24.Rész

Sziasztok. úgy látszik, sikerült megírnom az új részt. Köszönöm az új feliratkozókat, s a kommentet. Ha sikerül, akkor hétvégén meghozom a 25.Részt

Legyetek jók, jó tanulást:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Lesokkolva, kissé sápadtan nézek az idegen mogyoróbarna szemeibe.

- Először is, ki maga és mit akar tőlem? Másodszor honnan tud a levélről? - hangom meg-megremeg, ahogy végig szemébe nézek. Nagyot nyelek, miközben közelebb merészkedek hozzá. Száz meg egy érzelem suhan át arcán, ami végül egy fagyos pillantásra esik. Oké, nekem ez egyre gyanúsabb. Az arca nagyon ismerős, de nem tudom kivenni. Egy pillanatra lehunyom szememet. Ekkor hirtelen minden beugrik. A kép, amit Harry szüleinek a  szobájába láttam, a férfi az egyik fotón szerepelt. Akkor fehérebb volt a bőre, s sokkal inkább mosolygós. Most meg, mintha csak egy élő halott lenne.

- Komolyan nem emlékszel rám, Ann? Nem emlékszel apád egyik legjobb barátjára? Hmm...szóval a szeretteidet ilyen könnyen elfelejted? Akkor anyádékat is elfelejtetted már? -  A kérdések támadásként érnek. Kissé meghátrálok, próbálom magamat összeszedni, de képtelennek bizonyul. Honnan tudja mind ezeket? Nem volt ott a temetésen, anyámék halála után mintha felszívódott volna. A nevét még mindig nem tudom. Őszintén? Nem is érdekel, csak...csak hagyjon békén.

- Mit tud maga a szüleimről? Semmit! Ha apám barátja lett volna, akkor eltolta volna a mocskos képét a temetésükre! De nem, inkább felszívódott! - hangom egyre inkább remeg, érzelmek ezrei suhannak át arcomon. Fájdalom, beletörődés, csalódás, bánat és még sorolhatnám.

Már csak arra eszmélek fel, hogy vészesen közel van hozzám. Hátrálok, de hátam a falnak ütközik. Mi a...?

- Vigyázz a szádra, kislány! Látszik, hogy apád szart sem tanított, és volt okom nem elmenni! - érdes hangjától megijedek, összébb húzom magamat - már amennyire ez lehetséges.

- A levelet pedig nem fogja megkapni, ha akarja, ha nem! Le lehet rólam szállni! Amúgy is, honnan a francból tudja maga, hogy van itt egy raktár? - kezemet mellkasára teszem, és eltolom magamtól, jó messzire. Végig simítok ruhám anyagán, ami kissé gyűrött. Fel pillantok, mikor meghallom nevetését. Hátra vetett fejjel kacarászik, szemét lehunyja, majd pár másodperc töredéke alatt újra komolyak lesznek vonásai.

- Ugyan, kislány! Ezt a raktárt már az előtt is ismertem, mielőtt megszülettél volna. Most pedig ide a levéllel! - emeli fel hangját, s hátra nyúl, előveszi pisztolyát amit rám fog. Na igen...ilyenkor bezzeg nem hozok magammal ilyesmit.

Ez a te formád, Ann...

- Nem fogom odaadni a levelet! Főleg.... főleg, hogy azt sem tudom, hol van - füllentek szemrebbenés nélkül.

Hirtelen kivágódik az ajtó, már csak egy göndör hajzuhatagot látok. Komolyan, megint ez ment meg?

A velem szemben álló férfi lassan, komótosan fordul meg, kezét - melyben a pisztolyt szorítja -, maga mellé engedi, s Harryre néz.

A levegő a szokottnál is melegebb. Nyomasztó csend uralkodik. Lassan közelebb merészkedek, s oldalra állok, hogy valamennyit én is lássak.

Tekintetem Harryre siklik. Az említett homlok ráncolva nézi a vele szembe álló férfit, majd rám kapja tekintetét. Az előttem álló, megfordul, tekintetét rám szegezi, s felém rohan. Bárgyú fejjel, kissé értetlenkedve pillantok rá. Mikor mellém ér, egy pofont ad arcomra, és fellök.

Hangos puffanással érkezek le a porba. Harry felém rohan, elsuhan mellettem és futva indul a férfi után.

Lábdobogásuk tölti be a hatalmas kilométeres folyosót. Combomhoz nyúltok, ami kissé sajog. Megpaskolom az említett területet és lassan felülök. Ruhám tiszta por, de ez nem foglalkoztat annyira, mint az, hogy hol van Harry?

Erőt véve magamon felállok, leporolom ruhámat, majd utánuk sietek. Elhaladok egy ablakkeret előtt, ahol az üveg hiányzik. A szilánkok eltűntek. Felpillantok, mikor meglátom Harryt, ahogy a hatalmas ,,pálya" közepén, a friss fűben üldögél.

Annyira...tökéletes, ahogy ott ül, mered előre, s hajába kap a szellő. Csak le kéne festeni.

Oké, Ann! Állj le! Ez már beteges! Homlokon csapom magamat, majd kimászok, s lassú léptekkel indulok meg a göndör felé. Az említett nem vesz észre, csak mered maga elé, lábait kinyújtja, s kezével támasztja meg magát. Csak akkor vesz észre, mikor leülök mellé. Én is - mint ő -, kinyújtott lábakkal ültem, majd végül eldőltem a fűben.

- Ki volt ez a férfi? - Végül Ő töri meg a csendet. Nem néz rám, tovább bámulja a tájat. Igaz, esteledik, a nap lemenőben van, s kissé kezd hideg is lenni.

Feleszmélek, mélyet sóhajtok és nézem, ahogy lefekszik mellém.

- Nem tudom. Arról hadovált, hogy apánk barátja volt. De...Mikor te bezártál egy szobába, ami gondolom a szüleidé volt, láttam egy képet, amin ő is rajta volt. - Oldalra fordulok, így teljesen Harryre tudok nézni, de ő az eget nézni.

Aggaszt, hogy ilyen velem. Jó, nem arra célzok, hogy rajongjon körbe, de akkor is. Ha hozzám beszél, akkor tegye már meg a tiszteletet, hogy rám néz.

S mintha villám csapott volna belé, tekintetét rám szegezi. Ezt nem értem. Most mi a fenéért dühös? Nem csináltam semmit, tudtommal.

- Te kutakodtál? Kutakodtál, baszd meg? - dühös hangjától visszhangzik az egész raktár.

Hátrább kúszok, majd felülök.

- Én nem kutakodtam! Körbe néztem, a kép pedig ott volt a szekrényen! Ezt nem nevezheted kutakodásnak, Styles! - rázom meg fejemet, majd kiveszem zsebemből a kocsija kulcsát, s mellkasára dobom - Egyébként meg, hogy a fenébe jutottál el ide? Honnan tudtad, hogy itt leszek? - nézek rá kérdőn, majd felállok.

Harry kezébe veszi a kulcsot, s ő is feláll. Lenéz rám és vállat ránt. He?

Fogja magát, s a kapu fele araszol. Utána rohanok. Légy átkozott Styles a hosszú szálkás lábaiddal!

Nagy nehezen, kissé zihálva lépkedek mellé, majd kérdőn pillantok fel rá. A Roverhez érve, más kocsit nem látok.

Mi van, csak nem repült?

- Akkor? Elmondod végre? - toporgok mellette és kissé sürgető pillantásokkal illetem.

Sóhajtva fordul felém, kissé lehajol, hogy egy magasságban legyen arcunk. Szemembe lógó tincsemet eltűri, majd homlokon csókol.

- Legyen titok - suttogja, s kiegyenesedik. Vissza sem nézve száll be kocsijába, amit hamar felpöccint, s már itt sincs. Na ne! Ne!

Most komolyan itt akar hagyni? Ezek után? Na azt már nem.

Utólag még rám néz, vigyorogva int egyet, s ott hagy. Kétségbeesve nézek utána.

- Ilyen nincs - morgok, majd mély levegőket veszek, hogy lenyugtassam magamat. Középső ujjamat felmutatva intek be neki.

Lassan látótávolságon kívül kerül. Itt hagyott. Hát beszarok.

Itt hagyott konkrétan a semmi közepén. A mobilom még mindig Harry szobájában pihen.

És esteledik, kezd hűvös lenni, s az eddig kellemes szellő egyre durvábbnak bizonyul.

Kezemet zsebre vágom, majd elindulok vissza Holmes Chapelbe. Lehajtott fejjel ballagok, bakancsomat fixírozva. Pár autós elhalad mellettem, a járművekből hangosan szól a zene.

- Hú de jó! Mindenki kurva jól szórakozik, csak én fagyoskodok - morgok hangosan, s igazi megváltásként ér, mikor végre valahára, küszködések árán elhagyom a Holmes Chapel táblát.

Ekkor egy ismerős autó lámpáit pillantom meg, s a hozzá tartozó ledes világítást. Megállok, a jármű közvetlen mellettem parkol le, amiből a vigyorgó Harry néz rám.

Hú.. Most úgy szembe köpném, és megrugdosnám.

- Hiányoztam? - ránt vissza a valóságba Harry gúnyos hangja.

- Mond, hogy meleg van a kocsidban! - huppanok be mellé, felhúzom az ablakot és fellélegzek, ahogy bőrömet kellemesen simogatja a műszerfalból jövő meleg.

Ekkor Harry egy paplant terít rám, kifejezéstelen arccal.

Azonnal magam köré tekerem az anyagot, s figyelem ahogy elindulunk. A házak elmosódnak, csak az utcák lámpáit tudom kivenni. A rádióban szóló halk zene tölti be az utasteret. Harry megáll a pirosnál, fél szemmel rám néz. Kezét elemeli a váltóról, s a paplan egyik részét combomra teszi. Arca még mindig fagyos, mintha kötelessége lenne ezt tenni.

Mikor a lámpa zöldre vállt, újból elindulunk.

- Beszéltél Zaynnel? - kérdezem halkan, és rá nézek.

- Miről kellett volna? - hümmög, miközben befordul az egyik utcába. Homlokom ráncokba szökik, s kissé idegesen meredek hibátlan arcára. Nevetőráncainak nyomát sem látom, ajkai már nem dúsak, csupán csak egy meggypiros csík.

- Hogy miről? Tudom, hogy az idióta haverod képes arra is, hogy megerőszakolja Perriet, ahogy te engem a fürdőben! - Az utolsót nem kellett volna, ugye? Uh...

Harry végre rám néz, szemei feketék, jobban a gázra tapos, s végig hajt az utcán, majd tovább megy.

Ijedten kapkodom fejemet és rá nézek.

- Harry! Harry! Fejezd...Fejezd be, és állj meg! - hangom ijedt, mint sem ideges. Félek, nem is kicsit.

Szorosabban markolja a kormányt, olyannyira, hogy ujjbegyei már szinte fehérek.

Már csak egy hatalmas kihalt parkolóba találom magunkat. Harry idegesen pattan ki a csodajárgányból, s hangosan csapja be az ajtót. Ledobom magamról a plédet és utána megyek. Ő már rég a parkoló kijáratánál van. Utána rohanok s vissza húzom, csuklójánál fogva.

- Nem erőszakoltalak meg! Fel tudod fogni a leheletnyi agyaddal, vagy csak azokat hiszed el, amiket bemesélsz magadnak? Térj észhez, Ann! Amit te megerőszakolásnak hiszel, az egyáltalán nem az. Élvezted! Zaynnel pedig azért nem beszéltem, mert Perrievel elmentek szórakozni egy ócska házibuliba. - Harry  szavai sokkolva hatnak rám. Amit mondott...egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire magára vette a dolgot. Ami pedig Perrieéket illeti, szóhoz sem jutok.

- Hát azt tudom, hogy Perrie mindig is szeretet bulizni, de pont Zaynnel? Aki egy...egy...érzéketlen pöcs. És te miért is hagytad nekik, hogy elmenjenek kettecskén bulizni? - teszem kezemet csípőre, mint egy vádaskodó anya.

Harry halkan felkuncog, majd kezét átlendíti vállamon, s maga után húz.

- Azért kedves, Ann! Mert a barátnődnek semmi baja nem volt. Mosolygós volt. Lehet...Ágy tornáztak egy kicsit - kuncog fel, majd körbe mutat. A temető.

Összerezzenek, kissé megijedek. Tudom, nem kellene megijednem, azok után, hogy a szüleimet a szemem láttára ölték meg, de ez van.

- Minek...minek jöttünk ide? - remeg meg hangom és jobban hozzá bújok. Felnézek az égre. Már sötét van, egyre több felhő kúszik az égre, ezzel még ijesztőbb arcot festve a temetőre.

- Nyugi. Vagy netán félsz? - suttogja Harry a fülembe. Érzem, ahogy vigyorog.

- Én ugyan nem! - makacskodok, majd elengedem, és egyedül megyek be a temető kapuján. A sírok fekete árnyként látszanak, a fák pedig ijesztően köszönnek rám vissza. Egy csepp esik a vállamra, s végig siklik alkaromon. Tekintetemet oda kapom. Eső?

És igen, eső. Még egy csepp esik vállamra, ezt pedig követi a többi. Tovább lépkedek a sírok között. A szél halkan süvít, majd már csak az eső zuhogását hallom. Hátra nézek a sötétben, Harryt keresve tekintetemmel. Tök ésszerű! Hogy a picsába találnám meg a zuhogó esőben?

Homlokon vágom magamat, vizes hajamba túrok, majd vissza indulok a parkolóba. Harry sehol. Sóhajtva ballagok a kocsihoz, majd beszállok. Hátra dőlök, végig simítok vizes hajamon és a szélvédőn lepörgő vízcseppeket figyelem. Magamra terítem a pokrócot, és hátra dőltem az ülésben.

Egy alakot veszek észre a parkolóban. Harry.

Mikor a kocsihoz ér, akikor veszem észre, hogy vörösek a szemei.

Ácsi! Csak nem sírt?

Beszáll mellém és vizes hajába túr. Rám néz és halványan elmosolyodik.

- Harry...te sírtál? - kérdezem tapintatosan, s önszántamból nyúlok arcához és végig simítok állkapcsán. Érzem, ahogy összerezzen, kezét kezemre simítja. Összerezzenek. Az én kezem tiszta jégverem, míg Harryé tűzforró.

- Nem sírtam, csak...csak...belement valami a szemembe - szipog végig szemembe nézve. Felkuncogok és elengedem arcát.

- Persze - rázom meg fejemet, és vissza ülök.

- Inkább menjünk - köhint zavartan, majd elindítja a kocsit és kigurul a parkolóból. Kicsit felhangosítom a rádiót, majd tovább bámulom az utat.

- Most hova is megyünk?

- Hozzánk. Remélhetőleg már otthon vannak Perrieék - ránt vállat, majd befordul az utcájukba.

- Miért? Hány óra? - a műszerfalon lévő órára mutat, ahol már éjjel fél egy van. Azta! Jól el ütöttük az időt.

***

Harry leparkol a ház előtt, majd kiszáll. A pokrócot hátra dobom, majd én is kiszállok. A házra nézek. A nappaliban ég a villany. Harry előre enged az ajtónál. Lerúgom bakancsomat, majd hátra nézek rá. Két cuppogást hallok meg a nappali felől. Homlok ráncolva megyek az említett helyiség felé lépkedek. Harry csuklóm után kap. Ujjaival gyengéden öleli körbe vékonyka csuklómat.

Hátra fordulok, s rá nézek.

- Ezt nem kéne. Nehogy olyat láss, amit nem kellene - suttogja fülembe majd kissé ránt rajtam.

Vállat rántok, kihúzom csuklómat szorításából és bemegyek a nappaliba. Talán...meg kellett volna fogadnom Harry tanácsát, s akkor nem látnám azt, ahogy Perrie Zayn alatt fekszik, fehérneműben, s eléggé összemelegednek.