48.Rész

Halii!:))) Ez az utolsó előtti előtti rész:D Készüljetek!:D Hamarosan sajnos könnyes búcsút kell vennünk a történettől, de az még nem most van.

Remélem kiélveztétek a szünetet, ahogy én is, és újúlt erővel mehettek vissza a bőrtönbe. Sajnálom, én csak így hívom.!
Minden esetre köszönöm a kommenteket, visszajelzéseket:)
Kellemes olvaásst, kommenteljetek és ne felejtsetek el feliratkozni!:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

 Érezted már azt, hogy jobb lenne, ha nem tudnál egy bizonyos dologról? Jobb lenne, ha nem tudnád meg, mert félsz; mi van, ha megváltoztat mindent? Mi van, ha az a bizonyos dolog felborít minden kedélyt vagy érzelmek változnak meg? Az eddigi barátból ellenség lesz, az ellenségből pedig barát.
Vagy mégsem?

Mindenem remeg. A testemben eluralkodik a pánik, agyam kikapcsol. Képtelen vagyok gondolni a gyerekemre, képtelen vagyok lenyugodni. Nem, nem és nem. Az nem lehet. Nem lehet, hogy mindvégig mi voltunk mozgatva, mint valami babák.
Nem lehet, hogy mindez igaz legyen. Nem lehet, hogy a nagy semmi miatt végeztem Harry ártatlan szüleivel.
Ártatlan.

Csend.
Csend telepszik ránk, vagyis nem teljesen. Halk lihegésem tölti be a mocskos teret. Green megfagyott vigyorral néz hol rám, hol Harry-re. Várja, melyikünk reagál előbb, s esik neki a másiknak. Remegő kezekkel simítom le előbukkanó forró könnycseppjeimet, melyek végig siklanak felhevült bőrömön. Ha ez igaz, és tényleg így történt, akkor egy nagyon kegyetlen ember vagyok. De hát könyörgöm, én azért tettem, mert én csak azt láttam. Csak azt láttam, ahogy Harry apja áll a véres szüleim mellett. Nem tudtam, hogy nem Ő végzett velük. Én, én…én nem. Én nem tudhattam.
- Harry…- kezdenék bele, ám hangom megcsuklik, s csak tátogok mint egy hal. Tekintetem a göndörre vezetem, ki térdeire könyökölve mered maga elé. Haja arcába hullik, eltakarva szemeit. További percek telnek el csendesen, mígnem Harry felemeli fejét. Szemeivel konkrétan ölni tudna. Semmi szeretet nincs íriszeiben, csak maga a sötétség. Mint akkor.
- Honnan veszi, hogy hiszünk magának, Green? – fordul a férfi felé, így oldalból látom teljesen megfeszült, tökéletesen ívelt állkapcsát. A két férfi egymás felé fordulva bámulnak mélyen a másik szemébe, mindkettő kezük ökölbe.
- Hülye lennék ilyeneket kitalálni. Ennyire nem vagyok örült – néz végig Harry-n lesajnálóan, majd feláll. Lépteit követem szemeimmel, melyek a helyiségben elfoglalt szekrénysorhoz indulnak. Kihúzza az egyik fiókot, kivesz belőle valamit, és Harryhez hajítja. Homlokom ráncba szökik, pulzusomat ismét megérzem fülemben dobolni. Harry tekintetét először Green-re kapja, majd megfogja a pisztolyt.
- Mi a francot kezdjek evvel? – szemöldöke a magasba csúszik, s a fegyvert megmarkolva feláll. Nagyot nyelek, egyszerűen csak lesokkolódva nyelem magamba az eseményeket. Valljuk be, minden túl gyorsan történik.
- Öld meg! – biccent felém egyszerűen James, közben a fiókot vissza nyomja, s a falnak dől hátával. Harry-re siklik tekintetem, végig formás lábain, mellkasán, majd arcára. Engem bámul, tekintete sötét, egyhangú. Vagyis rideg.
 

Elgondolkodik, miközben arcomat bámulja. Gondolkodik, mi tévő legyen. Gondolkodik, hogy vajon tényleg szót fogadjon pont annak az embernek, aki ennyi galibát kevert kettőnk között. Harry és az én idegrendszerem is most elég labilis, szóval mind ketten könnyen befolyásolhatóak vagyunk. Ezt pedig Green is nagyon jól tudja, ezért kihasználja az alkalmat.

 Harry Green-re néz, ajakpárnáit benedvesíti.
- Ez minden, amit tudnunk kell? - kérdezi rekedtesen. Mély hangja már- már ijesztő számomra. Én is beleharapok számba, kezemet hasamra simítom, ahol egy aprócska kis élet növekszik. Egy kicsi belőlem, és még több Harry-ből. De kérdem én; mi lesz ez után? Harry képes lesz velem egyáltalán normálisan beszélni? Tud-e még úgy tekinteni rám, mint a barátnőjére, vagy már ez reménytelen?
- Több titkom nincs. Mármint több dolog, ami fontos lenne számotokra. Most már végezhetsz Ann-el, meg avval a kis pokolfajzattal, ami benne van! Nem vagyok hülye. Felcsináltál egy gyilkost! Gratulálni tudok, kíváncsi lennék apád erre hogy reagálna. Szegény Tommy! Olyan jó ember volt! Ellenben a fasz fiával - fejét megcsóválja, közben arcán mocskos vigyor pihen. Szavai nem esnek a legjobban, így elkapom róla a tekintetemet, s Harry-re pillantok, ki tűrő határa szélén áll.
A következőkben kattan a biztosító a fegyveren. Bumm.
James Green a falra kenődve, holtan csúszik le a padlóra. A hangzavartól apró sikítás tör fel belőlem, s levegőért kapkodva simítok hasamra, mely eszeveszetten fáj.
Harry ledobja a pisztolyt, s elem guggol.
- Baby, Baby nézz rám! Ann, kérlek! - simít hasamra és arcomra. Remegve nézek rá.
- Vigyél...vigyél be kérlek a kórházba - 

 Az eredmények megjöttek. Idegesen harapdálom ajkaimat, közben várom, hogy a doki kinyögjön végre valamit. Zavar ez az egész, mert semmit nem akar mondani. Se jót, se rosszat. Ez bosszant, mert hát könyörgöm, a gyerekemről van szó!
- Szóval Ann, örömmel közlöm, hogy a babának semmi baja sincs, minden terhes nővel elő fordul ilyesmi. De nem kell aggódnia, nincs semmi baja a picinek - csúsztatta lejjebb szemüvegét a doki. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, s simítok hasamra. Harry egyébként kint vár ránk, vagy lehet, hogy megunta és inkább lelépett a picsába.
A doki ír fel pár vitamint, a lapot pedig a kezembe nyomja.
- Mindent köszönök Doktor úr, viszlát – megyek ki, s ajkaimat csócsálva nézek Harry-re, ki könyökére támaszkodva elmélyülten gondolkodik valami igen fontos dolgon. Mély levegőt veszek, majd leülök mellé. Félek. Félek bármit is mondani neki, mert nem tudom hogyan reagálna. Nem tudom, felemelné-e a hangját, vagy nemtörődöm stílusba válaszolna? Esetleg nem szólna semmit?
Nem cselekszem, csak ülök mellette szótlanul. Percek telnek el így. Azok az őrült, nyavalyás másodpercek, majd perek. Egy idő után teljesen idegesítőek tudnak lenni. Legalábbis nekem.
Fejét felém fordítja, alsó ajakpárnáján végighúzza fogait.
- Mit mondott? Jól van a baba?- kérdezi, közben felegyenesedik és kérdőn néz rám.
- Gyakori az ilyen, még az első pár hónapban. De nincs semmi baja a picinek. Felírt pár vitamint, holnap majd kiváltom őket – állok fel, s lenézek rá. – Hazamegyünk? –
- Jó lenne. Szerintem kibaszottul van mit megbeszélnünk – morogja, s elindulunk a lift felé, amivel a földszintre tudunk menni. Kezét derekamra simítja.
Talán még sincs minden veszve?