10.Rész

Hahi!

Nagyon nagyon sajnálom a képemet, hogy nem jelentkeztem. Eléggé szétszórt vagyok..
Hát hivatalosan is elkezdődött a nyári szünet. Igaz, vissza van még az évzáró / ballagás, kinek mi.
Ebben a 2 hónapban rengeteg részt fogok írni, vagyis igyekszek.
Köszönöm a 4 kommentet, és a megtekintést, s az új feliratkozót.
Jó olvasást kívánok mindenkinek, tessék kommentelni!!

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Megilletődve forgatom kezemben a személyigazolványt. Ez nem lehet igaz... de miért? Hogyan?
Hogy lehettem ekkora idióta?

Egy köhintés húz vissza a jelenbe. Összerezzenek, s felegyenesedek. Az igazolványt kezembe szorongatva fordulok meg. George -aki igazándiból Harry-, mellkasával szemezek.
Tekintete lyukat éget rajtam. Lassan felemelem fejemet, és ránézek. Nem tudok mit mondani.
Minden féle érzelem kavarog bennem.
Csalódás. Hitetlenség. Fájdalom.

Nagyot nyelek, torkom kiszárad. Lábaim remegnek.
Felnézek zöld szemeibe s felmutatom a kártyát.
- Ez... ez mi?! - hangom remeg. Egy értelmes szót sem tudnék kiejteni rendesen.
Harry ajkai szólásra nyitódnak. Nem tud semmit sem mondani.

Kezemből kiesik a kártya, elmegyek mellette, immáron könnyeimmel küszködve. Magamra rángatok egy pólót és egy nadrágot. Elmegyek mellette és lerohanok a lépcsőn.
A lányok kiszaladnak a hangos lábdobogásra. Még ők is másnaposok.
- Ann! Ann! Mi történt? - áll elém Nathasa. Kikerülöm, majd felveszem a cipőmet.

A lépcső felől ismételten lábdobogások hallatszanak. Szem forgatva megyek ki az ajtón, hidegen hagyva a többiek kérdezgetéseit. Sietve szállok be a kocsimba, majd kigurulok az utcára.
Nem érdekel semmi sem. Hihetetlen, hogy valaki képes volt mind ezekre. Hogyan?
Miért? Miért nem lehet végre békén hagyni?

Gondolatok ezrei suhan át agyamon, ahogy egyre jobban markolom a kormányt. A megengedett sebességnél jóval gyorsabban megyek. A táj teljesen összemosódik. Oldalra nézek, már elhagytam a várost.

A fékre lépek, a kocsi megáll. Zsebembe rejtem a kulcsot, s kiszállok az autóból. Sehol egy lélek. Az út csendes. A szél a port az útra fújja. Jobbra nézek, ajkaim elnyílnak egymástól. Egy hatalmas erődszerűség előtt állok. Körbe nézek. A falak magasak, szürke s barna színűek. Tető helyett több méter magas fű és föld van.

Mind ezt lehetne egy erődnek hívni. Hatalmas. Akár két- háromszorosa egy rendes focipályának. A madarak barátságosan csicseregnek, de ha jobban megnézem az épületet inkább megijedek.
Egyre közelebb megyek a hatalmas bejárathoz. Egyre jobban felkeltette ez a hely az érdeklődésemet.
Bemegyek,  és körbe nézek. Csend van. Kiérek egy hatalmas udvarra.

Körbe pillantok. Rengeteg ablak, ajtó sorakozik egymás mellett. Hirtelen bevillan valami. Mintha már jártam volna itt.
Az a gond, hogy minden zavaros. Rémlik pár emlék kép, de semmi több.
Ez a hely hatalmas.

Az egyik ajtóhoz sietek. Megmarkolom a kilincset és kitárom.
Ahogy kinyitom az ajtót, hatalmas nyikorgás hallatszik. Belépek és körbe nézek. A falak fehér és vörös  színűek.

A folyosó mintha végtelen lenne. Dohos szag jár a levegőbe. Az ablakokon kisebb fény sugárzik be. Lassan elindulok. Bakancsom kopogása visszhangzik. Végig simítok a vörös falon, ami kicsit megfogja kezemet. Megállok egy ajtó előtt. Nincs becsukva. Körbe nézek. A falak itt is vörösek. Néhol kissé kopott fehér, már- már szürkék. Ahogy beljebb megyek, egyre több emlék tör fel bennem.

A helyiség közepén egy asztal van. Barna kissé már kopott fa asztal.
Pár lap és egy toll van rajta. Közelebb megyek. A beton poros, a fülledt levegő itt is megmutatkozik. Az ablakban nincs üveg. A szilánkok a párkány előtt, a betonon vannak.

Felveszem az egyik papírt és tanulmányozni kezdem. Adósságok vannak rajta. A kézírás eléggé ismerős. Apám írt így. A kissé macskakaparásokat dőlt betűkkel szokta cifrázni.

Elmosolyodok a szomorú gondolaton majd tovább olvasom a lapot.

Tartozások:
Tom Styles - 100000  $
Peter Green - 280000   $

Az oké, hogy rajta van Tom, de ki a másik?.
Senki olyat nem ismerek. Főleg nem Peter nevű emberkét.

Fejemet megrázom és lerakom a papírt. Hirtelen egy zaj csapja meg fülemet. Fejemet felemelem és az ajtó fele nézek.  Mintha lépések zaja visszhangzana. Kissé megrémülök, ellépek az asztaltól és lassan az ajtó fele ballagok. Kilépek és jobbra nézek. A lépések egyre közelebbről jönnek.

Tudtommal senki nem jár ide. Mindenféle gondolat suhan át agyam fölött, visszarohanok az ajtóhoz és kihúzom az egyik fiókot. Újabb papírköteg fogad. Mindegyik le van pecsételve. Felforgatom a lapokat, mikor egy pisztolyt pillantok meg.
Kezembe veszem és vissza megyek az ajtóhoz.

Teljesen a falnak simulok, lélegzet visszafojtva markolom meg a pisztolyt. Hirtelen a léptek hangja megszűnik. Ajkamat beharapom, majd kitekintek az ajtó mögül. Basszameg.
Ez mit keres itt?

Az illető Harry. Honnan tudta, hogy ide jövök?
Komolyan, ez egyre bizarrabb.
- Ann! Tudom, hogy itt vagy! - néz körbe. Tekintete megakad rajtam. Ajkát benedvesíti majd felém siet. Ellépek a faltól, csak hátrálók. Hátrálók végig a szinte végtelen folyóson.
Harry egyre közelebb jön hozzám. Eszembe jut, hogy a kezembe egy fegyver van. Ökör..

A pisztolyt a göndörre fogom, tekintetem elködösül.
- Ne gyere közelebb! - ordítok rá és meghúzom a ravaszt.
Harry kissé meghátrál, kezét hátra vezeti. Pislogni sem tudok, de már a kezében van egy pisztoly.

Komoran mered rám, miközben felemeli a fegyvert.
- Beszéljük meg..... Ann! - nevemet hátborzongatóan ejti ki.
Gyomrom liftezik, homlokomon izzadság cseppek jelennek meg. Kezem remeg, de állom tekintetét.
- Ezen nincs mit megbeszélni Harold! - ejtem ki szárazon nevét. Az említett egyre közelebb férkőzik hozzám.

- Igen is van! - húzza meg a ravaszt. Gyerünk Ann! Tenned kell valamit! Most!

- Menj el, vagy komolyan megöllek! - kiabálok rá. Hangom megremeg. Harry piszkosul elmosolyodik. Ismételten felkacag. Mély hangja visszhangzik a folyosón. Hátamon  libabőr cikázik. Harry a nevetés közben hátra hajtja fejét. Szemeit lehunyja.

Mikor feleszmél fejét felém fordítja, szemeit kinyitja. Ajkait benedvesíti, piszkos mosolya még mindig arcán csillog.
- Úgy se tennéd meg, Ann! - kuncog fel. Oké, kezd belőle rohadtul elegem lenni. Nem fogja fel, hogy mennyire komoly a dolog. Kicsit sem vicces a téma.

Pár percig gondolkodok, míg egy kicsit aljas ötlet csap pofon. Most én vagyok az aki ördögien vigyoroghat.
- Miért ne tenném? Ha a gyilkos apádat és anyádat megtudtam ölni, akkor téged is megtudlak! - úgy látszik, én nyertem.

Szép volt Ann..