36.Rész

Hey!^^

Miért csak 2 komment? Miért csak 99 olvasó? Hol van az a híres 100? Nyaa! Nem szoktatok ti ilyenek lenni velem, ez nyem ér!

Még is köszönöm, hogy már 73453 kattintottatok a blogra, sokat jelent, de tényleg:)

Tudtok ti ennél többet is! Ahogy kommentelni is!:)

Kellemes olvasást, ha úgy jön össze, és ha annyi embert érdekel, akkor a 37.Részt Harry szemszögéből olvashatjátok:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Felemelő érzés. Nem tudom mással kifejezni azt, amit most érzek. Puhaság; a párnáimnak olyan illata van, mint a ruháimnak. Itthon vagyok.

Nincs Harry, nincs szenvedés, verés. Bántalmazás.

Egy új év, új nap, új én.

Megdörzsölöm szememet, miközben oldalamra fordulok, és mélyet ásítok. A fény besüt az ablakon, a redőnyt nem húztam le hajnalba.
Hogy hogyan is kerültem végül haza? A lányok jöttek, megmentettek. Igazándiból nem volt nehéz kicselezni a részeg Zayn-éket, hisz' alig álltak a lábukon. A vicc az, hogy amint a házba értünk, mindent bezártuk, a hátsó ajtót eltorlaszoltuk. Most minden bizonnyal Harry és a haverjai még mindig alszanak, pedig már dél lehet, de így is garantálom, hogy másnaposak lesznek.

Lassan felülök, hajamba túrva állok fel és lemegyek a konyhába. A helyiségben Eleanor tartózkodik, a tűzhelynél állva csinálja minden bizonnyal az ebédet. Elmosolyodik, mikor meglát. Arcomra nekem is halvány mosoly siklik. Ellép a gáztűzhelytől, és felém lép. Karjait kitárja, amin jót kuncogok, s magamhoz ölelem. Tényleg hiányoztak, és örülök neki, hogy megmentettek. De tudom, érzem, hogy Harry ennyivel nem fogja feladni. Ez így túl könnyű lenne. Könnyen lenne ez az egész Happy End. Túl könnyen.

- El sem tudod hinni, hogy mennyire hiányoztatok! - suttogom mosolyogva fülébe, érzem ahogy beleborzong, végül elengedjük egymást.

- Te is hiányoztál nekünk. Danielle össze vissza bőgött, még soha nem láttam ennyire leblokkolva - mélyet sóhajtok, elképzelve, ahogy Danielle a szobájába, a sarokba kuporodva zokog. Igen, volt már rá példa, mikor szerelmi bánata volt. És igazándiból sokkal rosszabb még elképzelni is, hogy pont miattam sírt.

- Talán jobb lett volna, ha tényleg eljössz valamelyikünkkel, és nem maradsz itt egyedül! - Nathasa sétál be, holt kómásan. Majdnem nekimegy az asztalnak, de végül sikerül neki leülni. Elmosolyodok látva kócos haját, amit egyszerűen megráz, így még rosszabbul néz ki.

Felfogva szavait csak vállat rántok, majd leülök mellé.

- Megtörtént, kész. Essünk túl rajta - hajtom le fejemet s a pöttyös asztalterítőt kezdem el bámulni, mintha olyan érdekes lenne a piros pöttyök elhelyezkedése.

- Nehéz olyanon túl esni, ami az egyik legjobb barátnőddel történt, és egyrészt a te hibád - Danielle lépked be, felöltözve, tökéletesen felkötött hajjal, irigylésre méltó sminkkel. A hajnali események alatt nem volt időm vele beszélni, mert akkor tökéletesen látszottak kisírt szemei.

Azonnal felpattanok, és szó nélkül ölelem magamhoz.

- Nem kellett volna miattam sírnod, nem érdemlem meg! - suttogom fülébe. Hümmög egyet, miközben fejét oldalra fordítja.

- Szóval El-nek ismételten eljárt a szája? - kérdezi kuncogva, mire én is elmosolyodok és elengedem. Az említett sértődve húzza fel orrát, amin jót nevetünk. Az utolsó, aki megjelenik Perrie. Testét csak egy hosszú póló takarja és egy bugyi, haja finoman omlik vállára. Mosolyogva néz ránk, majd elkapja El derekát, és az enyémet, Danielle felhúzza Nathassa-t, és odalöki hozzánk.

- Csoportos ölelés! - rikkantja Perrie, mire felnevetek. Nem törődve, hogy melyikőjüket karolom át, szorosan ölelem meg a két oldalamon állót.

- Mikor bontunk ajándékot? - kérdezi Nathasa, az ölelés végeztével.

- Hozom az ajándékaimat - rohanok fel, és a szekrényben kezdtek el turkálni, végül megtalálom a hatalmas zacskót, amiben az ajándékok lapulnak és a nappaliba megyek. A lányok a karácsonyfa mellett állnak, az ajándékok már becsomagolva fekszenek a fa alatt. Elmosolyodok, és én is bepakolom az ajándékaimat a fa alá. Végül megajándékozzuk egymást, és leülünk. A tévében egy unalmas, újévi film megy. Szívem szerit felmennék, és inkább a szobámba ücsörögnék, de nem lehet. Mármint, nem akarom lerázni a lányokat.

- Tudjátok mire gondoltam? - Danielle hangja húz vissza a jelenbe, fejemet felé fordítom. Akárcsak a lányok, én is érdeklődve figyelem.

- Csinálhatnánk egy pót szilvesztert. Még csak elseje van. És másodikára totálisan berúgnánk - felkuncogok, majd hátra dőlök a fotelben.

- Én benne vagyok. Mivel bevásároltunk már, ezért rengeteg pia van a kamrában. Eleanor meg úgy is főz - rántok vállat hanyagul, majd kuncogva nézek az említettre, aki később megdob egy párnával.

- Én felfújom a lufikat, és kreálok zenét - mondta vigyorogva Perrie, és az emeletre rohant. Nathasa s Danielle is elmondta, hogy mit akarnak csinálni, én meg felálltam.

- Hát, akkor én most... - kezdek bele, de Eleanor visszahúz.

- Felejtsd el, hogy meglógsz! Jöhetsz nekem segíteni! - számat elhúzom, és nyöszörögve dőlök el a fotelbe.

- És az nem lehetne, hogy mondjuk én itt maradok és.....pihenek? - ártatlanul nézek fel rá, szempillát rebegtetve. El csak megrázza fejét, majd elkapja csuklómat és a konyhába húz. Nyöszörögve, duzzogva ellenkezek, de hiába. Végül segítek neki főzni. 

* 

Este már minden készen áll. Az emeletre rohanok, be a szobámba. A lányok már felöltöztek, csak én maradtam a reggeli ruhámba. Felveszek egy harisnyát, kifésülöm a hajamat és egy szoknyába bújok. Bakancsot veszek fel, telefonomat felkapom, ahogy egy csillagszórós csomagot az asztalomról. Lemegyek a lépcsőn, be a nappaliba. Halk zene megy, ami a Fall Out Boy The Poenix című száma. Elmosolyodok, miközben végig nézek a helyiségen. Rengeteg lufi, lampion van a nappaliban, ami igazán hangulatossá teszi a helyet, főleg, hogy még a karácsonyfán lévő égősor is világít. 

A nappali közepén egy hatalmas asztal foglal helyet, amin megannyi finomság van, amit én és Eleanor hoztunk össze. A lányok már az asztalnál ülnek, beszélgetnek.

Leülök Perrie mellé.

- Hát lányok! Boldog pót szilvesztert - kuncog fel Danielle, aki a másik oldalamon ül. Végül koccintunk, majd miközben beszélgetünk, enni kezdtünk. Az italok csak úgy gördültek lefele, végig nyelőcsövünkön. 

*

Hamarosan éjfél. Az alkohol rendesen a fejembe szállt, de olyannyira, hogy nehezen bírok megállni a lábamon. Kezemben egy pezsgőspoharat  szorongatok, miközben nagy nehezen az emeletre megyek. A szobámba kellene jutnom, ahol a telefonom vár. Szeretnék csinálni képet, de nem tudom, hogy mennyire lehetséges. 

A szobába beérve, megcsap a hideg levegő. Homlok ráncolva teszem le poharat az asztalra majd becsukom az ablakot. Megdörzsölöm csupasz, libabőrös karjaimat, és borzongva fordulok meg. Kissé megijedek.

Az ajtót nyitva felejtettem, így a beszűrődő fénytől tisztán kiveszek egy alakot, aki pontosan előttem áll. Felkuncogok.

- Nagyon vicces Perrie! Ennyivel nem tudsz megijeszteni - kissé dülöngélve indulok el felé, és sikeresen nekiesek.

- Hmm, Perrie! Hova tűntek a melleid? Olyan izmos lettél - vihogok, akárcsak egy ló. Az illető nem szól semmit, egyik karjával magához ránt, fenekem ágyékának csapódik.

- Perrie, már merevedésed is van? Te kis huncut - fejemet hátra vetve vihogok. Ám, hangom fennakad, mikor nyakamba injekciót szúr a mögöttem álló.