38.Rész

Hey^^

Még pár rész! Még pár rész, és vége az első évadnak. Ti is annyira várjátok, mint én?:D

Mert én nagyon, de tényleg. Rengeteg izgalom lesz az elkövetkezendő részekben:)

Köszönöm a 3 kommentet, most a 4 kommentre "gyúrjatok" rá:D

Észrevettem, hogy az utóbbi időkben egyesek hol leiratkoznak, hol pedig fel. És már a 100 olvasóm is "odaveszett."

Kezdek aggódni...

Már lassacskán 80 000 a megtekintés, amiért nagyon hálás vagyok:)

De nem szaporítok tovább semmit.

Jó olvasást, kommenteket várok!!

Taylor xx

* Ann szemszöge* 

Két ölelő kar szorít magához. Csupasz testünk egybeolvad, fenekem ágyékának nyomódik. Fejem iszonyatosan fáj, minden oly' homályos a tegnap este történtekről. A nyakamba szuszog, haja csiklandozza bőrömet. 

Jaj, ne. Az nem... az nem lehet. Lassan lefejtem karjait magamról, és megfordulok. Harry édesen szuszog, szempillái néha - néha megremegnek, ajkai elnyíltak.
Szemeim kikerekednek, látva csupasz mellkasát. Ezt követően benézek a takaró alá. Mind a ketten meztelenek vagyunk, Harry keze oldalamon pihen. Nem...nem feküdhettünk le. Az képtelenség. Arra biztos emlékeznék.
Egyáltalán hogy a fenébe kerültem ide? Hogyan? Ez...ez már Harry szobája.
Leveszem kezét oldalamról, mire mocorogni kezd. Felállok, és magam köré tekerem a takarót. Talán hiba volt.
Harry meztelen testével szemezek. Elfordítom fejemet. Harry tapogatózik, minden bizonnyal magára akarja húzni a takarót, ám ez nem sikerül neki.Felmordul, majd megdörzsöli szemét, amit lassan kinyit. Nagy szemekkel bámul rám, ajkai lassan mosolyra húzódnak, amitől egyre inkább kezdek undorodni.
- Jó reggelt, Napfény - mély, érdes reggeli hangjától a libabőr cikázik testemen. Lehajolok fehérneműmért és a szoknyámért. Ám arra nem számítok, hogy Harry elkapja a takarót, és lehúzza rólam. Felvisítok, és amennyire csak lehet, szoknyámmal takarom magamat.
- Nyaa, inkább köszönj szépen, és adj egy jó reggelt csókot - vigyorog, közben feláll, majd felhúzza magára bokszerét. Göndör fürtje közé túr. Szemet forgatok, miközben a fürdő felé lépkedek.
- Egy kérdés, még mielőtt bemegyek a fürdőbe;  lefeküdtünk? - hangom kissé megremeg. Nem lehetek akkora ökör, hogy részegen lefekszek vele, és még mellette is alszok.
- Végig basztuk az egész éjszakát - kacsint rám. Szemeim elkerekednek, a tüdőmbe szorul a levegő, s mielőtt még mondhatna valamit bemenekülök a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót. Hallom, ahogy Harry felnevet, mire magamat is meglepve, könnyeim megerednek. Végig csúsznak forró arcomon, le kulcscsontomra.
Mély levegőket veszek, mellkasom szaporán emelkedik. Fejemet fogva hunyom le szemeimet. Istenem...mit tettem?

Nagy nehezen letörlöm könnyeimet, és felöltözök. Egypárszor megmosom arcomat, majd erőt véve magamon kimegyek. Harry nincs bent a szobába. Ezek szerint már bevetette az ágyat.

Ajkamat csócsálva veszem fel cipőmet, majd lemegyek. A nappaliból kiabálást hallok.

- Nem vagy normális, Zayn! Én nem azt mondtam, hogy azonnal dugd meg, csak tartsd magadnál!  - Harry egyre hangosabban beszél, mély, ideges hangjától összerezzenek, majd a hang irányába megyek. Harry Zayn és Perrie előtt áll, akik a kanapén ülnek, fehérneműbe.

- Mi történt? - kérdezem halkan, Perrie-re összpontosítva.

- Ezek ketten lefeküdtek! - Harry idegesen fordul felém, miközben a kanapén ülőkre mutat.

Homlokomat felvonva nézek barátnőmre, aki lehajtja fejét.

- Fogd be! - intek egyet Harry felé, és kérdőn nézek Perrie-re.

- Perrie. Emlékszel arra, hogy Zayn-el lefeküdtetek volna?

- Nem - hangja alig halható, szerintem fél, hogy esetleg Zayn bántani fogja.

- Zayn beadtál valamit Perrie-nek vagy csak szimplán be volt rúgva? - kérdezem a feketét.

- Mit érdekel az téged? - kérdez vissza flegmán. Szemet forgatok, majd Harry-re nézek.

- Ti mind a ketten javíthatatlan esetek vagytok - fintorodok el. Harry csak leint, és Zayn-re néz.

- Szóval, Malik? - kérdezi Harry.

-  Még az altató alatt állt, nem bírtam magammal, és megdugtam. Ennyi - ránt vállat.

- Hát te nem vagy normális, baszod! - fakadok ki. Harry csak elvigyorodik, majd felém fordul.

- Tulajdonképpen én is meg akartalak dugni, de nem bírtam volna elviselni, hogy miután felkelsz, kivered a hisztit - érzem, hogy egyre inkább kezdek idegesebb lenni, sőt.

- Kurva nagy mákod van, hogy most képtelen vagyok ezzel foglalkozni! - szűröm ki nagy nehezen fogaim közül ezt az egy mondatot.

- Ann...nem mehetnénk haza? - Perrie félénken néz fel rám, közben magára kapja pólóját, ami egészen eddig a fotel karfáján pihent.

Ajkaimat szólásra nyitom, ám Zayn megelőz.

- Felejtsd el, Cica. Itt maradsz, és egy szobába fogsz velem aludni. Vagy mást csinálni - átkarolja barátnőmet, és szorosan magához húzza. Ajkaimra fintor csúszik, miközben Harry-re pillantok.

- És te komolyan hagyod ezt? - kérdezem felháborodottan. Harry vigyorogva lép egyet felém, megragadja csuklómat és magához von. Mellkasunk összesimul, ellenkezni akarok, de nem hagyja.

- Persze, hogy hagyom. Ti le vagytok egy kicsit maradva. Ameddig nyugisan szunyókáltatok, én beszéltem a srácokkal egy-két dologról. De ez nem tartozik rátok, szóval érjétek be ennyivel - szemet forgatok, majd próbálom magamtól eltolni. Több kevesebb sikerrel.

* Este *

Az ebédlőben ülünk. Síri csend van, csupán csak az evőeszközök csörömpölő hangja teríti be az ebédlőt zajjal. Miden olyan, akárcsak a Fall Out Boy  Young Volcanoes című dal videó klipjében. Egyszóval; hátborzongató.
Nem tudom máshogy leírni, azt amin most itt játszódik.
A lányok csak turkálják a vacsorát, ami történetesen rizs, csirke és saláta. Kezük remeg, miközben szorosan nézik a tányérjukat. Kerülik a tekintetemet, ahogy a fiúkét is. Totálisan úgy viselkednek, mint akik be vannak fenyítve. Én pedig csak ülök, a kezeim a combjaimon pihennek, közben üveges tekintettel nézem a többieket. A fiúk jóízűen esznek, egyik kezük az asztalon, míg a másik valahol a lányok combján kap helyet.
Már csak arra eszmélek fel, hogy egy meleg kéz simul combomra. Szoknya van rajtam, így az illetőnek mondjuk úgy, könnyű dolga van. Kissé megugrok, mikor a hatalmas, meleg mancs bugyimba csúszik. És ezt mind itt, itt az asztal alatt. Megmarkolom a székem karfáját, majd az illető felé fordulok, aki történetesen Harry.
Jelentőség teljes pillantásokkal illetem, miközben kezemet kezére simítom, s próbálom ellökni kezét. Nem nagyon sikerül, hallom, ahogy Harry felmorog. Testemben cikázik a félelem, és nem akarom, hogy kikötözzön, vagy egyéb. Így csak hagyom, hogy egy ujját eltüntesse bennem. 

37.Rész

Hey!^^

Ismét megfogyatkoztatok, amit szomorúan tapasztalok. Megértem, hogy nem nagyon tetszett nektek a Téli Novella, mert igazság szerint nekem sem jött be annyira. 

De lapozzunk.

Meghoztam a 37.Részt. Ami azt jelenti, hogy hamarosan kinyitják azt a bizonyos levelet, amiben teljesen meglepő fordulatok várhatóak, de ezt majd úgy is megtudjátok.

Nem tudom, vagy a Blogger vacakol, vagy fogalmam sincs. Folyamatosan leiratkozik egy ember, majd fel. Lehet, hogy nem is a Blogger vacakol.(?)

Ezt a részt most Harry Szemszöggel olvashatjátok, remélem tetszeni fog. Kommenteket várok.

És mielőtt még el nem felejtem, a Paparazzi Blogdesign ismételten hirdetett egy versenyt, amire jelentkeztem. Helyezést értem el.

Legjobb fülszöveg: Alexandra Taylor-Enemies-I.hely

Legjobb Trailer: Alexandra Taylor-Enemies-III.hely

Novella verseny: Alexandra Taylor-I.hely.

Kellemes olvasást:)

Taylor xx

* Harry szemszöge *

Szép kis új évi ajándék, mondhatom. Nem hittem volna, hogy ennyire okosak is tudnak lenni. Szinte már meglepő. Vagy lehet, hogy ha nem lettem volna berúgva, akkor nem tudják megszöktetni Ann-t. Jó, most már hiába csámcsogok rajta, megtörtént.

Totálisan fitten megyek le a konyhába, ahol senki sincs. Már rég felöltöztem, és ameddig zuhanyoztam, eszembe jutott egy - két nagyon is jó ötlet. Többek között az is, hogy Ann nem ússza meg ennyivel, mivelhogy ismét magamhoz fogom "láncolni". Csak jobbnak látom, hogy ha ismét megvárom míg este lesz.
Lehörpintem az utolsó csepp kávét is, ami még a bögrémbe van, majd az emeletre szaladok. Igaz, ideje lenne már hazamenni a saját házunkba, ami hamarosan meg is fog történni, csak hát, az még kicsit később lesz esedékes. Mondjuk este.
A legelső szobába ballagok, ahol Niall és Louis egy ágyban alszik. Felkuncogok, látva a pózt, ahogy alszanak. Niall lába Louis nyakába, míg a feje a fiú combjánál van. Louis karja Niall bokájánál, és a feje a párnába fúrva. Hátra nyúlók zsebemhez, majd előhúzom a pisztolyomat, megnézem, hogy van-e benne töltény, majd az egyik vázára célzok, mely a sarokban lévő asztalon van. Meghúzom a ravaszt, és szétlövöm a vázát.

A fiúk egyszerre ugranak fel, így Niall sikeresen leborul az ágyról, s hangos csattanással találkozik a laminált padlóval. Lazán, vigyorogva dőlök neki az ajtófélfának, és őket bámulom. Louis kómásan túr hajába, miután felül. Kinyújtózkodik, majd rám néz.

- Miért keltettél fel minket ilyen korán? - az órámra pillantok, és hangosan felnevetek.
- Már lassan egy óra lesz, Louis. Itt az idő felkelnetek. Megyek, felkeltem Zayn-éket is  - vigyorgok, és megfordulok. Ám abban a pillanatban Zayn és Liam robog fel a lépcsőn, s egyenesen felém sietnek.
- Mi volt ez a lövöldözés? - kérdezi Zayn kicsit sem kedvesen. Remek, most viselhetem el egész nap a nyivákolásait.
Köztudott, hogy ha Zayn nem alszik maximum nyolc órát, akkor felborul a bióritmusa, és akkor általában mindenkivel bunkózik.
- Csupán csak felkeltettem Louis-t és Niall-t - rántok vállat, majd a laminált padlón fekvő szöszire pillantok, aki már háton feküdve, elnyílt ajkakkal szuszog.
Ilyen nincs.
- Jah, és minket is felkeltettél - mondja Zayn elfintorodva, majd int egyet, és már itt sincs.
Szemet forgatva nézek utána, és Liamre pillantok, aki nekidől az ajtófélfának, és lehunyja szemeit.
- Menj, igyál egy kávét. Addig rendbe szedem őket - bökök Louis-ra, aki már vissza vackolta magát. Liam bólint, és elhagyja a szobát. Körbe pillantok a szobába, tekintetem megakad még egy vázán, amiben egy csokor virág van. A vázához lépek, kiveszem belőle a virágokat, amiket a szekrényre teszek, és Niall- hoz sietek. A vázában lévő vízből az arcába öntök, majd Louis-hoz fordulok. Hallom, ahogy Niall felnyög, és káromkodva ül fel. Vigyorogva öntöm a maradék vizet Louis arcába, aki azonnal felugrik.
Nevetésem tölti be a szobát, közben leteszem a vázát. Louis megdob egy párnával, majd hajába túrva néz rám.
- Minek kell felkelnünk?
- Dolguk van. Cseréljétek le a lepedőt, és öltözzetek fel, aztán gyertek le a konyhába - mondom, majd magukra hagyom őket. Lemegyek a lépcsőn, be a konyhába, ahol Liam már egy kávét szürcsölget, Zayn pedig mellette ül, és a feje az asztalon van. Lehuppanok melléjük, majd megpöckölöm Zayn fülét, aki csak felmordul. Felkuncogok, s a még kómás Liam-re nézek.
- Emlékszel valamire a tegnap estéből? - Liam megrázza fejét, és mélyet sóhajt.
- Minden olyan zavaros. Csak képkockák ugranak be néha - néha, de semmi több - csóvája fejét, közben lenéz bögréjére.
Válaszul csak hümmögök, és ismét megpöckölöm Zayn fülét.
- És Te? Emlékszel valamire? - kuncogok fel. Megrázza fejét, s percek múlva már csak egyenletes szuszogását lehet hallani.
Remek, bealudt az asztalon.
Liam csak felkuncog. Feláll, majd a mosogatóhoz lép. Beteszi a koszos bögrét a gépbe, és vissza huppan mellém.
- Vettél már be fájdalomcsillapítót? - nézek rá kérdőn.
- Igen. Teát ittam a kávé előtt, és akkor - bólintok, miszerint megértettem.

Louis s Niall robog be a konyhába, halántékukat fogva. Liam szó nélkül áll fel és fájdalomcsillapító után kutat. Mikor megtalálja a doboz tablettát, Louis kezébe dobja, és vissza huppan mellém.
Niall mellém ül, míg Louis Zayn mellé, akinek Ő is megpöcköli a fülét.
Felkuncogtam, majd az asztalra könyököltem.
- Zayn! Itt az ideje felkelned! Beszélnünk kellene valamiről - bökdöstem karjait. Zayn felmordult, majd lassan, hót komásnak felült. s hajába túrt.
- Szóval. Az éjszaka folyamán megszökött Ann. A lányok segítettek neki. Mivel mindannyian ittasak voltunk, főleg Ti, négyen, ezért Én még ha akartam sem tudtam volna Ann-t itt tartani. Túlságosan be voltam rúgva, de ennek ellenére emlékszek a történtekre. Szóval, ebből az egészből csak annyit akarok kihozni, hogy ismételten el fogjuk rabolni Ann-t. Mivelhogy én nem hagyom ennyibe a történteket, felejtős. Annyi az egész, hogy Niall és Louis elmegy a házunkhoz, rendbe teszik a szobákat. Zayn, Liam és Én megfigyeljük a lányokat, este pedig lecsapunk rájuk. Most nem csak Ann - t raboljuk el, hanem a többit is - vázolom fel a tervet. Néha - néha bólintanak, miszerint megértettek. Még pár információt közlök velük, majd felállok.
- Majd hívjatok fel, ha kitakarítottátok a szobákat - nézek Louis-ra, aki bólint. Végül az emeletre megyek, és összeszedem a cuccaimat.Végül lemegyek a nappaliba, ahol eléggé nagy a felfordulás. Liam lép be, kezébe egy kukás zacskóval.
- Jó lenne, ha itt összetakarítanánk - néz rám, és pár sörös dobozt dob  a zacskóba.
- Tegnap jól szétpakoltunk - mondom, miközben a kilukasztott lufi darabokat a zacskóba teszem. 

*

És eljött az este. A lányoknál ég a villany a nappaliban. Annak ellenére, hogy el van húzva a narancssárga sötétítő függöny, tökéletesen láthatom az árnyékukat. Ajkamat csócsálva állok fel a székről, majd az emeletre rohanok. Felkapom a kikészített táskát, ami már az ágyon vár. Felveszem a kesztyűmet, majd a fekete csukjámat belebújok bakancsomba és lemegyek az előtérbe. Zayn és Liam már várnak, kezükben egy - egy pisztollyal.
- Akkor mindent a megbeszéltek szerint, világos? - nézek rajtuk végig. Bólintanak. Kilépünk az ajtón, s bevetjük magunkat a sötét éjszakába.
Átmászunk a kerítésen, majd szétválunk.
A hatalmas fa felé sietek, mely Ann ablakánál van. Ledobom a táskát, és kiveszem belőle az injekciós tűt, amiben altató van.
 Nagy nehezen felmászok, majd az ablakpárkányra ugrok, amin bőven elférek. Az ablak nem a legmodernebb, így még kívülről is ki tudom nyitni. Hangtalanul megyek be. A fehér függöny meg - meglebben, hála a lágy szellőnek.
Az ajtó kinyíl, és Ann jön be, az ajtót nyitva hagyva. Kuncog, a nagy semmin, dülöngél. Ezt én végig nézem, és őszintén szólva, tetszik az, amit látok. Vigyorom még szélesebb lesz, mikor elsétál mellettem, és nem vesz észre.
Becsukja az ablakot. Kapok az alkalmon, pár lépéssel megállok mögötte. Megfordul, arca először riadt, de ez hamar megváltozik és felkuncog.
- Nagyon vicces Perrie! Ennyivel nem tudsz megijeszteni - közelebb lép hozzám, sikeresen nekem esik.
Megtartom, de nem szólalok meg, túlságosan is élvezetes a műsor, amit nyújt.
Lent már csörömpölést és egyéb zaj csapja meg fülemet. Mivel  nekem háttal van, érzem, ahogy kerek feneke ágyékomnak simul. Más esetben már rég megdugtam volna, de most nem. Most nem azért vagyunk itt a srácokkal.
- Hmm, Perrie! Hova tűntek a melleid? Olyan izmos lettél - tetszik ez  részeg Ann, sőt. Bárcsak mindig ilyen laza lenne. De hát, Ann-ről van szó, szóval ez lehetetlen lenne. Időközben, ameddig Ő vihorászva próbál szabadulni, kiveszem zsebemből az injekciót, lepöckölöm az ujjammal a kupakocskát, kezem már nyakához közelít.
-  Perrie, már merevedésed is van? Te kis huncut - egyre inkább zavaróvá válik, ahogy nevet. Idegesítő, irritáló.
Végül egy határozott mozdulattal kerül az injekció a nyakába, s belefecskendezem testébe az altatót, az injekciót pedig eldobom.

Ann kábultan esik karjaim közé, én pedig készségesen fogom meg. Gyenge testét karjaimba véve megyek le a lépcsőn. A csörömpölés már a homályba merült, csend van. Pár beszédfoszlány vezet a nappaliba. Zayn épp Perrie száját ragasztja be, aki kábultan fekszik a fotelben. Liam vállára kapja Danielle-t, akinek a kezei összekötözve.
- Hívtátok már a fiúkat, hogy jöjjenek a furgonnal? - kérdeztem, közben Ann-re pillantok. Kezei lelógnak, arca mellkasomnál van.
- Állítólag már itt vannak - jön a válasz Liam-től, aki elindul a bejárati ajtó irányába.
- Ezek eltorlaszolták az ajtót - hallom, ahogy felnevet. Fejemet csócsálva nézek Zayn-re, aki szintén felém pillant. Ölébe kapja Perrie-t és Liam felé indul. Követem őket. Az ajtó kinyílik, mivelhogy már eltolták a dobozokat és az egyéb tárgyakat a srácok az útból. Liam Louis karjaiba adja Danielle-t, aki a kocsihoz viszi. Niall siet felém, és karjai közé veszi Ann-t, akit eddig én fogtam.
Liam Nathasa-val tér vissza, Zayn pedig Eleanor-al. Előre engedem őket, s bezárom az ajtót. A kulcsot zsebre dobom, majd a furgon felé ballagok, ahol már csak engem várnak. Beszállok hátra, behúzom az ajtót. Louis elindítja a kocsit, é pedig bekötöm magamat.

A házunkhoz érve, kiszállok, majd ölembe kapom a még mindig szuszogó Ann-t. Lepillantok rá, tekintetem ívelt ajkaira siklik. Késztetést érzek rá, hogy megcsókoljam, de nem. Nem teszem. Elkapom fejemet, és a ház fele ballagok. Niall nagy nehezen kinyitja az ajtót.
- Vigyétek fel magatokhoz a lányokat. Most már rátok vannak bízva - vigyorgok, és elindulok az emelet felé, Ann-el a karjaimba. Hallom, ahogy a fiúk még felkuncognak. Nekem is vigyor csúszik ajkaimra, miközben benyitok a szobámba, majd leteszem az ágyra a halkan szuszogó lányt. Még nem nagyon tudom, hogyan keserítsem meg még jobban az életét, vagy a mindennapjait.
Miután végig döntöm az ágyon, s háta alá nyúlva lehúzom róla szoknyáját. Ajkamba harapva nézek végig testén, mely most olyan ártatlan. Teljesen ki van nekem szolgáltatva, ami tetszik, viszont azt akarom, hogy érezze, ahogy ismét megerőszakolom. Ledobom a szoknyát a földre, kezem akaratlanul - vagy nem is akaratlanul - formás, feszes combjaira simul. Szempillái megremegnek, s mintha tűzbe nyúltam volna, kezemet azonnal elkapom.
Megrázom fejemet, és megszabadítom bakancsától, amit az ágy mellé teszek. Rá húzom a takarót, és lassan felállok. Hajamba túrok, majd kigombolom ingemet, amit hanyagul ledobok, és kikapcsolom nadrágom övét. Lehúzom az anyagot, majd a fürdőbe ballagok. Gyors tusolás után tiszta bokszerbe bújok, lekapcsolom a lámpát és bebújok a halkan szuszogó lány mellé.
Tusolás közben elgondolkodtam; megviccelem Ann-t, miszerint lefeküdtünk. Kezem a melltartója csatjához csúszik, s kicsatolom a fehérnemű egyik részét. A földre dobom, majd ezt követi a bugyija is.
Az Én bokszerem is lecsúszik, majd az ő ruhái mellett talál helyet. Magamhoz rántom, csupasz testünk összesimul, mely azonnal merevedést okoz számomra. Ann picikét mocorog, ami még inkább csak hab a tortára. De nem, nem engedek a csábításnak. Nem most fogom megerőszakolni.

36.Rész

Hey!^^

Miért csak 2 komment? Miért csak 99 olvasó? Hol van az a híres 100? Nyaa! Nem szoktatok ti ilyenek lenni velem, ez nyem ér!

Még is köszönöm, hogy már 73453 kattintottatok a blogra, sokat jelent, de tényleg:)

Tudtok ti ennél többet is! Ahogy kommentelni is!:)

Kellemes olvasást, ha úgy jön össze, és ha annyi embert érdekel, akkor a 37.Részt Harry szemszögéből olvashatjátok:)

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Felemelő érzés. Nem tudom mással kifejezni azt, amit most érzek. Puhaság; a párnáimnak olyan illata van, mint a ruháimnak. Itthon vagyok.

Nincs Harry, nincs szenvedés, verés. Bántalmazás.

Egy új év, új nap, új én.

Megdörzsölöm szememet, miközben oldalamra fordulok, és mélyet ásítok. A fény besüt az ablakon, a redőnyt nem húztam le hajnalba.
Hogy hogyan is kerültem végül haza? A lányok jöttek, megmentettek. Igazándiból nem volt nehéz kicselezni a részeg Zayn-éket, hisz' alig álltak a lábukon. A vicc az, hogy amint a házba értünk, mindent bezártuk, a hátsó ajtót eltorlaszoltuk. Most minden bizonnyal Harry és a haverjai még mindig alszanak, pedig már dél lehet, de így is garantálom, hogy másnaposak lesznek.

Lassan felülök, hajamba túrva állok fel és lemegyek a konyhába. A helyiségben Eleanor tartózkodik, a tűzhelynél állva csinálja minden bizonnyal az ebédet. Elmosolyodik, mikor meglát. Arcomra nekem is halvány mosoly siklik. Ellép a gáztűzhelytől, és felém lép. Karjait kitárja, amin jót kuncogok, s magamhoz ölelem. Tényleg hiányoztak, és örülök neki, hogy megmentettek. De tudom, érzem, hogy Harry ennyivel nem fogja feladni. Ez így túl könnyű lenne. Könnyen lenne ez az egész Happy End. Túl könnyen.

- El sem tudod hinni, hogy mennyire hiányoztatok! - suttogom mosolyogva fülébe, érzem ahogy beleborzong, végül elengedjük egymást.

- Te is hiányoztál nekünk. Danielle össze vissza bőgött, még soha nem láttam ennyire leblokkolva - mélyet sóhajtok, elképzelve, ahogy Danielle a szobájába, a sarokba kuporodva zokog. Igen, volt már rá példa, mikor szerelmi bánata volt. És igazándiból sokkal rosszabb még elképzelni is, hogy pont miattam sírt.

- Talán jobb lett volna, ha tényleg eljössz valamelyikünkkel, és nem maradsz itt egyedül! - Nathasa sétál be, holt kómásan. Majdnem nekimegy az asztalnak, de végül sikerül neki leülni. Elmosolyodok látva kócos haját, amit egyszerűen megráz, így még rosszabbul néz ki.

Felfogva szavait csak vállat rántok, majd leülök mellé.

- Megtörtént, kész. Essünk túl rajta - hajtom le fejemet s a pöttyös asztalterítőt kezdem el bámulni, mintha olyan érdekes lenne a piros pöttyök elhelyezkedése.

- Nehéz olyanon túl esni, ami az egyik legjobb barátnőddel történt, és egyrészt a te hibád - Danielle lépked be, felöltözve, tökéletesen felkötött hajjal, irigylésre méltó sminkkel. A hajnali események alatt nem volt időm vele beszélni, mert akkor tökéletesen látszottak kisírt szemei.

Azonnal felpattanok, és szó nélkül ölelem magamhoz.

- Nem kellett volna miattam sírnod, nem érdemlem meg! - suttogom fülébe. Hümmög egyet, miközben fejét oldalra fordítja.

- Szóval El-nek ismételten eljárt a szája? - kérdezi kuncogva, mire én is elmosolyodok és elengedem. Az említett sértődve húzza fel orrát, amin jót nevetünk. Az utolsó, aki megjelenik Perrie. Testét csak egy hosszú póló takarja és egy bugyi, haja finoman omlik vállára. Mosolyogva néz ránk, majd elkapja El derekát, és az enyémet, Danielle felhúzza Nathassa-t, és odalöki hozzánk.

- Csoportos ölelés! - rikkantja Perrie, mire felnevetek. Nem törődve, hogy melyikőjüket karolom át, szorosan ölelem meg a két oldalamon állót.

- Mikor bontunk ajándékot? - kérdezi Nathasa, az ölelés végeztével.

- Hozom az ajándékaimat - rohanok fel, és a szekrényben kezdtek el turkálni, végül megtalálom a hatalmas zacskót, amiben az ajándékok lapulnak és a nappaliba megyek. A lányok a karácsonyfa mellett állnak, az ajándékok már becsomagolva fekszenek a fa alatt. Elmosolyodok, és én is bepakolom az ajándékaimat a fa alá. Végül megajándékozzuk egymást, és leülünk. A tévében egy unalmas, újévi film megy. Szívem szerit felmennék, és inkább a szobámba ücsörögnék, de nem lehet. Mármint, nem akarom lerázni a lányokat.

- Tudjátok mire gondoltam? - Danielle hangja húz vissza a jelenbe, fejemet felé fordítom. Akárcsak a lányok, én is érdeklődve figyelem.

- Csinálhatnánk egy pót szilvesztert. Még csak elseje van. És másodikára totálisan berúgnánk - felkuncogok, majd hátra dőlök a fotelben.

- Én benne vagyok. Mivel bevásároltunk már, ezért rengeteg pia van a kamrában. Eleanor meg úgy is főz - rántok vállat hanyagul, majd kuncogva nézek az említettre, aki később megdob egy párnával.

- Én felfújom a lufikat, és kreálok zenét - mondta vigyorogva Perrie, és az emeletre rohant. Nathasa s Danielle is elmondta, hogy mit akarnak csinálni, én meg felálltam.

- Hát, akkor én most... - kezdek bele, de Eleanor visszahúz.

- Felejtsd el, hogy meglógsz! Jöhetsz nekem segíteni! - számat elhúzom, és nyöszörögve dőlök el a fotelbe.

- És az nem lehetne, hogy mondjuk én itt maradok és.....pihenek? - ártatlanul nézek fel rá, szempillát rebegtetve. El csak megrázza fejét, majd elkapja csuklómat és a konyhába húz. Nyöszörögve, duzzogva ellenkezek, de hiába. Végül segítek neki főzni. 

* 

Este már minden készen áll. Az emeletre rohanok, be a szobámba. A lányok már felöltöztek, csak én maradtam a reggeli ruhámba. Felveszek egy harisnyát, kifésülöm a hajamat és egy szoknyába bújok. Bakancsot veszek fel, telefonomat felkapom, ahogy egy csillagszórós csomagot az asztalomról. Lemegyek a lépcsőn, be a nappaliba. Halk zene megy, ami a Fall Out Boy The Poenix című száma. Elmosolyodok, miközben végig nézek a helyiségen. Rengeteg lufi, lampion van a nappaliban, ami igazán hangulatossá teszi a helyet, főleg, hogy még a karácsonyfán lévő égősor is világít. 

A nappali közepén egy hatalmas asztal foglal helyet, amin megannyi finomság van, amit én és Eleanor hoztunk össze. A lányok már az asztalnál ülnek, beszélgetnek.

Leülök Perrie mellé.

- Hát lányok! Boldog pót szilvesztert - kuncog fel Danielle, aki a másik oldalamon ül. Végül koccintunk, majd miközben beszélgetünk, enni kezdtünk. Az italok csak úgy gördültek lefele, végig nyelőcsövünkön. 

*

Hamarosan éjfél. Az alkohol rendesen a fejembe szállt, de olyannyira, hogy nehezen bírok megállni a lábamon. Kezemben egy pezsgőspoharat  szorongatok, miközben nagy nehezen az emeletre megyek. A szobámba kellene jutnom, ahol a telefonom vár. Szeretnék csinálni képet, de nem tudom, hogy mennyire lehetséges. 

A szobába beérve, megcsap a hideg levegő. Homlok ráncolva teszem le poharat az asztalra majd becsukom az ablakot. Megdörzsölöm csupasz, libabőrös karjaimat, és borzongva fordulok meg. Kissé megijedek.

Az ajtót nyitva felejtettem, így a beszűrődő fénytől tisztán kiveszek egy alakot, aki pontosan előttem áll. Felkuncogok.

- Nagyon vicces Perrie! Ennyivel nem tudsz megijeszteni - kissé dülöngélve indulok el felé, és sikeresen nekiesek.

- Hmm, Perrie! Hova tűntek a melleid? Olyan izmos lettél - vihogok, akárcsak egy ló. Az illető nem szól semmit, egyik karjával magához ránt, fenekem ágyékának csapódik.

- Perrie, már merevedésed is van? Te kis huncut - fejemet hátra vetve vihogok. Ám, hangom fennakad, mikor nyakamba injekciót szúr a mögöttem álló. 

35.Rész

Sziasztok!

Ezúttal a részben Harry picikét szadista, ahogy a többi fiú is. Köszönöm, hogy szántatok rám pár kommentet, remélhetőleg ide is leírjátok a véleményeiteket. 

Nos, ki lesz a 101. olvasóm?:D

Jó olvasást kívánok, kommenteket várom!

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Ajkaim közül halk sikoly szökik ki, lábamat rángatni kezdem. Harry elengedi lábamat, és hajamnál fogva állít fel. Hangosan felsikítok, kezemet kezére teszem és rácsapok. Erősebben markolt tincseimbe, fejemet hátra húzza, mire felszisszenek. Lassan elenged, így hátrálni kezdek, végül megbotlok az ágy sarkában, így a matracra dőlök. Harry elvigyorodik, tekintetem véres, fehér pólójára siklik. Összerezzenek a gondolattól, hogy Harry-ék még csinálhattak valamit a srác holttestével, amit én már nem láttam. Ismerem Styles-t, mindenre képes, legyen szó bármiről.

Hátrálok, végül hátam az ágytámlának csapódik. Harry már fölöttem is van, kezeimet leszorítja saját mancsával, míg szabad kezét állkapcsomra simítja, amibe bele mélyeszti ujjait. Felszisszenek, kezemet rángatni kezdem, lábammal rúgdosom combjait, de hiába. Ráül derekamra, csuklómon erősödik fogása. Szemei haragosak, megnyalja ajkát, majd megszólal.

- Valamit mondtam, nem? Én vagyok a játékvezető, az én szabályaim alapján játszunk, és ha szabályt szegsz, viseld a következményeit! - hangja a szokottnál is mélyebb, rekedtesebb. Jobban belebújok a matracba, miközben tekintetemet elkapom.

Harry egy könnyed mozdulattal kap ölébe, miközben szorosan lefog, hogy véletlenül se tudjam megrúgni. Levisz a földszintre, be a nappaliba.

- Louis, hozz egy széket, és ragasztószalagot! - a fiú pár perc múlva megjelenik, kezében a ragasztószalaggal és a székkel. Leteszi az ülőalkalmatlanságot az ablak elé, mely a mi házunk elé néz. Harry a székre lök, mire felállhatnák, Louis vállamnál fogva vissza nyom. Harry kezeimet és lábaimat a székhez kötözi.Ellenkezek, de hiába, könyörgök, de nem foglalkoznak vele. Harry végül a számat ragassza be, fejemet el akarom húzni, de Louis megfogja két oldalt arcomat.

*

A napok csak telnek, a ragasztószalag csak akkor kerül le rólam, mikor elvisz Harry fürdeni, és ha ételhez jutok. A napjaim tömören arról szólnak, hogy csak ülök az ablak előtt, és magam elé bámulok. Általában Harry-nek a karjai közé kell vennie, mikor lekerülnek rólam a szalagok, mert olyannyira nem bírom megtartani magamat, hogy könnyedén össze tudok esni.

Üveges tekintettel bámulok ki az ablakon, a havas tájba gyönyörködve. Egyszer csak négy autó parkol le a házunk előtt. Megrezdülök, szemeim felcsillannak. Hazajöttek.

Bármennyire is nyomorult helyzetbe vagyok, örülök nekik.

Egyesével szállnak ki, körbenéznek, mintha észrevettek volna. Legszívesebben üvöltenék, integetnék, de nem tudok. Perrie az, aki legtovább bámulja az ablakot, s mond valamit Danielle-nek aki maga után húzza a bőröndjét. Olyan, mintha egyenesen rám mutatna. 

Egy autó parkol le a hídon, majd Zayn száll ki belőle. Ő is az ablakra pillant, kissé bosszúsan pillant rám, majd az út másik oldalára indul, ahol a lányok vannak, vagyis, most már csak Perrie. Zayn mellé ballag, a kocsija oldalának dől, és a lányhoz kezd beszélni. Perrie láthatólag meglepődik, hogy egyáltalán képes volt hozzá szólni. Beszélnek valamit, mikor kirohan a házból Nathasa. Idegesen, hadonászva ballag Zayn elé, meglöki a mellkasát. Láthatóan ideges, de Perrie lefogja. 

Ezt követően mind a hárman az ablakra pillantanak. Zayn kezei ökölbe szorulnak, és elindul vissza, ide hozzánk. Az ajtót szinte feltépi, amit be is zár maga mögött. Szó nélkül trappol be hozzám, a nappaliba, a sötétítő függönyt elhúzza. Harry rohan le hozzánk, és kérdőn nézi végig, ahogy Zayn kiszabadítja kezemet és lábamat.

- Zayn! Mi történt, mit csinálsz? - állítja meg Harry, miközben leguggol mellé. Zayn egy pillanatra rá figyel, majd folytatja lábam kiszabadítását. 

- Megjöttek a barátnői. Nathasa sikongatva, kétségbeesetten, és kissé dühösen jött ki, miszerint Ann-t elrabolták. Kérdőre vontak, de én eljöttem inkább ide - felhúznak, Harry ölébe kap, és Zayn-re pillant.

- Jó, akkor felviszem az emeletre. Jobb, ha nem tudják, hogy itt van - meg akarok szólalni, de nem megy. Le akarom venni számról a ragacsot, de nem kockáztatok. Fejemet erőtlenül döntöm Harry mellkasának, szememet lehunyom. Remegés veszi át testemet, miközben az emeletre visz. Az ágyra ültet, majd a szekrényhez ballag. Kivesz egy meleg pulcsit, és ölembe dobja.

- Öltözz! - parancsol rám. Összerezzenek, miközben remegő kezekkel, erőtlenül veszem fel a meleg pulcsit, lábaimat felhúzom. Tekintetemmel Harry-t követem, aki lehúzza a redőnyt, a villanyt felkapcsolja. Már esteledik, hamarosan Harry visz fürdeni.

A fiú elém guggol, végig simít remegő testemen, majd lehúzza számról a ragacsot, mire fájdalmasan nyögök fel.

- Elviszlek fürdeni, utána pedig megetetlek - válaszul csak bólintok. Ismét ölembe kap, és a fürdőbe visz. Leültet a kád szélére, és megengedi a vizet a kádba, majd bezárja az ajtót. Lekapja pólóját, tekintetemet mellkasára vezetem. Telefonja megcsörren. 

- Történt valami, Liam? - az említett és Niall nem jött el ide, a házukba maradtak. Már egy ideje nem láttam őket, és mi tagadás, nem is akarom. 

Tovább beszélget a fiúval, miközben én elbambulva bámulom, ahogy a víz a kádba csobog. Harry végül elköszön Liam-től,és bontja a vonalat. A telefont leteszi a komódra, majd felém fordul.

Leveszi rólam a pulcsit, majd a pólót. Mindent hagyok neki, mert ha ellenkeznék avval csak magamnak ártanák. Ezt is bizonyítják az oldalamon, karjaimon lévő lila foltok. 

Végül minden ruha lekerül rólam, hajamat felköti. Totálisan tehetetlennek érzem így magam, és ez nem nagyon tetszik. Úgy kezel, mint egy gyereket. Egy időzített ketyere, mely bármikor robbanhat. 

Felállok, és ajkamba harapva nézek rá. A ruhák róla is lekerülnek, majd bemászik a kádba, Én pedig követem. Vele szembe leülök, lábaimat kinyújtom. Összerezzenek, és fel is szisszenek mikor a víz a sebekhez ér, amiket Ő okozott. 

Tekintetét kerülöm, kezét megérzem combomon, mire összerezzenek. Kénytelen vagyok rá nézni. Arcáról semmit sem tudok kivenni, a hab teljesen ellepi izmos mellkasát. 

- Többet nem leszel a székhez kötözve, itt maradsz fent a szobába. A végén még megtudnák a barátnőid, hogy itt vagy - az ölébe húz, egyenesen merevedésén ülök. Hátam mellkasához simul, karjaival átkarolja derekamat, és fülemhez hajol. 

- Ne aggódj, a szilveszter estéd emlékezetes lesz! - mély hangjától a hideg ráz ki. Mit akar? Érzem, hogy nem fogom élvezni. 

*

Eljött ez a nap is. Szilveszter van. Végül Niall és Liam is eljött, hogy együtt ünnepeljék meg az újévet Harry-ékkel.Az ablak előtt ülök, háttal az ajtónak. Már este van, korábban  Harry annyira feljött, hogy megfürdessen, utána magamra is hagyott. 

Lentről Niall idegesítő nevetését hallom, amit Zayn-é követ. Hmm... nagy ritka hallani a feketeséget nevetni, szóval annak valami nyomós oka lehet, hogy most felkacagott.

Az időérzékem egyenlő a nullával. Nem tudom, hány óra, mikor jön el az a bizonyos éjfél. Nem repdesek az örömtől, sőt. Ez életem egyik legrosszabb szilveszter estéje. Nem vagyok a szeretteimmel, nem érzem magam jól.

Lábdobogás, majd kulcszörgés, ezt követően kinyílik az ajtó. Tudom, hogy Harry az, csak azt nem tudom, hogy mit akar. 

A lámpát felkapcsolja, majd felém lépked. Kezét vállamra teszi, mire összerezzenek. Fogása gyengéd, kicsit sem erős, ami különös. Van egy érzésem, hogy leitta magát, nem is kicsit.

Lassan felpillantok rá. Engem néz, másik kezében egy pezsgős üveg foglal helyet.

- Gondoltam feljövök hozzád. Öt perc múlva éjfél - válaszul csak hümmögök egyet, végül felállok. Kezét arcomra simítja, majd homlokon csókol. Hátrálok egy kicsit, még mielőtt komolyabb szándékai lennének.

Elenged, és az íróasztalához ballag, ahol két tiszta, pezsgőspohár ácsorog. Mind a kettőbe tölt az alkoholból, az üveget leteszi, majd kezembe adja az egyik poharat. Homlok ráncolva pillantok fel rá. Most le akar itatni, vagy mi a franc?

Végül az órájára pillant, ujjait csuklóm köré fűzi, és az ablakhoz húz. Percek múlva tűzijáték röppen fel az égre, s megannyi formában mutatkozik meg. Harry kezét államra simítja, úgy fordít magával szembe. Totálisan romantikus pillanatok egyike lenne, ha nem Vele lennék.

- Boldog új évet, Ann! - hangja mély, viszont mosolyog. Komor arckifejezéssel koccintok vele, és a pezsgőbe iszok.

Lentről csörömpölés, s más egyéb, bizarr hang hallatszik fel, majd lábdobogás. Az ajtó kicsapódik.

A lányok.

Happy Birthday, Harry!

Nem tudom szavakban kifejezni azt, amit érzek.
Hihetetlen, hogy szinte mindent neki köszönhetek.
Hála neki, elkezdtem blogolni.
Már lassan két éve az életem része.
Néhol nevetek, néhol sírok azon, amit csinál.
Szeretem, talán túlságosan is.
Kár, hogy Ő nem tud a létezésemről, hogy nem tudja, mennyi ember gondol rá nap, mint nap.
Még akkor is mosolyog, mikor minden remény elillan.
Rossz a gondolat, hogy talán soha sem láthatom, nem hallhatom élőben azt a mély, rekedtes hangját.
Nem ölelhetem magamhoz, nem érezhetem mámorító illatát, arcomat nem fúrhatom mellkasába.
De még is szeretem, bármennyire is messze vagyok tőle.
Boldog születésnapot, Harry.

34.Rész

Hellóó!
Oké, felfogtam, valamit már megint nem csinálhatok jól, hisz' olyannyira megfogyatkoztatok, hogy már csak 1 kommentet kaptam. Először minden olyan jól ment, azt hittem, hogy tényleg tetszik nektek a sztori, de nem tudom, hogy most mi van veletek. Kezdek ismét elbizonytalanodni.
Hamarosan vége az első évadnak, felkerül egy Téli Novella is.. Remélem hamarosan megjön a kedvetek a kommenteléshez, még ha csak 3 is lesz, annak is tudok örülni, mert legalább akkor tudom, hogy nem egy embert érdekel a sztori. Igen, magamnak is írok, de visszajelzésnek ugyan úgy örülnék.

Kellemes olvasást kívánok.

Taylor xx

* Ann szemszöge *

Ismét a szokott fájdalomra kelek fel, ami már oly' megszokott. Ám nem a kényelmetlen matracon, betonon találom magamat, hanem ugyan ott, az ágyon. A takaró nyakamig húzva, testemen már rajta van a ruha, amit az aktus előtt hordtam. Talán Harry volt olyan szerény, hogy vissza öltöztetett? Kötve hiszem, szerintem álmomba felöltözhettem.
Lassan felülök, fenekembe hatalmas fájdalom nyíllal, mire felszisszenve takarózok ki. Az éjjeliszekrényhez hajolok, kislámpa után tapogatózva. Mikor megtalálom, felkapcsolom, így kisebb fény borítja be a szobát. Ajkamat csócsálva állok lassan fel. Csupasz talpam a jéghideg laminált padlóhoz simul, remegő lábakkal indulok meg az ajtóhoz. Kintről halk zajt hallok, remélem Harry nem akar bejönni. Lenyomom a kilincset, kitárom az ajtót, és kilépek. Egy folyosón találom magamat. Szembe egy ajtó, és bal oldalt a folyosó végén még egy. A fal barack színű, pár falmatricával fűszerezve. Egy lila, hosszú szőnyeg fekszik lábaim alatt. Totálisan úgy érzem magamat, mintha egy plaza cica házába lennék. Sőt, nem is tudom, hogy tulajdonképpen hol is vagyok. Mert az fix, hogy ez nem Harry háza. Nem hiszem, hogy elviselné a folyosón a lila színű szőnyeget.
Elindulok a lépcső irányába, kezem a fekete korlátra siklik. Lentről halk beszélgetésfoszlányokat hallok, melyekből pár mondatot el is csípek.
- Meddig akarod itt tartani? - ezt a hangot bárhol megismerném. Kissé rekedtes, félig meddig közép mély. Louis.
- Én megmondtam, hogy Ő lesz a következő, akit át fogok rendezni. Most pedig itt van, karácsony másnapján. Az ajándékot már tegnap este megkapta. Megdugtam. Ennyi, ez épp elég nagy ajándék neki, plusz még, hogy életbe hagytam - arcomra fintor kúszik. Igen, meg kell mondanom, elég nagy volt az ajándék, de akkor is. Nem tarthat itt az idők végeztéig. Csoda, hogy a lányok még nem tudnak arról, hogy Harry ismét elrabolt. Mondjuk, lehet, hogy tudnak róla, csak nem akarnak vele foglalkozni. Jó, a lányokról van szó, a legjobb barátnőimről, szóval szerintem nem tennék ezt. Csupán csak nem tudnak róla.

Lelépek a legfelső fokra, ezt követi a többi, miközben egyre több mindent hallok, ám a következő kérdésnél totálisan lefagyok.
- És, a hullát hova tetted? - Louis kérdezi, ezúttal sokkal közelebbről. Vagy kijöttek az egyik helyiségből, és közelebb vannak hozzám, vagy pedig én vagyok hozzájuk közelebb.
Pár perc néma csend, míg Harry rekedtesen, kissé halkabban megszólal.
- Zayn-el elástuk a kertbe. Az egyik sarokba. Senki nem fogja észrevenni - hulla? Csak... csak... nem  a ház tulajdonosát ölték meg? Jobb oldalamra pillantok, ahol a falon egy kép van. Egy fiatal, húszas éveiben járó lányról, aki mosolyog, miközben egy fiú ölében ül. Az arcukon öröm látszik, szerelem. A fiú kissé hasonlít Niall-re, de nem olyan drasztikusan. Olyan... aranyosak voltak a képen.
Hogy tudták megölni ezt a kedves, barátságos lányt? Hisz' olyan ártatlannak tűnik, hogy lehettek ilyenre képesek?

Jobban megnézve a képet, a háttérben egy ismerős házat pillantok meg. Na ne, ez...hogyan?
Az a mi házunk, akkor... nem is vagyok olyan messze. Sőt.
Emlékszek, régen, láttam, ahogy Zayn leparkolt ez előtt és bement. Előtte még rám nézett, majd csengetett. Ezek után, miután a házba ment, megölte a lányt. Akkor, ezek szerint még nem temették el, vagy nem tudom. De miért kellett megölni? Csak azért, mert kellett nekik valami, ahol megtudjanak minket fizetni?
Fogadok, hogy ez is Balfasz Styles egyik remekül szar ötlete volt. Lassan lelépek az utolsó fokra is, körbepillantok. Szembe velem a bejárati ajtó van, amin csak úgy, simán kisétálhatnák, de van egy érzésem, hogy be van zárva. A jobb oldalamon egy ajtó, míg a balon a konyha van, ahol Harry és Louis beszélget.
Mély levegőt veszek, kezeim ökölbe szorulnak, miközben ajkamba harapva indulok el a konyha felé, körbe - körbe nézve a házba. Bekukkantok. Egy fekete márványos bárpultnál  ülnek, kávéznak, mind a kettő nekem háttal, így nem láthatnak. Körbe nézek, hátha találok valami hegyes tárgyat, amivel megtudhatom magamat védeni, de nem járok sikerrel. Louis leszáll a bárszékről, kezébe  veszi a bögréjét, majd megfordul. Észrevesz, homlokát ráncolja, hamar kapcsol. Leteszi a bögrét, vissza  a pultra, zsebéből egy pisztolyt húz elő, amit rám fog. Megállok, miközben kissé ijedten nézek rá. Teljesen ártatlan vagyok, akár egy ma született bárány. Harry felállt, s kérdőn néz rá Louis- ra, végül megfordul. Észrevesz, ajkai lassan gonosz vigyorrá húzódnak.
- Tedd le a fegyvert, Louis. Ann nem fog minket bántani. Ahhoz túlságosan is fáj a feneke. Igazam van? - elém lép, teljesen takar Louis elől. Keze fenekemre csúszik, amibe ismét bele nyíllal a fájdalom, arcom eltorzul, lábaim még jobban remegnek. Remegő kezekkel nyúlok mellkasához, amit egy vörös ing takar. El akarom magamtól tolni, másik kezével lefogja mind két csuklómat, s lassan mellém lép. Keze még mindig sajgó fenekemen és csuklómon van.
- Kérsz kávét, Ann? - ijedten pillantok fel Louis- ra, aki a pisztolya helyett ismét a fehér - fekete bögréjét szorongatja. Megrázom fejemet, tekintetemet lesütöm. Fenekemen egy tenyér csattan, mire fájdalmasan nyögök fel, kissé megugrok.
- Louis kérdezett valamit! Válaszolj, Kurva! - Harry ridegen parancsol rám, egyenesen fülembe dünnyög. A hideg cikázik remegő testemen, számat szólásra nyitom, de hang nem jön ki rajta. Pedig meg kellene szólalnom, ha nem akarok újabb ütést a fenekemre.
- Ne...nem...nem kérek kávét - mondtam alig hallhatóan, ám úgy látszik Harry meghallhatta, mert nem csapott rá fenekemre.
- Hogyhogy lemerészkedtél, Drága? - Louis vigyorogva lépked felém. Kulcszörgést hallunk az ajtó felől, mire a két fiú egymásra néz. Louis ismételten kezébe veszi a pisztolyt, és elindul a bejárati ajtó felé. Harry megfogja csuklómat, ami a szivárvány legrosszabb színeiben tündököl. Maga után húz, kiérünk a lépcső elé, ahol az előtér van. Louis a bejárati ajtó előtt áll, nekünk háttal. Az ajtó kitárul, s az a srác akar belépni, aki a falon lévő képen van, a lány mellett. Pislogni sincs időm, hatalmas durranás, egy nyögés. Fejemet elfordítom, szívem eszeveszetten verdesett, Harry szorítása nem hagyott alább, sőt.
Louis megölte. Hideg vérrel végzett a sráccal, aki konkrétan semmiről nem tehetett. Bizonyára a barátnőjét kereste. Nem értem. Hogy lehet valaki ilyen. Jó, mondjuk pont én mondom, aki megölte a szüleit, de akkor is.
Erőt veszek magamon, és fejemet vissza fordítom. Louis a csávó előtt guggol, elteszi farzsebébe a pisztolyt, majd ránk néz. Tekintete Harry-n van, majd köhint egyet.
- Ha végeztél evvel az egésszel, és ha már nem csajozol, el kellene Őt is ásni - egyenesedik fel. Kezét megtörli, pólójába, és becsukja az ajtót. Harry elenged, majd a csávó elé lép, aki körül egy kisebb vértócsa van. Könnyű mozdulattal kapja vállára a fiatal srácot, majd Louis-ra pillant. Ezalatt én megrökönyödve, szinte pislogás nélkül meredek rájuk.
- Vidd fel Ann-t, én meg addig elásom a csávót. Majd gyere le. Te pedig - fordul felém, és ridegen pillant rám - eszedbe ne jusson elhagyni a szobát. Tudod jól, hogy megtalállak. Előlem semmiképp sem menekülhetsz - nem igazán bírok megszólalni, agyamba csak is egy dolog jár; elbújni. Elbújni előle, úgy, hogy nem talál meg.
Végül kivonul, vállán a fiúval, kettesbe hagyva engem Louis-al. Az utóbb említett csuklómhoz kap, amit a lehető legjobban megszorít, és felhúz maga után az emeletre. Felszisszenek, próbálok arra figyelni, hogy véletlenül se essek el a saját lábamba. Belök a szobába, ahol eddig voltam.
Reagálni sem tudok, azonnal becsapja mögöttem az ajtót, s egyedül hagy. Hallom, ahogy a zár kattan, mire felkapcsolom a lámpát. Körbe nézek. Ez volt a lány szobája, ahol Harry tegnap...tegnap...megerőszakolt.
Körbe nézek, keresve egy helyet, ahol el tudok bújni, de sikertelen. Tekintetem végül megakad az óriási francia ágyon, ami alá tökéletesen beférek. Lekapcsolom a lámpát, majd becsúszok az ágy alá, és várok. Hogy mire? Hogy ismét találkozzak a végzetemmel.

Óráknak tűnő percek telnek el, már - már szerintem nem is fog jönni Harry. És ekkor, lábdobogást hallok, a zárnál valaki vacakol. Ez idő alatt jobban összehúzom magamat, hogy véletlenül se vegyen észre. Ajkamba harapok, mikor hallom, ahogy az ajtó kitárul. Lépteket hallok.
- Olyan rossz kislány vagy, Ann! Ezt megbeszéltük, nem? Nem bújsz el, így is - úgy is megtalállak, szóval, kapsz három másodpercet, hogy előbújj! - számolni kezd, visszafelé. Semmi. Nem mozdulok, hangtalanul csúszok beljebb, és csak imádkozni tudok, hogy ne vegyen észre. Homlokomat a laminált padlónak döntöm, szememet lehunyom.
- Rendben. Te akartad, Kurva - hallom, ahogy kinyitja a szekrény ajtaját, kotorászik, majd visszacsapja. Kinyit egy másik ajtót, ami a fürdő lehet. Visszajön, léptei az ágy felé tartanak. Összerezzenek, mikor megáll. Tekintetem bakancsára siklik, a remegés átveszi az uralmat testem fölött. Megkerüli az ágyat, légzésem szapora lesz, félő, hogy meghallja.
Hirtelen történik minden, megmarkolja a bokámat, és erőszakosan, fájdalmasan húz ki az ágy alól...

33.Rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy így eltűntem, de időközben elhunyt a nagymamám, nem nagyon volt kedvem írni. De próbálom behozni a lemaradásaimat. Időközben megnyitott az új blogom, a DISTURBYA, ha gondoljátok nézzetek be, a prológus már felkerült, iratkozzatok fel, hagyjatok magatok után nyomot.

Köszönöm a kommenteket (igaz megint megfogyatkoztatok, amit szomorúan tapasztalok).

Meglett a 100 feliratkozó, yeah! Köszönöm, ahogy a 70 000 megtekintést is!

Kellemes olvasást, kommenteket várok, remélhetőleg picivel többet.

* Ann szemszöge *

Szám betömve, karjaim és lábaim kikötözve, testem libabőrös. Folyamatosan remegek, a hideg minden egyes pillanatban megcsapja testemet.

Sötétség.

Fehérneműben, kikötözve simulok a falhoz, már-már ájultan. A levegő fagyott, torkom kapar, látásom homályos. Hogy kerültem ide? Az időérzékem egyenlő a semmivel. Halvány lila fogalmam sincs, hogy este van, vagy nappal. Hogy milyen nap van.

Az ajtó szépen lassan kinyílik, a villany felkapcsolódik. Megrökönyödve találom magam szemben a saját pincénkkel, és Harryvel. Kezében egy ásványvizes palack. Homlok ráncolva nézek rajta végig, miközben karomon rántok egyet, mire a kötél még jobban csuklómba fúródik. A fájdalomra felszisszenek, fejemet oldalra fordítom, próbálom magamat nyugtatni, de egyszerűen nem megy. Hallom Harry lépteit, míg végül elém lép. Szemem sarkából látom, ahogy leteszi a palackot, és vissza fordul felém. Kezét államra simítja, fejemet maga felé fordítja. Összerezzenek, a levegőt szinte kapkodom, miközben remegve nézek fel rá. Kiveszi számból a ruhát, mire köhögök egy sort. Képtelen lennék megszólalni. Fejemet elfordítom, szinte sóvárogva nézek az ásványvizes palackra, ami oly' hívogató.

Harry nem szól semmit, a palackér nyúl, szememmel követem tettét, és ajkamba harapok. Lecsavarja  a kupakot, ami halk csattanással érkezik a betonra.

- Kérsz vizet? - hangjától összerezzenek, és félve bólintok. Izmai megfeszülnek, hátrább lép. Olyan hirtelen történik minden; tömérdek mennyiségű víz csapódik testemre, mire összerezzenek. Fejemet megrázom, így a vízcseppek lecsordulnak arcomról. Hitetlenkedve nézek az előttem álló férfira, aki vigyorogva néz végig vizes testemen.

- Nem hallottam a választ! - emeli fel hangját. Lábamon rántok egyet, s fájdalmasan felszisszenek. Lábaim olyannyira remegnek, hogy sikeresen összeesek. Térdem hangosan koppant, s az alattam lévő vizes tócsába térdelek. Fejem előre bukik, testemet rázza a hideg. Hallom, ahogy Harry felnevet, majd elém lép. Belemarkol hajamba, fejemet hátra húzza. Fájdalmasan nyögök fel, és könnyes szemekkel nézek rá.

- Még mindig nem kaptam választ! - ordít képembe. Érzem, ahogy pár, forró könnycsepp csordul végig arcomon, amit legszívesebben letörölné, csak hogy ne lássa, mekkora fájdalmat is okozott most evvel. Próbálok magamon erőt venni, hogy legalább két értelmes, rendes szót ki is tudjak nyögni.

- K..kérek vizet! - mondom remegve, kissé szipogva. Harry ujjait kihúzza fürtjeim közül, erőszakosan szorítja meg államat és már számba is tolja az üveg "csőrét". Nagyokat kortyolok a vízből, ami végig szalad torkomon, elsimítva a kaparó érzést, ami eddig nem hagyott békén.

Még inni akarok, de Harry kirántja számból az üveget, és vissza lép kettőt. Ajkamba harapok, és krákogok egyet. Valamivel jobban vagyok, hála annak, hogy egy kis vízhez jutottam. Ám, most egy új dolog jött helyette. A fehér melltartóm kissé vizesen simul mellkasomhoz, karjaim még mindig vizesek.

Remegve nézek Harryre, ki ajkát harapdálva figyel.

- Szóval. Kíváncsi vagyok arra, hogy tudod- e miért vagy kikötözve? - fejemet megrázom, majd lesütöm tekintetemet. Ismét elém lép, fejemet hajamnál fogva emeli fel. Fájdalmasan szisszenek fel, érzem, ahogy ismét végig folyik pár könnycsepp arcomon. Ujjai fájdalmasan tépik hajszálaimat.

- Szóval, most jól figyelj, Édeske! Nyilván még rosszabbá akarom tenni a szentestédet. Mivel még csupán csak 11 van. Szóval. Ha most megmondod nekem a széfnek a kódját, szabad vagy. Én pedig szépen elvonulok a levéllel együtt! - vázolja a terveit egyszerűen, mire szótlanul, megrökönyödve nézek fel rá.

Most komolyan, mind ez a levélért van? Azért a kibaszott levélért? Én.. ezt nem hiszem el. Hogy van ehhez nyomra? Hogy képes ilyesmire, csak egy papírfecniért.

Fejemet megrázom, és ismét lehajtom fejemet.

- Az... az... nem fog menni - suttogtam magam elé, ám meghallotta. Arcomon egy pofon csattant, bőröm égett, éreztem, ahogy elzsibbad arcom, könnyeim újból utat törnek maguknak, lefolynak egészen államig, onnan pedig lecsöppennek melleimre.

Hallom, ahogy Harry is hangosan vesz levegőt, akárcsak én. Remegve fújom ki a tüdőmbe gyűlt levegőt, és könnyezve hunyom le szemeimet.

- Mi az, hogy nem fog menni? Hogy mersz nekem nemet mondani? - a képembe üvölt. Arcomra közepes mennyiségű víz csapódik. Egy pillanatra mintha minden megállna. Mindenhol csöpög rólam a víz, egyre inkább érzem, hogy gyengülök. Térdelek, még mindig, fejem erőtlenül bukik előre, már már kezeimet sem érzem.

- Kérdeztem valamit, Kurva! - a megszólításra lehunyom szememet, és hagyom, hogy az a bizonyos érzés magával ragadjon, minek hála elájulok.

Melegség. Evvel az egy szóval tudnám jellemezni azt, amit most érzek. Lábaim és kezeim fájnak, olyan, mintha le akarnának szakadni, de már nincsenek megkötve.

 Laposakat pislogva nyitom ki szememet. Ismét a magányos sötétségben találok magamat. Számomra a megnyugvást csak az ágy nyújtja, amin fekszek. Valaki betakart, és talán meg is mentett Harry-től. Hm...szép kis álom.
Léptek zaja töri meg a számomra nagy csendet. Az ajtó lassan kinyílik, a villany felkapcsolódik. Ajkamba harapva mérem végig a ,,megmentőmet" aki Harry. Kezében egy ásványvizes üveget szorongat, és egy tányért. Szememet inkább lehunyom, mielőtt még észrevenne. Remegve bújok jobban a takaróba, mikor meghallom lépteit, amik felém irányulnak. Miért nem burkolózhatok olyan varázspokrócba, mint amilyen a Harry Potter-ben volt? Csak hogy most az egyszer ne lásson.
Az ágy besüpped mellettem, érzem, ahogy a takarót felemeli, és becsúszik mellém. Picit hátrább csúszok, miközben rá nézek. Igaz, nem láthatja, mert hajam takarja arcomat. Hallom ahogy felkuncog, felemeli fejemet államnál fogva, és elsimítja szemembe lógó tincseimet. Elhúzom fejemet, és hátat fordítok neki. Megérzem kezét derekamon, mire legszívesebben eltolnám magamtól, de nem teszem. Félek a következményektől.
Arcomat tehetetlenül fúrom bele a fejem alatt lévő párnába. Érzem, ahogy végig siklik keze gerincem vonalán, majd fülemhez hajol.
- Most már hülye elennék azt hinni, hogy alszol. Engem sehogy sem verhetsz át, ezt már megtanulhattad volna, Drága Ann! Sőt. Emlékszel mit ígértem? Mi állt a falon lévő írásban? A következő Te leszel, akit át fogok rendezni! - mély, rekedtes hangjától egyre jobban megijedek. Könnyeim végig folynak arcomon, le a párnára. Lassan hasamra fordít, érzem, ahogy a nadrágom már nincs rajtam. Bugyit nem viselek. Meleg, már-már forró keze becsúszik pulcsim alá, amit leránt rólam. Melltartó nincs rajtam, legszívesebben felpofoznám, de nem teszek. Félek, sőt. Rettegek.
Erősen markol fenekembe, mire vállam megrezdül, és hangtalanul folytatom a sírást.
Hallom, ahogy lehúzza nadrágja cipzárját, végül teljes méretét magamban tudhatom. Felsikítok a fájdalomtól, erősen beleharapok ajkamba. Kezemmel el akarom magamtól tolni, ami csak kapálózás. Hosszú ujjai erőszakosan tapadnak csuklómra, és lenyom az ágyra. Lökései gyorsak, intenzívek. Egy kezével lefogja csuklóimat, míg másik kezét derekamra simítva markol bőrömbe, és lenyomja csípőmet az ágyra, így nem bírok mozogni.
Eszeveszett ütemben mozog ki-be, mellkasa hangosan csattan hátamhoz. Beleharapok a párnát borító finom huzatba, miközben hangosan felzokogok. Percek múlva Harry egy mély, férfias nyögés kíséretében élvez el, s lihegve omlik hátamra. Percek múlva lefejti ujjbegyeit csuklóimról, majd ledől mellém. Nem bírok mozogni. Fenekem sajog, a csuklóim fájnak, ahogy derekam is. Hajtincsek tapadnak nedves, könnyáztatta arcomhoz, amit elsimítok, és sírva húzom magamra a takarót. Hallom, hogy Harry felöltözik, feláll, végül távoz.
Ott hagy, összetörve, zokogva  az ágyon.
A fejembe fájdalom nyíllal, s álomba sírom magam.