészbe.
- Egyszerűen nem tudok most hogy hozzáállni Ann-hez. Nem bírom megérinteni, de mégis a gyerekem anyja. Csak…csak valahogy bele kell törődnöm, hogy megölte az elméletileg ártatlan szüleimet – vakargatom tarkómat.

- Szereted?

48.Rész

Halii!:))) Ez az utolsó előtti előtti rész:D Készüljetek!:D Hamarosan sajnos könnyes búcsút kell vennünk a történettől, de az még nem most van.

Remélem kiélveztétek a szünetet, ahogy én is, és újúlt erővel mehettek vissza a bőrtönbe. Sajnálom, én csak így hívom.!
Minden esetre köszönöm a kommenteket, visszajelzéseket:)
Kellemes olvaásst, kommenteljetek és ne felejtsetek el feliratkozni!:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

 Érezted már azt, hogy jobb lenne, ha nem tudnál egy bizonyos dologról? Jobb lenne, ha nem tudnád meg, mert félsz; mi van, ha megváltoztat mindent? Mi van, ha az a bizonyos dolog felborít minden kedélyt vagy érzelmek változnak meg? Az eddigi barátból ellenség lesz, az ellenségből pedig barát.
Vagy mégsem?

Mindenem remeg. A testemben eluralkodik a pánik, agyam kikapcsol. Képtelen vagyok gondolni a gyerekemre, képtelen vagyok lenyugodni. Nem, nem és nem. Az nem lehet. Nem lehet, hogy mindvégig mi voltunk mozgatva, mint valami babák.
Nem lehet, hogy mindez igaz legyen. Nem lehet, hogy a nagy semmi miatt végeztem Harry ártatlan szüleivel.
Ártatlan.

Csend.
Csend telepszik ránk, vagyis nem teljesen. Halk lihegésem tölti be a mocskos teret. Green megfagyott vigyorral néz hol rám, hol Harry-re. Várja, melyikünk reagál előbb, s esik neki a másiknak. Remegő kezekkel simítom le előbukkanó forró könnycseppjeimet, melyek végig siklanak felhevült bőrömön. Ha ez igaz, és tényleg így történt, akkor egy nagyon kegyetlen ember vagyok. De hát könyörgöm, én azért tettem, mert én csak azt láttam. Csak azt láttam, ahogy Harry apja áll a véres szüleim mellett. Nem tudtam, hogy nem Ő végzett velük. Én, én…én nem. Én nem tudhattam.
- Harry…- kezdenék bele, ám hangom megcsuklik, s csak tátogok mint egy hal. Tekintetem a göndörre vezetem, ki térdeire könyökölve mered maga elé. Haja arcába hullik, eltakarva szemeit. További percek telnek el csendesen, mígnem Harry felemeli fejét. Szemeivel konkrétan ölni tudna. Semmi szeretet nincs íriszeiben, csak maga a sötétség. Mint akkor.
- Honnan veszi, hogy hiszünk magának, Green? – fordul a férfi felé, így oldalból látom teljesen megfeszült, tökéletesen ívelt állkapcsát. A két férfi egymás felé fordulva bámulnak mélyen a másik szemébe, mindkettő kezük ökölbe.
- Hülye lennék ilyeneket kitalálni. Ennyire nem vagyok örült – néz végig Harry-n lesajnálóan, majd feláll. Lépteit követem szemeimmel, melyek a helyiségben elfoglalt szekrénysorhoz indulnak. Kihúzza az egyik fiókot, kivesz belőle valamit, és Harryhez hajítja. Homlokom ráncba szökik, pulzusomat ismét megérzem fülemben dobolni. Harry tekintetét először Green-re kapja, majd megfogja a pisztolyt.
- Mi a francot kezdjek evvel? – szemöldöke a magasba csúszik, s a fegyvert megmarkolva feláll. Nagyot nyelek, egyszerűen csak lesokkolódva nyelem magamba az eseményeket. Valljuk be, minden túl gyorsan történik.
- Öld meg! – biccent felém egyszerűen James, közben a fiókot vissza nyomja, s a falnak dől hátával. Harry-re siklik tekintetem, végig formás lábain, mellkasán, majd arcára. Engem bámul, tekintete sötét, egyhangú. Vagyis rideg.
 

Elgondolkodik, miközben arcomat bámulja. Gondolkodik, mi tévő legyen. Gondolkodik, hogy vajon tényleg szót fogadjon pont annak az embernek, aki ennyi galibát kevert kettőnk között. Harry és az én idegrendszerem is most elég labilis, szóval mind ketten könnyen befolyásolhatóak vagyunk. Ezt pedig Green is nagyon jól tudja, ezért kihasználja az alkalmat.

 Harry Green-re néz, ajakpárnáit benedvesíti.
- Ez minden, amit tudnunk kell? - kérdezi rekedtesen. Mély hangja már- már ijesztő számomra. Én is beleharapok számba, kezemet hasamra simítom, ahol egy aprócska kis élet növekszik. Egy kicsi belőlem, és még több Harry-ből. De kérdem én; mi lesz ez után? Harry képes lesz velem egyáltalán normálisan beszélni? Tud-e még úgy tekinteni rám, mint a barátnőjére, vagy már ez reménytelen?
- Több titkom nincs. Mármint több dolog, ami fontos lenne számotokra. Most már végezhetsz Ann-el, meg avval a kis pokolfajzattal, ami benne van! Nem vagyok hülye. Felcsináltál egy gyilkost! Gratulálni tudok, kíváncsi lennék apád erre hogy reagálna. Szegény Tommy! Olyan jó ember volt! Ellenben a fasz fiával - fejét megcsóválja, közben arcán mocskos vigyor pihen. Szavai nem esnek a legjobban, így elkapom róla a tekintetemet, s Harry-re pillantok, ki tűrő határa szélén áll.
A következőkben kattan a biztosító a fegyveren. Bumm.
James Green a falra kenődve, holtan csúszik le a padlóra. A hangzavartól apró sikítás tör fel belőlem, s levegőért kapkodva simítok hasamra, mely eszeveszetten fáj.
Harry ledobja a pisztolyt, s elem guggol.
- Baby, Baby nézz rám! Ann, kérlek! - simít hasamra és arcomra. Remegve nézek rá.
- Vigyél...vigyél be kérlek a kórházba - 

 Az eredmények megjöttek. Idegesen harapdálom ajkaimat, közben várom, hogy a doki kinyögjön végre valamit. Zavar ez az egész, mert semmit nem akar mondani. Se jót, se rosszat. Ez bosszant, mert hát könyörgöm, a gyerekemről van szó!
- Szóval Ann, örömmel közlöm, hogy a babának semmi baja sincs, minden terhes nővel elő fordul ilyesmi. De nem kell aggódnia, nincs semmi baja a picinek - csúsztatta lejjebb szemüvegét a doki. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, s simítok hasamra. Harry egyébként kint vár ránk, vagy lehet, hogy megunta és inkább lelépett a picsába.
A doki ír fel pár vitamint, a lapot pedig a kezembe nyomja.
- Mindent köszönök Doktor úr, viszlát – megyek ki, s ajkaimat csócsálva nézek Harry-re, ki könyökére támaszkodva elmélyülten gondolkodik valami igen fontos dolgon. Mély levegőt veszek, majd leülök mellé. Félek. Félek bármit is mondani neki, mert nem tudom hogyan reagálna. Nem tudom, felemelné-e a hangját, vagy nemtörődöm stílusba válaszolna? Esetleg nem szólna semmit?
Nem cselekszem, csak ülök mellette szótlanul. Percek telnek el így. Azok az őrült, nyavalyás másodpercek, majd perek. Egy idő után teljesen idegesítőek tudnak lenni. Legalábbis nekem.
Fejét felém fordítja, alsó ajakpárnáján végighúzza fogait.
- Mit mondott? Jól van a baba?- kérdezi, közben felegyenesedik és kérdőn néz rám.
- Gyakori az ilyen, még az első pár hónapban. De nincs semmi baja a picinek. Felírt pár vitamint, holnap majd kiváltom őket – állok fel, s lenézek rá. – Hazamegyünk? –
- Jó lenne. Szerintem kibaszottul van mit megbeszélnünk – morogja, s elindulunk a lift felé, amivel a földszintre tudunk menni. Kezét derekamra simítja.
Talán még sincs minden veszve?

47.Rész

Halii!:)

A napokban kaptam pár visszajelzést, hogy valamiért nem tudjátok elolvasni a 47.Részt. Ennek az az oka, hogy egyrészt nem volt kint a részt, másrészt meg nem tudom, miért tette ki a Blogger, de hát ez van.:D De most már kész a 47.Rész, olvashatjátok!
Elég nagy dráma van benne, mondhatni az igazság pillanata!
Ezek után jogos a kérdés; Mi lesz ezután?
Hibákért elnézést kérek!
Kommenteljetek, kellemes olvasást! :)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Rendesen dúl bennem az adrenalin, izgulok. Nem tudom, mi fog rám várni. Nem tudom, milyen lesz ez az egész, s azt sem tudom, hogy vajon ténylegesen az igazságot fogjuk megkapni. Valamiért félek a választól. Félek, hogy az mindent megváltoztatna, felforgatná a kis világunkat. És talán ez senkinek nem lenne jó.

Harry kezét rásimítja combomra, majd érzem, hogy gyengéden megszorítja, hogy egy kis erőt tápláljon belém. Néhány utcán végig megyünk, elhagyva a hatalmas házakat, lakótelepeken kötünk ki. A házak többsége lerombolt, vagy omlásban van. Két jobb kanyar után egy régifajta ház előtt parkol le Harry. És akkor érzem, hogy a gyomrom liftezni kezd, a pulzusom a kétszeresére nő, ahogy kiszállunk a kocsiból.

- Harry...én... - kezdek volna bele, mikor megfogja arcomat, s szemeimbe néz.

- Ne! Ne félj, méterek választanak el minket az igazságtól, csak most ne, kérlek! - zöldjei könyörögnek, miközben ujjaival gyengéden cirógatja arcomat.

Mélyet sóhajtok, evvel megadva magamat. Bármennyire is félek, túl kell rajta esnünk. Most már tényleg nincs visszaút.

- Menjünk - csak ennyit mondok, miközben megfogom mancsát, majd a bejárati ajtó felé megyünk. Harry mögött lépkedem, kezét szorongatva. Harry vesz egy mély lélegzetet, ezt követően pedig kopog. Az ajtó kitárul, s Green feje kukucskál ki. Szemei konkrétan vérben forognak, ám, mikor felismer, arcán több érzelem is végig fut. Lepillant összekulcsolt kezünkre, s felröhög.

- Mit akartok? - rekedtes hangjától a hideg cikázik hátamon, közben észrevétlenül szorítok egyet Harry kezén.

- Idejét láttuk, hogy megtudjuk mi történt azon az estén - Harry hangja szintén rekedtes és fagyos volt. A két férfi szemezett egymással, s ez így ment percekig. Mígnem Green lökött egyet a fa ajtón, ami kisebb nyikorgással kitárul előttünk.

- Nem jószándékból mondom el, hanem mert örülni fogok, hogy szét zihálom a kapcsolatotokat! - teszi hozzá, majd megfordul, és elindul a sötét folyosón. Harry-re nézek, ki nem pillant rám.Elengedi kezemet, s összeszorított állkapcsokkal indul James után.

Keze helyén üresség lepi el testemet, nagyot nyelek, közben reszelősen sóhajtok egyet. Harry már most rideg lett velem, nyoma sincs a percekkelezelőtti kedves, védelmező férfinak. Csak, tudnám mi lett ennek az oka.

Becsukom magam után az ajtót, majd már sietek is Harry után. Jobbra lefordulva egy nappaliba találom magam, ahol nem kicsit van kupi. Nadrágok, pólók, pizzás és egyéb dobozok mindenhol. Ami még undorítóbb, hogy pár használt koton is az asztalon van.

Úgy látszik, Green nem zavartattja magát, leül a kanapéra, s maga elé mutat, hogy ülljünk le mi is.

- Kösz, kihagyom - mondom halkan, s a falnál lévő székre ülök, ami úgy tűnik, hogy tiszta. Egyik lábamat átlendítem a másikon, kezeimet térdemre nyomom. Harry pedig a kanapé karfájára huppan.

Mind ketten kérdőn nézünk a férfira, aki egy krákogást követően megszólal.

- Szóval. Úgy tudom Ann, hogy apád azon az estén részeg volt. Megvert téged és az anyádat. Te pedig a pincében végezted - a végére elvigyorodik.

Elgondolkodva emlékszem vissza arra az estére. Még mindig érzem az alkohol tömény szagát, az elsütött fegyver porának bűzét. Szemeim előtt pedig ott lebeg a kép, mikor anyámat és apámat látom holtan, vérbe fekve.

Nagyot nyelek, remélve, hogy eltűnk a gombóc a torkomba, de nem akaródzik.

- Az egész úgy vezethető vissza, hogy apád ivott. Nálam volt mielőtt titeket megvert volna. Tartozott nekem, és Harry apjának is. Tehét elbőgte magát nálam, mert nem tudott fizetni. Piával megnyugtattam, és miután hazament, beszéltem a csapatommal. Haragudtam Ann apjára, annak ellenére, hogy a barátom volt. Az a barátság akkor, és ott futott kudarcba - vállat ránt, miközben elhallgat pár percre. Láthatólag a gondolataiba mered. Végül megázza fejét, s folytatja. - Én...elindultam, hogy megöljem az apádat. Styles ezt megtudta. Az embereimmel körbeálltuk a házatokat, egyedül mentem be. Előbb odaértünk, mint Styles. Az apád tombolt, megverte az anyádat, és mikor a nappaliba értem észrevett. Először megijedt, mert azt hitte, hogy le fogom szídni azért, amit csinált. Helyette csak követeltem tőle a pénzt. Először könyörgött, s ez idő alatt valahogy anyád is magához tért. És utána már együtt könyörögtek. De kegyetlen voltam, mint mindig. Meghúztam a ravaszt és.... - folytatni akarja, de nem hagyom neki. Felállok, s hajamba túrok. Szívem eszeveszett ütemben dübörög, érzem, hogy könnyeim lassan elmossák látásomat. Nem akarom elhini, hogy ez megtörtént. 

- Nem! Nem, és nem! Elég volt! Nem akarom hallani! - csuklik el hangom, miközben készülök elhagyni a nappalit.

- Szerintem jobb, ha még nem mész el! Talán jó lenne megtudni, mi volt azután, hogy anyádékat megöltem! - mondandója végére elkezdt kuncogni, mire megdermedem. 

- Ezt...ezt nem értem. Nem Maga végzett anyámékkal, hanem Harry...Harry apja - nyelek nagyot. Nem igaz, hogy mindeddig hazugságban éltem.

Könnyeim lassan csordultak végig arcomon, közben remegő lábakkal ültem le a székre. 

- Drága, ártatlan, buta Ann! Mindent előre kiterveltem. Én végeztem apádékkal. Meghúztam azt a kibaszott ravaszt, és mindkettőt lelőttem. A fegyverrel pedig kísétáltam a kurva házból, az embereimet pedig elküldtem. Harry apja nem vett észre, és mire odaért, addigra már holtan feküdtek a szüleid. Te pedig a legjobb pillanatban mentél fel. Ártatlan, naív kislány voltál, akárcsak most. Buta vagy, mint a föld. Megölted Harry szüleit, csakmert azt hitted, hogy Harry apja végzett anyáddal és apáddal, pedig én voltam. És, hogy ezt kiegészítsem; a tervem remekül sikerült! Játszottam veletek mint egy rongybabával. Szóval, idő kérdése, és megölitek egymást, ezek után pedig egész London csak az enyém lesz! 

46.Rész

Haliii!:))
Köszönöm a kommenteket (2) a megtekintéseket 99-ezer valamennyi:D, majdnem 100.
Imádlak titeket, itt egy csodás rész, kicsit unalmas, de a végén csavarodnak a szálak!:)
Kellemes olvasást, kommenteljetek, iratkozzatok fel!:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Csend. Vannak pillanatok, mikor jót jelent. És vannak olyanok, mikor mindent megtennél azért, hogy zsivaj legyen, mindenki belebeszéljen a másik szavába. Igen, inkább kívánnám én is azt.
A csend, mely' körülvesz minket, taszító s feszült. Harry csak áll velem szemben, tekintetét az ultrahangos fotón tartja. Arca semmitmondó, ahogy gesztusai is. Nem reagál, hiába kérdezem.
Kezdek megijedni.

- Apa...apa leszek? - ez a pár szó, amit percek után kiejt kellemesen ívelt ajakiból. Erre a sablonos, filmbe illő kérdésre, legszívesebben lecsapnám. De nem teszem. Ahhoz túlságosan is szeretem Őt.
Csak egy aprót bólintok, ajkamba harapok. Harry lassan közelebb lép, átszeli a távolságot kettőnk között. Leül az ágy szélére, s elveszi a lapot.
- Akkor ezért volt a sok rosszullét? - teszi fel az újabb kérdést.
- Igen, ma mentem el orvoshoz, és neked szerettem volna elmondani legelőször, hogy gyerekünk lesz. Harry, én nem szeretném elvetetni! Nem akarom megfosztani magamat az anyaságtól. Tudom, hogy már csak egy valami van hátra, megtudni az igazságot. És ezt a baba születése előtt szeretném tudni Harry. Tudni akarom, hogy mi történt azon az estén! Tudni akarom, hogy mi változott meg, miért történtek azok, amik! - mondom konkrétan egy szuszra. Harry magához húz, így ölében kötök ki.
- Nem fogjuk elvetetni a babát. Csak, tudod, most minden nagyon gyors, de tényleg.Minden felfordult körülöttünk. De minden a levelekkel kezdődött - sóhajt fel, miközben átkarolja derekamat. Ajkamba harapok, fejemet vállára döntöm.
- Meg kell keresnünk James Green-t - mondom halkan, kezemet kezére simítva. Ő csak hümmög egyet.
- De már  késő van. Aludnunk kéne, holnap pedig mindent elintézünk - ajánlja fel, miközben homlokomra nyom egy csókot.
- Én már fürödtem, megvárlak itt - szállok ki öléből, s az ágyba fekszem, magamra húzva a takarót. Harry feláll, majd elmegy a fürdőbe tusolni. Egy darabig a plafont bámulom, gondolataimba merülve, de a végén már fél álomba vagyok.
Arra ijedek fel, hogy Harry befészkeli magát mellém, átkarol, s hozzám búj.

Reggel Louis rikkantva nyitja ki az ajtót, s ugrik a mellettem horkoló göndörre.
- Jó reggelt madárkáim! - rikkantja fülembe, mire nyöszörögve fordítok neki hátat. Louis az alkalmat kihasználva befekszik kettőnk közé, be a takaró alá.
- Mi a fasznak kell felkelteni minket? - kérdezi rekedtesen Harry, miközben hasára fordul - Ann-nek és a gyerekemnek szüksége van pihenésre - eltelik pár perc, míg Louis hangja pár oktávval feljebb siklik, ahogy rá kérdez, hogy tényleg terhes vagyok-e.
- Csak tegnap tudtam meg na - ülök fel, s kikelek az ágyból.
- De elmondhattad volna - durcáz be, mire kuncogva dobok neki egy párnát.
- Ne haragudj. El volt az első, aki megtudta. De most majd a reggelinél mindenkinek elmondom, nyugi - kuncogok fel, majd magamhoz veszek pár ruhát és bemegyek a fürdőbe. Hajamat felkötöm, majd felöltözök. Kint meglehetősen hideg van, ezért egy garbóba bújok, amihez egy fekete nadrágot erőltetek magamra. Ha belegondolok, hogy hamarosan háromszor akkora leszek, mint most, kicsit aggaszt. Nem akarom, hogy Harry undorodva nézzen rám, vagy esetleg megvessen. Tisztába vagyok vele, hogy a terhesség alatt fel fogok szedni pár kilót, de nem szeretnék úgy kinézni, mint egy bálna.

Sóhajtva kapom le az elektromos fogkefét a polcról, majd megmosom fogaimat és kimegyek a fiúkhoz. Harry ugyan úgy fekszik, Louis a hátán, s csapkodja egy párnával.

- Lou, hagyd már békén! Majd felkel ha szeretne - csóválom meg fejemet kuncogva, majd pasimhoz lépve arcára nyomok egy csókot.  

- Hát jól van Hazzy, ezért még számolunk! - morogja Louis, természetesen vinnyogva, miközben lepattan Harry-ről, aki nyög egyet.

- Menjünk le enni - kuncogok fel, s papucsomba bújva lemegyek Louis-t ott hagyva. A konyha felől kellemes palacsinta és rántotta illat csap meg, mire mosoly siklik arcomra.

- Jó reggelt srácok - kuncogok fel, miközben rájuk nézek. Liam és Danielle a tűzhelynél smaciznak, El Nathasa-t és Niall-t tömi palacsintával, akik sipákolnak, mert túl forró az említett étel.

S kérdem én, hol van Zayn és Perrie? 

- Nem Zayn! Engedd el, na! - és úgy látom, hogy megkaptam rá a választ, vagyis csak félig. Homlok ráncolva megyek be a nappaliba, mert a hangok onnan szűrődtek ki. Perrie Zayn-en fekszik, és úgy szorítja a távirányítót, ám az alatta fekvő srác sem hagyja magát.

- Most komolyan? - nevetek fel.  Ez igazán vicces, mert Ők gondolják magukat érettnek.

Hirtelen két kart érzek meg derekam körül, ami végül megállapodik hasamon. Elmosolyodom, majd kezemet Harry kezére simítom.

Perrie rám néz, így Zayn kap az alkalmon, s maga alá löki barátnőmet, és azonnal letámadja ajkait.

Kuncogva nézem őket, majd Harry kezét fogva behúzom az ebédlőbe, ahol már meg van terítve az asztal. Niall - mily' meglepő - már az asztalnál ül, s kettesével pakolja tányérjára a palacsintákat.
Hümmögök egyet, majd leülök egy számomra szimpatikus helyre, Harry pedig mellém.
Mindenkit megvárunk, s mielőtt elkezdenénk reggelizni megszólalok.
- Gondolom, már meglehetősen éhesek vagytok, de nekem akkor is mondanom kell valamit - harapok ajkamba, miközben megállok, várom, hogy figyeljenek rám. - Tegnap azért mentem el El-el dokihoz, mert ugyebár már napok óta rosszul voltam. Nos, és megtudtuk ennek az okát. Az a helyzet, hogy terhes vagyok - nyalom meg ajkaimat, s mosolyogva nézek a többiekre egytől-egyig várva a reakciókat.
Először Liam kapcsol, mosolyogva néz rám, majd Harryre.
- Gratulálok srácok. Viszont nehéz lesz majd keresztszülőket választani a picinek - kuncog fel, mire én is hasonlóan cselekszem.
Végül a többiek is gratulálnak, és boldog hangulatban kezdünk el reggelizni. Pár palacsintát eszek, majd egy kis rántottát, s minderre narancslét iszom. Leteszem az üres poharat az asztalra, majd hátra dőlök székembe, kezemet Harry térdére simítom és rá nézek.  Halvány mosollyal pillant rám.
- Jól vagy? - kérdezi kedvesen, mire bólintok egyet, majd erőt veszek magamon és felállok. A koszos tányéromat és poharamat a mosogató gépbe teszem, majd felhuppanok a pultra. Telefonomat kiveszem zsebemből, s megnézem az időt. Tíz óra negyven. Talán későn ettünk reggelit.

Hümmögök eme gondolaton, majd mikor bejön Harry rá nézek.
- Mikor megyünk? - szegezem neki a kérdést, lábaimat le lóbálva.
- Nyugalom Édes, mindenre jut időnk - kuncog fel, s lábaim közé lépve ajkaimra hajol. Elmosolyodom, mielőtt megcsókolna, majd lábaimat derekára kapcsolom. Lassan faljuk egymás ajkait, keze derekamon pihen. Ujjaimat hajába simítom, tincseit kicsit meghúzom.
Lassan elválunk egymástól, s Harry orrát enyémhez dörgöli.
- Menjünk, keressük meg Green-t - harapok ajkamba, majd Hazz segítségével leszállok a pultról.
- Írtam Gemma-nak, hogy ha minden összejön, akkor majd elmegyek érte és nálunk vacsizik. Mármint, ha neked nem baj - harap ajkába, s kissé félve néz rám.
- Ugyan, engem nem zavar Gemma. Örülök, hogy kezd köztetek jó lenni a kapcsolat - mosolygok rá, majd a kabátomért és a bakancsomért megyek. Miután felöltözöm megfogom Harry kezét, s úgy megyünk ki.
Az autóhoz érve beszállunk a járműbe, becsatoljuk magunkat.
- Hova fogunk menni? - nézek fel rá értetlenül. Nem tudjuk, hol keressük, szóval "tűt keresünk a szénakazalban".
- Apád raktárjánál találkoztál először vele, nem? - pillant rám Harry, miközben elindítja a kocsit. Bólintok, közben visszaemlékszek a történtekre.
- Szerintem van valami dokumentum a címéről valahol apám volt irodájába - gondolkodok hangosan.

A raktárhoz érve kiszállok. Megcsap a por, amit a kocsi kavart körénk. Körbe nézek a kihalt helyen. Mik történtek itt.
Úgy megyek be, mintha harminc éve jártam volna itt, s felidézem magamban az emlékeket.
- Annyi minden emlék köt ide - nézek Harry-re, ki megfogja kezemet, úgy megyünk a főfolyosóra.
- Tudom, Szívem - kuncog fel. Besétálunk az irodába, majd az asztalhoz ballagok, elengedve a göndör kezét. Az asztal nyikorgó, csikorgó fiókját kihúzom, s a papírok között kutatok, eközben Harry a szekrényeket nézi.
- Innen rengeteg papír hiányzik. Harry! Itt volt bent egy mappa, tele az én képeimmel. Látod ott valahol? - mutatok a polcokra.
- Nem, itt csak üres papírok vannak, és jelentéktelen kis fecnik - fordul felém.
Morogva húzom ki az utolsó fiókot, de semmi.
- James Green, Walk Street 69 - olvas fel Harry egy címet.
- Irány a Walk Street 69! 

 

 

45.Rész

Haleey!
Sajnálom a késést, s ez miatt is hoztam nektek egy kicsivel hosszabb részt, aminek remélhetőleg örülni fogtok!:)
A nézettség majdnem elérte a 100000 megtekintést, amit nagyon köszönök, ahogy a feliratkozásokat is!:) Nagyon-nagyon szeretlek titeket:)
Kellemes olvasást, írjatok véleményt, aminek mindig nagyon örülök!:)

Facebook Csoport ITT!

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Valahogy sikerül rávennem Harry-t, hogy elmenjünk London összes árvaházába, hátha megtudunk valamit a göndör testvérétől. És már az utolsó árvaházba látogatunk be, mely' egy régi kastély falai között tengődik.
Harry leparkol, majd elindulunk be. Az ajtót kinyitja nekem, én pedig csak halvány mosolyt küldök felé, majd belépek. Az előtér régimódi, kissé csicsás, de nem túlzottan. Néhány növény emeli ki a helyiséget a sarokban, s az információs pultnál is, ahol egy öregebb hölgy ül. Ám érkezésünkre felkapja fejét, és felpillant szürke keretes szemüvege mögül.
- Jó napot, miben segíthetek? - erőteljesen pillant végig rajtam, majd Harry-n, aki mellém lép, s átkarolja derekamat.
- Meg szeretnénk tudni, hogy nem tartózkodik itt, vagy tartózkodott Gemma Styles. A testvéremről van szó - mondta halkan, miközben szabad kezét feltette a márvány fekete pultra.
- Sajnálom, de ahogy Gemma betöltötte a tizennyolcadik életévét el kellett mennie. Viszont pár napja itt járt, és egy címet adott meg. Tudja, Mr.Styles, nagyon a szívemhez nőtt a testvére. Szóval megadom a címet, hogy tudjon vele találkozni - elővesz egy apró cetlit az egyik fiókból, felkap egy tollat, s lefirkantja a címet. Harry pedig elveszi a papírost.
- Nagyon köszönjük, viszlát - eleresztek egy apró mosolyt a hölgy felé, majd elindulok Harry után, aki már a kocsiba pattan. Ajkaimat harapdálva ballagok én is a jármű felé, majd beszállok mellé. Megérintem kézfejét, de elhúzza azt.
- Nem kíváncsi rám. Már rengeteg módon megkereshetett volna, de nem tette! Nem akar engem, Ann! Hiba volt ide jönnünk - rázza meg fejét, göndör fürtjei arcába hullanak. Teste görnyedt, maga elé mered. Csak sóhajtok egyet, kiszállok a kocsiból, megkerülöm az, majd kinyitom az ajtót, s kisegítem. Felemeltem fejét állánál fogva, majd rámosolygok.
- Lehet, hogy Gemma nem is tud a létezésedről, Harry! Ne vonj le már most ilyen következtetéseket - kezem kissé borostás arcára siklott, majd közelebb léptem hozzá, és ajkaira nyomtam egy csókot. - Pattanj be az anyós ülésbe, én vezetek, addig is tudsz pihenni - mosolygok rá. Nem szól semmit, nagy kezeivel átkarolja derekamat, majd lehajol, s megcsókol. Lassan faljuk egymás ajakit, érzem, hogy közelebb ránt magához. Később számra apró puszikat nyom, s végleg elhajol tőlem. Beszáll a kocsiba, én pedig követem.

Egy aprócska házhoz vezetett a cím, mely London legeldugottabb környékén van. Leparkolok, majd kiszállok, s Harry mögött ballagok az ajtóhoz. Remélem, hogy nem fog miket röhögve elküldeni a picsába, mert abból nem lesz jó vége. Harry kopog párat, majd motoszkálást hallunk az ajtó túlsó feléről, ami végül kinyílik előttünk. Egy középmagas, szőkés hajú lány mosolyog vissza ránk.

- Helló, segíthetek valamit? - először rám, majd Harryre néz, s arcáról lefagy a mosoly. Igazándiból nagyon hasonlítanak egymásra, sőt.

- Szia. Te vagy Gemma, Gemma Styles? - kérdeztem halvány mosollyal. Aprót bólintott.

- Igazándiból ezt...nem nekem kellene elmondanom, de mint látom, Harry eléggé lefagyott. Szóval Ann Taylor vagyok, Ő pedig itt a testvéred. Harry. Harry Styles -

És most itt ülünk, bent, az aprócska kis nappaliban, kezünkben egy-egy teás csészével. A hangulat egyébkén oldódott, volt egy kisebb bekönnyezés Gemma részéről, de Harry megvigasztalta.
- És, hogy találtatok meg? Jártatok az árvaházban? - teszi fel a kérdést, mire tekintetem Harry-re kapom, aki rám néz, majd mosolyogva húz magához.
- Igen, voltunk ott is, és elmondták a címedet. Egyébként, mint említettem, hamarosan megtudjuk mi volt abban a levélben, holnap megkeressük Apuék régi barátját, James Green-t. Szeretném, ha te is velünk tartanál. A többiek biztos örülni fognak neked - Harry mosolya egyre szélesebb, ahogy a vele szemben helyet foglaló lányra pillant.
- Többiek? - Gemma kissé meglepődik, miközben leteszi a dohányzóasztalra teás csészéjét.
- Hát többen lakunk egy házban, a barátaink - mosolyok Harry továbbra is.
Hirtelen kap el a hányinger, s áldom a sorsot, hogy Gemma körbe vezetett minket. Számat befogva rohanok a mosdóba, és már ki is adom magamból a teát, amit pár perccel ezelőtt megittam. Lábdobogás zaja csapja meg fülemet, s érzem, hogy felfogják a hajamat.
- Hozok gyógyszert, miután kihánytad magad - hallom meg Gemma kedves hangját, miközben gyengéden cirógatja hátamat. Mikor végzek, lehúzom a vécét, majd megmosom számat, s nekidőlök a falnak. Gemma sejtelmes mosollyal néz rám.
- Nem vagy te véletlenül terhes? - kérdezi mindent tudóan. Belőlem pedig kitör a hatalmas nevetőgörcs.
- Ugyan Gemma, miért lennék az? - kérdezem még mindig rázkódó vállakkal.
- Mikor voltatok együtt utoljára a bátyámmal? - egy fiókhoz lép, kivesz egy terhességi tesztet, amit nem tudok hova tenni, majd kezembe nyomja.
- Tegnap. Nem hiszem, hogy az lennék, szóval még nincs szükség a tesztre, de azért köszönöm - kuncogok. Kopogás hallatszik az ajtón, biztos Harry az.
- Minden rendben lányok? Ann, hogy vagy? - Gemma-ra nézek, majd közelebb lépek hozzá.
- Kérlek, ne szólj még Harrynek - ő csak bólint, majd megölel. Végül kinyitom az ajtót és felnézek Harryre aki aggódva fogta kezei közé arcomat.
- Jól vagy? Miért hánytál? - gyengéden cirógatja hűvös arcomat, miközben felveszi velem a szemkontaktust.
- Lehet, hogy a tea nem esett jól. Nem tudom. De már jól vagyok, tényleg! - egy biztató mosolyt küldök felé, majd ajkamba harapva nézek Gemma-ra.
- Ha nem gond Gemm, mi most elmennénk haza. Mindent köszönünk, de tényleg. És holnap akkor eljövök érted, remélem addigra Ann is jobban lesz -

Végül kétszer is meg kellett állnunk az út alatt, mert rosszul voltam. Tényleg a hányinger kerülgetett. És nem tudtam magammal mit kezdeni. Nem hánytam, egyszerűen nem ment, bármennyire is akartam, hogy hamarabb túl legyek rajta. Nem sikerült. Harry beparkol a garázsba, én pedig szaladok be a házba, majdnem fellökve Louis-t, miközben a mosdóba igyekszek. Végül konkrétan csak vizet hányok. Lerogyok a vécé mellé, s mély, friss levegőt próbálok tüdőmbe juttatni. Harry nyitja ki az ajtót, becsukja maga után, majd aggódva guggol le elém.

- Tényleg nem hiszem Ann, hogy olyan jól lennél! El kéne mennünk dokihoz! Még csak délután van! Kérlek, menjünk el! - hangja aggódó, miközben arcomat simogatja. A hányásnak hála testem remeg, és úgy érzem, hogy egy kis lázam is van. Összeszedtem volna valamit?

- Ne. Csak...csak...pihennem kell! Nem akarok orvoshoz menni - rázom meg fejemet, miközben Harry segítségével lassan felállok.

- Akkor csak bújj be az ágyba, csinálok neked teát - átkarolja derekamat, sőt, ölébe kap és úgy visz be a szobánkba. Szorosan bújok hozzá, s mikor az ágyra tesz, betakarózom, és oldalamra fekszem.

- Mindjárt jövök - nyom homlokomra egy csókot, ám megtorpan. - Szerintem te lázas vagy. Hozok lázmérőt is - simít végig arcomon, mire szemeimet akaratlanul is lehunyom, s aprót bólintok. Harry végül kimegy, én pedig gondolkodni kezdek. Talán tényleg terhes vagyok? Harry hogy reagálna egy babára? Mármint, én öltem meg a szüleit, és még én szülnék neki gyereket, nem abszurd ez egy kicsit?

Egyedül mentem el a vizsgálatra. Harry-nek mondtam, hogy megoldom egyedül, töltsön csak egy kis időt Gemma-val, szerintem van mit bepótolniuk, konkrétan majdnem két évtizedet. Így hát Eleanor kísért el, és a nőgyógyásznál kötöttünk ki. Ajkaimat csócsálva mentem ki a vizsgálóból, kezemben a papírral. El amint meglátott, hozzám sietett, majd kérdőn pillantott rám.
- Na, mi volt? Terhes vagy? - finoman megrángatja vállamat.
- Még mindig nehéz elhinni, de igen. És...és..nem akarok még szólni Harry-nek róla, mert előbb meg kell tudnom, hogy reagálna egy picire - mondom halkan.
- Nem! El kell mondanod Harrynek, most! Tudnia kell, hogy a gyerekét hordod a szíved alatt! És ha szeret, akkor a babát is akarni fogja, ez miatt ne izgulj! - imádom, hogy El minden dolognak a pozitívumát nézi, és ez kihat az egész életére. A baráti körünkből konkrétan mindenki kedvét jóra tudja fordítani, akár a puszta jelenlétével. Már tudom, hogy mit szeret benne Louis.
Végül elindulunk haza, miközben beszélgetünk. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy tényleg egy apró kisember növekszik bennem, és még egy életért felelős lehetek. De tudom, hogy még sok mindenen keresztül kell mennünk a végleges boldogságért. Sőt, még az miatt is reménykednem kell, hogy végre mindenre fény derül, beszélünk James Green-el, elküldjük a fenébe, és a babára koncentrálunk.

El leparkol a kocsival én pedig elindulok be, arcomon ezer wattos mosollyal, Harry-t keresve. A nappaliba vezet először utam, ahol a kis csapat gubbaszt a tévé előtt, egy ember kivételével. Harry.
- Harry hol van? - dőlök neki az ajtófélfának, mire ijedtükben megugranak, majd felém fordulnak.
- Elmentek Gemma-val vidámparkba, valamikor este jönnek - szólal meg Zayn, s megdob egy pattogatott kukoricával. Hümmögök egyet, majd ajkamba harapok. Szóval vidámpark.
- És mi volt a dokinál? - teszi fel a kérdést Liam, mire konkrétan megölöm a szemeimmel. Nem nekik szeretném elmondani először, hanem a baba apjának.
- Semmi fontos. Csak elrontottam valamivel a gyomromat - rántok vállat hanyagul, majd az emeletre indulok. Tudom, hogy Eleanor nem fog beárulni, bízom benne. Nagyon is.

Már késő este volt, megfürödve feküdtem az ágyon, Harry-t várva, miközben a hasamat simogatva bámultam magam elé. Hallom, ahogy egy autó parkol le, minek ajtaja becsapódik, majd lent nyílik a bejárati ajtó. Elmosolyodom, miközben az ajtóra pillantok, s ajkamba harapok, mikor kinyílik.
- Ann! - mosolyodik el, ahogy meglát. Elmosolyodom, majd lassan felülök.
- Szia! - kuncogtam fel, s megfogtam az ultrahangos képet, amin rajta van az aprócska pötty, s hasamhoz teszem, majd lehajtom fejem, még mindig mosolyogva, várva Harry reakcióját.