14. Rész

Sziasztook, sziasztook!:D

Nagyon - nagyon sajnálom a késést. Egészen péntekig össze vissza rohangáltam, szombaton elkezdem, folytattam a részt. 

Kellemes meglepetés fogadott kedden mikor hazaértem.

9 komment, 37 ezres megtekintés és 64 olvasó. Juuuj... imádlak titeket, mondtam már?

Tudom, hogy mondtam, de na..

Megint megnyertem egy újabb blogversenyt. A LINK az oldalt takarja, amin a verseny eredményei vannak. Oldalt, a modulsávban a legutolsó modulban ott szerepel a nevem.

Ha tényleg jónak hiszitek a blogot, akkor szavazzatok.

A részhez csak annyit, hogy meggyütt:D.

Jó olvasást babák.

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Ereimben még a vér is meghűl. Nagyot nyelek, nyomrom liftezik.
- Ha megölsz, Harry egy életre  megutál! - vigyorodok el, miután megnyugszok.
Az előttem ülő srác horkant egyet, majd homlok ráncolva mér végig.
- Mar miért ölne meg!? Örülne neki, hogy eltettelek láb alól - ránt vállat hanyagul.
Közelebb csúszok hozzá, homlokomat a pisztoly végéhez nyomom, úgy nézek rá.
- Akkor soha nem tudnátok meg a széf kódját! - suttogom végig szemébe nézve, kissé játékosan.
Pár percig gondolkodik, a pisztolyt elveszi homlokomtól, s vissza süllyeszti zsebébe.
- Mákod van, hogy kell az a vacak kód - morogja és kinéz az ablakon.
Szem forgatva nézek én is ki. A bejárati ajtótól két fekete ruhás alak szalad ki majd bevágódnak előre.
- Szép munka haver! - néz hátra a sofőr, aki Harry.
Az előttem ülőre vigyorog, tekintete felém siklik.
- Üdv Ann! Remélem rosszul fogod magad érezni! - vigyorog, majd beindítja az autót és elhajt a ház előtt.
Rémülten nyomódok az ablaknak és nézem az egyre távolabb kerülő házat.
- Mi...mi a faszomat csinálsz!? Azonnal menj vissza! - nézek rá idegesen és megrúgom az ülését.
Felnevet, s a visszapillantót keresztül rám néz, majd kacsint egyet.
- Jaj, nyugi már! Haver, nem mondtad, hogy ennyire hisztis! - pillant a Harry mellett ülő a sofőrre.
Így oldal nézetből felismerem.
Ő az a srác, aki még az "elején" megölte a szembe szomszéd csajt. Kezemet remegés fogja el, torkom kapar. Mintha késztetne a köhögésre.
- Nem vagyok hisztis! - kapok észhez és szúrósan nézek az arab srácra. Oké, ez már sértés.
Talán túlreagálom.
De ki ne reagálná túl, ha csak úgy elrabolják és tök egyszerűen veszik a dolgokat.

Harry a visszapillantón keresztül rám néz. Szemében játékosság, szórakozottság csillan fel.

- Áh! Nem, persze! - az a kibaszott szarkazmus. Utálom. Csak úgy, mint Harryt - Csak makacs, önfejű, hiszékeny,  naiv kis pisis -

Hogy azt a.... huu...

Nem, nem vagyok ideges, kicsit se.

- Oh.. akkor, hogy te mi vagy? Egoista, bájgúnár, egy balfasz, hazug és buzi - vigyorodok el önelégülten.

Harry dühösen pillant rám, majd megáll egy háznál.

Azonnal kipattan és kinyitja a hátsó ajtó közül az egyiket. Vonásai megfeszülnek, ahogy az autóba hajol és kihúz.

Karomat erősen szorítja meg, s a ház fele húz. Mintha magához akarna láncolni, hogy soha ne kelljen elengednie.
Oké, ez már tényleg beteges.. le kell erről valahogy szoknom.
Kinyitja az ajtót.
Lopva pár pillantást, végig nézek a helyiségbe. Mintha egy véget nem érő folyosón lennénk.
A falak szürkék, ahogy elhaladunk észreveszek pár képet. Némelyiken Harry, Anne és Tom van. Viszont akad olyan is, amin csak öt fiú van.
Ebből az ötből, csak hármat úgy, ahogy ismerek.
Számomra a legnagyobb fejtörést Harry okozza.
Hogy miért?
Még magam sem tudom.

Kiérve a folyosóról, magam előtt egy lépcső sort vélek felfedezni. Harry szorítása egyre erősebb, mintha valami eszébe jutott volna, amit nekem nem szabad megtudnom.

- Minek hoztál ide? - hangom visszhangzik.

- Mindenre meg fogod tudni a választ - mély hangjától a hideg cikázik hátamon. Egy pillanatra még talán levegőt is elfelejtek venni.

Ránt egyet rajtam majd felhúz a lépcsőre. Pár perc múlva egy újabb folyosón találom magamat. Az ablakokat sötétítő függöny takarja. A falak sötétek. A laminált padlón, végig a legutolsó ajtóig egy sötét barnás szőnyeg feküdt. Végig haladva a szobák előtt, lépéseink zaja tölti be a teret.

Az utolsó ajtó fekete, még a kilincs is.

Harry elengedi kezemet, ami bizseregni kezd. Átfut az agyamon, hogy eltudnák szaladni, viszont mire ezt megtehettem volna, karon ragadott és belökött az ajtón.

Hatalmas csattanással érkezek a laminált padlóra.

Mögöttem becsapódik az ajtó, mire nyöszörögve pillantok oda.

Harry sehol.

Ezek szerint kiment.. fasza.. Sóhajtva álltam fel és körbe néztem. Poros szag úszkál a levegőben, ami köhögő rohamot vállt ki belőlem.  Megtörlöm orromat és az egyik szekrény elé lépek.

A fehér - már- már szürke – szekrényre nézek. Ujjam végig siklik az egyik polcon. Megnézem ujjbegyemet amin por ül.  Kissé fintorogva engedem le magam mellé kezemet. Végig nézek a porosodó könyveken, fényképeken. Az egyik fotó különösen felkelti figyelmemet.

Kezembe veszem a képet, amin Tom, az apám (?!) és egy számomra idegen férfi van rajta. Egymás vállát átkarolva mosolyognak a kamerába. Apám a képen kifejezetten boldog. Ilyen levakarhatatlan mosolyt még soha nem láttam az arcán.

Kissé megijedek, mikor mögülem hangos ajtó csattanás csapja meg fülemet. Olyannyira összerezzenek, hogy még a kép is kiesik a kezemből.

- Basszameg! – morgok és leguggolok a törött kép mellé. A szilánkokat kezdem felszedni, mikor valaki kissé hajamnál fogva húz fel.

Egy kisebb sikoly csúszik ki ajkaim közül. A szorítás erős, olyannyira, hogy még meg sem tudom mozdítani a fejemet.

Az illat ismerős volt.

Hah… Georgenak is ugyan ilyen volt, vagyis Harrynek.

- Mond csak! Mi lenne, ha elengednél? – motyogom miközben a szekrény üveges részére nézek. Ennek köszönhetően mélyen szemébe tudok nézni.

Tüdőm összeszorul, nem bírok elszakadni tekintetétől. Mintha csábítana..

Elengedi hajamat, állát vállamon pihenteti, miközben átkarolja derekamat. Végig egymás szemébe meredünk. Olyan…. romantikusnak nevezhető ez a pillanat. Még is van benne valami, amitől mérhetetlen undor fog el.

- Nem tehetem, Ann! – mély, reszelős hangjától a hideg borsódzik a hátamon. Ajkai súrolják nyakamat, meleg leheletétől libabőrős lesznek karjaim.

Talán túl későn kapcsolok – de eltolom magamtól -. Kissé meghátrál, de kezét nem szakítja le derekamról.

Tekintete játékos, még is ködös.

- Mit akarsz tőlem, Harry? – hangom csupán csak suttogás. Köhintek egyet, hogy elnyomjam a feltörő keserűséget.

Harry, nevezhetően drámaian vissza lép hátam mögé.

Mellkasa teljesen hátamnak simul. Mintha a pár napja történt bulin lennénk. Az érintései, a csókjai, ahogy végig simított a gerincem vonalán, amiben beleremegtem.

Fejemet erőszakosan rázom meg, hogy eme gondolatok máshova menjenek.
Már csak arra eszmélek fel, hogy fülemhez hajol, ajkai súrolják cimpámat.
- A levél kell, Ann! Ha odaadod, szabad vagy! – nyelvével fülembe csettint.
Nagyot nyelek, megnyalom kiszáradt ajkaimat, amiket később szólásra nyitok. A kísértés túl nagy. Mintha valami természetfeletti erő húzna. Húzna, hogy menjek bele. Menjek bele és ahogy Harry mondta, „szabad vagy”. Viszont! Van itt valami más is… Valami, ami csendre int! Hogy csak azért se szólaljak meg.
Mintha az egyik vállamon egy angyal, a másik pedig egy ördög „ülne”. Az ördög hív, hogy menjek bele a dologba és akkor elenged.
Viszont az agyal más útra terel. Ne tegyem meg, gondolkozzak ésszerűen, hogy ne dőljek be ennek a ködnek, ami most elkábította az agyamat.

És a végén talán minden el dől?

Az ördög vagy az angyal győz?

Az az érzésem, hogy…..