11.Rész

Sziasztok!

Sajnálom a késést, pedig igyekeztem. Csak hát bátyámnak köszönhetően nem nagyon tudtam gép előtt lenni. Jövőhéten ha tudok, kirakok még egy részt.A közvélemény kutatás lezárult.Szerinted igényesebbnek tartod a mostani részeket, mint a régieket? Szavazatok:
Igen: 24 (75%)
Nem: 9 (28%)

Köszönöm a megtekintéseket, és a kommenteket. Imádlak titeket.
Jó olvasást, tudjátok a dolgotokat!:)

Taylor xx

*Ann szemszöge *

Harry izmai megfeszülnek, tekintete elködösül. Közelebb lép, a távolság már csupán csak egy méter. Kezemet leengedem magam mellé a pisztolyt zsebembe rejtem. Arcomon még mindig piszkos mosoly játszik. Nem félek tőle. Valamiért most nem. Inkább a játékosságot nevezhetném alkalomhoz illőnek.

Még csak pislogni sem tudok, de Harry karjai derekamat fogják körbe. Ujjbegyei erőszakosan fúródnak finom bőrömbe, mire felszisszenek. A pisztolyt eldobom, kezemet mellkasára rakom és próbálom eltolni magamtól.
- Eressz el! - sziszegem összeszűkített szemekkel. Szorítása fokozatosan erősödik. A levegő tüdőmbe szorul.
- Miért tennék ilyet? Ann - hangja éles. Érezni lehet rajta a harag milliónyi jelét. A mosoly már rég lefagyott arcomról. Helyét talán a félelemnek lehetne betitulálni.
Kockái felett markolok bele pólójába.

- Engedj el! Most! - hangom parancsoló. Türelmem kezd fogyni.
Harry elengedi derekamat, keze alkaromra siklik. Erősen markol bele puha bőrömbe. Fájdalmasan szisszenek fel. Erősen a falnak tol. Hátam kisebb puffanással találkozik a jéghideg fallal. Pont a vörös részre ami lehet, hogy meg is fogja a pólómat.

Halkan felnyögök és próbálom eltolni magamtól. Egyik kezével egy egyszerű mozdulattal fogja meg a két csuklómat amiket a falhoz szegez. Másik csápja sem tétlenkedik, végig siklik oldalamon majd hirtelen ötlettől vezérelve nyakamra téved. Épp akkor veszek levegőt - ami meg kell hagyni eléggé kevés -. Megszorítja nyakamat. Torkom kiszárad, pulzusom az egekbe.

 
Nyüszíteni kezdek, vergődök, mint egy hal, akit a hullámok a partra sodortak.Kezemet kiszabadítom szorításából és másik kezét próbálom leszedni nyakamról. A vér az agyamba tódul, homályosan látok. Lábaim felmondják a szolgálatot. Mintha lebegnék. Harry szemeibe nézek, melyek szinte már feketék. Arca dühről árulkodik, nyakán az erek kissé kidudorodnak.
Pirosló ajkai minimálisra húzódnak. Arca a szokottnál is ijesztőbb.

A pánik teljesen uralmává tesz. Homályosan látok, nyüszítésem tölti be az egész folyosót. Hirtelen a szorítás gyengül, Harry ellöki magát tőlem és hátralép. Testem hatalmas puffanással zuhan a betonra. Levegőért kapkodva húzom fel lábamat. Nyakamhoz kapok. Megtapogatom testrészemet. Hihetetlen, hogy nem fojtott meg. 

Leguggol elém. Arcunk egy magasságban van. Ajkainkat centik választják el. Érzem meleg, mentolos leheletét. Tekintetem ajka s szeme között cikázik. Tekintete meglágyul, vonásai rendeződnek. Kezét felemeli, mire kicsit hunyorogni kezdek. Várom, hogy megüssön. Ám ez nem történik meg. Keze államhoz ér, amit kissé megszorít. Bátran állom tekintetét. Ajkai piszkos mosolyra húzódnak.

Annyira utálom ezt a mosolyát. Legszívesebben lemosnám a képéről.
Kezét levezeti kezemre, amit megfog és felhúz. Kirántom kezemet fogásából és félre nézek. Oké, ezt már végképp nem értem. Az előbb még fojtogatott, most meg itt kedveskedik. Ez meg mit szívott?
Tekintetem megakad a pár méterre tőlem fekvő pisztolyomon. Jelentőségteljesen nézek Harryre. Tekintetét rám kapja, s mintha tudná mire készülök, a pisztoly fele iramodik.
Utána sietek, belerúgok a fegyverbe, ami pár métert elcsúszik. Harry próbált ellökni, ami valljuk be nem nagyon sikerült neki. Leguggoltam s felveszem a revolvert, majd megfordulok. Meghúzom a ravaszt. Harryre célzok.

- Ne gyere közelebb! Elegem van belőled bazdki! Egyszer ilyen vagy, egyszer olyan! Mi a tökömet akarsz tőlem? Nem is ismerlek! Nem tudok rólad semmit! Akkor miért nem hagysz békén?! - hangom hisztérikussá válik. Kezem remeg, így kénytelen vagyok két kézzel megfogni a pisztolyt.
Nem! Most nem gyengülhetek el! Válaszokat akarok! Nem kell több hazugság.. Abból van már egy egész lista.

Harry elkomorodik. Arcán az értetlenség apró jeleit lehet kivenni. Na ne adja már az ártatlant, hogy nem tud semmit. Ha nem tudna, akkor nem adta volna ki magát George-nak, nem hazudott volna.
- Hát nem emlékszel Ann? Nem rémlik semmi? Az osztályodból egy srác. Akire tapadtak a csajok. Semmi? - hangja nyers. Mély hangjától a hideg cikázik hátamon.
Hirtelen minden beugrik. Minden.
- Nem! Nem lehettél te az! Nem! Akkor is. Nem csináltam veled semmit sem, hogy ezt tedd velem! - rázom meg fejemet. Ajkaim remegnek. Szinte ugyan abban a szituációban vagyunk, mint ami fél órája történt. 

Uuuuuu...

- Még, hogy nem csináltál semmit se? Ne viccelődj Ann! - hangja olyan, mintha tört forgatnának benne. Villámcsapásként ugrik be valami. A ma reggeli személyigazolvány. Az anyja neve..

Anne Cox

- Te vagy Anne fia? - állam a padlót súrolja. Hát ez kész..

- Igen, én vagyok. Te pedig a szüleim gyilkosa.