32.Rész

Sziasztok!:)
Picit késtem, ami miatt elnézést kérek, de sok volt a dolgom. Köszönöm azt a 2 kommentet. LÉSZII! Csak egy picit több kommentet had kapjak! Jöhetnek a vélemények, tetszik - nem tetszik, stb.! Csak értékeljétek valahogy! Nagyon jól esne, ha tudnám, hogy jól csinálom e, vagy sem.
Köszönöm a feliratkozókat, már csak 2 ember kell!!

Jó olvasást:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

A házhoz érve leparkolok, majd kiszállok. Lenyomom a központi zárat, és bemegyek a kapun, az ajtó felé. Kopogok, és az ajtófélfának dőlök. Lábdobogást hallok, majd Zayn dugja ki a fejét. Kérdőn néz rám.
- Mit keresel itt? - ráncolja homlokát.
- Hol van Harry? - kérdezek vissza, miközben be akarok menni mellette, de nem enged be. Kezét vállamra téve tol vissza.
- Honnan veszed, hogy megmondanám? - vigyorodik el gonoszul. Állkapcsomat összeszorítom.
- Szóval? Itthon van? - harapok ajkamba, miközben felnézek rá. Lábdobogás hallatszik Zayn háta mögül, majd egy kéz simul a vállára.
- Ki az, Haver? - mély hangjáról egyből felismerem, mire gonoszul elvigyorodok, és Zaynre pillantok.
- Csak Ann. De épp menni akar, igazam van? - Harry Zayn mellé áll, miközben mind a kettő a válaszomat várja. Felröhögök, majd megrázom fejemet.
- Tévedsz! Beszélnem kell veled! - mondandóm második felét Harryhez intézem, és jelentőségteljesen nézek rá.
- Engedd be, Zayn! - mondja Harry, mire az említett kitárja az ajtót. Belépek, és Harry után ballagok, fel az emeletre. Ezek szerint a szobájába megyünk. Milyen ironikus.
A szobába beérve, körbe nézek, és becsukom magam mögött az ajtót. Ingek, bokszerek mindenhol, a szekrény ajtók nyitva. Hümmögve dőlök neki a falnak, és rá nézek. Az ágy szélén ül, megtámaszkodik térdein, és kérdőn pillant rám.
- Szóval? Mit akartál? Miért kerestél annyira, hogy még Zayn-nel is száj harcoltál?
- Csupán csak arról szeretnék beszélni, amit csináltatok kora reggel. Miért kellett szét verni a helyet? És mi volt az az üzenet? Mi az, hogy a következő az én leszek? Hogy akarsz te átrendezni, Styles? - hangomat egyre jobban felemelem, miközben Harry elé ballagok. Tekintete fel-le siklik rajtam, pár pillanatra megáll, elidőzve melleimen, mire dühösen köhintek.
- Mi ez? Egy vallatás? - áll fel, végül mellkasunk már-már össze simul. Egy lépést hátrálok, miközben még mindig szemébe nézek, ezúttal fejemet picit hátra kell döntenem. - Idővel mindent megtudsz majd, Bébi! De te fogsz nekem könyörögni, hogy nyúljak hozzád! - végül elvigyorodik, és felém lép. Én úgy hátrálok. A végén már csak azt érzem, ahogy hátam a falhoz simul, Harry kezei oldalamra siklanak. Elveszem kezét, és felpillantok rá.
- Hát azt megnézem, hogy én fogok neked könyörögni, mert ilyen nem lesz! - lököm el magamtól, és kirohanok a szobából, le a lépcsőn. Ahogy az ajtóhoz szaladok, hallom, ahogy Harry lohol utánam. Kezem a kilincsen van, mikor hátra fordulok.
- Oh! És mielőtt még el nem felejtem; ne a barátaimnak árts, őket hagyd ki ebből. Ez a kettőnk harca! - végül kimegyek, becsukom magam után az ajtót, és a kocsimba szállok. Morgolódva indulok haza, miközben gondolkodok. Hogy érti, hogy könyörögni fogok neki? Oké, könyörögni könyöröghetek, viszont nem neki. Az fix, hogy én nem fogok vágyni az érintéseire.

A házhoz érve, a garázs feljáróra parkolok, majd egy sóhajtást követően kiszállok, és bemegyek a házba.
Kinyitom az ajtót, a házba érve körbe nézek. Síri csend van, ezek szerint a lányok már Michael boltjában vannak. Telefonomat nyomogatva megyek a konyhába, ahol felhívom Nathasa-t.
- Ott vagytok már Micahel-nél? - kérdezem, miközben kinyitom a hűtőt, és körbe nézek, majd kikapom a vajat, és a szalámit, majd a pultra teszem.
- Nem, egy bútor áruházban vagyunk, Michael elküldött minket. Vennünk kell székeket, laminált padlót, a barkácsboltban meg festéket, és a többit - hümmögök egyet, kihangosítóm, telefonomat a pultra teszem, majd megkenek vajjal egy zsemlét.
- Hamarosan én is megyek. Eszek valamit, és utána - a zsemlébe teszem a szalámit, majd magam alá húzom az egyik bárszéket, és enni kezdek.
Fél óra múlva leparkolok Michael üzleténél, ami előtt már két autó parkol. Kiszállok, majd bemegyek. Kicsit változott a felállás, mert a falak már fehérek, ugyanakkor szerintem még párszor át lesznek festve. Ki van söpörve, a bútoroknak már nyomuk sincs, és sötétebb lett a parketta, az ablakok kicserélve,
A raktárból Michael és a lányok jönnek ki, dobozokkal és székekkel a kezükbe.
- Sziasztok - mosolyodok el halványan, majd közelebb merészkedek.
-Minek  voltál Harry-nél? - néz rám kíváncsian Perrie, miközben letesz két széket, az egyikre rá ül.
Ajkamba harapok, kezemet zsebre csúsztatom, miközben ajkamba harapok.
- Miért, Harry-nél volt? - homlokom csapom magamat, miközben amolyan; ne bassz már fel fejjel nézek Nathasa-ra aki pislogás nélkül mered rám.
- Igen, ott voltam. És.. lényegtelen - rántok vállat. Nem akarok róla beszélni, jobb, ha nem tudják meg még, hogy mit beszéltem Harry-vel.
Michael mellém lép, és kíváncsian néz le rám.
- Baj van? - felnézek rá, erősen harapok ajkamba, és megrázom fejemet.
- Nem.. minden rendben van - hogy megerősítsem, bólintok, miközben lesütöm szememet. Danielle elém ballag, kezeit melle alatt kulcsolja.
- Mit beszéltetek? - rá nézek, és vállat rántok.
- Tényleg mindegy, ha baj lenne, akkor elmondanám, de nincs semmi. Nyugalom - mosolyodok el halványan, mire bólint.
Végül összecsapom tenyereimet, és vigyorogva nézek végig rajtuk, majd a mellettem álló Michael-re, aki halkan felkuncog.
- Van nektek a raktárban ruha, ami alkalmas lesz a festéshez. Segíthetnétek újra festeni a falakat. Beszereztem pár elvontabb falmatricát, ami tökéletes lenne ide. A pultot meg átfestem feketére, és össze kellene állítani pár polcot, meg a többit, amire a pisztolyokat kellene feltenni - ismerteti a terveket, mire mind bólintunk.
Végül a raktárba ballagunk, felvesszük a ruhákat, amik direkt erre lettek kitalálva, és vissza megyünk.
Percek múlva, beszélgetve festünk, miközben szinte minden téma felröppen. Végül ránk esteledik, így kénytelen vagyunk befejezni a munkát. Egyrészt nem akarunk lámpát oltani, és Michael mondta, hogy a többit már megoldja egyedül.
Átöltözök, majd kimegyek a fiúhoz, és halvány mosollyal az arcomon sietek felé.
Mikor észrevesz, elmosolyodik, leteszi a kezében tartott falmatricát, majd megtörli kezét.
- Köszönöm, hogy segítettetek! - lép elém, és ölelésbe von. Átkarolom derekát, arcomat mellkasába fúrom, miközben vissza ölelek.
- Reméljük, hogy ezek után már boldogulni fogsz! - mondom, miután eltávolodok tőle. Végül megvárom a lányokat, és elindulunk.
- Akkor otthon találkozunk. A vacsiról majd én gondoskodok - mondom, majd mosolyogva szállok a kocsimba. Bepöccintem a járművet, és elindulok a házunkhoz. Csendben vezetek, az útra figyelek, miközben hallgatom a rádióban szóló halk zenét.
És akkor jut csak eszembe.

Hamarosan karácsony.

A szeretet ünnepét anyámék nélkül fogom töltetni. Most öt éve.. Igaz, ott lesznek a lányok, vagy nem, mivel elmennek ők is a szüleikhez. Én pedig nem akarok menni, mert csak zavarnák. Majd maximum feldíszítem egyedül a fát, és mire megjönnek a lányok, megajándékozzuk egymást.
De érzem, hogy valami mindent fel fog borítani.

A napok csak telnek, már nem is tudom, hogy hányadika van, csak arra eszmélek fel, hogy éppen kísérem ki a lányokat a kocsijukhoz. Elmennek az ünnepekre.
Itt vagyok, egyedül, karácsony napján, a szentestén pedig egyedül fogok a nappaliban dögleni. Tök jó kis estének néz ki, nemde?
- Biztos, hogy nem mész el valamelyikünkkel? - néz rám aggódva Danielle, kezét végig simítja alkaromon, amitől elmosolyodok, és megrázom fejemet.
- Jó lesz nekem itthon, nyugalom. Menjetek, élvezzétek az ünnepeket. Két nap múlva találkozunk. De! A szilvesztert együtt kell töltenünk - mosolygok, majd megölelem őket, és végig nézem, ahogy a négy kocsi elindul egymás mögött. Hevesen integetek, ácsingózva a hóban, míg már nem látom őket. A házba beérve lehúzom bakancsomat, és a papucsomba bújok. Egy sóhajtást követően a konyhába csoszogok, majd a tegnap készített ebéd maradékát teszem a mikróba. A pultnak dőlve gondolkodok. Semmi nem történt, úgy értem, hogy Harry nem tartotta be a szavát. Nem jött, nem keresett, és ez az egyik legjobb dolog.
Elmélkedésemet a mikró szakítja félbe. Kiveszem a reggelimet - ami már inkább mondható ebédnek -, majd elfogyasztom. Elmosom a tányért, és a nappaliba ballagok. Kezemet csípőre téve, hümmögve nézek végig a rumlin. Szóval, leszek olyan hülye, hogy kitakarítok karácsony napján? Hát persze.Bekapcsolom a tévét, egy zenecsatornára lépve, felhangosítom, majd nekiállok pakolni. Rendbe teszem a kanapét, a szekrényeket, felporszívózok. A konyhában feltakarítok, majd az emeleten lévő folyosón. A szobámba lépve felhúzom a redőnyt, majd rendbe teszem az ágyamat.
A lányok szobájába inkább nem megyek, mert ha ott is összepakolok, akkor az lesz a bajuk, és majd panaszkodni fognak, hogy semmit nem találnak...

Végül már rám esteledik, a ház körül lévő karácsonyi fényeket felkapcsolom, majd lemegyek a pincébe. Olyan furcsa. Mármint, mintha nem lennék egyedül, vagyis mintha figyelnének. Ami igazat megvallva lehetetlennek bizonyul, mert egyedül vagyok, szóval ez képtelenség.
Felkapcsolom a lámpát, ami bevilágítja az egész helyiséget. A hideg levegő egyből megcsap, mire ajkamat csócsálva megyek le a lépcsőn. Körbe nézek, beugrik pár emlékkép, ami valahogy nem akar távozni a fejemből, bármennyire is akarom. Felpillantok az ajtóra, majd végig nézek a lépcsőfokokon. Egyedül vagyok.
Egyedül vagyok. Egy senki vagyok. Nincs hozzátartozóm, nincs senkim. Mármint, a lányok ott vannak, de az nem ugyanaz. Hiányzik a törődés. Az anyai ölelések, a beszélgetések, amik nekem nem adattak meg, bármennyire is akartam, még akkor, mikor Ők éltek. Hiányzik mind a kettő, annak ellenére, hogy bántottak.
Már csak valami hideg, nedveset érzek végig folyni arcomon, mire kezemet az említett helyre simítom. Sírok.
Szipogva törlöm le könnyeimet, megrázom fejemet, majd a sarokban lapuló, hatalmas karácsonyfához lépek. Ebben a percben egy hatalmas csapódást hallok,mire összerezzenek. A fát fogva lépek a világosságra, felpillantva az ajtóra, ami becsukódott. Mélyet sóhajtok.
Biztos csak a  huzat. Fellépkedek a fokokon, szorosan fogva a fát, majd leoltom a lámpát, és kimegyek. Bezárom az ajtót magam után, s beballagok a nappaliba. A tévében egy karácsonyi, nyálas film megy, a Holiday.
Körbe nézve a helyiségben, arcomra halvány mosoly csúszik. Egy fényfűzért tekertem a függönyre, ami végig fut a szekrénysoron, emellett a kanapé mellett helyet foglaló állólámpa is hangulatot varázsol a nappaliba. A fát az ablak mellé felállítom, majd a szekrényben kezdek kotorászni, ahonnan kiveszek három nagy dobozt. Az elsőt kibontva, felteszem a díszeket a fára, a füzérekkel együtt. Végül a csúcsdísz marad hátra, meg az égősor. Egy székre állva teszem fel a csúcsdíszt, majd körbetekerem az égősort a fán, végül áram alá helyezem. Hátrébb lépve, kezemet derekamra simítva, hümmögve nézek végig a fán, ami meglehetősen szép lett.
A konyhába sietek, összedobok magamnak egy bögre forrócsokit, s az ital társaságával ülök le a kanapéra, és a tévében lévő filmet kezdem bámulni.
Olyannyira beleélem magamat,  hogy szinte felvisítok, mikor elmegy az áram.
Homlok ráncolva teszem le a kanapéval szembe lévő dohányzóasztalra a bögrémet, majd körbe nézek. Szemem lassan hozzá szokik a sötéthez, s a karácsonyfára nézek, mely kissé ijesztő fényt fest magára, mitől összerezzenek.
- Biztos a sok fény csapta le a biztosítékot - mondom inkább magamnak, miközben tapogatózva indulok el a bejárati ajtó felé, ám nekimegyek valaminek. Vagy én mesélem be magamnak,vagy tényleg lefognak.
Valaki valamit az orromhoz nyom, és a sokk hatására beszippantom.