40.Rész

Halihó! ^^

Köszönöm a türelmet! Meg is hoztam a részt, remélhetőleg tetszeni fog ez a rész is. Rengetegen kérdezték, hogy most akkor ki fogja-e nyitni Ann a levelet. A válasz...igen. Rengeteget gondolkodtam rajta, s arra jutottam,hogy nem húzom tovább az időd. Két részre szedtem a levelet, amit Ann-re hagytak:D Egy még hátra van. 

Köszönöm az előző részhez érkező kommenteket, s a többit. Már - már 82000 kattintás jött a blogra, huh.! Elmondhatatlanul hálás vagyok. De nem húzom az időt. 

Kellemes olvasást, kommentekre nagyon kíváncsi vagyok!

Taylor xx

Remegő kezekkel nyitom fel az egyik lapot, s egy köhintés után belekezdek felolvasni a lapon álló szöveget.
- ,, Drága Ann!
Nem tudjuk apáddal, hogy ezt mikor fogod elolvasni, sem azt, hogy egyáltalán megtalálod ezt a levelet, vagy hogy rájössz -e a széf kódjára.
Tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, annak ellenére, hogy nem nagyon mutattuk ki ezeket az érzelmeket. Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk.
Apád az utóbbi időkben rengeteg adósságra tett szert, amit nem tudunk kifizetni. Kevés volt a bevétel, így több lett az adósság. Ezt valaki vagy valakik be akarják majd rajtad hajtani, de Te semmi kép se hagyd nekik! Van egy két dosszié a raktárban, apád irodájában, az íróasztalnak az egyik fiókjában. A fiók be van zárva, a kulcsot megtalálod az ékszeres dobozomban. Rengeteg iratot fogsz ott találni, ami talán segíteni fog egy picit.
Már csak Te maradtál életben a Taylor családból. Kérlek, könyörögve kérünk mind a ketten, hogy vigyázz magadra! Mi mindenhol, és mindenkor veled leszünk. Lehet, hogy apád nem, de én biztosan. Nagyon - nagyon szeretünk, s ezt sajnos nem mutattuk is olyan sokszor, mint amennyire kellett volna. Lehet, hogy csalódást okoztunk, és nem szeretsz minket, amit teljesen megértek.
Talán egy nap rájössz a tényleges igazságodra, hogy mi minek köszönhető. Lesz egy szerető családod, egy férjed, s gyerekeid. Szeretetben élhetsz, amit mi sajnos nem adhattunk meg. Megértem, ha apádra nem úgy tekintesz, mint ahogy egy apára lehetséges. De egyszer az a fájdalom el fog múlni, és már csak a jó dolgokra tudsz emlékezni! Szeretlek, s szeretni is foglak, még a halálom után is!
Vigyázz magadra, s ne cselekedj meggondolatlanul. Csak ennyit kérek!
A Te szerető anyád " - sírva olvasom fel az első lapot. Nem bírok a lányokra nézni. Annyi minden kavarog a fejemben. Ordítani tudnák, bömbölni a fájdalomtól, de nem teszem. Csendesen zokogok, miközben kezeim közé veszem a másik lapot, amit kihajtok, pár csepp könnyem a lapra cseppen. Az írásra pillantva ajkaim elnyílnak. A betűk inkább hasonlítanak macska kaparásra, anyám írásának a közelébe sincs. Ezt a levelet apám írta.
Remegő hanggal folytatom.

- " Ann!
Nagyon nem is tudom, mit írhatnák. Nem vagyok az az érzelgős típus, még is rengeteg mindent szeretnék leírni. Nem hittem volna, hogy egy levélben kell neked elmondanom az utolsó fontosabb sorokat feléd. Lehet, hogy Te soha sem fogod kinyitni ezt a levelet, vagy csak elégeted a picsába. Mert valljuk be, igazán lenne rá okod. De ha ezt még sem teszed, tudod kell, hogy nagyon is szeretlek! Nem mindig mutattam ki feléd azt a szeretetet, amit ki kellett volna. Nagyon is fontos voltál nekem, mikor megszülettél! Arra senki sem számított, hogy a volt barátaimmal lesz rossz a viszonyom, s nekik fogok oly' sok pénzzel tartozni.
Sosem voltam mintaapa, ezt bevallom. Sosem tudtalak megölelni szeret teljesen, csak akkor, mikor még kisgyerek voltál. Úgy éreztem, hogy ha a gyerekünk meg fog születni, akkor erősnek kell lennie. Nem kell éreznie az érzéseket, mert azok nem lesznek fontosak. Nem kell ölelkeznie, mert nem a gyengeségről lesz híres. Erős lesz, mint az apja, és szerény, akárcsak az anyja. De nem, nem tudom Ann, hogy milyen is leszel felnőtt korodra, mert van egy érzésem, hogy azt Én nem fogom megélni. Nem vagyok valami érzelgős típus - és nem is akarok az lenni - mindenesetre sajnálom, hogy nem láthatom, s nem ölelhetem magamhoz majd az unokáimat.
Sajnálom, hogy annyi hibát elkövettem a múltban. Sajnálom, hogy bántottalak. Sajnálom, hogy olyan szavakkal illettelek, amikkel nem kellett volna. Igen, rengeteg a sajnálat, de nincs rá magyarázat. És ez az egyik hibám. Sosem gondolkozok, csak cselekszek. Meggondolatlan vagyok, valljuk be.
Hogy visszatérjek, elrugaszkodjak az enyelgéstől, inkább fontosabb dolgokat írok le most neked. Vannak emberek, akik a halálomat kívánják, főleg Ő. Nem ismered, és melegen ajánlom, hogy ne ismerd meg. Lehet, addigra halott leszek,mikor Te elolvasod ezt a levelet, viszont akkor is, tudni fogom, hogy ha Te találkozni fogsz vele, vagy ha esetleg megismered. A nevét jobb, ha nem írom le, az csak rosszabb lenne. Így is remeg a kezem, nem tudom mitől. Talán az idegtől, vagy... talán attól, hogy összekönnyeztem a lapot, és olyannyira meghatódtam, hogy már remegek.
Sajnálom, nem akarok gyenge lenni. És nézd meg, ismét az a sajnálom. Az a rohadt sajnálom. Mert nem, nem tudom jóvá tenni, már nem. Már hiába akarok bármit is jóvá tenni, nem lehet.
Túl mélyen vagyok, és túlságosan is nagyot csalódtál bennem.
Sosem mutattam a minta apát. Nem ismertem a gyengédséget, ami talán az egyik nagy hibám. Igen, férfi létemre is bevallom, mekkorát is hibáztam. Csalódtál bennem, amit sajnálok.
De tudnod kell, hogy mindig is szeretni foglak!
Vigyázz magadra, és légy erős!
Szeretettel:
Apád" - ha lehet, még az eddiginél is jobban kezdek sírni. A papír kihull kezemből, s a lányok közül a legközelebbihez azonnal hozzábújok. Az illatról felismerve Danielle-be csimpaszkodok. Érzem, ahogy keze hátamra csúszik. Zokogásom tölti be a pincét, pólóját már eláztatták könnyeim, de Őt ez úgy látszik, hogy hidegen hagyja. Csak ül, simogat, s próbál nyugtatni, ami a lehető legjobban rám fér, főleg most.
Mellettünk a lányok is szipognak. Danielle nyugtató szavakat susog fülembe, de semmire nem megy vele. Annyi minden nyomja most a vállamat, és talán így mindent ki tudok magamból adni.
A fejem hasogat, de tovább sírok. Már szinte nem is kapok levegőt.
Talán most vettem észre, mennyire is hiányoznak az életemből. Nem tudom, mi lesz ez után, nem tudom, mit fogok magammal kezdeni.
Talán szólnom kellene Harry-éknek, miszerint kibontottam a levelet.
Egy alapon átkozom magamat, hogy ennyit vártam. Talán ha előbb nyitom ki ezt a levelet, akkor nem történt volna ez a rengeteg baj. Viszont mindenképp el kell mennem a raktárba, és ki kell nyitnom azt a fiókot.

Mintha több óra telne el, mire megnyugszok. Igaz, a testemben rengeteg minden kavarog, s a belsőm még mindig üvölt, de ettől eltekintve nem sírok. Már nem.

Fejemet lassan felemelem, s letörlöm könnyeimet.

- Sa...sajnálom - remeg meg hangom, miközben egytől egyig végig nézek rajtuk. Fejüket megrázzák, elsőnek Nathasa ölel magához. Nem kellenek szavak. Most inkább jobb is, hogy nem beszélünk. Most a számomra legfontosabb az az, hogy itt vannak Ők. A barátaim. Itt vannak velem, nem hagytak cserben. Megvigasztalnak.

Próbálok erős maradni, amit talán most nem kellene. Talán most végre elgyengülhetek, sírhatok, akár napokig. Úgy mint mikor meghaltak. Mikor napokig nem jöttem elő a szobámból, csak sírtam, és sírtam.

Belegondolva a dolgokba úgy érezném még egyszer anyám meleg, szívből jövő ölelését. Ahogy a hátamat simogatja, avval az apró, selymes kezével. Hogy megvigasztal, még akkor is, mikor a legkisebb problémába is ütközök. Igen, ez egy álom a sok közül. Még sem vállt valóra, és már nem is fog...

Késés

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy pont a 40.résszel fogok késni, de sajnos nem értem rá megírni. Elkezdeni elkezdtem, és egy kis szösszenetet bemásolok ide. Nagyon sajnálom, de rengeteg dolgom volt. Nem keresek mentségeket, mert avval is csak az időt húznám.

Jövőhétre megpróbálom megírni a részt, de így is csúszni fogok vele. Tényleg sajnálom.

Egy héten két részt kell a nyilvánosság elé tennem, ez egy ideig ment, de ezen a héten úgy látszik, hogy nem. A Disturbya 9.része ki fog kerülni, mert azt már majdnem befejeztem, de utána vár a töri és a többi tantárgy. Szóval tanulnom kellene.

Mindenesetre sietek vele, és remélhetőleg jövőhét közepén fel is teszem.

Köszönöm a türelmet!
Taylor

"Minden bizonnyal nem érted nagyon, hogy miért is írtunk neked egy levelet. Te nem tudod, mennyi minden történt, amíg nem születtél meg. Rengeteg minden van, amiről te még nem is nagyon tudtál. Például a raktár, Tom Styles, James Green, s még megannyi titkot őrzünk, talán még magunkkal visszük a sírba is. És igen, lehetséges, hogy Te ezt a levelet akkor olvasod el, mikor mi már nem leszünk."

39.Rész

Sziasztok!:)

Meghoztam a 39.Részt. Nincs sok hátra az első évadból. De ez most nem lényeges, még ráérek veletek tudatni az információkat. Köszönöm a kommenteket, amiből sok lett, és nagyon örülök is neki:)

Már majdnem 80000 a megtekintés! Hihetetlenek vagytok, de tényleg:)

Kellemes olvasást, sajnálom, hogy ilyen rövid lett, a következő rész hosszabb lesz, sőt.

Kommenteket várok!

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Napok, hetek, hónapok egybefolynak, csak akkor tudom, hogy milyen nap van, mikor néha hallom, ahogy a rádióban hogy hányadika van. Az időérzékem a nullával egyenlő. Élőhalottként tengetem a mindennapjaimat Harry mellett, aki konkrétan szarik a fejemre. Csak arra vagyok neki jó, hogy legyen egy lyuk, amibe beledugja a nadrágjában lévő szerszámot. Nem érdekli, ha nem akarom, vagy ha olyannyira fáradt vagyok, hogy már alig látok. Csak megdug. Ott, ahol. Nem érdekli, ha totálisan nem akarom, vagy ha észrevehetnek minket az emberek. Azt tudom, hogy még jobban meg akar alázni az emberek előtt. És sikerül is neki. Már nem úgy tekintenek rám, mint régen. Miután anyámék meghaltak, és mikor bementem egy boltba, rengetegen megbámultak, összesúgtak. Előre engedtek, elszaladtak előlem. A félelemtől. De most, hogy Harry-éknél vagyok, minden megváltozott. Az emberek lökdösnek, röhögnek rajtam, amin a göndörke csak vigyorog. Legszívesebben minden egyes ilyen jelenetnél behúznák egyet neki, de nem. Nem teszem. Nem akarom, hogy még kegyetlenebb legyen velem, sőt.

A meleget nyújtó takaró lassan lecsúszik meztelen testemről. Megszokott módon nyúlok az anyag után, de nem sikerül vissza húznom. Harry a testemre dob pár ruhát. Homlok ráncolva ülök fel, s lassan kinyitom szemeimet. Harry előttem áll, kezében egy táskával. Arca nyugodt, ugyanakkor kissé csalódott képet vág.
- Téged meg mi lelt? - kérdezem meglepetten, miközben felöltözök, és nagy nehezen felállok. Igaz, fenekem eléggé fáj, de próbálok nem figyelni a fájdalomra. Harry-t tegnap nem tudom mi lelte, mindenesetre nagyon is durva volt. De az nem érdekelte, hogy akkor még reggel is magáévá tett. Igaz, tűrtem.
- Öltözz fel, és menj el! - szemeim kikerekednek, miközben meglepetten nézek rá. Ez komolyan az a Harry akit Én "ismerek"? Nekem nem úgy látszik, sőt. Harry vagy bevett valamit, vagy ameddig mellette aludtam - vagyis csak próbáltam -, addig elrabolták az ufók.
Inkább nem szólalok meg, kikapom kezéből a táskát és beledobálom a másik cipőmet, és belebújok bakancsomba.
- Mi a fene van veled? Tegnap este még majdnem ájulásra dugtál, most meg elküldesz. Mi ez az egész? - végül kibököm azt, ami már egy pár perce foglalkoztat. Harry nem szól semmit, megragadja csuklómat és egyenesen kihúz a szobából. Szinte orra esek, miközben Ő leráncigál a lépcsőn. Eközben Én a lehető legcsúnyább dolgokat kiabálom a képébe, mire a konyhában lézengő Liam-ék is kidugják fejüket. Meglepetten nézik végig a jelenetet. Rántok egyet kezemen, így már nincs a csuklóm Harry mancsának fogságában.
- Hogyhogy így megváltoztál? Mi a franc történt veled? - kérdezem már vagy huszadszorra.
- Meguntam ezt az egészet. Már valami fél éve itt rohadsz nálunk. Nincs értelme ennek. Bemegyek a hivatalhoz, elkérem a szerződést, elégetem a picsába, kérek egy újat és elrendezem, hogy az enyém legyen London! Már nem is izgat az a vacak kis levél, amit a szerencsétlen szüleid hagytak rád. Nekem csak a hatalom kell. Ki tudja, lehet, hogy abba a nyomorult levélbe csak annyit írtak, hogy "vigyázz magadra kislányom, apuci meg anyuci vár téged fent a mennyországba. De ha nem, akkor a pokolban" - Harry magából kikelve csapkod össze vissza, homloka nevetséges ráncba szökik, miközben  idegesen néz rám, végül kitárja az ajtót. - Csak...takarodj ki! - megdörzsöli szabad kezével halántékát, végül az udvarra mutat. Tanácstalanul pillantok a lányokra, akik a fiúkkal együtt már előttünk állnak, és figyelik eme jelenetet.
- Addig nem megyek el, ameddig nem engeded, engeditek el a lányokat! - mondom halkan. Rengeteg érzelem kavarog bennem, s megannyi kérdés. Nem tudom, hogy tegyem fel, viszont egy biztos; Harry semmit nem változott. Még mindig az kiállhatatlan, szadista ember.
De legjobban azon tudok meglepődni, hogy ilyen szinten leszarja már, hogy mi lesz a levéllel. Arra inkább nem mondok semmit, hogy új szerződést akar írni.
- Fiúk! A lányokat! - Harry int egyet, a fiúk elengedik a lányokat, akik mellém lépnek, s szótlanul ballagunk ki az ajtón, utoljára Én. Becsapom magam mögött az ajtót. Az utcára érve, Danielle elkezdi.
- És mi lesz ezután? - mellém siet, és kérdőn pillant rám. Én csak meredek magam elé, nem válaszolok csak vállat rántok.
- Minden bizonnyal hagyni fogjuk, hogy Harry új szerződést csináljon, igaz? - Ezúttal Nathasa teszi fel a kérdést, miközben megragadja csuklómat, és visszahúz. Idegesen rántok egyet kezemen.
- Hagyjatok már békén a fenében. Nincs ehhez nekem kedvem. Majd lesz valami. Ha ennyire zavar titeket, akkor tegyetek ellene! - emelem fel hangomat, végül ott hagyom őket, s mikor a házhoz érek, bemegyek.

Este van. A lányok már próbálkoznak, hívtak le, hogy menjek, egyek velük, de nem vagyok éhes. Nem bírnák enni. Már órák óra csak fekszek itt, az ágyamon, bezárkózva és a falat bámulva gondolkodok. Az elmúlt órákban sírtam, röhögtem és dühöngtem. Mind hiába. De végül mindent beláttam. Talán... talán jobb, ha mindenre fény derül. Egyszer ennek is eljön az ideje. Egyszer mindenre fény derül. és ez a pillanat most jött el.

De én akkor is. Én még mindig félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől. Nem tudom. Csak van valami, ami megakadályoz, ami nem hagy tisztán gondolkodni.

Sóhajtva, meggyötörten túrok barna tincseim közé, és lassan felállok. Felkapom az asztalomon lévő ajtó kulcsát, majd elforgatom a zárban és kitárom az ajtót. A konyhában beszélgetés zaja hallatszik.

Bemegyek.

Egy emberként fordulnak felém, és pattannak fel. Mielőtt megszólalhatnának, megálljt mutatok.

- Gyertek utánam - mondom halkan, majd hátat fordítva nekik elindulok a pince felé. Kitárom az ajtót, felkapcsolom a lámpát, és elindulok le. A lányok jönnek utánam. A széf elé ballagok, és beírom a kódot, majd remegő kezekkel nyúlok a boríték után.

Egy apró kéz simul vállamra. Feléjük fordulok és lenézek a levélre.

- Nem tudom lányok...félek. Csak azt nem tudom, hogy mitől - sóhajtok fel meggyötörten. 

- Egyszer mindennek eljön az ideje, ahogy most ennek is. Bármit is írtak bele anyádék, egyszer meg kell tudnunk - Nathasa biztató mosolyt küld felém, közben megsimogatja alkaromat. Leülünk a sarokban helyet foglaló matracra. Ajkamba harapva simítok végig a borítékon, majd pár mozdulattal kinyitom.

Felpillantok a lányokra, akik ajkaikat harapdálva néznek a borítékra. 

Remegő kezekkel húzom ki a két lapot...

38.Rész

Hey^^

Még pár rész! Még pár rész, és vége az első évadnak. Ti is annyira várjátok, mint én?:D

Mert én nagyon, de tényleg. Rengeteg izgalom lesz az elkövetkezendő részekben:)

Köszönöm a 3 kommentet, most a 4 kommentre "gyúrjatok" rá:D

Észrevettem, hogy az utóbbi időkben egyesek hol leiratkoznak, hol pedig fel. És már a 100 olvasóm is "odaveszett."

Kezdek aggódni...

Már lassacskán 80 000 a megtekintés, amiért nagyon hálás vagyok:)

De nem szaporítok tovább semmit.

Jó olvasást, kommenteket várok!!

Taylor xx

* Ann szemszöge* 

Két ölelő kar szorít magához. Csupasz testünk egybeolvad, fenekem ágyékának nyomódik. Fejem iszonyatosan fáj, minden oly' homályos a tegnap este történtekről. A nyakamba szuszog, haja csiklandozza bőrömet. 

Jaj, ne. Az nem... az nem lehet. Lassan lefejtem karjait magamról, és megfordulok. Harry édesen szuszog, szempillái néha - néha megremegnek, ajkai elnyíltak.
Szemeim kikerekednek, látva csupasz mellkasát. Ezt követően benézek a takaró alá. Mind a ketten meztelenek vagyunk, Harry keze oldalamon pihen. Nem...nem feküdhettünk le. Az képtelenség. Arra biztos emlékeznék.
Egyáltalán hogy a fenébe kerültem ide? Hogyan? Ez...ez már Harry szobája.
Leveszem kezét oldalamról, mire mocorogni kezd. Felállok, és magam köré tekerem a takarót. Talán hiba volt.
Harry meztelen testével szemezek. Elfordítom fejemet. Harry tapogatózik, minden bizonnyal magára akarja húzni a takarót, ám ez nem sikerül neki.Felmordul, majd megdörzsöli szemét, amit lassan kinyit. Nagy szemekkel bámul rám, ajkai lassan mosolyra húzódnak, amitől egyre inkább kezdek undorodni.
- Jó reggelt, Napfény - mély, érdes reggeli hangjától a libabőr cikázik testemen. Lehajolok fehérneműmért és a szoknyámért. Ám arra nem számítok, hogy Harry elkapja a takarót, és lehúzza rólam. Felvisítok, és amennyire csak lehet, szoknyámmal takarom magamat.
- Nyaa, inkább köszönj szépen, és adj egy jó reggelt csókot - vigyorog, közben feláll, majd felhúzza magára bokszerét. Göndör fürtje közé túr. Szemet forgatok, miközben a fürdő felé lépkedek.
- Egy kérdés, még mielőtt bemegyek a fürdőbe;  lefeküdtünk? - hangom kissé megremeg. Nem lehetek akkora ökör, hogy részegen lefekszek vele, és még mellette is alszok.
- Végig basztuk az egész éjszakát - kacsint rám. Szemeim elkerekednek, a tüdőmbe szorul a levegő, s mielőtt még mondhatna valamit bemenekülök a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót. Hallom, ahogy Harry felnevet, mire magamat is meglepve, könnyeim megerednek. Végig csúsznak forró arcomon, le kulcscsontomra.
Mély levegőket veszek, mellkasom szaporán emelkedik. Fejemet fogva hunyom le szemeimet. Istenem...mit tettem?

Nagy nehezen letörlöm könnyeimet, és felöltözök. Egypárszor megmosom arcomat, majd erőt véve magamon kimegyek. Harry nincs bent a szobába. Ezek szerint már bevetette az ágyat.

Ajkamat csócsálva veszem fel cipőmet, majd lemegyek. A nappaliból kiabálást hallok.

- Nem vagy normális, Zayn! Én nem azt mondtam, hogy azonnal dugd meg, csak tartsd magadnál!  - Harry egyre hangosabban beszél, mély, ideges hangjától összerezzenek, majd a hang irányába megyek. Harry Zayn és Perrie előtt áll, akik a kanapén ülnek, fehérneműbe.

- Mi történt? - kérdezem halkan, Perrie-re összpontosítva.

- Ezek ketten lefeküdtek! - Harry idegesen fordul felém, miközben a kanapén ülőkre mutat.

Homlokomat felvonva nézek barátnőmre, aki lehajtja fejét.

- Fogd be! - intek egyet Harry felé, és kérdőn nézek Perrie-re.

- Perrie. Emlékszel arra, hogy Zayn-el lefeküdtetek volna?

- Nem - hangja alig halható, szerintem fél, hogy esetleg Zayn bántani fogja.

- Zayn beadtál valamit Perrie-nek vagy csak szimplán be volt rúgva? - kérdezem a feketét.

- Mit érdekel az téged? - kérdez vissza flegmán. Szemet forgatok, majd Harry-re nézek.

- Ti mind a ketten javíthatatlan esetek vagytok - fintorodok el. Harry csak leint, és Zayn-re néz.

- Szóval, Malik? - kérdezi Harry.

-  Még az altató alatt állt, nem bírtam magammal, és megdugtam. Ennyi - ránt vállat.

- Hát te nem vagy normális, baszod! - fakadok ki. Harry csak elvigyorodik, majd felém fordul.

- Tulajdonképpen én is meg akartalak dugni, de nem bírtam volna elviselni, hogy miután felkelsz, kivered a hisztit - érzem, hogy egyre inkább kezdek idegesebb lenni, sőt.

- Kurva nagy mákod van, hogy most képtelen vagyok ezzel foglalkozni! - szűröm ki nagy nehezen fogaim közül ezt az egy mondatot.

- Ann...nem mehetnénk haza? - Perrie félénken néz fel rám, közben magára kapja pólóját, ami egészen eddig a fotel karfáján pihent.

Ajkaimat szólásra nyitom, ám Zayn megelőz.

- Felejtsd el, Cica. Itt maradsz, és egy szobába fogsz velem aludni. Vagy mást csinálni - átkarolja barátnőmet, és szorosan magához húzza. Ajkaimra fintor csúszik, miközben Harry-re pillantok.

- És te komolyan hagyod ezt? - kérdezem felháborodottan. Harry vigyorogva lép egyet felém, megragadja csuklómat és magához von. Mellkasunk összesimul, ellenkezni akarok, de nem hagyja.

- Persze, hogy hagyom. Ti le vagytok egy kicsit maradva. Ameddig nyugisan szunyókáltatok, én beszéltem a srácokkal egy-két dologról. De ez nem tartozik rátok, szóval érjétek be ennyivel - szemet forgatok, majd próbálom magamtól eltolni. Több kevesebb sikerrel.

* Este *

Az ebédlőben ülünk. Síri csend van, csupán csak az evőeszközök csörömpölő hangja teríti be az ebédlőt zajjal. Miden olyan, akárcsak a Fall Out Boy  Young Volcanoes című dal videó klipjében. Egyszóval; hátborzongató.
Nem tudom máshogy leírni, azt amin most itt játszódik.
A lányok csak turkálják a vacsorát, ami történetesen rizs, csirke és saláta. Kezük remeg, miközben szorosan nézik a tányérjukat. Kerülik a tekintetemet, ahogy a fiúkét is. Totálisan úgy viselkednek, mint akik be vannak fenyítve. Én pedig csak ülök, a kezeim a combjaimon pihennek, közben üveges tekintettel nézem a többieket. A fiúk jóízűen esznek, egyik kezük az asztalon, míg a másik valahol a lányok combján kap helyet.
Már csak arra eszmélek fel, hogy egy meleg kéz simul combomra. Szoknya van rajtam, így az illetőnek mondjuk úgy, könnyű dolga van. Kissé megugrok, mikor a hatalmas, meleg mancs bugyimba csúszik. És ezt mind itt, itt az asztal alatt. Megmarkolom a székem karfáját, majd az illető felé fordulok, aki történetesen Harry.
Jelentőség teljes pillantásokkal illetem, miközben kezemet kezére simítom, s próbálom ellökni kezét. Nem nagyon sikerül, hallom, ahogy Harry felmorog. Testemben cikázik a félelem, és nem akarom, hogy kikötözzön, vagy egyéb. Így csak hagyom, hogy egy ujját eltüntesse bennem. 

37.Rész

Hey!^^

Ismét megfogyatkoztatok, amit szomorúan tapasztalok. Megértem, hogy nem nagyon tetszett nektek a Téli Novella, mert igazság szerint nekem sem jött be annyira. 

De lapozzunk.

Meghoztam a 37.Részt. Ami azt jelenti, hogy hamarosan kinyitják azt a bizonyos levelet, amiben teljesen meglepő fordulatok várhatóak, de ezt majd úgy is megtudjátok.

Nem tudom, vagy a Blogger vacakol, vagy fogalmam sincs. Folyamatosan leiratkozik egy ember, majd fel. Lehet, hogy nem is a Blogger vacakol.(?)

Ezt a részt most Harry Szemszöggel olvashatjátok, remélem tetszeni fog. Kommenteket várok.

És mielőtt még el nem felejtem, a Paparazzi Blogdesign ismételten hirdetett egy versenyt, amire jelentkeztem. Helyezést értem el.

Legjobb fülszöveg: Alexandra Taylor-Enemies-I.hely

Legjobb Trailer: Alexandra Taylor-Enemies-III.hely

Novella verseny: Alexandra Taylor-I.hely.

Kellemes olvasást:)

Taylor xx

* Harry szemszöge *

Szép kis új évi ajándék, mondhatom. Nem hittem volna, hogy ennyire okosak is tudnak lenni. Szinte már meglepő. Vagy lehet, hogy ha nem lettem volna berúgva, akkor nem tudják megszöktetni Ann-t. Jó, most már hiába csámcsogok rajta, megtörtént.

Totálisan fitten megyek le a konyhába, ahol senki sincs. Már rég felöltöztem, és ameddig zuhanyoztam, eszembe jutott egy - két nagyon is jó ötlet. Többek között az is, hogy Ann nem ússza meg ennyivel, mivelhogy ismét magamhoz fogom "láncolni". Csak jobbnak látom, hogy ha ismét megvárom míg este lesz.
Lehörpintem az utolsó csepp kávét is, ami még a bögrémbe van, majd az emeletre szaladok. Igaz, ideje lenne már hazamenni a saját házunkba, ami hamarosan meg is fog történni, csak hát, az még kicsit később lesz esedékes. Mondjuk este.
A legelső szobába ballagok, ahol Niall és Louis egy ágyban alszik. Felkuncogok, látva a pózt, ahogy alszanak. Niall lába Louis nyakába, míg a feje a fiú combjánál van. Louis karja Niall bokájánál, és a feje a párnába fúrva. Hátra nyúlók zsebemhez, majd előhúzom a pisztolyomat, megnézem, hogy van-e benne töltény, majd az egyik vázára célzok, mely a sarokban lévő asztalon van. Meghúzom a ravaszt, és szétlövöm a vázát.

A fiúk egyszerre ugranak fel, így Niall sikeresen leborul az ágyról, s hangos csattanással találkozik a laminált padlóval. Lazán, vigyorogva dőlök neki az ajtófélfának, és őket bámulom. Louis kómásan túr hajába, miután felül. Kinyújtózkodik, majd rám néz.

- Miért keltettél fel minket ilyen korán? - az órámra pillantok, és hangosan felnevetek.
- Már lassan egy óra lesz, Louis. Itt az idő felkelnetek. Megyek, felkeltem Zayn-éket is  - vigyorgok, és megfordulok. Ám abban a pillanatban Zayn és Liam robog fel a lépcsőn, s egyenesen felém sietnek.
- Mi volt ez a lövöldözés? - kérdezi Zayn kicsit sem kedvesen. Remek, most viselhetem el egész nap a nyivákolásait.
Köztudott, hogy ha Zayn nem alszik maximum nyolc órát, akkor felborul a bióritmusa, és akkor általában mindenkivel bunkózik.
- Csupán csak felkeltettem Louis-t és Niall-t - rántok vállat, majd a laminált padlón fekvő szöszire pillantok, aki már háton feküdve, elnyílt ajkakkal szuszog.
Ilyen nincs.
- Jah, és minket is felkeltettél - mondja Zayn elfintorodva, majd int egyet, és már itt sincs.
Szemet forgatva nézek utána, és Liamre pillantok, aki nekidől az ajtófélfának, és lehunyja szemeit.
- Menj, igyál egy kávét. Addig rendbe szedem őket - bökök Louis-ra, aki már vissza vackolta magát. Liam bólint, és elhagyja a szobát. Körbe pillantok a szobába, tekintetem megakad még egy vázán, amiben egy csokor virág van. A vázához lépek, kiveszem belőle a virágokat, amiket a szekrényre teszek, és Niall- hoz sietek. A vázában lévő vízből az arcába öntök, majd Louis-hoz fordulok. Hallom, ahogy Niall felnyög, és káromkodva ül fel. Vigyorogva öntöm a maradék vizet Louis arcába, aki azonnal felugrik.
Nevetésem tölti be a szobát, közben leteszem a vázát. Louis megdob egy párnával, majd hajába túrva néz rám.
- Minek kell felkelnünk?
- Dolguk van. Cseréljétek le a lepedőt, és öltözzetek fel, aztán gyertek le a konyhába - mondom, majd magukra hagyom őket. Lemegyek a lépcsőn, be a konyhába, ahol Liam már egy kávét szürcsölget, Zayn pedig mellette ül, és a feje az asztalon van. Lehuppanok melléjük, majd megpöckölöm Zayn fülét, aki csak felmordul. Felkuncogok, s a még kómás Liam-re nézek.
- Emlékszel valamire a tegnap estéből? - Liam megrázza fejét, és mélyet sóhajt.
- Minden olyan zavaros. Csak képkockák ugranak be néha - néha, de semmi több - csóvája fejét, közben lenéz bögréjére.
Válaszul csak hümmögök, és ismét megpöckölöm Zayn fülét.
- És Te? Emlékszel valamire? - kuncogok fel. Megrázza fejét, s percek múlva már csak egyenletes szuszogását lehet hallani.
Remek, bealudt az asztalon.
Liam csak felkuncog. Feláll, majd a mosogatóhoz lép. Beteszi a koszos bögrét a gépbe, és vissza huppan mellém.
- Vettél már be fájdalomcsillapítót? - nézek rá kérdőn.
- Igen. Teát ittam a kávé előtt, és akkor - bólintok, miszerint megértettem.

Louis s Niall robog be a konyhába, halántékukat fogva. Liam szó nélkül áll fel és fájdalomcsillapító után kutat. Mikor megtalálja a doboz tablettát, Louis kezébe dobja, és vissza huppan mellém.
Niall mellém ül, míg Louis Zayn mellé, akinek Ő is megpöcköli a fülét.
Felkuncogtam, majd az asztalra könyököltem.
- Zayn! Itt az ideje felkelned! Beszélnünk kellene valamiről - bökdöstem karjait. Zayn felmordult, majd lassan, hót komásnak felült. s hajába túrt.
- Szóval. Az éjszaka folyamán megszökött Ann. A lányok segítettek neki. Mivel mindannyian ittasak voltunk, főleg Ti, négyen, ezért Én még ha akartam sem tudtam volna Ann-t itt tartani. Túlságosan be voltam rúgva, de ennek ellenére emlékszek a történtekre. Szóval, ebből az egészből csak annyit akarok kihozni, hogy ismételten el fogjuk rabolni Ann-t. Mivelhogy én nem hagyom ennyibe a történteket, felejtős. Annyi az egész, hogy Niall és Louis elmegy a házunkhoz, rendbe teszik a szobákat. Zayn, Liam és Én megfigyeljük a lányokat, este pedig lecsapunk rájuk. Most nem csak Ann - t raboljuk el, hanem a többit is - vázolom fel a tervet. Néha - néha bólintanak, miszerint megértettek. Még pár információt közlök velük, majd felállok.
- Majd hívjatok fel, ha kitakarítottátok a szobákat - nézek Louis-ra, aki bólint. Végül az emeletre megyek, és összeszedem a cuccaimat.Végül lemegyek a nappaliba, ahol eléggé nagy a felfordulás. Liam lép be, kezébe egy kukás zacskóval.
- Jó lenne, ha itt összetakarítanánk - néz rám, és pár sörös dobozt dob  a zacskóba.
- Tegnap jól szétpakoltunk - mondom, miközben a kilukasztott lufi darabokat a zacskóba teszem. 

*

És eljött az este. A lányoknál ég a villany a nappaliban. Annak ellenére, hogy el van húzva a narancssárga sötétítő függöny, tökéletesen láthatom az árnyékukat. Ajkamat csócsálva állok fel a székről, majd az emeletre rohanok. Felkapom a kikészített táskát, ami már az ágyon vár. Felveszem a kesztyűmet, majd a fekete csukjámat belebújok bakancsomba és lemegyek az előtérbe. Zayn és Liam már várnak, kezükben egy - egy pisztollyal.
- Akkor mindent a megbeszéltek szerint, világos? - nézek rajtuk végig. Bólintanak. Kilépünk az ajtón, s bevetjük magunkat a sötét éjszakába.
Átmászunk a kerítésen, majd szétválunk.
A hatalmas fa felé sietek, mely Ann ablakánál van. Ledobom a táskát, és kiveszem belőle az injekciós tűt, amiben altató van.
 Nagy nehezen felmászok, majd az ablakpárkányra ugrok, amin bőven elférek. Az ablak nem a legmodernebb, így még kívülről is ki tudom nyitni. Hangtalanul megyek be. A fehér függöny meg - meglebben, hála a lágy szellőnek.
Az ajtó kinyíl, és Ann jön be, az ajtót nyitva hagyva. Kuncog, a nagy semmin, dülöngél. Ezt én végig nézem, és őszintén szólva, tetszik az, amit látok. Vigyorom még szélesebb lesz, mikor elsétál mellettem, és nem vesz észre.
Becsukja az ablakot. Kapok az alkalmon, pár lépéssel megállok mögötte. Megfordul, arca először riadt, de ez hamar megváltozik és felkuncog.
- Nagyon vicces Perrie! Ennyivel nem tudsz megijeszteni - közelebb lép hozzám, sikeresen nekem esik.
Megtartom, de nem szólalok meg, túlságosan is élvezetes a műsor, amit nyújt.
Lent már csörömpölést és egyéb zaj csapja meg fülemet. Mivel  nekem háttal van, érzem, ahogy kerek feneke ágyékomnak simul. Más esetben már rég megdugtam volna, de most nem. Most nem azért vagyunk itt a srácokkal.
- Hmm, Perrie! Hova tűntek a melleid? Olyan izmos lettél - tetszik ez  részeg Ann, sőt. Bárcsak mindig ilyen laza lenne. De hát, Ann-ről van szó, szóval ez lehetetlen lenne. Időközben, ameddig Ő vihorászva próbál szabadulni, kiveszem zsebemből az injekciót, lepöckölöm az ujjammal a kupakocskát, kezem már nyakához közelít.
-  Perrie, már merevedésed is van? Te kis huncut - egyre inkább zavaróvá válik, ahogy nevet. Idegesítő, irritáló.
Végül egy határozott mozdulattal kerül az injekció a nyakába, s belefecskendezem testébe az altatót, az injekciót pedig eldobom.

Ann kábultan esik karjaim közé, én pedig készségesen fogom meg. Gyenge testét karjaimba véve megyek le a lépcsőn. A csörömpölés már a homályba merült, csend van. Pár beszédfoszlány vezet a nappaliba. Zayn épp Perrie száját ragasztja be, aki kábultan fekszik a fotelben. Liam vállára kapja Danielle-t, akinek a kezei összekötözve.
- Hívtátok már a fiúkat, hogy jöjjenek a furgonnal? - kérdeztem, közben Ann-re pillantok. Kezei lelógnak, arca mellkasomnál van.
- Állítólag már itt vannak - jön a válasz Liam-től, aki elindul a bejárati ajtó irányába.
- Ezek eltorlaszolták az ajtót - hallom, ahogy felnevet. Fejemet csócsálva nézek Zayn-re, aki szintén felém pillant. Ölébe kapja Perrie-t és Liam felé indul. Követem őket. Az ajtó kinyílik, mivelhogy már eltolták a dobozokat és az egyéb tárgyakat a srácok az útból. Liam Louis karjaiba adja Danielle-t, aki a kocsihoz viszi. Niall siet felém, és karjai közé veszi Ann-t, akit eddig én fogtam.
Liam Nathasa-val tér vissza, Zayn pedig Eleanor-al. Előre engedem őket, s bezárom az ajtót. A kulcsot zsebre dobom, majd a furgon felé ballagok, ahol már csak engem várnak. Beszállok hátra, behúzom az ajtót. Louis elindítja a kocsit, é pedig bekötöm magamat.

A házunkhoz érve, kiszállok, majd ölembe kapom a még mindig szuszogó Ann-t. Lepillantok rá, tekintetem ívelt ajkaira siklik. Késztetést érzek rá, hogy megcsókoljam, de nem. Nem teszem. Elkapom fejemet, és a ház fele ballagok. Niall nagy nehezen kinyitja az ajtót.
- Vigyétek fel magatokhoz a lányokat. Most már rátok vannak bízva - vigyorgok, és elindulok az emelet felé, Ann-el a karjaimba. Hallom, ahogy a fiúk még felkuncognak. Nekem is vigyor csúszik ajkaimra, miközben benyitok a szobámba, majd leteszem az ágyra a halkan szuszogó lányt. Még nem nagyon tudom, hogyan keserítsem meg még jobban az életét, vagy a mindennapjait.
Miután végig döntöm az ágyon, s háta alá nyúlva lehúzom róla szoknyáját. Ajkamba harapva nézek végig testén, mely most olyan ártatlan. Teljesen ki van nekem szolgáltatva, ami tetszik, viszont azt akarom, hogy érezze, ahogy ismét megerőszakolom. Ledobom a szoknyát a földre, kezem akaratlanul - vagy nem is akaratlanul - formás, feszes combjaira simul. Szempillái megremegnek, s mintha tűzbe nyúltam volna, kezemet azonnal elkapom.
Megrázom fejemet, és megszabadítom bakancsától, amit az ágy mellé teszek. Rá húzom a takarót, és lassan felállok. Hajamba túrok, majd kigombolom ingemet, amit hanyagul ledobok, és kikapcsolom nadrágom övét. Lehúzom az anyagot, majd a fürdőbe ballagok. Gyors tusolás után tiszta bokszerbe bújok, lekapcsolom a lámpát és bebújok a halkan szuszogó lány mellé.
Tusolás közben elgondolkodtam; megviccelem Ann-t, miszerint lefeküdtünk. Kezem a melltartója csatjához csúszik, s kicsatolom a fehérnemű egyik részét. A földre dobom, majd ezt követi a bugyija is.
Az Én bokszerem is lecsúszik, majd az ő ruhái mellett talál helyet. Magamhoz rántom, csupasz testünk összesimul, mely azonnal merevedést okoz számomra. Ann picikét mocorog, ami még inkább csak hab a tortára. De nem, nem engedek a csábításnak. Nem most fogom megerőszakolni.

36.Rész

Hey!^^

Miért csak 2 komment? Miért csak 99 olvasó? Hol van az a híres 100? Nyaa! Nem szoktatok ti ilyenek lenni velem, ez nyem ér!

Még is köszönöm, hogy már 73453 kattintottatok a blogra, sokat jelent, de tényleg:)

Tudtok ti ennél többet is! Ahogy kommentelni is!:)

Kellemes olvasást, ha úgy jön össze, és ha annyi embert érdekel, akkor a 37.Részt Harry szemszögéből olvashatjátok:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Felemelő érzés. Nem tudom mással kifejezni azt, amit most érzek. Puhaság; a párnáimnak olyan illata van, mint a ruháimnak. Itthon vagyok.

Nincs Harry, nincs szenvedés, verés. Bántalmazás.

Egy új év, új nap, új én.

Megdörzsölöm szememet, miközben oldalamra fordulok, és mélyet ásítok. A fény besüt az ablakon, a redőnyt nem húztam le hajnalba.
Hogy hogyan is kerültem végül haza? A lányok jöttek, megmentettek. Igazándiból nem volt nehéz kicselezni a részeg Zayn-éket, hisz' alig álltak a lábukon. A vicc az, hogy amint a házba értünk, mindent bezártuk, a hátsó ajtót eltorlaszoltuk. Most minden bizonnyal Harry és a haverjai még mindig alszanak, pedig már dél lehet, de így is garantálom, hogy másnaposak lesznek.

Lassan felülök, hajamba túrva állok fel és lemegyek a konyhába. A helyiségben Eleanor tartózkodik, a tűzhelynél állva csinálja minden bizonnyal az ebédet. Elmosolyodik, mikor meglát. Arcomra nekem is halvány mosoly siklik. Ellép a gáztűzhelytől, és felém lép. Karjait kitárja, amin jót kuncogok, s magamhoz ölelem. Tényleg hiányoztak, és örülök neki, hogy megmentettek. De tudom, érzem, hogy Harry ennyivel nem fogja feladni. Ez így túl könnyű lenne. Könnyen lenne ez az egész Happy End. Túl könnyen.

- El sem tudod hinni, hogy mennyire hiányoztatok! - suttogom mosolyogva fülébe, érzem ahogy beleborzong, végül elengedjük egymást.

- Te is hiányoztál nekünk. Danielle össze vissza bőgött, még soha nem láttam ennyire leblokkolva - mélyet sóhajtok, elképzelve, ahogy Danielle a szobájába, a sarokba kuporodva zokog. Igen, volt már rá példa, mikor szerelmi bánata volt. És igazándiból sokkal rosszabb még elképzelni is, hogy pont miattam sírt.

- Talán jobb lett volna, ha tényleg eljössz valamelyikünkkel, és nem maradsz itt egyedül! - Nathasa sétál be, holt kómásan. Majdnem nekimegy az asztalnak, de végül sikerül neki leülni. Elmosolyodok látva kócos haját, amit egyszerűen megráz, így még rosszabbul néz ki.

Felfogva szavait csak vállat rántok, majd leülök mellé.

- Megtörtént, kész. Essünk túl rajta - hajtom le fejemet s a pöttyös asztalterítőt kezdem el bámulni, mintha olyan érdekes lenne a piros pöttyök elhelyezkedése.

- Nehéz olyanon túl esni, ami az egyik legjobb barátnőddel történt, és egyrészt a te hibád - Danielle lépked be, felöltözve, tökéletesen felkötött hajjal, irigylésre méltó sminkkel. A hajnali események alatt nem volt időm vele beszélni, mert akkor tökéletesen látszottak kisírt szemei.

Azonnal felpattanok, és szó nélkül ölelem magamhoz.

- Nem kellett volna miattam sírnod, nem érdemlem meg! - suttogom fülébe. Hümmög egyet, miközben fejét oldalra fordítja.

- Szóval El-nek ismételten eljárt a szája? - kérdezi kuncogva, mire én is elmosolyodok és elengedem. Az említett sértődve húzza fel orrát, amin jót nevetünk. Az utolsó, aki megjelenik Perrie. Testét csak egy hosszú póló takarja és egy bugyi, haja finoman omlik vállára. Mosolyogva néz ránk, majd elkapja El derekát, és az enyémet, Danielle felhúzza Nathassa-t, és odalöki hozzánk.

- Csoportos ölelés! - rikkantja Perrie, mire felnevetek. Nem törődve, hogy melyikőjüket karolom át, szorosan ölelem meg a két oldalamon állót.

- Mikor bontunk ajándékot? - kérdezi Nathasa, az ölelés végeztével.

- Hozom az ajándékaimat - rohanok fel, és a szekrényben kezdtek el turkálni, végül megtalálom a hatalmas zacskót, amiben az ajándékok lapulnak és a nappaliba megyek. A lányok a karácsonyfa mellett állnak, az ajándékok már becsomagolva fekszenek a fa alatt. Elmosolyodok, és én is bepakolom az ajándékaimat a fa alá. Végül megajándékozzuk egymást, és leülünk. A tévében egy unalmas, újévi film megy. Szívem szerit felmennék, és inkább a szobámba ücsörögnék, de nem lehet. Mármint, nem akarom lerázni a lányokat.

- Tudjátok mire gondoltam? - Danielle hangja húz vissza a jelenbe, fejemet felé fordítom. Akárcsak a lányok, én is érdeklődve figyelem.

- Csinálhatnánk egy pót szilvesztert. Még csak elseje van. És másodikára totálisan berúgnánk - felkuncogok, majd hátra dőlök a fotelben.

- Én benne vagyok. Mivel bevásároltunk már, ezért rengeteg pia van a kamrában. Eleanor meg úgy is főz - rántok vállat hanyagul, majd kuncogva nézek az említettre, aki később megdob egy párnával.

- Én felfújom a lufikat, és kreálok zenét - mondta vigyorogva Perrie, és az emeletre rohant. Nathasa s Danielle is elmondta, hogy mit akarnak csinálni, én meg felálltam.

- Hát, akkor én most... - kezdek bele, de Eleanor visszahúz.

- Felejtsd el, hogy meglógsz! Jöhetsz nekem segíteni! - számat elhúzom, és nyöszörögve dőlök el a fotelbe.

- És az nem lehetne, hogy mondjuk én itt maradok és.....pihenek? - ártatlanul nézek fel rá, szempillát rebegtetve. El csak megrázza fejét, majd elkapja csuklómat és a konyhába húz. Nyöszörögve, duzzogva ellenkezek, de hiába. Végül segítek neki főzni. 

* 

Este már minden készen áll. Az emeletre rohanok, be a szobámba. A lányok már felöltöztek, csak én maradtam a reggeli ruhámba. Felveszek egy harisnyát, kifésülöm a hajamat és egy szoknyába bújok. Bakancsot veszek fel, telefonomat felkapom, ahogy egy csillagszórós csomagot az asztalomról. Lemegyek a lépcsőn, be a nappaliba. Halk zene megy, ami a Fall Out Boy The Poenix című száma. Elmosolyodok, miközben végig nézek a helyiségen. Rengeteg lufi, lampion van a nappaliban, ami igazán hangulatossá teszi a helyet, főleg, hogy még a karácsonyfán lévő égősor is világít. 

A nappali közepén egy hatalmas asztal foglal helyet, amin megannyi finomság van, amit én és Eleanor hoztunk össze. A lányok már az asztalnál ülnek, beszélgetnek.

Leülök Perrie mellé.

- Hát lányok! Boldog pót szilvesztert - kuncog fel Danielle, aki a másik oldalamon ül. Végül koccintunk, majd miközben beszélgetünk, enni kezdtünk. Az italok csak úgy gördültek lefele, végig nyelőcsövünkön. 

*

Hamarosan éjfél. Az alkohol rendesen a fejembe szállt, de olyannyira, hogy nehezen bírok megállni a lábamon. Kezemben egy pezsgőspoharat  szorongatok, miközben nagy nehezen az emeletre megyek. A szobámba kellene jutnom, ahol a telefonom vár. Szeretnék csinálni képet, de nem tudom, hogy mennyire lehetséges. 

A szobába beérve, megcsap a hideg levegő. Homlok ráncolva teszem le poharat az asztalra majd becsukom az ablakot. Megdörzsölöm csupasz, libabőrös karjaimat, és borzongva fordulok meg. Kissé megijedek.

Az ajtót nyitva felejtettem, így a beszűrődő fénytől tisztán kiveszek egy alakot, aki pontosan előttem áll. Felkuncogok.

- Nagyon vicces Perrie! Ennyivel nem tudsz megijeszteni - kissé dülöngélve indulok el felé, és sikeresen nekiesek.

- Hmm, Perrie! Hova tűntek a melleid? Olyan izmos lettél - vihogok, akárcsak egy ló. Az illető nem szól semmit, egyik karjával magához ránt, fenekem ágyékának csapódik.

- Perrie, már merevedésed is van? Te kis huncut - fejemet hátra vetve vihogok. Ám, hangom fennakad, mikor nyakamba injekciót szúr a mögöttem álló. 

35.Rész

Sziasztok!

Ezúttal a részben Harry picikét szadista, ahogy a többi fiú is. Köszönöm, hogy szántatok rám pár kommentet, remélhetőleg ide is leírjátok a véleményeiteket. 

Nos, ki lesz a 101. olvasóm?:D

Jó olvasást kívánok, kommenteket várom!

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Ajkaim közül halk sikoly szökik ki, lábamat rángatni kezdem. Harry elengedi lábamat, és hajamnál fogva állít fel. Hangosan felsikítok, kezemet kezére teszem és rácsapok. Erősebben markolt tincseimbe, fejemet hátra húzza, mire felszisszenek. Lassan elenged, így hátrálni kezdek, végül megbotlok az ágy sarkában, így a matracra dőlök. Harry elvigyorodik, tekintetem véres, fehér pólójára siklik. Összerezzenek a gondolattól, hogy Harry-ék még csinálhattak valamit a srác holttestével, amit én már nem láttam. Ismerem Styles-t, mindenre képes, legyen szó bármiről.

Hátrálok, végül hátam az ágytámlának csapódik. Harry már fölöttem is van, kezeimet leszorítja saját mancsával, míg szabad kezét állkapcsomra simítja, amibe bele mélyeszti ujjait. Felszisszenek, kezemet rángatni kezdem, lábammal rúgdosom combjait, de hiába. Ráül derekamra, csuklómon erősödik fogása. Szemei haragosak, megnyalja ajkát, majd megszólal.

- Valamit mondtam, nem? Én vagyok a játékvezető, az én szabályaim alapján játszunk, és ha szabályt szegsz, viseld a következményeit! - hangja a szokottnál is mélyebb, rekedtesebb. Jobban belebújok a matracba, miközben tekintetemet elkapom.

Harry egy könnyed mozdulattal kap ölébe, miközben szorosan lefog, hogy véletlenül se tudjam megrúgni. Levisz a földszintre, be a nappaliba.

- Louis, hozz egy széket, és ragasztószalagot! - a fiú pár perc múlva megjelenik, kezében a ragasztószalaggal és a székkel. Leteszi az ülőalkalmatlanságot az ablak elé, mely a mi házunk elé néz. Harry a székre lök, mire felállhatnák, Louis vállamnál fogva vissza nyom. Harry kezeimet és lábaimat a székhez kötözi.Ellenkezek, de hiába, könyörgök, de nem foglalkoznak vele. Harry végül a számat ragassza be, fejemet el akarom húzni, de Louis megfogja két oldalt arcomat.

*

A napok csak telnek, a ragasztószalag csak akkor kerül le rólam, mikor elvisz Harry fürdeni, és ha ételhez jutok. A napjaim tömören arról szólnak, hogy csak ülök az ablak előtt, és magam elé bámulok. Általában Harry-nek a karjai közé kell vennie, mikor lekerülnek rólam a szalagok, mert olyannyira nem bírom megtartani magamat, hogy könnyedén össze tudok esni.

Üveges tekintettel bámulok ki az ablakon, a havas tájba gyönyörködve. Egyszer csak négy autó parkol le a házunk előtt. Megrezdülök, szemeim felcsillannak. Hazajöttek.

Bármennyire is nyomorult helyzetbe vagyok, örülök nekik.

Egyesével szállnak ki, körbenéznek, mintha észrevettek volna. Legszívesebben üvöltenék, integetnék, de nem tudok. Perrie az, aki legtovább bámulja az ablakot, s mond valamit Danielle-nek aki maga után húzza a bőröndjét. Olyan, mintha egyenesen rám mutatna. 

Egy autó parkol le a hídon, majd Zayn száll ki belőle. Ő is az ablakra pillant, kissé bosszúsan pillant rám, majd az út másik oldalára indul, ahol a lányok vannak, vagyis, most már csak Perrie. Zayn mellé ballag, a kocsija oldalának dől, és a lányhoz kezd beszélni. Perrie láthatólag meglepődik, hogy egyáltalán képes volt hozzá szólni. Beszélnek valamit, mikor kirohan a házból Nathasa. Idegesen, hadonászva ballag Zayn elé, meglöki a mellkasát. Láthatóan ideges, de Perrie lefogja. 

Ezt követően mind a hárman az ablakra pillantanak. Zayn kezei ökölbe szorulnak, és elindul vissza, ide hozzánk. Az ajtót szinte feltépi, amit be is zár maga mögött. Szó nélkül trappol be hozzám, a nappaliba, a sötétítő függönyt elhúzza. Harry rohan le hozzánk, és kérdőn nézi végig, ahogy Zayn kiszabadítja kezemet és lábamat.

- Zayn! Mi történt, mit csinálsz? - állítja meg Harry, miközben leguggol mellé. Zayn egy pillanatra rá figyel, majd folytatja lábam kiszabadítását. 

- Megjöttek a barátnői. Nathasa sikongatva, kétségbeesetten, és kissé dühösen jött ki, miszerint Ann-t elrabolták. Kérdőre vontak, de én eljöttem inkább ide - felhúznak, Harry ölébe kap, és Zayn-re pillant.

- Jó, akkor felviszem az emeletre. Jobb, ha nem tudják, hogy itt van - meg akarok szólalni, de nem megy. Le akarom venni számról a ragacsot, de nem kockáztatok. Fejemet erőtlenül döntöm Harry mellkasának, szememet lehunyom. Remegés veszi át testemet, miközben az emeletre visz. Az ágyra ültet, majd a szekrényhez ballag. Kivesz egy meleg pulcsit, és ölembe dobja.

- Öltözz! - parancsol rám. Összerezzenek, miközben remegő kezekkel, erőtlenül veszem fel a meleg pulcsit, lábaimat felhúzom. Tekintetemmel Harry-t követem, aki lehúzza a redőnyt, a villanyt felkapcsolja. Már esteledik, hamarosan Harry visz fürdeni.

A fiú elém guggol, végig simít remegő testemen, majd lehúzza számról a ragacsot, mire fájdalmasan nyögök fel.

- Elviszlek fürdeni, utána pedig megetetlek - válaszul csak bólintok. Ismét ölembe kap, és a fürdőbe visz. Leültet a kád szélére, és megengedi a vizet a kádba, majd bezárja az ajtót. Lekapja pólóját, tekintetemet mellkasára vezetem. Telefonja megcsörren. 

- Történt valami, Liam? - az említett és Niall nem jött el ide, a házukba maradtak. Már egy ideje nem láttam őket, és mi tagadás, nem is akarom. 

Tovább beszélget a fiúval, miközben én elbambulva bámulom, ahogy a víz a kádba csobog. Harry végül elköszön Liam-től,és bontja a vonalat. A telefont leteszi a komódra, majd felém fordul.

Leveszi rólam a pulcsit, majd a pólót. Mindent hagyok neki, mert ha ellenkeznék avval csak magamnak ártanák. Ezt is bizonyítják az oldalamon, karjaimon lévő lila foltok. 

Végül minden ruha lekerül rólam, hajamat felköti. Totálisan tehetetlennek érzem így magam, és ez nem nagyon tetszik. Úgy kezel, mint egy gyereket. Egy időzített ketyere, mely bármikor robbanhat. 

Felállok, és ajkamba harapva nézek rá. A ruhák róla is lekerülnek, majd bemászik a kádba, Én pedig követem. Vele szembe leülök, lábaimat kinyújtom. Összerezzenek, és fel is szisszenek mikor a víz a sebekhez ér, amiket Ő okozott. 

Tekintetét kerülöm, kezét megérzem combomon, mire összerezzenek. Kénytelen vagyok rá nézni. Arcáról semmit sem tudok kivenni, a hab teljesen ellepi izmos mellkasát. 

- Többet nem leszel a székhez kötözve, itt maradsz fent a szobába. A végén még megtudnák a barátnőid, hogy itt vagy - az ölébe húz, egyenesen merevedésén ülök. Hátam mellkasához simul, karjaival átkarolja derekamat, és fülemhez hajol. 

- Ne aggódj, a szilveszter estéd emlékezetes lesz! - mély hangjától a hideg ráz ki. Mit akar? Érzem, hogy nem fogom élvezni. 

*

Eljött ez a nap is. Szilveszter van. Végül Niall és Liam is eljött, hogy együtt ünnepeljék meg az újévet Harry-ékkel.Az ablak előtt ülök, háttal az ajtónak. Már este van, korábban  Harry annyira feljött, hogy megfürdessen, utána magamra is hagyott. 

Lentről Niall idegesítő nevetését hallom, amit Zayn-é követ. Hmm... nagy ritka hallani a feketeséget nevetni, szóval annak valami nyomós oka lehet, hogy most felkacagott.

Az időérzékem egyenlő a nullával. Nem tudom, hány óra, mikor jön el az a bizonyos éjfél. Nem repdesek az örömtől, sőt. Ez életem egyik legrosszabb szilveszter estéje. Nem vagyok a szeretteimmel, nem érzem magam jól.

Lábdobogás, majd kulcszörgés, ezt követően kinyílik az ajtó. Tudom, hogy Harry az, csak azt nem tudom, hogy mit akar. 

A lámpát felkapcsolja, majd felém lépked. Kezét vállamra teszi, mire összerezzenek. Fogása gyengéd, kicsit sem erős, ami különös. Van egy érzésem, hogy leitta magát, nem is kicsit.

Lassan felpillantok rá. Engem néz, másik kezében egy pezsgős üveg foglal helyet.

- Gondoltam feljövök hozzád. Öt perc múlva éjfél - válaszul csak hümmögök egyet, végül felállok. Kezét arcomra simítja, majd homlokon csókol. Hátrálok egy kicsit, még mielőtt komolyabb szándékai lennének.

Elenged, és az íróasztalához ballag, ahol két tiszta, pezsgőspohár ácsorog. Mind a kettőbe tölt az alkoholból, az üveget leteszi, majd kezembe adja az egyik poharat. Homlok ráncolva pillantok fel rá. Most le akar itatni, vagy mi a franc?

Végül az órájára pillant, ujjait csuklóm köré fűzi, és az ablakhoz húz. Percek múlva tűzijáték röppen fel az égre, s megannyi formában mutatkozik meg. Harry kezét államra simítja, úgy fordít magával szembe. Totálisan romantikus pillanatok egyike lenne, ha nem Vele lennék.

- Boldog új évet, Ann! - hangja mély, viszont mosolyog. Komor arckifejezéssel koccintok vele, és a pezsgőbe iszok.

Lentről csörömpölés, s más egyéb, bizarr hang hallatszik fel, majd lábdobogás. Az ajtó kicsapódik.

A lányok.