8. Rész

Drágáim!

Amint láthatjátok hamarabb meghoztam a részt, ami szerény véleményem szerint eléggé izgalmas lett. Köszönöm azt a rengeteg 31, 400- as megtekintést.
Amint látjátok, a kinézet megújult, amit a Paparazzi Blognak köszönhetek.
Elindult egy szavazás is, amiből már csak 22 nap van vissza, szóval tessék szavazni!
Köszönöm a 3 kommentet:)

Jó olvasást, tessék komizni!

Taylor xx

*Ann szemszöge *

- Hmm,  szóval emlékszel - kacag fel ördögien a fiú. Testem egyre jobban reszket, a libabőr teljesen beterítette combomat s karomat.
Hihetetlen, hogy vissza jött négy év után.
- Mit.... mit akarsz? - kérdezem remegő hanggal. Agyamban mindenféle gondolat cikázik. Mit keres itt? Minek van itt? Mit akar tőlem?

Lihegve kelek fel, arcom tiszta verejték. A takaró gyűrött alattam. Mellkasom gyorsan emelkedik s süllyed. Kezeim remegnek, torkom kiszárad. Ez.... ez... csak egy álom volt.
- Csak egy álom - suttogom magam elé meredve - Egy teljesen élethű álom - sóhajtok, majd beletúrok izzadt hajamba.
Lassan felülök és kitakarózok, s felállok. Felkapcsolom a villanyt, majd félve nézek az ablakra. Ott...ott van.

Kicsit megugrok, torkom kiszárad, a levegő a tüdőmbe szorul. Lecsúszok a fal mentén, lábamat felhúzom, amit átkarolok kezemmel. Fejemet megrázom, alig hiszem el mind azt, ami az álmomban volt. Olyan valósághű volt minden. Mikor végig simított a kezemen, és a fenekemen. Ahogy a meleg lehelete megcsapta a fülemnél lévő bőrt.

Lassan kezdek el előre, s hátra dülöngélni. Hihetetlen, hogy ez csak egy álom volt.
Kintről egy nagy csattanás üti meg fülemet.  Szemeim kikerekednek, a rémület teljesen az uralma alá vesz.
Gondolatok ezrei cikáznak az agyamba. Mi van, ha mind az ami az álomba volt, most megismétlődik?

Remegő térdekkel állok fel, lassú megfontolt léptekkel megyek az asztalom felé. Remegő kézzel húzom ki a felső fiókot, és kiveszem belőle a pisztolyt. Egy halk sóhajt engedek el, majd megfordulok és az ajtó felé lépkedek.
Kezem már a kilincsen van, mikor megtorpanok. Lépteket hallok a lépcső felől. Valaki elhalad a szobám előtt. A lábdobogás pár percre megszűnik, majd újból felerősödik. Jobban rámarkolok a fegyverre, és lélegzet visszafojtva várok. Még magam sem tudom, hogy mire. 

Egy újabb puffanást hallok, immáron a hátam mögül.
Nagyot nyelek, szívem a torkomba dobog. A pulzusom folyamatosan emelkedik. Kezemet magam mellé engedem. Lassan fordulok meg, szemeim kikerekednek, ajkaim elnyílnak egymástól. 

Lenézek a lábam elé. Szilánkok.
Az ablak kitört, a szilánkok beterítik az egész szobát. A pisztoly kiesik a kezemből, nagy puffanással csapódik rá a sötét laminált padlóra.
Fél lépést lépek hátra, mikor hátam az ajtónak csapódik. Kapkodva nézek körbe a szobába. Ez... ez csak egy rossz álom lehet. Valaki keltsen már fel! Ez nem igaz..nem, nem, nem. 

A kilincs mozogni kezd, valaki próbálja elfordítani, később pedig rugdosni kezdi az ajtót. Gyorsan elfordítom a kulcsot a zárba, így bezárom az ajtót.
Pánikolni kezdek, ellépek az ajtótól, és sietősen kapom fel a telefonomat. Remegő kezekkel oldom fel a zárat, és kikeresem Nathasa nevét.
Az üvegszilánkokon toporogva, idegesen várom, hogy felvegye barátnőm a telefont.

Az ajtóra pillantok, a rúgások csak egyre erősödnek, alsó ajkamat beszívom, és valahogy próbálom magamat nyugtatni.
- Szia Ann! Történt valami? - na végre. Csak hogy..
- Most azonnal haza kell jönnötök Nathasa! Van...van valaki a házba - suttogtam csuklástól elködösült hangon. 

Az ajtó túloldaláról a dörömbölés még mindig nem szakadt meg.
Lassan egy hang is társult mindezekhez.
- Gyerünk Ann! Tudom, hogy bent vagy! Nyisd ki az ajtót, és nem lesz bántódásod - a hang mély, érdes volt. Csakugyan mint George-é.

Pár percig csendben magam elé meredek, és agyalok.
- Ki.. ki maga? Mit akar tőlem? - hangom elcsuklott, sírásra görbült.
- Ann! Ann! Hahoo!! Itt vagy? - hallom meg a vonal túlsó végéről Nathasa vékony remegő hangját.
- Csak...csak segíts! - mondom remegő hangon, és kinyomom a telefont.  A készüléket az ágyra dobom, majd lehajolok, és felveszem a pisztolyt.

- Hihetetlen Ann! Nagyot csalódtam benned lányom! - hallom meg az ajtó túlvégéről.
Szemeim kikerekednek, szemöldököm az egekbe szökik. Erősebben markolom meg a fegyvert, meghúzom a ravaszt, s az ajtóhoz sétálok.
- Ha maga lenne az apám, akkor tudná, hogy hány évesen erőszakolt meg - fogom meg a kilincset.
Ajkaim remegnek, testem túlságosan is nehéznek bizonyultak.
Fejemet az ajtónak döntöm. Megmarkolom a kilincset, és kitárom.

Lábdobogás.

Csattanások, kiabálások, és vér. 

-  Ann!