4. Rész + FÉL ÉV!

* Ann szemszöge *

Légzésem bent rekedt. A torkom kiszáradt, gyomrom liftezett.

Nem! Nem jöhet  vissza.

Nem akarom látni. Nem akarok vele szóba állni. Semmit sem akarok, ami vele kapcsolatos. Hagyjon engem békén.

Megrázom fejemet, és felállok. Zsebembe süllyesztem a levelet, és tovább indulok. Próbálom kiverni a fejemből a fiút, de nem sikerül. Valami meggátol benne.

A sír elé lépek. A fekete márvány lapra bámulok, amiből visszatükröződik arcképem. Végig nézek az arany betűkön, amik ékeskednek a fekete sötétségen.

" Anne Cox                  " Tom Styles

Élt: 1967                      Élt: 1956

Elhunyt: 2014 "           Elhunyt: 2014 "

Fejemet lehajtom. Hihetetlen, hogy négy éve, még hideg vérrel öltem embereket, mára meg már talán még a légynek sem tudnék ártani.

A lányok is elszoktak ettől a maffiósditól. Azóta minden megváltozott.

Már nem vagyok az a kislány, mint aki régen.

Lenézek a sír elé. Semmi gyertya, vagy esetleg virág, semmi. Mintha az itt nyugvó pár, a feledésbe merült volna.  Fejemet megrázom, ajkaimat élesen szívom be. Valami itt nem stimmel.

Leguggolok a sír elé, és ki veszem a zsebemből a gyertyát és a gyufát. Lerakom a gyertyát, majd meggyújtom. Lassan felállok. A gyertyát a sír oldalán lévő váza mellé helyezem. Fél lépést hátra lépek, és csak bámulom a fekete márványlapot, amin visszatükröződik arcom.

A temetőt kellemes madárcsicsergés vidítja fel. Kezeimet csebre vágom. Elmerülök a tájban, ami a temető mögött van.

- Ö Heló! Ann Taylor vagy, ugye? - szólít meg egy mély férfi hang. Hátamon a hideg kezd futkosni. Lassan, komótosan fordulok meg. Felpillantok. Tekintetem megakad egy  csodálatos, igéző zöld szempáron. Haja kócos, göndör. Magas szálkás alkata volt. Felső testét egy fekete póló takarta, és egy kabát, aminek le volt húzva a cipzára. Formás, hosszú lábaira egy térdnél koptatott nadrágot húzott.

Pár perc múlva feleszmélek, és válaszoltam a kérdésére.

- Igen. És a te neved? - nézek szemeibe. Valahonnan ismerős. De nem tudom. Az a göndör haj, és azok a zöld szemek. Haj, nagyon ismerős, de nem tudom a nevét. Talán majd ha meg mondja, így esetleg emlékezni fogok a nevére.

- George Michael vagyok! Nagyon örülök! - mosolyodik el, és felém nyújtja kezét.

Kezet fogok vele.

- És, hogy kerülsz ide? - nézek rá mosolyogva, és elengedem kezét. Nem, nem ismerős a neve. Biztos hasonlít valakire, csak nem tudom, hogy kire.

Egy ideig habozik, majd megnyalja dús ajkait, és megszólal.

- Ismertem Styles szüleit. Gondoltam tiszteletemet adom. - néz a sírra, majd rám.

Kissé idétlenül állok mellette, majd hajamba túrok, és fél testemmel felé fordulok.

- Szerintem én megyek! Nagyon örültem George! - nézek fel rá.

- Öhm, ne vedd tolakodásnak, de nem adnád meg a számodat? - gyönyörű smaragd zöld szemeibe remény apró lángja lobban fel.

Lediktáltam neki a számot, és elindultam haza.

A parkoló fele sietek, megkeresem az autómat, majd beülök. Telefonom órájára pillantok. Pontosan dél van.

Elindítom az autót, és kigurulok a parkolóból. A plaza fele indultam.

Nagy nehezen kerestem egy szabad helyet, leparkolok, és kiszállok.

Dobok Perrie- nek egy üzenetet, hogy jelenleg hol tartózkodok, és elindulok befele.

Belépek a mozgó ajtón, mire egyből megcsap a meleg fuvallat.

Az egész épület péksütemények, és friss ruhák illatával van tele.

Elhaladok pár üzlet előtt, majd bemegyek az egyik ruha boltba.

Ujjaimat végig viszem a vállfákon, mikor tekintetem megakad egy fekete szoknyán, ami pánt nélküli. Miután meg nézem a méretet, a próbafülékbe sietek.

Lekapkodom ruháimat, és felveszem a szoknyát. Tökéletes.

Ez az egy szó jellemezte.

Párszor megnézem magam a tükörbe, és vissza öltözök. Kezembe veszem a vállfát, amire felrakom a ruhát, és visszamegyek a sorokhoz.

Veszek pár ruhát, amiket kifizetek. Bemegyek még pár üzletbe, és a kocsi felé indulok.

Ahogy közelebb megyek autómhoz, egy kisebb papírt vélek felfedezni a szélvédőn.  Felhúzott szemöldökkel veszem el a cetlit.

Az biztos, hogy nem büntetés.

" Hmm, szóval George? Na de Taylor.

Hamarosan találkozunk!! "

Szemeim kétszeresére nőnek, állam le esik. Ezt... ezt hogy?

De nem is volt ott senki, mikor találkoztam George- val.

Fejemet megrázom, kissé sóhajtok, majd össze gyűröm a papírt, amit mélyen a zsebembe mélyesztem.

Beülök az autóba, a zacskót az anyósülésre rakom, becsatolom magam, és elindulok.

Megállok a pirosnál.

Agyam folyamatosan kattog. Miért?! Hogyan?!

Mit keres itt?

Miért jött?

Miért nem tud békén hagyni?

***

Fáradtan, zacskókkal a kezembe rúgom be a szobám ajtaját. Lerakom a csomagokat, és az ágyra dőlök.

Lehunyom szemeimet, már fél álom közelébe vagyok, mikor telefonom eszeveszett csörömpölésbe kezd.

Morogva ülök fel, és kihalászom zsebemből a készüléket.

" George "

Ajkamra fáradt mosoly ül, s fülemhez emelem a készüléket.

- Heló Ann! Bocsi, hogy ilyen későn kereslek, csak nem értem rá. Nem lenne kedved holnap elmenni sétálni? - hallom a vonal másik végéről, kissé álmos volt a hangja.

A falon lévő szürke tájképre néztem. Nem tudom, lehet nem lenne jó ötlet elmenni vele. De mit veszíthetek vele? Ez csak egy séta, semmi több.

- Szia George! Elmehetünk. Hány órakor, és hol találkozzunk? - teszem fel az ésszerű kérdést.

- Hát szerintem a parkban, olyan négy óra körül. -

- Rendben, viszont én most megyek. Szia George! - nyomom ki, választ sem várva. Telefonomat az ágyra rakom, majd a szekrényem elé sétálok.

Kiveszek egy törülközőt, és a fürdőbe sétálok.

* Másnap, délután négy órakor *

Na fasza.

Sikeresen késébe vagyok.

Kapkodva szedem össze a cuccaimat, és lerobogok a lépcsőn. Hiper gyorsasággal húzom fel a cipőmet, és a nappaliba kiabálok.

- Elmentem! Majd jövök! - választ sem várva rohanok ki, és a park fele sietek.

A járda vizes, kissé csúszós. Megint esett.

A fákról kis cseppekben esett le a maradék eső.  Már közel voltam a park bejáratához.

Hirtelen egy alakot fedezek fel. Ha jól nézem George az. Arcomra halvány mosoly kúszik majd közelebb megyek.

- Heló George - nézek fel a fiúra mosolyogva, aki kissé lehajol, majd magához ölel.

Mélyet szippantok férfias illatából. 

Hatalmas kezeit derekamra simítja. 

- Szia Ann! - búgja fülembe. Beharapom ajkamat, és lassan elválok tőle.

- Mehetünk? - néz le rám mosolyogva. Csupán csak bólintok, majd elindulunk. 

Csendben sétálunk egymás mellett, miközben a tájban gyönyörködünk. Kezünk néha néha összeér, mire oda pillantok. 

Megrázom fejemet, és tovább nézem a tájat. Ajkaim szólásra nyitódtak, mikor egy nem várt kéréssel fordul felém.

- Mesélj nekem Harry Styles-ról!!

Sziasztok!

Ahogy a címben is olvashattátok, ma kereken fél éves a blog. Nagyon köszönöm azt a rengeteg biztatást, kommenteket, olvasókat, és a megtekintéseket. Soha nem hittem volna, hogy ennyi embernek fog tetszeni a blog. Egyszóval köszönök mindent!Nagyon szeretlek titeket!! Csupán, csak ennyit akartam. Jó olvasást mindenkinek!:)

Taylor xx