25.Rész

Sziasztok!

Kezdeném azzal, hogy köszönöm az 50 ezres megtekintést! Nagyon - nagyon örülök neki. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar meglesz.

Köszönöm azt az egy kommentet, sajnálom, hogy nem jutott időm rá  válaszolni.

Újból feltört bennem egy amolyan depresszió. Nem tudom, hogy mit rontottam el, de újból elfogott az, hogy nem érdekel titeket a blog. Mikor kértem, nem kaptam kommentet, egy hosszú véleményt se, amivel talán tudtam volna javítani az íráson. Minden egyes bloggernek jól esnek az olyan kommentek, még ha rosszak negatívak is. Nem parancsolhatom meg nektek, hogy mit csináljatok, s ezt én is tudom.

Nem tudom, lehet nektek az nem tetszik, hogy nem szerelmes, nem jönnek össze csettintések alatt, de nem akarok csöpögős blogot írni. Most gondolhattok hisztis picsának, elmondhattok minden kurvának.

 Ez is azt bizonyítja, hogy pocsék vagyok.

Jó olvasását.

Taylor xx

*Ann szemszöge *

Harry befogja számat, még mielőtt bármit is mondhatnák. Pislogás nélkül meredek a vadul csókolózó párosra, akik még mindig nem vesznek észre. Harry hátulról átkarol, majd kihúz a nappaliból. Dühösen fújtatok és kapálózok, miközben vállam felett rá nézek. Gyengéden a nappali ajtaja mellett lévő falnak tol, keze még mindig számon van. Lehajol, arcunk egy magasságban van, lágy, kissé dühös tekintetétől azonnal megnyugszok.
- Ha le veszem a kezemet, akkor nem fogsz ordibálni és vissza rohanni, ugye? - suttog végig szemembe nézve. Mintha csak egy filmbe csöppentem volna. Harry a gyilkos szerepében... vicc..

Sóhajtva bólintok és leveszem kezét számról. Hogy tényleg dühös vagyok-e? Nem kicsit. Nem néztem volna ki Perrieből, hogy le fog, akar feküdni Zaynnel. Pont Zaynnel? Pont vele? Simán találna magának mást is, meg amúgy is. Tudtommal meg van fiú nélkül. Egy- fél kettő körül jár az idő, ilyenkor Perrie még bőven józan. Hacsak az az idióta le nem itatta. Ez a baj drága szöszi barátnőmmel. Hamar bedől egy olyan srácnak, mint Zayn. De ha meg nem is ittak, akkor meg megfenyegette Zayn. Igen, Perriet nem is okolom, mert tudom, hogy ő nem feküdne le Zaynnel... gondolom.
- Én. Meg. Fojtom. Zaynt. És. Perriet - mondom tagoltan, végig szemébe nézve, kiutat keresve a menekülésre.
- Holnap megteheted, oké? - simít végig arcomon, majd homlokon csókol.
- És mi van veled? Te nem vagy rájuk dühös? - pufogok, miközben fel nézek rá. Hary sóhajt, majd kissé hátra lép.
- Persze, hogy dühös vagyok rájuk, de már fáradt egy ilyesfajta veszekedésre. Jobb, ha megyünk aludni - kissé lehajol, térdhajlatomhoz nyúl, majd egy egyszerű mozdulattal kap ölébe. Morgok egy sort, s hozzá bújok. Kezemet nyakába akasztom, szememet lehunyom. Hirtelen hatalmas álmosság csap meg, mire kezem elernyed, s Harry vállára siklik. Ezt követően mély álomba zuhanok.

***

Kiabálások, csattanások azok, melyek felkeltenek édes álmomból. Nyöszörögve forgolódok, s fújtatva nyitom ki szememet. Fehérneműben és Harry egyik pólójában vagyok. A mellettem lévő helynél a lepedő gyűrött. Lassan felülök, rendezetlen hajamba túrok, majd felállok. A szobában félhomály uralkodik. Ezek szerint Harry nem teljesen húzta le a redőnyt. Biztos fáradt volt.
Megdörzsölöm libabőrös alkaromat, és kimegyek. A kiabálások, csattogások hangja erősödik. Főként Harry és Zayn hangját hallom, amihez hozzá társul egy vékonyabb, női, selymes hang. Ez biztosan Perrie.
Lelépkedek a fokokon, s a konyha fele ballagok. Eszembe jut az este, ami bár csak álom lett volna. Lehetetlen, hogy összefeküdjön Perrie és Zayn. Egyszerűen hihetetlen..
A konyha küszöbön ácsingózva veszem észre a veszekedőket. Harry a konyha pultnak támaszkodva, zihált, rendezetlen hajjal, s bokszerben néz farkasszemet Zaynnel, aki szorosan karolja át Perrie törékeny derekát. A lány nem szól semmit, fejét lehajtva szegezi. Ám, mintha érezné tekintetemet, felnéz, egyenesen rám. Tekintete hamar változik riadtra, és ellép Zayntől. Az említett meglepetten néz a lányra, majd ő is felém pillant.
- Végre, hogy te is itt vagy! - szólal meg Harry, miközben még mindig feszülten méregeti a vele szemben álló két fiatalt.
Közelebb merészkedek és a göndör mellé állok. Tekintetem fel, s le siklik Zaynen és Perrien. Állkapcsom megfeszül, gondolkodok, vajon hogyan kellene elkezdenem? Üvöltözzek, kelljek ki magamból? Hordjam el őket mindennek, s tiltsam meg nekik azt, ami talán ki se alakult közöttük?
Hogy miért óvom ennyire Perriet? Mert szinte a húgom.
Végül összeszedem minden bátorságomat és megszólalok.
- Megütött! Felfogtad? Egy férfi nem csinál ilyet. Te meg elmész vele egy házi buliba, hagyod magadat leitatni és még dugsz is azzal, aki megütött és kiabált veled? Normális vagy? - végig barátnőm szemébe nézek. Hangom egyre magasabban van. Szemeim dühösen csillognak, lábaim meg-megremegnek a dühtől.
Perrie összébb húzza magát, s szomorú, már-már könnyes szemekkel néz rám.
A levegő feszült. Ha akarnánk, még a légy zümmögését is meghallanánk.
- Én...én...sajnálom, Ann! - Barátnőm hangja egy egér cincogásnak minősül. Az eddiginél dühösebben nézek rá, már ha ez lehetséges.
- Mit sajnálsz? Mit? Azt, hogy összefeküdtél vele, vagy, hogy itt jártatom a pofámat feleslegesen? - lépkedek felé, s mikor már az intim szférájába vagyok, lenézek rá.
Nem szól semmit.
- Mindjárt gondoltam - rázom meg csalódottan a fejemet - Akkor téged itt is hagyhatlak, nem? Végtére is, van kinek az ágyába bújnod - emelem fel újból a hangomat és az ajtó fele megyek. Lépteket hallok mögülem, majd egy gyenge kéz fonódik csuklóm köré. Vissza ránt, így kissé meginogok. S pislogni sem tudok, de Perrie ölel magához szorosan.
- Érts meg, Ann! Talán én be tudom "törni" Zaynt. Nem szeretnék veled rosszba lenni - suttogja fülembe, miközben a rajtam lévő pólóba markol.
Megforgatom szememet, kezemet hátára simítom, s megpaskolom. Nem tudok rá haragudni és ezt ő is tudja.
- Menj, törd be - suttogom kuncogva, majd elengedem. Nem tudom miért, de már elmúlt a haragom. Ebből is látszik, hogy Perrie az egyik legjobb barátnőm.
Harryre nézek, akinek szintén meglágyult a tekintete, viszont még mindig furcsa szemekkel méregeti az előttem álló lányt.
- Szerintem...én elmegyek haza. Nincs miért maradnom - rántok vállat és választ sem várva megyek a lépcső felé, Épp, hogy fellépnék az egyik fokra, mikor egy meleg kéz fonódik csuklóm köré. Vissza húz, hátam az illető izmos mellkasának csapódik. Az illatot felismerem.
Harry.
Meleg leheletét megérzem fültövemnél, majd ajkait is, mely végig siklik a nyakamon lévő sima bőrön.
- Nem mehetsz! Még nem! Tartozol nekem - hangja a szokottnál mélyebb, hátborzongatóbb. Összerezzenek, majd értetlenül fordulok hátra. Keze csuklómról derekamra siklik.
- Miről beszélsz? Semmivel nem tartozok! Főleg nem neked - horkantok fel és elveszem kezét derekamról. Miért hittem azt, hogy minden rendben lesz? Látszik, hogy valami teljesen elvette az eszemet. Csak nem...Harry?
Nem. Az nem lehet. Biztos más volt. Más, de nem ő.
- De! Sokkal többel, mint gondolnád! Haza hoztalak, hogy ne kelljen fagyoskodnod. Adtam pokrócot - ránt vállat, és komolyan néz rám. Legszívesebben az arcába röhögnék és szembe köpném. Jó, most lehetek minden kurva, és a többi, de akkor is. Nem tartozok neki semmivel se. Az egy dolog, hogy hazahozott. Véleményem szerint teljesen emberi dolog, ha valaki segít a másiknak. Harry segített nekem azzal, hogy elhozott. A pokróc már mellékes.
- Emberi dolog, ha valaki ezeket meg teszi. Szokj hozzá, Fürti - megyek fel, s a szobába sietek. Átöltözök és a folyosóra megyek. Az egyik szobából beszélgetést hallok. Homlok ráncolva kopogok be. Pár perc múlva Danielle mosolygós arccal áll elém.
- Maradunk, ugye?