43.Rész

Éééés meghoztam!

Sajnálom a késést, szégyenlem is magamat, de nem tudtam írni. Picit változott a felállás, így két hetente lesznek részek. Tudom, most mindenki ki fog borulni, de nincs más választásom. Itt az év vége, bele kell húznom. Na meg, az egész hetem zűrös volt. Lebetegedtem hétfőn, szerdán mentem suliba, de pénteken második óráról haza kellett jönnöm, olyan szinten rosszul voltam.

Oké, a lényeg, hogy most itt vagyok, és meghoztam a 43.Részt, Harry csodálatos szemszögéből.

Köszönöm, hogy már 104-en vagytok, hogy már lassan 90 000-en vagytok!:)

Imádlak titeket!:)

Kellemes olvasást, kommenteket várok!

Taylor xx

* Harry szemszöge *

Az ágyon feküdve ismét kezeim közé veszem a lapot, s megint átfuttatom rajta tekintetemet. Elmélyedek a sorokban, amiket nem is nagyon tudok hova tenni. Nem fér a fejembe, hogyan tudtak velem ilyet tenni anyámék. Talán...igaza volt Ann-nek, miszerint a szüleim mennyire is embertelenek voltak.
Agyamba folyamatosan csak egy kérdés pörög; miért?
Miért kellett ezt tenniük egy érző lénnyel? Miért kellett eltitkolniuk? Miért tették ezt?

" Kedves Harry!

Sok mindent megbántunk az életben, amit talán nem kellett volna megtennünk. Nem akartuk, hogy tudj róla, de jobbnak láttuk, ha nem mondjuk el. Nem is tudtuk volna elképzelni, hogy reagáltál volna a dolgokra.
Tudjuk, hogy sok csalódást okoztunk, hogy nem viselkedtünk úgy, ahogy kellett volna. Tudjuk, hogy nem voltunk jó szülők. Apád nem mutatta ki az érzéseit, ahogy annyira Én sem.
Sok mindent leírnák most itt, neked, de az idő szűk. Vannak titkok, amiket jobb, ha nem tudsz. De most talán pár titokra fény derül, amit eddig igyekeztünk eltitkolni előled.
Biztos hallottál már James Green-ről, apád egyik barátjáról. Nincs mit mondanom, minthogy vigyázz vele. Lehet, hogy még nem ismered annyira, és talán jobb is. Nem tudod, valójában mennyire is rossz ember. Hihetetlen, hogy pont mi írjuk ezt, azok után...amit...amit tettünk veled. Vele.
Le kellene írnunk most ezt neked, pedig nem akarjuk, hogy még ennél is jobban haragudj ránk. De most már mindegy. Mikor ezt a levelet olvasod, mi már nem leszünk. Csak Te, és Ő.
Hogy kit takar az a bizonyos Ő?
A nővéredet.
Igen, most bizonyosan megilletődtél, és nem is akarod tovább olvasni ezt a levelet, amit apáddal teljesen megértünk, de itt az ideje, hogy egy - két dolgot a tudomásodra hozzunk.
Sajnáljuk, hogy nem tudtad meg előbb, de még nem volt rá alkalmunk, hogy elmondjuk mik is történtek körülöttünk. Igaz, te nem nagyon fogtad fel a dolgokat, ami talán jobb is volt. Így is elég nagy fájdalmat okozhattunk számodra.
Most biztos kérdezed magadtól; hol is van a nővéred? Mi a neve?
Gemma-nak hívják, és egy árvaházban van. A városban lévő árvaházban van. Nem tudhat se rólad, se rólunk. Még pici volt, mikor bekerült oda. Lehet, hogy a nevelői meséltek neki rólunk, de nem sok esély van rá.
Minden esetre jobb, ha tudod miért került be.
Apád mindig is egy fiú gyermekről álmodott, aki az első lesz. Értelemszerűen az elsőszülött vette volna át a stafétát az apja halála után. Igen, ez mindaddig jól ment, míg meg nem tudtuk, hogy az első kisbabánk lány lesz. Apád már magzat korában nem kedvelte, miután megtudta a pici nemét. Nem akarta, hogy megszülessen. Én mindaddig, míg meg nem született, úgy gondoltam, hogy majd megbarátkozik a gondolattal, de nem így lett. Gemma megszületett. Csodálatos, hajas baba volt, hatalmas szemekkel. Nem sírt, békés volt. A nővéred születése után két héttel kezdődtek a galibák. A "banda tagok" tudni akarták a kicsi nemét. Apád megijedt. Mindent kitalált, s a végén annyit mondott nekik; a gyermekem meghalt.
Mindenki azt hitte, pedig nem volt igaz. Egy két hetes, apró, kis csöpséget kellett beadnom az árvaházba. A szívem szakadt meg, ahogy oda kellett adnom az alig két hete világra jött gyermekemet. Apád erőszakos volt. Nem tehettem mást, bármennyire is akartam a picit.
Hónapokig fekete ruhákba kellett járkálnom, hogy azok a bizonyos bandatagok azt higgyék, hogy meghalt Gemma. Apáddal a kapcsolatunk megromlott, s rá fél évre ismét terhes lettem, veled. Csak remélni tudtam, hogy fiú lesz, akit nem kell árvaházba dugnom.
És fiú lett. Egy gyönyörű, mosolygós, egészséges kisfiú. Apád szeretett téged, a kapcsolatunk helyre jött. Igazat megvallva, gyűlöltem magam azért, amiért árvaházba kellett dugnom a nővéredet, s ha meg akartam látogatni, apád nem hagyta.
Szőrnyű volt belegondolni, ahogy az az apró csöpség egyedül van abban az árvaházban, családtagok nélkül.
Szóval, drága Harry! Ha még időben találod meg, s olvasod el ezt a levelet, keresd meg a nővéredet!  Ne hagyd, hogy egyedül maradj, család nélkül! Ha megtalálod a nővéredet, mondj el neki mindent, és mutasd meg ezt a levelet! Az igazat mondd neki mindenről! Többet ne hazudj. Ha nem bír elfogadni téged, harcolj azért, hogy megismerhesd. Harcolj a jövődért!
Ha találkozol James Green-el, hidegvérrel öld meg, de előbb hallgasd meg tőle az igazságot, mindenről!
Ismerkedj meg a nővéreddel, aki remélhetőleg elfogad, és Taylor-al. Ann Taylorral! Igen, lehet, hogy ez most meglep téged, de Én mindig is tudtam, hogy egyszer közelebbről is meg fogod ismerni. Ne legyél hülye, fiam! Egyesítsd Londont!
A legjobbakat kívánjuk neked!
                          Ne kövesd el azokat a hibákat, amiket mi!
                         Szeret, és ölel;                    
                                                                                                                    Anyád, és Apád " 

Megint, s megint átfutom azokat a bizonyos sorokat, melyekben rajta áll, miszerint van egy eltitkolt nővérem. Abszurd az egész, főleg, hogy ennyi ideig titkolták. Úgymond; sírba vitték a titkaikat.
És itt fekszek, reményvesztetten, egyedül, sírva, fájdalommal a szívemben. Ezidáig erős maradtam, harcoltam magam ellen, dacoltam az érzéseimmel. Nem akartam, hogy bárki is gyengének lásson.
Kezdem magam utáni azért, amit tettem Ann-el. Nem szabadott volna bántanom. Már hiába hiszem azt, hogy lesz nála bármi esélyem. Egy balek, idióta, degenerált állat vagyok, amiért ezt képes voltam megtenni vele. 

Mikor bejött, elmentünk fürdeni. Közelebb csúszok hozzá, mély levegőt veszek.
- Olyan dolgok voltak a levélbe, amiknek hála előjöttek belőlem olyan régi érzések, amiket rég hoztam már elő. Nem akartam, hogy bárki is megtörve lásson, most még is sikerült. Nem akartam, hogy lásd a kisírt szemeimet, amik még talán most is azok. A lényeg az, hogy nem ok miatt hagyom, hogy láss így. Szeretnék bocsánatot kérni minden miatt, amit elkövettem veled szembe. Egy meg százmilliószor bocsánatot kellene kérnem, amit meg fogok tenni. De szeretném, ha megbocsájtanál nekem. Olyan érzéseket táplálok feléd, amilyeneket még sosem. Szeretlek. Szeretlek, Ann! - utolsó szavaimat ajkaira suttogom...

42.Rész

Hali! 

Sajnálom, hogy ilyen későn teszem fel a részt. Hamarosan lépek át telefonra, és jobbnak látom, hogy ha előbb még kiteszem gépről:)

Szóval köszönöm a 3 kommentet, s a rengeteg megtekintést!:)

Imádlak titeket!:)

Kellemes olvasást, kommenteljetek, iratkozzatok fel!:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Sokkalta jobban érzem magamat, hogy elmondhattam Harry-nek mi is történt. Nem tudom, de kezdek egyre inkább máshogy hozzáállni a göndörkéhez. Eddig még undort éreztem iránta, ami most...hát...szavakkal nem is nagyon tudnám kifejezni. Talán egy szó van rá: vonzódás.

De ez a szó minden embernél mást jelent, ahogy nálam is. Nem, nem csak a testéhez vonzódok. Úgy érzem, hogy már nem csak a testéhez. Mert igen, csodálatosan kidolgozott felsőtesttel rendelkezik, de ha úgy van, akkor nagyon meg tud nyílni az adott ember előtt. És, hogy mi körülbelül fél órával ezelőtt lefeküdtünk, valami különös érzelem alakult ki kettőnk között. Nem, nem nevezném szerelemnek, mert ez nem az. Ez, valami megmagyarázhatatlan érzés, ami egyszer elkapja az embereket, s rabságba zárja. De ez akkor sem szerelem. Vagy de?

Harry mellett állok, miközben Ő kibontja a levelet, majd lehuppan a padlóra, Én pedig mellé, a lehető legközelebb. Orromba azonnal beszökik férfias, bódító, kellemes illata, amitől a szívem hevesen kezd verni, s késztetést is érzek, hogy megcsókoljam. De nem teszem.

Magamban már tombolok, dorgálom magam úgy, ahogy csak tudom. Harry kinyitja a papírt, majd olvasni kezd. Illetlenségnek találom, hogy Én is beleolvassak. Majd ha valami olyasmit olvas benne, biztosan meg fogja velem osztani. Ahogy Harry olvasni kezd, tekintetem arcára siklik, azon belül is telt ajkaira. Ahogy olvas, ajkai elnyílnak, s mormog valamit. Majd szemem tovább vándorol, állkapcsa kiegyensúlyozott vonalára, amit legszívesebben végig nyalnák és harapdálnák.

A levél végéhez érve kezéből kiesik a levél, s már - már sírva néz rám, és szó nélkül ölel magához. Igen, talán...ilyen az, mikor megtörik egy erős férfi, nem?

És ez most megtörténik.

Arcát nyakhajlatomba fúrva szipog, végül vállai rázkódni kezdenek és a lehető legjobban bújuk hozzám. Nem szólok semmit, leteszem a lámpát, majd kezemet vállára téve simogatom. Halk szipogása tölti be a padlást, érzem, ahogy sós könnycseppjeitől nedves nyakam. Kezem tarkójára siklik, amit cirógatni kezdek.

- Szeretnél róla beszélni? - kérdezem fülébe suttogva, mire megrázza fejét, majd mély levegőt vesz, és eltávolodik tőlem.

- Csak...adj egy kis időt. Kérlek! - néz rám. Aprót bólintok, és mikor Ő is feláll, Én is felállok. Megfogom a zseblámpát, és utána megyek, le a lépcsőn. Harry szó nélkül rohan az emeletre. Sóhajtva nézek utána, majd a konyhába megyek, ahol Liam mosogat.

- Valami baj van? - néz rám kérdőn, kezét törülgetve.

- Ha tudnád mekkora - rogyok le egy székre, és a terítő mintáját rajzolgatom át ujammal.

Liam kis habozás után leül velem szembe.

- Harry megtalálta a levelet, amit a Styles ősök hagytak rá - motyogom. Liam meglepetten néz rám.

- És, felolvasta? Hol van most? - azonnal feláll, és már indul is az emelet felé, de visszahúzom.

- Hagyd most! Nekem sem olvasta fel, és eléggé rosszul nézett ki. Szerintem egy kis időre van most szüksége, hogy átgondoljon egy - két dolgot - magyarázom, miközben elengedem karját, és felállok. 

- Jól van, akkor viszont adok valamit. Vidd fel neki - Liam a hűtőhöz lépve kivesz egy dobozt, mire homlok ráncolva nézek fel rá.

- Mi van a dobozba? - kérdezem.

- Képviselőfánk. Niall délután elment a cukrászdába. Megmentettem párat. Te is nyugodtan vehetsz belőle - kedvesen rám mosolyog, mire bólintok egyet, majd elindulok az emeletre. Felsietek a lépcsőn, s a folyosó végén lévő szobába nyitok. Harry az ágyon fekszik, s a plafont bámulja. Nem tudom, mit tegyek? Menjek oda, öleljem magamhoz? Mit...mit csináljak? Nem ismerem Harry-t, vagyis...nem tudom, hogy mit jelent nála a gyengédség. Vagy csak hallgassak az ösztöneimre? 

Ajkamba harapva teszem le az éjjeliszekrényre a dobozt, majd befekszek mellé. Kezemet mellkasára simítom, s könyökömön megtámaszkodok.

- Minden rendben? - kérdezem halkan, miközben mellkasát kezdem cirógatni.

- Csak fogd be és maradj Velem - hangja fájdalmasan szeli át a pár perce tartó csendet. Felém fordul, majd arcát nyakhajlatomba fúrva, átkarol derekamnál. Hanyatt fekszek, hogy jobban hozzám tudjon bújni. Érzem heves szívverését, ahogy a levegőt fújja nyakamba, bőrömet csiklandozva. Tarkójánál cirógatom, miközben lábainkat összeakasztom. Ajkaimat harapdálom, miközben lehunyom szememet. Orromba bekúszik kellemes, férfias illata, minek hatására ajkaimra halvány mosoly siklik. Kezem lecsúszik hátára, s arcomat hajába fúrom. Keze, ami derekamon van, combomra siklik, majd egy apró csókot nyom nyakamba.

- Eljössz velem fürdeni? - dörmögi nyakamba, mire ajkamba harapva bólintok. Lassan felemel, és a fürdőbe visz. Kiszállok öléből, s megnyitom a vizet a kádba. Mikor megfordulok, Harry meztelen, izmos mellkasával szemezek. Ajkamba kell harapnom, ahogy tekintetem levezetem v-vonalára. Harry felemeli államat, majd homlokon csókol. Halványan elmosolyodok, majd tarkójára simítva megcsókolom. Harry lassan visszacsókol, kezével átfonja derekamat. A csók végeztével felkötöm hajamat, majd levetkőzök. Harry előbb beszáll a kádba, Én pedig vele szembe. Elmerülünk a habokba, egymás szemébe meredve. Tekintetemet pirulva kapom el, és a csempét kezdem el szugerálni. 

Őszintén megmondva, nem tudom, mi is van közöttünk. Nem tudom, de egyik pillanatról a másikra megkedveltem Harry-t. Igen, ehhez kétség sem fér, ezt hívják vonzalomnak. Egy csábító, őrült vonzalomnak. Harry számomra kezd amolyan tiltott gyümölcs lenni, vagy nem tudom. Jó ötlet, hogy pont olyanba szeretek bele, akibe totálisan nem kéne? 

41.Rész

Halii!:)
Meghoztam az új rész, sajnálom a késést, de fogalmazási ihletem volt, de már itt vagyok!
Viszont kissé elszomorít, hogy megint lecsökkentek a kommentek.
Már nem tetszik a sztori?
Már nem érdekel titeket?:(
Valamit Én rontottam el?

Taylor xx

*Harry szemszöge *

Pár nappal ezelőtt, Ann eljött hozzám. Itt volt, itt...itt aludt. Nem értettem, miért is tette ezt, de nem ellenkeztem. Hagytam, hogy befészkelje magát az ágyamba, elsírja minden bánatát nekem. Megengedtem, hogy hozzám bújjon. S ami még meglepőbb; semmi gonosz szándék sem vezényelt azokban a percekben. Nem akart hazamenni, s most is itt van. Itt, a konyhában és Liam-el beszélget. Zayn-t kerüli, amennyire csak tudja. Ahogy haverom is Őt. Nem mondta el a sírásai igazi indokát, és hogy ezt honnan tudom? Megérzés...

Fáradtan, hajamba túrva mentem  a konyha felé. Hallottam, ahogy Ann Niall-el beszélget. Zayn-el találkoztam a lépcsőnél, épp Perrie-vel beszélt telefonon. Délután elaludtam, s még csak most keltem fel, de csak azért, mert Liam felkeltett, hogy mehetnék velük vacsorázni.

Végül leülünk. Zayn legnagyobb meglepetésemre Ann mellé huppan, s még rá is néz. Homlok ráncolva nézek hol a velem szemben ülő lányra, hol fekete hajú haveromra, aki csak vigyorogva von vállat. Miután jó étvágyat kívánunk egymásnak, enni kezdünk, csendben. Ann jobbára turkálja a vacsorát, mígnem megszólal.
- Én...szeretnék nektek valamit mondani - hangja szinte cincogás, de hála a konyhában uralkodó csendnek, meghalljuk. Kissé aggódva nézek rá. Mindannyian abbahagyjuk az evést, s minden figyelmünket az asztalnál ülő fiatal lányra szegezzük. - Anyámék hagytak rám egy levelet. Kibontottam egy héttel ezelőtt. Nem akartam nektek elmondani, mert féltem, hogy kifogtok röhögni, ha elsírom magamat - szipog megállás nélkül, miközben fejét lehajtotta. - Én...bocsánat - feláll, s az emeletre rohan. Összenézünk a fiúkkal, Liam feláll.
- Megyek, megnézem - elindul az emelet felé, de én utána iramodok, s elkapom kezét.
- Majd Én megnézem. - Barátom bólint egyet, majd visszamegy a fiúkhoz. Ajkaimat harapdálva rohanok fel a lépcsőn, majd benyitok szobámba. Ann az ágyon hasalva zokog, arcát egy párnába temetve. Szörnyű a látvány, amit nyújt. Nem tudom miért, de addig akarom ölelni, ameddig csak lehet.
Lassan becsukom magam mögött az ajtót, ügyelve, hogy ne legyek hangos. Lassú léptekkel indulok el a zokogó lány felé, majd leülök mellé. Kezem végig siklik a pulcsimmal takart hátán, mire megrezdül.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdezem halkan. Szó nélkül bújik hozzám, így az ölembe van. Azonnal átkarolom törékeny kis testét, államat feje búbján támasztom meg. Hallom, ahogy felszipog, arcát a lehető legjobban mellkasomba fúrja.
Percek telnek el, míg ölelkezve csitítgatom. Apró, jelentéktelen dolgokat suttogok fülébe, melyektől kezd lassan megnyugodni. Parányi keze mellkasomon pihen, arca végül nyakhajlatomban talált helyet.
- Mindjárt jövök - mondja halkan, majd feláll, s a fürdőbe ballag. Az ajtót nyitva hagyja, így utána megyek. Az ajtófélfának dőlve figyelem, ahogy megmossa arcát, amit az egyik törülközőmbe meg is törül.
- Én...egyenlőre még csak ennyit mondok, mert nem tudom, mennyire is bízhatok meg benned, és a fiúkban - mondja, miután elém sétál. Gondolkozás nélkül kapom el derekánál, s lassan, szenvedélyesen veszem birtokba ajkait. Felsóhajt, keze tarkómra csúszik. Lassan csókolom, miközben az ágy felé totyorgunk, de mielőtt végig dönthetném rajta, mellkasomnál fogva minimálisan eltol magától.
- Bízhatsz bennem! - laposakat pislogva nézek rá, szinte szájába beszélek. Pihegve néz fel rám, s kipirultan bólint egyet, mire kezem lecsúszik fenekére, majd lassan végig döntöm az ágyon. Ismét csókba forrunk össze, egy fokkal mohóbb csókba. Keze bebarangol ingem alá, s végig simít a hasamon lévő szőrcsíkon, amibe teljesen beleremegek, és még bele is mordulok a csókba. Lassan áttérek állkapcsa vonalára, amit megszívok, s gyengéden megharapdálok. Ann sóhajtozva hajtja hátra fejét, és úgy nyögdécsel. Hajamba túr, csípőjét feltolja, ágyékunk összesimul, mire rekedtesen felnyögök. Lassan húzom le pulcsiját, majd nyakát puszilom végig. Fejemet melleire nyomja, amiket nem takar melltartó. Kerekded idomait nedves csókokkal pecsételem, s egy óvatlan pillanatban felpillantotok rá. Fejét hátra döntve, ajkai elnyílnak, minden egyes nedves csók után felsóhajt. Végig nyalok mellbimbóin, amiket picit megszívok. Háta elemelkedik az ágytól, miközben felnyög. Nedves puszikkal haladok végig hasán, kiálló csípőcsontjába beleharapva. Picit ficánkol, mire gyengéden lefogom. Lassan lekerülnek rólunk a ruhák. Végig simítok alhasán, miközben másik kezemmel szétnyitom lábait, s lassan melleitől indítva nedves csókokkal haladok egészen ajkai felé. Eközben belé csúszok, s várok egy picikét. Ann kéjes nyögése tölti be a szobát, lábait derekamra kulcsolja. Végig nyalok alsó ajkán, közben lökök egyet, s teljes hosszommal belé csúszok. Az alattam nyögdécselő lány feljebb csúszik az ágyon. Kulcscsontját harapdálva kezdek el mozogni, egyre gyorsabban, egészen addig, míg el nem ér minket az orgazmus.

Lihegve, összebújva fekszünk az ágyon, egymás karjaiban. Szívem hevesen dübörög mellkasomba, miközben derekát simogatom. Arca nyakhajlatomba pihen, miközben apró keze mellkasomat cirógatja.
- Anyám valami James Green-t emlegetett a levélben, apád mellett - egyenesen fülembe motyog, amit sikeresen meghallok. Meglepetten ülök fel, s azonnal bokszerembe bújok.
- James Green-t mondtál? - kérdezem kissé értetlenül, mire bólint egyet.
- Igen, James Green-nek is tartozott apám - mondja halkan, s teste köré tekeri a takarót. - Miért baj ez? - ráncolja homlokát. Nekiállok keresgélni a papírok között, mígnem megtalálom a lapot, amit apám hagyott nekem.
- Öltözz fel, felmegyünk a padlásra. Ott van egy doboz, kell benne lennie egy levélnek - fordulok felé, s adok neki a melegebb pulcsijaim közül egyet. Ann szótlanul bólint egyet, majd felöltözik. Felöltözünk mind a ketten, majd derekát fogva mentünk a padlásfeljáró felé. Felmegyünk,  skiveszem a zsebembe lapuló lámpát, és elindulok az egyik nagyobb láda felé. Ann mögöttem ballag.
- És ki írta a levelet? - kérdezi halkan, s megfogja a lámpát, hogy tudjak kutatni a ládában.
- Anyámék hagyták rám.

40.Rész

Halihó! ^^

Köszönöm a türelmet! Meg is hoztam a részt, remélhetőleg tetszeni fog ez a rész is. Rengetegen kérdezték, hogy most akkor ki fogja-e nyitni Ann a levelet. A válasz...igen. Rengeteget gondolkodtam rajta, s arra jutottam,hogy nem húzom tovább az időd. Két részre szedtem a levelet, amit Ann-re hagytak:D Egy még hátra van. 

Köszönöm az előző részhez érkező kommenteket, s a többit. Már - már 82000 kattintás jött a blogra, huh.! Elmondhatatlanul hálás vagyok. De nem húzom az időt. 

Kellemes olvasást, kommentekre nagyon kíváncsi vagyok!

Taylor xx

Remegő kezekkel nyitom fel az egyik lapot, s egy köhintés után belekezdek felolvasni a lapon álló szöveget.
- ,, Drága Ann!
Nem tudjuk apáddal, hogy ezt mikor fogod elolvasni, sem azt, hogy egyáltalán megtalálod ezt a levelet, vagy hogy rájössz -e a széf kódjára.
Tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, annak ellenére, hogy nem nagyon mutattuk ki ezeket az érzelmeket. Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk.
Apád az utóbbi időkben rengeteg adósságra tett szert, amit nem tudunk kifizetni. Kevés volt a bevétel, így több lett az adósság. Ezt valaki vagy valakik be akarják majd rajtad hajtani, de Te semmi kép se hagyd nekik! Van egy két dosszié a raktárban, apád irodájában, az íróasztalnak az egyik fiókjában. A fiók be van zárva, a kulcsot megtalálod az ékszeres dobozomban. Rengeteg iratot fogsz ott találni, ami talán segíteni fog egy picit.
Már csak Te maradtál életben a Taylor családból. Kérlek, könyörögve kérünk mind a ketten, hogy vigyázz magadra! Mi mindenhol, és mindenkor veled leszünk. Lehet, hogy apád nem, de én biztosan. Nagyon - nagyon szeretünk, s ezt sajnos nem mutattuk is olyan sokszor, mint amennyire kellett volna. Lehet, hogy csalódást okoztunk, és nem szeretsz minket, amit teljesen megértek.
Talán egy nap rájössz a tényleges igazságodra, hogy mi minek köszönhető. Lesz egy szerető családod, egy férjed, s gyerekeid. Szeretetben élhetsz, amit mi sajnos nem adhattunk meg. Megértem, ha apádra nem úgy tekintesz, mint ahogy egy apára lehetséges. De egyszer az a fájdalom el fog múlni, és már csak a jó dolgokra tudsz emlékezni! Szeretlek, s szeretni is foglak, még a halálom után is!
Vigyázz magadra, s ne cselekedj meggondolatlanul. Csak ennyit kérek!
A Te szerető anyád " - sírva olvasom fel az első lapot. Nem bírok a lányokra nézni. Annyi minden kavarog a fejemben. Ordítani tudnák, bömbölni a fájdalomtól, de nem teszem. Csendesen zokogok, miközben kezeim közé veszem a másik lapot, amit kihajtok, pár csepp könnyem a lapra cseppen. Az írásra pillantva ajkaim elnyílnak. A betűk inkább hasonlítanak macska kaparásra, anyám írásának a közelébe sincs. Ezt a levelet apám írta.
Remegő hanggal folytatom.

- " Ann!
Nagyon nem is tudom, mit írhatnák. Nem vagyok az az érzelgős típus, még is rengeteg mindent szeretnék leírni. Nem hittem volna, hogy egy levélben kell neked elmondanom az utolsó fontosabb sorokat feléd. Lehet, hogy Te soha sem fogod kinyitni ezt a levelet, vagy csak elégeted a picsába. Mert valljuk be, igazán lenne rá okod. De ha ezt még sem teszed, tudod kell, hogy nagyon is szeretlek! Nem mindig mutattam ki feléd azt a szeretetet, amit ki kellett volna. Nagyon is fontos voltál nekem, mikor megszülettél! Arra senki sem számított, hogy a volt barátaimmal lesz rossz a viszonyom, s nekik fogok oly' sok pénzzel tartozni.
Sosem voltam mintaapa, ezt bevallom. Sosem tudtalak megölelni szeret teljesen, csak akkor, mikor még kisgyerek voltál. Úgy éreztem, hogy ha a gyerekünk meg fog születni, akkor erősnek kell lennie. Nem kell éreznie az érzéseket, mert azok nem lesznek fontosak. Nem kell ölelkeznie, mert nem a gyengeségről lesz híres. Erős lesz, mint az apja, és szerény, akárcsak az anyja. De nem, nem tudom Ann, hogy milyen is leszel felnőtt korodra, mert van egy érzésem, hogy azt Én nem fogom megélni. Nem vagyok valami érzelgős típus - és nem is akarok az lenni - mindenesetre sajnálom, hogy nem láthatom, s nem ölelhetem magamhoz majd az unokáimat.
Sajnálom, hogy annyi hibát elkövettem a múltban. Sajnálom, hogy bántottalak. Sajnálom, hogy olyan szavakkal illettelek, amikkel nem kellett volna. Igen, rengeteg a sajnálat, de nincs rá magyarázat. És ez az egyik hibám. Sosem gondolkozok, csak cselekszek. Meggondolatlan vagyok, valljuk be.
Hogy visszatérjek, elrugaszkodjak az enyelgéstől, inkább fontosabb dolgokat írok le most neked. Vannak emberek, akik a halálomat kívánják, főleg Ő. Nem ismered, és melegen ajánlom, hogy ne ismerd meg. Lehet, addigra halott leszek,mikor Te elolvasod ezt a levelet, viszont akkor is, tudni fogom, hogy ha Te találkozni fogsz vele, vagy ha esetleg megismered. A nevét jobb, ha nem írom le, az csak rosszabb lenne. Így is remeg a kezem, nem tudom mitől. Talán az idegtől, vagy... talán attól, hogy összekönnyeztem a lapot, és olyannyira meghatódtam, hogy már remegek.
Sajnálom, nem akarok gyenge lenni. És nézd meg, ismét az a sajnálom. Az a rohadt sajnálom. Mert nem, nem tudom jóvá tenni, már nem. Már hiába akarok bármit is jóvá tenni, nem lehet.
Túl mélyen vagyok, és túlságosan is nagyot csalódtál bennem.
Sosem mutattam a minta apát. Nem ismertem a gyengédséget, ami talán az egyik nagy hibám. Igen, férfi létemre is bevallom, mekkorát is hibáztam. Csalódtál bennem, amit sajnálok.
De tudnod kell, hogy mindig is szeretni foglak!
Vigyázz magadra, és légy erős!
Szeretettel:
Apád" - ha lehet, még az eddiginél is jobban kezdek sírni. A papír kihull kezemből, s a lányok közül a legközelebbihez azonnal hozzábújok. Az illatról felismerve Danielle-be csimpaszkodok. Érzem, ahogy keze hátamra csúszik. Zokogásom tölti be a pincét, pólóját már eláztatták könnyeim, de Őt ez úgy látszik, hogy hidegen hagyja. Csak ül, simogat, s próbál nyugtatni, ami a lehető legjobban rám fér, főleg most.
Mellettünk a lányok is szipognak. Danielle nyugtató szavakat susog fülembe, de semmire nem megy vele. Annyi minden nyomja most a vállamat, és talán így mindent ki tudok magamból adni.
A fejem hasogat, de tovább sírok. Már szinte nem is kapok levegőt.
Talán most vettem észre, mennyire is hiányoznak az életemből. Nem tudom, mi lesz ez után, nem tudom, mit fogok magammal kezdeni.
Talán szólnom kellene Harry-éknek, miszerint kibontottam a levelet.
Egy alapon átkozom magamat, hogy ennyit vártam. Talán ha előbb nyitom ki ezt a levelet, akkor nem történt volna ez a rengeteg baj. Viszont mindenképp el kell mennem a raktárba, és ki kell nyitnom azt a fiókot.

Mintha több óra telne el, mire megnyugszok. Igaz, a testemben rengeteg minden kavarog, s a belsőm még mindig üvölt, de ettől eltekintve nem sírok. Már nem.

Fejemet lassan felemelem, s letörlöm könnyeimet.

- Sa...sajnálom - remeg meg hangom, miközben egytől egyig végig nézek rajtuk. Fejüket megrázzák, elsőnek Nathasa ölel magához. Nem kellenek szavak. Most inkább jobb is, hogy nem beszélünk. Most a számomra legfontosabb az az, hogy itt vannak Ők. A barátaim. Itt vannak velem, nem hagytak cserben. Megvigasztalnak.

Próbálok erős maradni, amit talán most nem kellene. Talán most végre elgyengülhetek, sírhatok, akár napokig. Úgy mint mikor meghaltak. Mikor napokig nem jöttem elő a szobámból, csak sírtam, és sírtam.

Belegondolva a dolgokba úgy érezném még egyszer anyám meleg, szívből jövő ölelését. Ahogy a hátamat simogatja, avval az apró, selymes kezével. Hogy megvigasztal, még akkor is, mikor a legkisebb problémába is ütközök. Igen, ez egy álom a sok közül. Még sem vállt valóra, és már nem is fog...

Késés

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy pont a 40.résszel fogok késni, de sajnos nem értem rá megírni. Elkezdeni elkezdtem, és egy kis szösszenetet bemásolok ide. Nagyon sajnálom, de rengeteg dolgom volt. Nem keresek mentségeket, mert avval is csak az időt húznám.

Jövőhétre megpróbálom megírni a részt, de így is csúszni fogok vele. Tényleg sajnálom.

Egy héten két részt kell a nyilvánosság elé tennem, ez egy ideig ment, de ezen a héten úgy látszik, hogy nem. A Disturbya 9.része ki fog kerülni, mert azt már majdnem befejeztem, de utána vár a töri és a többi tantárgy. Szóval tanulnom kellene.

Mindenesetre sietek vele, és remélhetőleg jövőhét közepén fel is teszem.

Köszönöm a türelmet!
Taylor

"Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk."

39.Rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a 39.Részt. Nincs sok hátra az első évadból. De ez most nem lényeges, még ráérek veletek tudatni az információkat. Köszönöm a kommenteket, amiből sok lett, és nagyon örülök is neki:)

Már majdnem 80000 a megtekintés! Hihetetlenek vagytok, de tényleg:)

Kellemes olvasást, sajnálom, hogy ilyen rövid lett, a következő rész hosszabb lesz, sőt.

Kommenteket várok!

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Napok, hetek, hónapok egybefolynak, csak akkor tudom, hogy milyen nap van, mikor néha hallom, ahogy a rádióban hogy hányadika van. Az időérzékem a nullával egyenlő. Élőhalottként tengetem a mindennapjaimat Harry mellett, aki konkrétan szarik a fejemre. Csak arra vagyok neki jó, hogy legyen egy lyuk, amibe beledugja a nadrágjában lévő szerszámot. Nem érdekli, ha nem akarom, vagy ha olyannyira fáradt vagyok, hogy már alig látok. Csak megdug. Ott, ahol. Nem érdekli, ha totálisan nem akarom, vagy ha észrevehetnek minket az emberek. Azt tudom, hogy még jobban meg akar alázni az emberek előtt. És sikerül is neki. Már nem úgy tekintenek rám, mint régen. Miután anyámék meghaltak, és mikor bementem egy boltba, rengetegen megbámultak, összesúgtak. Előre engedtek, elszaladtak előlem. A félelemtől. De most, hogy Harry-éknél vagyok, minden megváltozott. Az emberek lökdösnek, röhögnek rajtam, amin a göndörke csak vigyorog. Legszívesebben minden egyes ilyen jelenetnél behúznák egyet neki, de nem. Nem teszem. Nem akarom, hogy még kegyetlenebb legyen velem, sőt.

A meleget nyújtó takaró lassan lecsúszik meztelen testemről. Megszokott módon nyúlok az anyag után, de nem sikerül vissza húznom. Harry a testemre dob pár ruhát. Homlok ráncolva ülök fel, s lassan kinyitom szemeimet. Harry előttem áll, kezében egy táskával. Arca nyugodt, ugyanakkor kissé csalódott képet vág.
- Téged meg mi lelt? - kérdezem meglepetten, miközben felöltözök, és nagy nehezen felállok. Igaz, fenekem eléggé fáj, de próbálok nem figyelni a fájdalomra. Harry-t tegnap nem tudom mi lelte, mindenesetre nagyon is durva volt. De az nem érdekelte, hogy akkor még reggel is magáévá tett. Igaz, tűrtem.
- Öltözz fel, és menj el! - szemeim kikerekednek, miközben meglepetten nézek rá. Ez komolyan az a Harry akit Én "ismerek"? Nekem nem úgy látszik, sőt. Harry vagy bevett valamit, vagy ameddig mellette aludtam - vagyis csak próbáltam -, addig elrabolták az ufók.
Inkább nem szólalok meg, kikapom kezéből a táskát és beledobálom a másik cipőmet, és belebújok bakancsomba.
- Mi a fene van veled? Tegnap este még majdnem ájulásra dugtál, most meg elküldesz. Mi ez az egész? - végül kibököm azt, ami már egy pár perce foglalkoztat. Harry nem szól semmit, megragadja csuklómat és egyenesen kihúz a szobából. Szinte orra esek, miközben Ő leráncigál a lépcsőn. Eközben Én a lehető legcsúnyább dolgokat kiabálom a képébe, mire a konyhában lézengő Liam-ék is kidugják fejüket. Meglepetten nézik végig a jelenetet. Rántok egyet kezemen, így már nincs a csuklóm Harry mancsának fogságában.
- Hogyhogy így megváltoztál? Mi a franc történt veled? - kérdezem már vagy huszadszorra.
- Meguntam ezt az egészet. Már valami fél éve itt rohadsz nálunk. Nincs értelme ennek. Bemegyek a hivatalhoz, elkérem a szerződést, elégetem a picsába, kérek egy újat és elrendezem, hogy az enyém legyen London! Már nem is izgat az a vacak kis levél, amit a szerencsétlen szüleid hagytak rád. Nekem csak a hatalom kell. Ki tudja, lehet, hogy abba a nyomorult levélbe csak annyit írtak, hogy "vigyázz magadra kislányom, apuci meg anyuci vár téged fent a mennyországba. De ha nem, akkor a pokolban" - Harry magából kikelve csapkod össze vissza, homloka nevetséges ráncba szökik, miközben  idegesen néz rám, végül kitárja az ajtót. - Csak...takarodj ki! - megdörzsöli szabad kezével halántékát, végül az udvarra mutat. Tanácstalanul pillantok a lányokra, akik a fiúkkal együtt már előttünk állnak, és figyelik eme jelenetet.
- Addig nem megyek el, ameddig nem engeded, engeditek el a lányokat! - mondom halkan. Rengeteg érzelem kavarog bennem, s megannyi kérdés. Nem tudom, hogy tegyem fel, viszont egy biztos; Harry semmit nem változott. Még mindig az kiállhatatlan, szadista ember.
De legjobban azon tudok meglepődni, hogy ilyen szinten leszarja már, hogy mi lesz a levéllel. Arra inkább nem mondok semmit, hogy új szerződést akar írni.
- Fiúk! A lányokat! - Harry int egyet, a fiúk elengedik a lányokat, akik mellém lépnek, s szótlanul ballagunk ki az ajtón, utoljára Én. Becsapom magam mögött az ajtót. Az utcára érve, Danielle elkezdi.
- És mi lesz ezután? - mellém siet, és kérdőn pillant rám. Én csak meredek magam elé, nem válaszolok csak vállat rántok.
- Minden bizonnyal hagyni fogjuk, hogy Harry új szerződést csináljon, igaz? - Ezúttal Nathasa teszi fel a kérdést, miközben megragadja csuklómat, és visszahúz. Idegesen rántok egyet kezemen.
- Hagyjatok már békén a fenében. Nincs ehhez nekem kedvem. Majd lesz valami. Ha ennyire zavar titeket, akkor tegyetek ellene! - emelem fel hangomat, végül ott hagyom őket, s mikor a házhoz érek, bemegyek.

Este van. A lányok már próbálkoznak, hívtak le, hogy menjek, egyek velük, de nem vagyok éhes. Nem bírnák enni. Már órák óra csak fekszek itt, az ágyamon, bezárkózva és a falat bámulva gondolkodok. Az elmúlt órákban sírtam, röhögtem és dühöngtem. Mind hiába. De végül mindent beláttam. Talán... talán jobb, ha mindenre fény derül. Egyszer ennek is eljön az ideje. Egyszer mindenre fény derül. és ez a pillanat most jött el.

De én akkor is. Én még mindig félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől. Nem tudom. Csak van valami, ami megakadályoz, ami nem hagy tisztán gondolkodni.

Sóhajtva, meggyötörten túrok barna tincseim közé, és lassan felállok. Felkapom az asztalomon lévő ajtó kulcsát, majd elforgatom a zárban és kitárom az ajtót. A konyhában beszélgetés zaja hallatszik.

Bemegyek.

Egy emberként fordulnak felém, és pattannak fel. Mielőtt megszólalhatnának, megálljt mutatok.

- Gyertek utánam - mondom halkan, majd hátat fordítva nekik elindulok a pince felé. Kitárom az ajtót, felkapcsolom a lámpát, és elindulok le. A lányok jönnek utánam. A széf elé ballagok, és beírom a kódot, majd remegő kezekkel nyúlok a boríték után.

Egy apró kéz simul vállamra. Feléjük fordulok és lenézek a levélre.

- Nem tudom lányok...félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől - sóhajtok fel meggyötörten. 

- Egyszer mindennek eljön az ideje, ahogy most ennek is. Bármit is írtak bele anyádék, egyszer meg kell tudnunk - Nathasa biztató mosolyt küld felém, közben megsimogatja alkaromat. Leülünk a sarokban helyet foglaló matracra. Ajkamba harapva simítok végig a borítékon, majd pár mozdulattal kinyitom.

Felpillantok a lányokra, akik ajkaikat harapdálva néznek a borítékra. 

Remegő kezekkel húzom ki a két lapot...

38.Rész

Hey^^

Még pár rész! Még pár rész, és vége az első évadnak. Ti is annyira várjátok, mint én?:D

Mert én nagyon, de tényleg. Rengeteg izgalom lesz az elkövetkezendő részekben:)

Köszönöm a 3 kommentet, most a 4 kommentre "gyúrjatok" rá:D

Észrevettem, hogy az utóbbi időkben egyesek hol leiratkoznak, hol pedig fel. És már a 100 olvasóm is "odaveszett."

Kezdek aggódni...

Már lassacskán 80 000 a megtekintés, amiért nagyon hálás vagyok:)

De nem szaporítok tovább semmit.

Jó olvasást, kommenteket várok!!

Taylor xx

* Ann szemszöge* 

Két ölelő kar szorít magához. Csupasz testünk egybeolvad, fenekem ágyékának nyomódik. Fejem iszonyatosan fáj, minden oly' homályos a tegnap este történtekről. A nyakamba szuszog, haja csiklandozza bőrömet. 

Jaj, ne. Az nem... az nem lehet. Lassan lefejtem karjait magamról, és megfordulok. Harry édesen szuszog, szempillái néha - néha megremegnek, ajkai elnyíltak.
Szemeim kikerekednek, látva csupasz mellkasát. Ezt követően benézek a takaró alá. Mind a ketten meztelenek vagyunk, Harry keze oldalamon pihen. Nem...nem feküdhettünk le. Az képtelenség. Arra biztos emlékeznék.
Egyáltalán hogy a fenébe kerültem ide? Hogyan? Ez...ez már Harry szobája.
Leveszem kezét oldalamról, mire mocorogni kezd. Felállok, és magam köré tekerem a takarót. Talán hiba volt.
Harry meztelen testével szemezek. Elfordítom fejemet. Harry tapogatózik, minden bizonnyal magára akarja húzni a takarót, ám ez nem sikerül neki.Felmordul, majd megdörzsöli szemét, amit lassan kinyit. Nagy szemekkel bámul rám, ajkai lassan mosolyra húzódnak, amitől egyre inkább kezdek undorodni.
- Jó reggelt, Napfény - mély, érdes reggeli hangjától a libabőr cikázik testemen. Lehajolok fehérneműmért és a szoknyámért. Ám arra nem számítok, hogy Harry elkapja a takarót, és lehúzza rólam. Felvisítok, és amennyire csak lehet, szoknyámmal takarom magamat.
- Nyaa, inkább köszönj szépen, és adj egy jó reggelt csókot - vigyorog, közben feláll, majd felhúzza magára bokszerét. Göndör fürtje közé túr. Szemet forgatok, miközben a fürdő felé lépkedek.
- Egy kérdés, még mielőtt bemegyek a fürdőbe;  lefeküdtünk? - hangom kissé megremeg. Nem lehetek akkora ökör, hogy részegen lefekszek vele, és még mellette is alszok.
- Végig basztuk az egész éjszakát - kacsint rám. Szemeim elkerekednek, a tüdőmbe szorul a levegő, s mielőtt még mondhatna valamit bemenekülök a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót. Hallom, ahogy Harry felnevet, mire magamat is meglepve, könnyeim megerednek. Végig csúsznak forró arcomon, le kulcscsontomra.
Mély levegőket veszek, mellkasom szaporán emelkedik. Fejemet fogva hunyom le szemeimet. Istenem...mit tettem?

Nagy nehezen letörlöm könnyeimet, és felöltözök. Egypárszor megmosom arcomat, majd erőt véve magamon kimegyek. Harry nincs bent a szobába. Ezek szerint már bevetette az ágyat.

Ajkamat csócsálva veszem fel cipőmet, majd lemegyek. A nappaliból kiabálást hallok.

- Nem vagy normális, Zayn! Én nem azt mondtam, hogy azonnal dugd meg, csak tartsd magadnál!  - Harry egyre hangosabban beszél, mély, ideges hangjától összerezzenek, majd a hang irányába megyek. Harry Zayn és Perrie előtt áll, akik a kanapén ülnek, fehérneműbe.

- Mi történt? - kérdezem halkan, Perrie-re összpontosítva.

- Ezek ketten lefeküdtek! - Harry idegesen fordul felém, miközben a kanapén ülőkre mutat.

Homlokomat felvonva nézek barátnőmre, aki lehajtja fejét.

- Fogd be! - intek egyet Harry felé, és kérdőn nézek Perrie-re.

- Perrie. Emlékszel arra, hogy Zayn-el lefeküdtetek volna?

- Nem - hangja alig halható, szerintem fél, hogy esetleg Zayn bántani fogja.

- Zayn beadtál valamit Perrie-nek vagy csak szimplán be volt rúgva? - kérdezem a feketét.

- Mit érdekel az téged? - kérdez vissza flegmán. Szemet forgatok, majd Harry-re nézek.

- Ti mind a ketten javíthatatlan esetek vagytok - fintorodok el. Harry csak leint, és Zayn-re néz.

- Szóval, Malik? - kérdezi Harry.

-  Még az altató alatt állt, nem bírtam magammal, és megdugtam. Ennyi - ránt vállat.

- Hát te nem vagy normális, baszod! - fakadok ki. Harry csak elvigyorodik, majd felém fordul.

- Tulajdonképpen én is meg akartalak dugni, de nem bírtam volna elviselni, hogy miután felkelsz, kivered a hisztit - érzem, hogy egyre inkább kezdek idegesebb lenni, sőt.

- Kurva nagy mákod van, hogy most képtelen vagyok ezzel foglalkozni! - szűröm ki nagy nehezen fogaim közül ezt az egy mondatot.

- Ann...nem mehetnénk haza? - Perrie félénken néz fel rám, közben magára kapja pólóját, ami egészen eddig a fotel karfáján pihent.

Ajkaimat szólásra nyitom, ám Zayn megelőz.

- Felejtsd el, Cica. Itt maradsz, és egy szobába fogsz velem aludni. Vagy mást csinálni - átkarolja barátnőmet, és szorosan magához húzza. Ajkaimra fintor csúszik, miközben Harry-re pillantok.

- És te komolyan hagyod ezt? - kérdezem felháborodottan. Harry vigyorogva lép egyet felém, megragadja csuklómat és magához von. Mellkasunk összesimul, ellenkezni akarok, de nem hagyja.

- Persze, hogy hagyom. Ti le vagytok egy kicsit maradva. Ameddig nyugisan szunyókáltatok, én beszéltem a srácokkal egy-két dologról. De ez nem tartozik rátok, szóval érjétek be ennyivel - szemet forgatok, majd próbálom magamtól eltolni. Több kevesebb sikerrel.

* Este *

Az ebédlőben ülünk. Síri csend van, csupán csak az evőeszközök csörömpölő hangja teríti be az ebédlőt zajjal. Miden olyan, akárcsak a Fall Out Boy  Young Volcanoes című dal videó klipjében. Egyszóval; hátborzongató.
Nem tudom máshogy leírni, azt amin most itt játszódik.
A lányok csak turkálják a vacsorát, ami történetesen rizs, csirke és saláta. Kezük remeg, miközben szorosan nézik a tányérjukat. Kerülik a tekintetemet, ahogy a fiúkét is. Totálisan úgy viselkednek, mint akik be vannak fenyítve. Én pedig csak ülök, a kezeim a combjaimon pihennek, közben üveges tekintettel nézem a többieket. A fiúk jóízűen esznek, egyik kezük az asztalon, míg a másik valahol a lányok combján kap helyet.
Már csak arra eszmélek fel, hogy egy meleg kéz simul combomra. Szoknya van rajtam, így az illetőnek mondjuk úgy, könnyű dolga van. Kissé megugrok, mikor a hatalmas, meleg mancs bugyimba csúszik. És ezt mind itt, itt az asztal alatt. Megmarkolom a székem karfáját, majd az illető felé fordulok, aki történetesen Harry.
Jelentőség teljes pillantásokkal illetem, miközben kezemet kezére simítom, s próbálom ellökni kezét. Nem nagyon sikerül, hallom, ahogy Harry felmorog. Testemben cikázik a félelem, és nem akarom, hogy kikötözzön, vagy egyéb. Így csak hagyom, hogy egy ujját eltüntesse bennem.